Fővárosi Lapok 1901. február (6-8. szám)
1901-02-10 / 6. szám
* FŐVÁROSI LAPOK Szaporák vagyunk, tehát nem állunk a kultúra legmagasabb fokán. Ez pedig hosszú életet jelent. Talán még lelencházra sincs szükségünk. De mikor aztán minden gondolkodásunk a gyermekszám problémájának megfejtésére centralizálódik,akkor jaj nekünk! Az lesz a vég kezdete és mi is első kulturáltam leszünk. * Orléans-ban egy fiatal leány meggyilkolta az apját, kivel azelőtt bűnös viszonyban élt s a gyilkoló mérget odaadta kedvesének, hogy ez feleségét ölje meg. Két ember pusztult el a legnyomorultabb halállal, hogy másik kettő boldog lehessen. Ha nagyszabású képzettséggel rendelkező egyének követtek volna el hasonlót, nem ütközném meg annyira a dolgon, mint e személyeknél, kik alacsony elméjű cselédnépség voltak. Intelligens embereknél előfordul, nagy embereknél még inkább, hogy nem ismernek maguk fölött korlátot, még az erkölcsöt sem. Ha a cél, mit elérni akarnak, oly fényes, hogy a belenézők előtt elsötétítik a törvény korlátait, úgy keresztül törnek ezeken. A Papp Bélaszörnyű vétkét tudnám kommentálni, az orleánsi kertész azonban örök rejtély marad előttem: a vadállat nem szokta rokonait felfalni.* Élénken farsangolunk. Sokkal vigabban talán, mint máskor. Elég jó jel. Pedig mindenfelől az az egy panasz hangzik, hogy nincs pénz. Mi lehet hát az oka a drága farsangolásnak, báloknak, estélyeknek és jouroknak ? Talán éppen az, hogy nincs pénz. Az emberek kénytelenek ma már szerelemből nősülni, kincseket úgy sem kapnak. Tehát csak rajta ifjak, leányok! Keressétek fel a tánctermek izzó illatú levegőjét, szeressetek egymásba! A szerelem pótol mindent, bár a pénzt nem pótolja semmi. Az örök farsang birodalmának fejedelme új udvarnagyi állást szervezett. Monakónak kevés volt egy udvarnagy, amikor egy ágyú is sok volt neki. Avval sem mertek lövési kísérletet tenni, nehogy a szomszéd állam békés polgárainak életét veszélyeztessék. De hát kinek árt egy udvarnagy, két udvarnagy, száz udvarnagy? A külföld nemzeteinek vállalkozó polgárai azért ép oly nyugodt előkelőséggel fogják ezután is eltűrni, hogy Monte Karlo croupierjai beseperjék obulusaikat és ép oly nyugodt előkelőséggel fogják ezután is elcsattantani fegyverüknek ravaszát, mint eddig. Ha majd a milliók mind oda fognak vándorolni Monte Karlóba, a fejedelem azt is megengedheti magának, hogy valamennyi alattvalóját udvarnagygyá nevezze ki. De kik lesznek majd a sirásók ? B. kurta kadét. Propper Farkas (Wolfgang) egy eisackthali pékmesternek, Propper Gottfriednek a fia volt, a tizenkettedik fia abban a derék famíliában. Gottfried mester, mikor a hatodik érkezett, azzal biztatta magát, hogy jó az Isten, ahány gyerekkel megáld egy tiroli polgárt, annyi karaj kenyérről is gondoskodik ; de mikor megérkezett a tizenkettedik is, Gottfried mester kezdte úgy találni, hogy mégis inkább csak olyan ez, mint a jó freisütt dolga, aki mindegyre szeget talál a lövöldében : féltucatért szívesen csapra vereti, amint dukál, a hordó sört, de utóbb, a tizenkettedik hordónál. Sok is már, ami sok, másnak is hadd jusson a dicsőségből. És gondolt valamit, meghivja a császárt keresztkomának ! Hisz úgy is az őra lesz, katona lesz mind a tizenkettő. Még aznap, vasárnap volt éppen, levelet írtak a császárnak, a plébános is segített,, a tanító is, a kovács is, a ki mint hajdani kursimed, értett a regulához s igy egész illetékes ember volt az ilyen dologban. Propper asszony például azt óhajtotta, írnák bele a levélbe, hogy a tizenkettediket is ő szoptatja, de a kovács mindjárt megmondta, hogy nem szükséges, mert tudja a császár úgy is ! És a császárt jókedvében kaphatta az írás, elvállalta a keresztapaságot, így már aztán gilt ! — szólt Gottfried mester s csapra verték a tizenkettedik hordó sört is. Könnyű neki 1 — mondogatta aztán a többi pék, mert attól fogva az egész környék mind csak a császár kómájához járt zsömléért. Propper Farkas (Wolfgang) pedig, a császár keresztfia, élte első pillanatától kezdve iparkodott a katonasorba. Apja reggelenkint elkiáltotta a bölcsője mellett: „Kapták!“ — s a gyerek akkora szemet vetett rá, mintha a generálist nézné a glédából. - Hogy néz ! — mondá Propper Gottfried az ő feleségének, — látod, te asszony, milyen gyilkos tekintete van neki ! Ebből lesz egy katona ! Az angyalát, micsoda katona lesz ebből a gyerekből ! Semmi kétség ahoz nem is férhetett, hogy katona lesz a gyerekből. Tíz hónapos korában már értette a kommandót. Mikor elválasztották az anyatejtől, a kovács is ott volt ezen a családi ünnepen és ő dirigálta a manővert: „Kapták! . . . Hátra arc ! . . . Maris ! . . .“ Nem is kívánkozott az többé az anyja ölébe s már ezután alig lehetett kivájni körmei közül a sörös kancsó fülét, ha az apja vagy a kovács sört kóstoltatott vele. Másfél esztendős korában ott mászkált a tóberek aljában s három éves még el sem múlt, már együtt hempergett le a szénás zsákokkal a hegyoldali legelők lejtőjén és vitézül marakodott a testvéreivel, a kik nem merték őt visszakarmolni, mert tudták, hogy a császár keresztfia ő. Mikor legelőször szakadt be ,a fejes először csordult a vére (egy körtefáról pottyant le,) bőgve szaladt az anyjához, de elcsípte a, kovács 83