Friss Ujság, 1922. június (27. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-23 / 140. szám

2 FRISS­­ÚJSÁG A taffk­ és iparosok nagygyűlése is gigazosan Több mint ötezer ember volt jelen.­­ A népjóléti miniszter értekezletre hívja a háztulajdonokkal együtt a kereskedőket és iparosokat. Ma délelőtt a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek és testületek tagjai impozáns módon adtak kifejezést ál­­lásfoglalásuknak a háztulajdonosok azzal a törekvésével szemben, amely­iken az üzlethelyiségek béremelésének korlátlan felszabadítását akarják ke­resztülvinni. Az egész főváros terüle­tén — egy-két esettől eltekintve, jófor­mán mindenütt — délelőtt 10 órától kezdve zárva voltak az üzletek, irodák és kávéházak is s a lebocsátott redő­nyök mindenkinek egyaránt tudomá­sára adták az üzletbérlők szervezett tüntetését. A Vigadóban pontban 10 órakor kezdték meg a gyűlést. A nagyterem zsúfolásig megtelt s több mint ötezer kereskedő és iparos volt ott jelen, köz­tük a közgazdasági élet számos kitűnő­sége és a nemzetg­rűlés tagjai­ közül Vázsonyi Vilmos és Benedek János, továbbá a szociáldemokraták két bu­dapesti képviselője, Pickler Emil és Sütő József. A gyűlést Barczen Gábor, a Baross Szövetség ügyvezető alelnöke nyitotta meg és ismertette a mozgalom célját s a háziurak propagandáját, melylyel az üzlethelyiségek bérének szabaddá téte­lét akarja elérni. A Háztulajdonosok Országos Szövetségének ez az állásfog­lalása azonban nem azonos az összes há­ziurak álláspontjával. A miniszterelnök állítólagos nyilatkozata, amelylyel a háziurak szövetsége hadakozik, eddig megerősítést nem nyert Hosszasabban fejtegette, hogy amikor megkötöttség tartja béklyóban a kereskedelmet, ak­kor vakmerőség az üzlethelyiségek sza­­badforgalmát követeli. Bejelenti, hogy a kérdés méltányos elintézésig együtt maradnak. Ezután Kraemer József olvasta fel a a határozati javaslatot, melyben köve­telik, hogy 1. Az üzletbéreket maximum az 1917-es bér hatszorosában állapítsák meg. 2. A vitás kérdések eldöntését válasz­tott bíróság intézze. 3. Megegyezés hiányában a bérbeadó temen köteles választott bíróság dönté­sét kikérni. 4. Az üzleti helyiségek rekvirálását azonnal szüntessék be. 5. A felmondási jogot tartsák fenn.­­ 6. Azokat az üzleteket, melyek laká­sul is szolgálnak, a lakásokkal egyenlő elbánásban részesítsék. Balkányi Kálmán, az OMKE igazga­tója közsönetet mond a háziuraknak azért, hogy fellépésükkel sikerült a ma­­gyar kereskedelmet é­s ipart így egy­bekovácsolni. Az OMKE nevében elfo­­gadja a határozati javaslatot. Dobsa László, az Ipartestületek Or­szágos Szövetségének az igazgatója öt­vennégyezer iparos csatlakozását jelen­­ti be. Zúgó éljenzés között kezdett beszélni Vázsonyi Vilmos, aki örömét fejezte ki afelett, hogy végre valahára van szer­vezett polgárság, mely továbbra is kell, hogy összeforrott, szervezeti erőt mu­tasson a fenyegető rémekkel szemben. Hangsúlyozza, hogy amíg a drágaság lavináját meg nem állítják, addig nem lehet munka. A boltbér drágulása a fogyasztókat terhelné. Míg szabad­­ke­reskedelem és kínálat nincs, amíg építkezésekkel nem oldják meg a la­káskérdést, addig a bérek se lehetnek a szabad uzsora tárgyai.­Követeli, hogy az állam és a város terheit a háziura­kon át ne a fogyasztók viseljék, hanem az egész Magyarország, beleértve az agrárokat is. Majd egy háziúr közbe­szólására­­kifejtette, hogy a földbirtok kisajátítása után a házaknak méltányos mértékben való kisajátítására is lehet gondolni. Pichler Emil szociáldemokrata kép­viselő tolmácsolta a munkásság együtt­érzését a polgársággal. A dolgozó pol­gárságot most s mindenkivel szemben a munkásság támogatja, mert ezeknek együtt kell felépíteni a rombadőlt or­szágot. . Sütő József szintén azt fejtette ki, hogy nemcsak a munkásságért, de az egész országér­t akar küzdeni a parla­mentben a szociáldemokrácia. Ezután a határozati javaslatot egy­hangúlag elfogadták. A kereskedők küldöttsége a nemzetgyűlésben a szak­­minisztereknél. A kereskedők és iparosok mai nagy­gyűlése bizottságot küldöt ki, hogy a háziurak álláspontjával szemben tilta­kozását a miniszterelnöknek és a kor­mánynak is­­tudomására hozza. A kül­döttséget Bethlen István gróf más el­foglaltsága és Valkó Lajos kereskedel­mi miniszter távollétében Vass József népjóléti, Kállay Tibor pénzügyi és Rakovszky Iván belügyminiszter fo­gadta. Vass József kijelentette, hogy rövide­sen egybehívja mind a két ér­dekeltsé­­get. Az összehívandó értekezleten, sze­mélyes vezetésével kívánja áthidalni a­­kereskedők, iparosok és háztulajdono­­­sok közötti ellentéteket, nehogy a ke­reskedő- és iparososztály a boltbérek szabaddátétele folytán újabb megráz­kódtatásoknak legyen kitéve, viszont szem előtt kívánja tartani a miniszter a háztulajdonosok jogos kívánságát is. mi szívesen állunk rendelkezésére és részt veszünk a komoly munkában.­­ Ez tehát tisztán a kormánytól függ. A szociáldemokrata párt teljesen ön­állóan, a maga programmja alapján dolgozik és csak esetről-esetre lehet szó arról, hogy a többi ellenzéki párttal egységesen járjon el. A pártnak több­féle közvetítése van. Ezek között első­sorban az internálási tábor és az emi­gráció likvidálását követeli bel­- és kül­politikai szempontból.­­ A szociáldemkorata párt nem ra­gaszkodik ahoz, hogy minden emigrált visszajöhessen az országba, de például Garaminak, Buchingernek, Preusznak, Wolfnernek, Biró Dezsőnek és sok más olyan elvtársunknak visszatérését kö­­ve­teljük, akiknek a kommünben nem volt semmiféle komoly szerepük.­­Az új belügyminiszter szerint az országot belső ellenség is fenyegeti. Rakovszky Iván belügyminisztert ma üdvözölték hivatalba lépése alkalmá­ból az ország főispánjai. Az uj belügy­miniszter az üdvözlésre hosszabb be­széddel felelt, mezből kiemeljük a kö­vetkező részeket: — Erőszakot kell tenni magunkon s meg kell szüntetnünk a vármegyei köz­­igazgatás hibáit, mert el kell ismer­nünk, hogy hibák vannak. Ez nem je­­lenti azonban azt, hogy- bennem--meg­szűnt a vármegye iránti szeretet s hogy azok a szoros kapcsolatok, ame­lyek engem a vármegyéhez fűztek, meglazultak volna. Az ősi vármegyé­ben rejlő nagy hazafias erőnek csald akkor teszünk igazi szolgálatot, ha be­csületesen bevalljuk, hogy a közigazgatás a mai kor szelle­­mének nem felel meg és ha meg akarjuk menteni, akkor életképessé kell tennünk a mai élet új nehézségei és alakulásai közepette. Sokszor a vármegye volt az, amely megakadályozta, hogy a kormányzat az alkotmányosság dolgában­ való en­gedékenység terén tovább mehessen, mint azt a nemzet érdekei me­genge­­dik. Ma már nem ez a helyzet, a mai magyar kormányzat nem két szövet­séges állam kormányzatába van beil­lesztve, hanem független kormányzat. A régi veszedelmek helyett azonban új veszedelmek és kötelezettségek tá­madtak: ma nem Ausztria ellen kell meg­védenünk a magyar érdekeket, ha­nem külső és belső titkos ellen­ségeink ellen, nem a szövetséges államok ellen, hanem az ország lakosságának bizonyos rétege el­len. A kormány tárgyalásai elleazife£se3. Mint tegnap megírtuk, az ellenzék bizonyos követelésekkel lépett fel, ame­lyeknek fejében hajlandó volna meg­szavazni a felhatalmazási javaslatot. Ebben az ügyben délben féltizenkét órára Bethlen István gróf miniszter­­elnök értekezletre hívta egybe a kor­mány összes tagjait. Ezen a miniszteri értekezleten Kállay Tibor pénzügyminiszter referált az­ el­lenzékkel történt tárgyalásairól. Egy­öntetűen arra a megállapodásra jutot­tak, hogy az ellenzék két követelését, nevezetesen elsősorban a választójogi­ javaslat soronkívül benyújtását nem teljesítik és pedig annál kevésbé, mert az ország mai helyzetében ez nem sür­gős kérdés, az indemnitási törvényja­vaslatot és az adó­javaslatokat minden más kérdést megelőzőleg kell tárgyal­ni. Ez utóbbiak nélkülözhetetlenek a drágaság leküzdése, a pénzügyi hely­zet rendezése és a pénzügyi egyensúly helyreállítása miatt. A választási erő­szakosságok — mondotta a miniszteri értekezlet — szintén nem országos do­log, ez az ügy a képviselőknek és eset­leg a kibukott képviselőjelölteknek ma­gánügye, nem országos érdek, ez ha­lasztást szenvedhet anélkül, hogy ebből az országra nézve bárminemű kár vagy baj­táramlanék. A közigazgatási reformról szóló javaslatot sem tűzhetik most napirendre, a tervbe vett főrendi­házi reformjavaslat helyett. Megbízták mindezek dacára Kállay Tibort és Valkó Lajost, hogy az ellen­zékkel továbbra is tárgyaljanak és kö­zöljék az ellenzéki vezérférfiakkal a kormány válaszát. Min­denesetre kívánatos volna az ország érdekében, hogy az ellenzék és a kormány ebben a fontos kérdésben megegyezésre jussanak. Az ellenzék követelései tulajdonképen a kormány­­férfiak programmjával megegyezők és legfeljebb a sorrendben van némi kü­lönbség. A törvényhatósági reform mi­előbbi keresztülviteléhez főleg azért ragaszkodik az ellenzék és joggal, mert­­lehetetlen állapotnak tartja, hogy pél­dául Budapesten még mindig a kisebb­ségben maradt Wolffék uralkodjanak, ami a reform végrehajtása után ki van zárva. A szociáldemokraták álláspontja. Ma délelőtt a nemzetgyűlés ülését megelőzően a szociáldemokraták érte­kezletet tartottak klubhelyiségükben. Ez értekezletről az a hír kelt szárnyra, hogy azon nemcsak adminisztrációs és belső pártérdekeket illető kérdéseket tárgyaltak, hanem­ kijelölték az indem­nitási vita első szónokát is, aki a párt megbízásából a­ nemzetgyűlés első ér­demleges tárgyalásán a szociáldemo­krata párt nevében elvi deklarációt te­gyen, amelyben a párt politikai maga­tartását, céljait és szándékait fejez­te ki. A szociáldemokrata frakció egyik vezető tagjává következőket mondta egy kormánypárti lap munkatársának: — Népi handabandázu­­ jöttünk ide. H ha a kormány ezt lehetővé teszi, akkor 1922. június 23. As ellenzél­ sem goiá©­­sferfra­kcióra. Az ellenzék az éjjeli órákig még semmiféle értesítést nem­­kapott a kor­mánytól a tegnap felállított ellenzéki­­követelések elfogadása, vagy elutasí­tása­ tárgyában. Rassay Károly az ügyre vonatkozólag a következőkét je­lentette ki munkatársunknak. A választójog, mint hírlik, nem sür­gős a kormánynak, mert nélküle job­ban tudja fegyelmezni pártját. Az ob­strukciót illetőleg az aggodalom feles­­leges, senki sem gondol obstrukcióra, az ellenzék csak kötelességét akarja teljesíteni és bírálni kívánja a kor­mány négy hónapi parlamenten kívüli kormányzatát. A bírálat kerete a kor­mány magatartásától függ. Meg kell állapítani, hogy a kormány most is ha­logató politikát követ, mint a választó­­jogi javaslatnál. * 1 Bethlen k­is b beszéds a irányzatról. Ma este a kormány tagjai Bethlen gróf miniszterelnök vezetésével elláto­gattak a keresztény nemzeti egység (Wolff—Huszár) pártjába, ahol He­gyeshalmii Lajos pártelnök üdvözölte őket. Bethlen gróf miniszterelnök hosszabb beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy két évig küzdött a párttal. Az vagyok, aki voltam — foly­tatta a miniszterelnök — nem szoktam elveimet változtatni, mint az inget szokás. A kormánynak az az iránya lesz, ami volt, nemzeti irány, keresz­tény irány. Amikor keresztény irányt mondok, tudjátok, hogy ezt cseleke­detekkel kell majd fejleszteni, de nem hangos jelszavakkal, nem fejbeütések­kel, nem a jogrend felforgatásával, ha­nem tisztességes, becsületes munkával. Ne hagyjátok magatokat kilépett párt­­töredékek által más irányba vezetni, mert különben szétválnak utaink. Azt hiszem, ebben a pártban ezt nem fogja elérni senki, mert ez a párt már kiál­lotta a tűzpróbát. Ha kitartunk, el fog következni az az idő, hogy mindnyá­jan egy táborban leszünk. Kereskadói és magán ezeknek A rmmiér­t, ékszerekért 5 — 10 százal­ékkal többet fizetek mint bárki más. GELLÉRT KÁROLY ékszerész V­­. Eöt­vös-i­ 6 □ DESGaarzíEcaEEttisEinEEGeoQmBEEBrtrasjErEnaaKa HÍREK mindenfelől. — Túlnyomóan száraz, melyek idő zivatarokkal. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az idő túlnyomóan derült és száraz. A nappali hőmérsék­let emelkedett, éjjel azonban aránylag hűvös az idő. A tegnapi maximum 27 fok volt Budapesten, a ma reggeli minimum 11­ fok Egerben. Jóslat: Túl­­nyomóan száraz, meleg idő Várható, helyi zivatarokkal. — A szerbek elárverezték a ma­gyar jóvátétel fejében kapott állat­állományt. Belgrádból jelentik: A Magyarország által Jugoszláviának szállított jóvátételi állatállomány első részletét, melyet a Papokban vettek át Szabadkán Jugoszlávia hi­vatalos képviselői, kedden, 20-án, nyilvánosan elárverezték a belgrádi lóversenytéren. Árverésre került 12 bika, 133 tehén, 63 öreg tinó, 92 fiatal tinó és 21 darab borjú. Ugyanaznap Palántán is árverésre került 320 da­rab tettén.­­ Megálltak a villamosok. Csütör­tökön­­délután három órakor a villa­mosvas,utak Pálffy-f­éri úraníjd­esztő­­telepén az egyik turbina felrobbant és ennek az lett a következménye, hogy majdnem az egész főváros területén szünetelt a villamosvasúti forgalom, közel hat óráig. A turbina felrobba­­­nása egyéb veszélyt nem okozott, senk­­­ki sem sérült meg a robbanás követ­keztéből.1. — Házanság. Kora Boriak­a és Er­dős Sándor július 2-án délu­tán fél 1 órakor tartják , esküvőjüket a Doh­ány­i utcai izraelita templomban. — Fényűzési adó alá esik a 15 fokos sör. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amely kimondja, hogy fény­űzési tárgy a belföldön előállított sör abban az esetben, ha 15 vagy ennél magasabb cukorfok tartalma van, még­pedig a különböző elnevezésre való tekintet nélkül. Ugyanebben a rende­letben, amely július 1-én lép életbe, a pénzügyminiszter még kimondja, hogy mindennemű kandalló és világos színű cserépkályha, valamint minden díszesebb kályha és tűzhely fényűzési adó alá esik. — Helyreigazítás. Krompaszky Sándor ny. rendőrkapitány a követ­kező sorok közlésére kérte fel lapun­kat. A ,,Friss , Újság" f. évi június 13-iki szám­ában reám vonatkozó köz­leményre nézve van egy kis megjegy­­zésem: „Egy rossz házasság törté­nete" című közlemény azt mondja a negyedik sorában, hogy én mint rend­­őrk­apitány Újpesten ismerkedtem­­ meg egy Stemmer Margit nevű leány­nyal, akit feleségül vettem. Ez nem áll. Én, mint 3-as bosnyák hadnagy Örkényben, mint reconvalescens tiszt ismerkedtem meg azzal a bizonyos nővel. A közlemény második kikez­désében azt írják, hogy Kovács Mik­lóst a románok bocsátották szabadon. Ez sem áll, mert Kovács Miklóst az újpesti két­­kapitányság bocsátotta szabadon, azért voltam kénytelen őt a románokkal újra elforgatni, amikor is megtörtént a katasztrófa. A­ törté­neti igazság kedvéért kérem fentiek helyreigazítását. — Az udvarlás vége. Bellák Anna 34 éves kardalosnő feljelentette Csákó nevű állítólagos Teleki-téri éksze­részt, akivel az utcán ismerkedett meig. Ugyanis ma délben találkozott Csákóval, aki beszélgetés közben fel­tűnően sokszor­­fogta meg a leány kezét. Csak mikor Csákótól elbúcsú­zott, vette észre, hogy karkötője, a­mely 10—12.000 korona értéket kép­visel, eltűnt. A nyomozás megindult.

Next