Friss Hirek, 1923. május (7. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-29 / 119. szám
2 Zászlós felvonulás az Úrnapi körmeneten Csada László, a katolikus társaskör társelnöke a FRISS HÍRES útján a következő felhívást intézi a katolikus közönséghez : Katolikus Testvéreim! Keréig az Úrnapja, az Oltáriszentség magasztos ünnepe, Krisztus Urunk szeretete legfenségesebb megnyilvánulásának ünnepe. Ezen a napon a katolikus anyaszentegyház a világ minden táján körmeneteket tart a legméltóságosabb Oltáriszentséggel. Kell, hogy minden igaz katolikus nálunk is részt vegyen a körmenetben ! Arra akarlak kérni benneteket testvéreim a legfönségesebb szeretet eme ünnepén: mutassuk meg mi is törhetetlen ragaszkodásunkat, szeretetünket, hitünk iránt és hitünkben való szét nem forgácsolható egységünket. Vonuljunk hát fel csütörtökön Úrnapján zászló alatt a szentmisére és a körmenetre. Ez a felvonulás legyen impozáns, hogy ezáltal megmutassuk mindenkinek, hogy mi hitünkért, ha kell tömörülve, egységesen is síkra tudunk szállani. Okulva tehát testvéreim a múltakon, mert hiszen erről már többször szó esett, föl a zászló alá! Úrnapján délelőtt 8—9 óra között gyülekezünk össze a Római Katolikus Társaskör Teleky u. 44. szám alatti helyiségében és ennek zászlaja alatt indulunk együtt a körmenetre. Legyünk ott valamennyien öregek és ifjak, nők és férfiak egyaránt! Nem szégyen, hanem hitvallás az Úrnapi körmenetben egy katolikus intézmény zászlaja alatt tömörülve résztvenni, mert tömörülésünk által azt mutatjuk meg, hogy rajtunk, ha hitünkről van szó, „még a pokol kapui sem vesznek erőt.“ Rajta tehát, föl a zászló alá Rendőri krónika Lopások és balesetek — Eltűnt cselédleány Kovács Károly Klauzál utca 28 szám alatti lakos panaszolta a rendőrségen, hogy tegnap, míg családjával a vásárban volt, ismeretlen tettes behatolt lakásának hálószobájába és onnan, az éjjeli szekrényen levő 8000 koronát magával vitte. Oláh Imréné Zsoldos utca 19 számú lakásának utcai szobájából az ablakon keresztül ismeretlen tettes egy párnát kiemelt és elvitt. Oláh Sándor Virradatsor 8 számu lakásából ismertlen tettes 8 méter szövetet, 80000 korona értékben, ellopott. A rendőrség mindhárom panaszos tolvaját keresi. Rácz Sándor Makói út 62 szám alatti és Kotormán Ferenc tanya 1174 szám alatti lakosokkal felborult a kocsi és mind aketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A két szerencsétlenül járt embert a közkórházban ápolják. Dani Jánosné Gorzsa 416 szám alatt lakó gazdálkodó jelenti, hogy Kakuszi Erzsébet nevű 15 éves cselédleánya 18-án elment hazulról és azóta nyoma veszett. A rendőrség erélyes nyomozást indított az eltűnt cselédlány felkutatására. — A Kútvölgyi Polgári Olvasókör június 3-án tavaszi táncmulatságot rendez. Nagy tombolaverseny, a tombolatárgy, egy szép bárány. Tombolajegyek a kör helyiségében előre válthatók. Jó ételekről és italokról gondoskodva van. Elnök. Friss Hírek Nagy Sándornét életfogytiglani, Kotormán Júliát nyolc évi fegyházra ítélte a Tábla ttt figyísz megnyugodott, az eliökel felebbeztet az ittlet ellel (Szegedi tudósítónk jelentése Nagy Sándorné ügyének szombaton délutáni tárgyalásán a perbeszédekre került sor, melynek során Horánszky ügyész azt kérte, hogy hatálytalanítsa a tábla a törvényszék ítéletét, amely a 91. §. alkalmazta és Nagy Sándornét halálbüntetés helyett életfogytiglani fegyházra, Kotormán Júliát pedig súlyosabb büntetés helyett mindössze öt évi fegyházra ítélte. Kéri, hogy az elsőrendű vádlottat halállal, másodrendű vádlottat pedig súlyosabb büntetéssel sújtsa a bíróság. Ezután dr Balassa Ármin, Nagy Sándorné védője tartotta meg védőbeszédét, illetve terjesztette elő felebbezését. A törvényszék ítéletének megsemmisítését és a vádlott felmentését kéri. Ha a bíróság mégis megállapítaná a bűnösségét, a bűncselekmény minősítését változtassa meg. Nagy Sándornét egészségrontás büntetettének kísérletében, legrosszabb esetben szándékos emberölés bűntettének kísérletében mondja ki bűnösnek. Abban az esetben pedig, ha a bíróság mégis gyilkosság bűncselekményének fennforgását látná, akkor kísérletnek minősítse a bűncselekményt. A bűnösség kimondása esetén a 91. § helyett a 92. § alkalmazását kéri. Végül részletesen indokolta dr Balassa Ármin a törvényszéki tárgyaláson bejelentett semmiségi panaszokat. Orosz Pál elnök ezután a tárgyalást ma reggelig felfüggesztette. A mai tárgyalás Változatlanul nagy érdeklődés mellett nyitotta meg a mai tárgyalást Orosz Pál elnök, melynek során Burger Béla dr. Kotormán Julia védője mondotta el védőbeszédét és felmentést kért védence számára. Nagy Sándorné, majd Kotormán Julia beszélnek ezután. Mind aketten ártatlanságukat hangoztatják és azt, hogy a beiimerő vallomásukat a rendőrség előtt kényszerből tették. Ezután, délelőtt 10 órakor, a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. Hosszú tanácskozás után, negyed 12 órakor hirdeti ki a bíróság az ítéletet, amely szerint a tábla Nagy Sándorné életfogytiglan tartó fegyházbüntetését jóváhagyja, Kotormán Julis büntetését pedig nyolcévi fegyházbüntetésre emeli fel. Az ítéletet az ügyész megnyugvással fogadja, a védők és az elítéltek azonban semmiségi okokra hivatkozva felebbezést jelentenek be. A tárgyalást ezután Orosz Pál elnök bezárja. Az ítélet kihirdetését a tábla épülete előtt olyan hatalmas tömeg várta, hogy rendőröket kellett kivezényelni a rend fentartására. Incidens azonban nem történt, a közönség megvárta míg Nagy Sándornét, — akit egy csepet sem ért váratlanul az ítélet — elvezetik a börtönébe és azután csendben szétoszlott. Újabb drágasági hullám előtt A vásárlóközönség köreiben az a hír terjedt el, hogy rövidesen nagyobb mérvű olcsóbbodás áll be és remény van arra, hogy az idén is ellátogat egy olcsósági hullám. A közönség reménye azonban nem következett be, dacára annak, hogy egyes cikkekben beállott bizonyos olcsóbbodás. A sörgyárak máris drágítottak. Egy pohár sör Vásárhelyen fényűző és adóval 110 koronába kerül. Az új drágítás ellen elsősorban a fővárosi vendéglősök keltek ki, akik kijelentették, hogy a drágítást a közönség nem bírja el. A vendéglősök elhatározták, hogy a sör újabb drágítása ellen bojkottal lépnek fel és a magyar sört nem vásárolják, mert az ugyanolyan sört olcsóbban kapják a Felvidékről. A budapesti vendéglősök bojkottot akarnak kezdeni azzal, hogy egy magyar gyártól sem vesznek sört, hanem a felvidéki gyárakkal lépnek összeköttetésbe és megmentik a közönséget az újabb emelés elől. Hogy a budapesti vendéglősök akciója eredményre vezet-e, azt a jelen pillanatban nem lehet tudni és talán ezzel a tájékozatlansággal magyarázható az, hogy a vásárhelyi vendéglősök egyelőre mit sem tesznek a sördrágulás ellen, hanem némán tűrik a sörgyáraknak a közönség zsebébe történő játékát. A drágulás rövidesen a gyufánál is bekövetkezik olyanformán, hogy egy skatulya gyufa ára 40 korona lesz. Ezzel egyidejűleg híre jár annak is, hogy a pénzügyi kormány legközelebb újabb 70 százalékos trafikemelést határozott el és e hírek szerint, az erre vonatkozó pénzügyminisztériumi rendelet már meg is érkezett a pénzügyigazgatóságokhoz. Ha ez a trafikdrágulás bekövetkezik, akkor alig két hónap alatt 140 százalékkal drágul meg a nikotinélvezet. Március 25-én, tudvalevőleg 50 százalékos trafikdrágulás volt, ezt követte mintegy 4 héttel ezelőtt a dohányáraknak 35—40 százalékos felemelése és harmadiknak következnék a mostanra jelzett trafikemelés. Itt érdekes megemlíteni, hogy a dohányzókon kívül a dohányárusok sem örülnek az újabb emelésnek, mivel most is megfogyatkozott a dohányzók száma a magas trafikárak miatt. Akik tehát a miniszterelnök külföldi útjának nagy külpolitikai sikerétől olcsósági hullámot vártak , csalódtak. Hiszen a drágaság fokozódása mellett nemcsak a sör, a gyufa és a trafik árának emelkedése bizonyít, hanem a fővárosi élelmiszerpiac emelkedő tendenciája és a tegnapi, tegnapelőtti vásárhelyi országos, vásáron tapasztalható drágaság is. Ingatlanforgalom Égető János 2364 négyszögöl Barackosdűlői földjét 210.000 - ért megvette Kecskeméti István. Hegedűs Ferenc Észak-utca 41 sz. házát 2.400.000 - ért megvette Török Sándor és neje Szabó Zsuzsánna. Földesi Gábor és társainak Kishalom dűlői 5168 négyszögöl földjét 12.000 q búzáért megvette Herceg Pál és neje Kocsis Anna. Gál Ferencné kenyereháti 322 négyszögöl szőlőjét 200.000 - ért megvette Félix Sándor. Napihírek Csonka-Magyarország — nem ország Egész-Magyarország — mennyország Diplomáciai láz és szabotázs, — ezekkel a szavakkal jellemzi a Daily Herald Franciaország politikáját a magyar kérdésben. Egy francia egyetemi tanár tegnap délután az emberi jogok előharcosának nevezte hazáját, amely megtagadja tőlünk az engedélyt, hogy pénzügyi támogatásért a népszövetséghez fordulhassunk. Azt állítja az angol lap, hogy Franciaország nem kívánja a gazdasági konszolidációt és a kérdések békés rendezését, hanem fontosabbnak tartja az ipari gazdálkodásra kárhozatos viszonyoknak és a nyugtalanságnak fentartását, irreális politikai céljainak érdekében. Súlyos vádak ezek, a amelyekre egyelőre nincs cáfolat. A kisantant ugyanakkor minket illet vádakkal, amelyeket rögtön nyomon követ a helytálló cáfolat, ugyancsak angol helyről. Sir William Good megcáfolja azt az állítást, hogy nagy összegeket költünk fegyverkezésekre s bebizonyítja, hogy Ausztria katonai kiadásai 139 millió aranykoronával jóváhagyottan magasabbak a mi hasonló célú kiadásainknál. Valóban, átkos betegségben, diplomáciai lázban szenved Európa s azok a vezető hatalmasságok, amelyeknek orvosokként kellene szerepelniük a súlyos beteg ágyánál, egyelőre további diplomáciai baktériumokal teszik életveszélyessé állapotát. Meghatottan hallgatjuk Redslob tanár optimista előadását a népek szövetségéről s az igazság századáról, e szép francia elméleteket abban egyelőre még nem igen erősíti meg a gyakorlat. Nem utolsó sorban a francia gyakorlat. — Esküvő. Fényes esküvő volt szombaton délután. Lázár Lajos gazdasági főtanácsos leánya Stefi és Layda Gy. Kornél esküdtek örök hűséget egymásnak az érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt a róm. kath. templomban. A fiatál párt Cseh András esküdtette meg és mondott hozzájuk gyönyörű szép beszédet. Az egyházi szertartás után a kíváncsiskodók hatalmas sorfala között a násznép hosszú kocsisora a Tisza éttermébe kísérte az uj házaspárt, ahol fényes lakoma volt. — Hirek a torony alól Nagymágocsi értesítés szerint a községben veszedelmes sertéspestis lépett fel. — Miklovicz Lajos terjesztési engedélyt kér Színház és Mozi című lapjára. Hódy Imre tb. főügyész négy hetes szabadságot kér. — Bede Ferenc 1507, Kurula Sándor 2000, koronát adtak dispenzációjuk alkalmából a hadirokkantaknak. — Temetés. Ma délelőtt temették el óriási részvét mellett a tragikus körülmények közöl elhalt Juhász Mariskát néhai Juhász Mihály polgármester leányát. A temetésen amelynek egyházi részét Gaeli András plébános végezte, ott láttuk a város társadalmának színe-javát. Az elhunytat a gyászoló közönség a Kincses-getőbe kísérte. — Űrnapi körmenet. Május hó 31-én, csütörtökön, úrnapján tartja a katholikus anyaszentegyház az oltáriszentség felséges ünnepét. Délelőtt fél 10 órakor ünnepélyes szentmise, 10 órakor a legméltóságosabb oltáriszentséggel körmenet a templomból kiindulva a Szent Antal, Petőfi, Lánc utcákon és Andrássy úton vissza a templomba. Minden utcában a szentsátornál szertartás után szentségáldás, a temlomban „Te Deum„. Felkérem a híveket, hogy amerre a körmenet elhalad, ablakaikat égő gyertyákkal és virágokkal díszítsék. Cseh András plébános. — Felkérjük a Római Katholikus Nőegylet tagjait, hogy az Úrnapi körmenetben mindnyájan résztvenni szíveskedjenek az Elnökség. — Református Istentiszteletek a külterületen. Vasárnap június 3 án d. e. 9 órakor a kispusztai, d. u. 3 órakor a kutasi (Orovecz-féle) állami elemi iskolában Bereczk Sándor vallásoktató lelkészlet. Istentiszteletet tart. •A Népfőiskolások, az Úrnapján, május 31-én, csütörtökön tartandó egész napos kirándulás ügyében legkésőbb szerdán délig kérjen mindenki közelebbi tájékoztatást a titkári hivatalban.