Friss Hirek, 1920. október (4. évfolyam, 125-151. szám)

1920-10-01 / 125. szám

A színházról Somogyi vagy más ? Szerkesztőtársam a­­Friss Hírek* tegnapi számában elismerő szavakkal emlékezett meg a Somogyi-társulat­ról. Magámk sem akarok ünneprontó lenni, de kénytelen vagyok pár sír­ban mégis hozzászólni. Az a társulat, amellyel az igaz­gató májusban idejött, csak a leg­nagyobb jóindulattal mondható a legjobb vidéki társulatnak. Volt a társulatban 4—5 tag, aki valóban művészi itvón állt. A többi azonban vagy kezdő vagy harmadrangú te­hetség volt. Szeptemberben előnyösen frissí­tette föl Somogyi a társulatot. Ebben az összetételben a gárda meg is állja a helyét. Bár hiszen a kar ép­pen nem­ mondható elsőrendűnek. Sőt az énekesnők sem ütik meg azt a mértéket, amit a fölemelt helyárak­kal elvárni lehetne. A „Friss Hírek” álláspontja május­tól kezdve a társulattal szemben mindig jóakarata volt. Még akkor is, amikor némelyek mást hittek. De ez a jóakaratú elnézés a színművészet érdekében volt csak. Mert a szezon­ban előadott darabok és azoknak előadása igenis rászorultak a leg­nagyobb jóakaratra. Igaz, hogy az igazgató áldozatot hozott a színkör rendbehozása körül. Az is igaz, hogy ambícióval igyekezett a közönség jogos igényeit szolgálni. De sok tekintetben csak az igyekezettel maradt. Egyidőben éppen a­­Friss Hírek­­­ben összehason­­lás létetett a Szendrei és Somogyi társulata között. Az előbbi javára. A kritika jogos és helytálló volt. Pedig az utóbbi idő­ben a Szendrei társulat se volt első­rangú. Most, amint olvasom, Somogyinak komoly kilátása­i vannak arra, hogy a jövő évre ő kapja meg a színházat,­­ját erről lehet is, kell is beszélni. Nem tartanám helyesnek azt, hogy Somogyi pályázat mellőzésével kapná meg a színkört- bár lenne elhamar­kodni a dolgot. Jobbnál jobb társu­latok vannak. Semmi értelme nincs annak, hogy a város előre megkösse a kezét. Május még messze van. Addig minden jobbra fordulhat. Az se lehetetlen, hogy időközben vala­melyik menekülésre kényszerít­ett társulat kér magának helyet és fede­­let Vásárhelyen. Ha egyébként egy ilyen társulat megüti a mértéket, miért zárná be az ajtót a város előtte akár Somogyi, akár más kedvéért ? Arról lehetne beszélni, hogy a keresztény vagy a zsidó művész az elfogadhatóbb. A lényeges azonban csak az, hogy a művészet, amit nyújt, keresztény irány, e vagy zsidó? E tekintetben a Somogyi műsora nem mondható túlzó kereszténynek. Hiba ez? Igenis hiba és pedig sú­lyos hiba. Engemet Budavári Tisztelt Barátom és társai zsidóbarátnak kiáltottak ki. Ez alapon tehát véleményt nyilvá­níthatok. S ez röviden az, amit már fentebb is jeleztem, hogy a jövő szezonnal várjunk és várjon Somogyi is. Akik arra hivatottak majd meg­találják a helyes megoldást. De ne siessünk, mert erre nincs szükség ! Akár így, akár úgy történik a döntés : a Róth—Somogyi—Weisz konzorciumnak fel kell számolnia. Második Szendrei dinasztiából nem kérünk többet. Fős­zerkesztő: Frias Hitei Előfizetési felhívás­­ Október 1-vel új előfizetést nyi­­­­tunk a „Friss Hírekre Lapunk arra törekszik, hogy­­ olvasóit portosan és megbízható értesülés­e alapján tájékoztassa a legjelentősebb politikai események-­­­ről, a termelő­ munka fokozását és a belső rend teljes helyreállí-­­ tását célzó kormányzati intézke-­­­ésésekről, a közigazgatás rendes­­ menetét biztosító hatósági rende-­­ letekről. Minden sorunkkal a köz ér-­­­dekét kívánjuk szolgálni, ezért­­ hasábjainkon naponként jelennek­­ meg tájékoztató és szakcikkek. Mag­arország területi épségé­nek Vib­­aállitását munkáljuk ol­vasóink lelkében s támogatójuk vagyunk a hazaszeretet földön­futó mártírjainak. Lapunk előfizetési ára egy ne­gyedévre 70, hetven korona, a­melyet megrendeléskor TV. Szent-­­ Antal utca 7. sz. alatt levő ki-­­ adóhivat­alunkban lehet lefizetni.­­ Ha, ilaki nem érkezik rá be­­jön ai kiadóhivatalba, a lapot­­ a rikkancsok valamelyikénél is­­ megrendelheti . A kiadóhivatal az­­ előfizetési nyugtát másnap kézbe-­­­­itteti. Előfizetőinknek havonként egy-­­ szer tiz szóig terjedő apróhirde­tést t­­alanul közöl a kiadóhi­vatal. Tisztelettel a ?Friss Hírek*­­ kiadóhivatala. A hadirokkantak nemzeti szövetsége A hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák nemzeti szövetsége Szeged szab. kir. város és csongrád várme­gyei csoportja helyi fiókját, f. évi szeptember hó 25 én d. u. fél 3 órakor a városháza közgyűlési ter­mében megtartott rokkantak alakuló közgyűlésén Nagel Manó szövetségi elnök elnöklete alatt megalakította. A helybeli szövetségi fiók élére a rokkantak és hadiözvegyekből ki­küldött jelölő bizottság, a következő­ket jelölte, mely jelölést egyhangúlag, lelkesedéssel vett tudomásul a gyű­lésen megjelent hadirokkant és hadi­özvegy hallgatóság. Elnök: Dr Soós István polgármester, helyettese Imre Lajos ny. főgymn. igazgató. Alelnökök: Muzsi János főgimn. tanár és Faragó Sándor v. tanácsnok, a hadigondozó hiv. igaz­gatója, titkár: Csckman Lajos rokk. pénztárnok : Mihály József rokkant, ellenőr: Szabó Lajos rokkant. — A Választmány tagjai: Olasz Károly, Forrai Bálint, S. Kovács Lajos, Hajdú János, Csókán János, Lázi István, Széll János, Varsányi Imre, Komjáti Pál, Szűcs Imre, Szűcs Sándor, Kis Ernő, Asztalos Imre rokkantak. Barta Sándorné és Tihany Andrásné hadiözvegyek. Minden a hadirokkant, h. özvegy és árvákat érintő levél, közlemény, tudósítás ezen címre küldendő: Helybeli rokkant nemzeti szövetség titkárságának. Hadigondozó városháza, emelet 19 sz. Ugyanitt adhatók le az esetleges adományok is. Elnökség, NAPI HÍREK. — Lemondás. Dr Prehoffer István helyettes árvaszéki ülnök állásáról lemondott. — Nincs baj — egyelőre — a világítás körül. A villanytelep igaz­gatósága arról értesíti a közönséget, hogy szene megérkezett s igy a világitás lehetősége egy hétre bizto­sítottnak tekinthető. — Vivás—svéd gimnasztika. Banga tornatanár okt. 1-től kezdve az urak részére vívó, a hölgyek részére svéd rendszerű gimnasztikai tanfolyamot nyit a főgimnázium tornacsarnokában. Az órák este 5—7-ig lesznek. — Képkiállitás. Még a héten nyitva lesz Varga József képkiállítása. A hangulatos színpompájú s erőteljes művészi készséggel megalkotott táj­képek kellemesen lepik meg a szem­lélőt. Varga József vállalkozása sikerrel állotta ki a próbát; a kiállí­tás megtekintése magas művészi élvezetet nyújt. Ajánljuk a közönség figyelmébe. — A mártély—tegehalmi kör okt. 3-án, vasárnap délután 2 órakor gyűlést tart, amelyre a tagokat tisz­telettel meghívja az Elnökség. — Tiszaföldváron a vásár okt. 10 én lesz. Vészmentes helyről min­den jószág felhajtható. — Értesítem a­­közönséget, hogy a városi fürdőben minden nap, kivé­tel nélkül reggel 8-tól déli 1- ig és délután 1-től 6 ig lehet kádasfürdőt használni. Ha az időjárás roszra fordul, a folyosók és várótermek is sütve lesznek. Fejérváry fürdő-fel­ügyelő. — 1967 szegedi választó ellen adott ki a szegedi járásbíróság bün­tető parancsot azért, mert a legutóbbi képviselőválasztáson nem gyakorol­ták választójogukat. A parancsok 5—200 koronás pénzbüntetésről s a választójognak a törvényhatósági vá­lasztásoknál való felfüggesztéséről szólnak. Nálunk három választó el­len azért indult eljárás, mert Beth­len ajánlata mellett a Becsk­ét is aláírta. — Dr. Czakó Lajos kér. tiszti orvos telefonszáma 75. — A Torna és Vívó Egylet szoká­sos heti összejövetelét csütörtökön este fél 9 órakor a Tisza-szállóban tartja meg. Ez alkalommal lesz a footballszakosztály új elnökének beiktatása.­­— Bélyeggyű­jtés a területvédő liga javára. Ismeretes, hogy a területvédő liga a külföld felvilágosítására, ügyünk mellett egységes külföldi felfogás és közvélemény kialakítására szívós ki­tartással dolgozik. Ez a propaganda azonban külföldön, a­hol a hírlapok ritka kivétellel csak díjazás ellenében teszik közzé a kívülről, főleg pedig a csekély érdeklődést keltő külföldi kérdésekben beküldött cikkeket, igen nagy pénzösszegbe kerül, melyet a ligának rendelkezésére bocsátani mindannyiunk szent kötelessége. Minden megterhelés nélkül is igen kis figyelemmel és fáradtsággal pénz­hez juttathatjuk a ligát, ha régebben közzétett kérését, a bélyeg­gyűjtést teljesítjük. A liga képes volna az egész ország bélyeg­kereskedését a maga kezében összpontosítani, ha mindenki teljesítené abbeli kis köte­lességét, hogy a postán érkező leve­lekről levágja a bélyeget és egybe­­gyűjtse. A Friss Hírek szerkesztősége készséggel továbbítja. Reméljük, mi­hamarább tömegesen keresnek fel városunk polgárai az összegyűjtött bélyegekkel. — Hírek a tanácsból. A belügy­miniszter értesíti a városi tanácsot, hogy Budapesten az Esterházy-utca 30 sz. alatt, az Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földmivespárt népirodát állított fel, melynek célja, hogy az oda forduló vidéki lakossá­got ügyes-bajos dolgaiban tanác­csal ellássa. A népiroda működését in­gyen végzi. A városi tanács támo­gatását kéri.­­ Fejérváry Bertalan tanácsnok előterjesztést tett a ta­nácsnak, hogy a múlt évi súlyos pénz­ügyi helyzet folytán kirótt 283 ezer 500 korona kényszerkölcsönt, melyet a város most november elsején tar­tozik visszafizetni, miután ettől a terminustól már csak egy hónap vá­laszt el bennünket a szükséges lé­péseket a tanács tegye meg. A tanács a mai ülésén foglalkozik az előter­jesztéssel. — A Torna és Vívó Egyletnek f. hó 2 ára kitűzött táncmulatsága, — mivel a footballc­spat bajnoki mér­kőzés végett Orosházára megy — október végére halasztatott el. — Erdély. Az oláhok nem eléged­nek meg azzal, hogy az erdélyi köz­­alkalmazottak nagy részét erőszakkal sikerült rávenniük a hűségeskü leté­telére, hanem, hogy a tisztviselők és egyéb alkalmazottak sorsát még job­ban megnehezítsék, mindenféle ürü­gyet eszelnek ki. A bukaresti oláh központi v­asútigazgatóság legutóbb elrendelte, hogy a vasútnál alkalma­zott magyar távirda, forgalmi, ke­reskedelmi, állomásfőnöki, vonatve­zetői és vonatkezelői személyzetének újabb vizsgát kell letennie, még pe­dig oláh nyelven. A rendelet szerint csak azokat az alkalmazottakat sza­bad megtartani, akik ezt a vizsgát sikerrel tették le. — Menekültek hirdetője. Menekült magántisztviselő kereskedelmi és élel­mezési vállalatoknál alkalmazást ke­res. Bor és szesz szakmában önálló üzletvezető volt Kolozsvárt. Címe a menekültügyi megbízottnál, Petőfi­ u. 14 sz. — Igazoló könyveiket átve­hetik: Pleyer K., Lassú N., Makhult M., Basenyei J., Rosenberg R., dr. Lebovits ML, Martinovszky R., Szabó L., Domokos L., Fodor I., Reinitz J., Nagy I., Farkas L, Tóth F., min­dig d. u. 2—5 ig. Színház „Keringő szerelem* operette újdon­ság mai harmadik előadására is szokatlan érdeklődés nyilvánul. A „Kikapós patikázus* francia bohózat péntek esti reprize egyike lesz a sziniévad legmulatságosabb előadásainak, melyben egymást ker­getik a csattanók, elmés jelenetek és vége-hossza nincs a jóizű kaca­gásnak. K. Rásó Ida, Béhr Matild, Medgyessy Erzsi, Turbók Rózsi, Falussy I., Korda S., Simon, Szigeti, Bikeffi R. és Selley L. a vezető főszereplők. Kétszer egymásután van műsorra tűzve. (Csak felnőtteknek.) Vasárnapi előadások: Délután mér­sékelten leszállított helyárakkal a jó gyermekek mulattatására és szóra­kozására a „Lotfy ezredesei” bohó­­zatos operette, este pedig a nagy­hatású népdráma „Egy katona tör­ténete” lesz a műsoron elsőrendű szereposztással. A szerkesztésért felelős: Bartha Pál Kiadja: Erdei Sándor HanyVnyomdája I­­ttdnéző-VfcArk­oly. 3

Next