Független Magyarország, 1904. április (3. évfolyam, 734-762. szám)

1904-04-01 / 734. szám

i­ niszteri felelősség súlyos elvével, hogy a magyar állam kereskedelemügyi minisztere adott szavától utólag elálljon, annyival kevésbbé, mivel joggal fel­­ételezh­ető, hogy ígéretét megfontolva, az ország pénzügyi viszonyainak és a vasutasok tarthatatlan helyzetének figyelembevételével tette. Ragaszkodik a március 6-iki budapesti gyűlésnek a terminusra vonatkozó határozatához, mindaddig, amíg a kereskedelemügyi miniszter által tett nyilat­kozat bármely vonatkozásában meggyengítve nem lesz.» A gyűlés méltóságos és komoly lefolyása tanú­­jelét adta a vasutasok közt fennálló szolidaritásnak, a küzdelem komolyságának, mert úgy az egyesektől eredő hiperlojális nyilatkozatokat, mint a túlságba menő követeléseket teljesen negligálva, a középutat megtartva, törhetetlenül halad a kitűzött cél felé. A vasutasok hálája. Gróf Batthyány Tivadar orsz. képviselő tudvalevőleg egyike azoknak a politikusoknak, akik a legmelegebb szeretettel karolták fel a vasutasok ügyét. A nemes gróf részt vett a vasutasok február 28-iki nagygyűlésén, azon fel is szólalt, a képviselőházban is felemelte szavát és fényes szónoklatot tartott érdekük­ben ; legutóbb pedig a Független Magyarország hasábjain jelent meg tollából magvas, a legnemesebb humanizmustól áthatott cikk ügyükről. A vasutasok lelkes hálával fogadják gróf Batthyánynak ezt az érdekükben kifejtett ön­zetlen tevékenységét. A gróf tömegesen kapja a vasutasoktól az ország minden részéből a köszönő- és üdvözlő leveleket és táviratokat, így legutóbbi cikke után táviratilag üdvözölték őt a temesvári, szegedi, aradi mozgalmi bizott­ságok, továbbá nagyszámú zágrábi vasutas. Hivatalos hangok. A vasutasok által rendezett nagy országos hangverseny, végre megszólaltatta a kormány fülsértő és idegrontó muzsikusait is. Ma két félhivatalos, az egyik német, a másik magyar nyelven kürtöli hogy: «a kormány a Máv­ alkalmazottainak tett ígéreteit egész terjedelmükben fentartja és meg­valósítja, továbbá nyomban a húsvéti szünet után törvényjavaslatot terjeszt az országyűlés elé, s ebben felhatalmazást kér arra, hogy a magyar királyi államvasutaknál az illetménye­ket rendezze és a fizetésemelést utalványoz­hassa.» Hát igen tisztelt félhivatalos muzsikusok, evvel a maszlaggal már zenekari sikert elérni nem lehet. Ezek a repedt sípon keresztül ki­kényszeredett hangok csak arra valók, hogy az eddig nyitva tartott markokat ökölbe szorítsák. A kormány a Máv­ alkalmazottjainak tett ígé­reteket könnyen be tudja tartani. Nem ígért semmit sem. Érdemes ez semmiképen. A mi követeléseink ezek: 1. a memorandumokban kifejtett fizetésren­dezés ; 2. a szolgálati pragmatika és 3. a vasutasok szövetsége. Ha ezek a követelések megvalósulnak, akkor, de csak akkor lesz ismét nyugalom a vasuta­sok körében. A mozgalom célja. Ha a bizottsági elnökök vagy elnökségek szegedi halászlé mellett óhajtanak a húsvéti ünnepek alatt egynémely dolgot megbeszé­li, ez ellen senkinek sem lehet kifogása. De hogy ott a vasutasok tíz­ezrei felől határozzanak, erre annál kevésbbé van szükség, mert jelenleg nincs oly kérdés napirenden, mely indokolttá tehetné «bizalmas» értekezletüket. Minden egyes bizottság meghozta a maga határo­zatát, még­pedig — örömmel mondhatjuk — egyértelműséggel. Lukács pénzügyminiszter tájéko­zatlanságára, kevés tapintatra és semmi jó­akaratra sem váltó kijelentésének megvolt ama örvendetes eredménye, hogy az angyalföldi értekezletnek harci riadója után az egész ország vasutasait egy táborba egyesítette. Azóta minden egyes bizottság, a szombathelyi is, állást foglalt a pénzügyminiszterrel szemben és valamennyi tiltakozott a fizetésrendezésnek alattomban szán­dékolt elhalasztása ellen. Erről talán van tudomása a szombathelyi bizottságnak is. Mi értelme volna tehát most annak, hogy az egyes bizottságok elnökei ,a pénzügyminiszter úrnak a képviselőházban folyó évi március hó 22-én tett kijelentéseire a választ megfelelő alakban­ megadják ? Csak nem hiszi a tisz­telt szombathelyi elnökség, hogy az egyes elnökök vagy elnökségek a bizottságaik által hozott határozatok­kal szemben más véleményen lehetnek? Hiszen akkor a következményeket ott, saját bizottságaik előtt kellett volna levonniok! Vagy az elnökök értekezlete a bizottságok fölött áll s a bizottságok hozta határozatokat az elnök urak határozata gyengítheti, megmásíthatja, vagy épen semmisnek is nyilváníthatja? Vagy olyan dolgokat kell Szege­den megbeszélni, melyek csak az elnök urak dis­­tingvált fölfogása elé valók és közzétételükkel bizonyos körök szálló igéje szerint «az izgalmak fokozódnának» ? Vagy az «izgalmak megfelelő alak­ban leendő csillapítására» fognak panacsot találni Szegeden ? Mi lesz vágjon a szegedi elnöki értekez­letnek az eredménye? A legrosszabb esetben való­színűleg az, hogy ki fog tűnni, miszerint 38 ezer vasutas másként gondolkozik, mint húsz, vagy harminc elnök úr. No, ez még nem volna valami nagy szerencsétlenség, de amennyiben jelenleg, amidőn a vasutasok ügye a legjobb után halad, a kitartásra és egymást megértésre a legnagyobb mértékben szükség van, még az ilyen apró civódá­­sokat is kerülni kell. Az egyes elnököket különben épenséggel nem azért választották az egyes bizottságok — az országos bizottság sem — hogy azokban holmi nevetséges, diktátori hajlamokat növesszenek nagyra, avagy, hogy az ő legegyénibb véleményeiknek a vasutasok óriási gárdájának érdekeit alárendeljék, hanem, hogy ismert, írásba foglalt, az illetékes tényezők elé terjesztett, mindenek által — kivéve Lukács pénzügyminiszter urat — jogosnak, szerénynek és méltányosnak elismert kívánságaik keresztülvitelében a külső, technikai részt elvégezzék. Már ez csak eléggé világos és természetes. Az egész mozgalom irányát és végcélját a vasutasok maguk szabták meg. Az 1901. évben benyújtott memorandumok, úgyszintén a március 6-án megállapított pótmemorandum min­den egyes pontjához szigorúan ragaszkodva, kíván­ják, hogy fizetésrendezésük és pragmatikájuk május elsejére meglegyen. Ebből engedni, ebből lealkudni sem egyes elnököknek, sem közös elnöki értekezle­teknek úgy sem áll jogában. De módjában sem. Mert, ha némelyek azt hiszik, hogy az elnöki tekin­télyek előtt a vasutasok nyomorgó és éhező tömege meg fog hajolni, úgy valószínűleg ismét gazdagab­bak lesznek — egy csalódással. Ha bármely vasutas oly adatok birtokába jut, vagy oly körülményeket vesz észre, melyek az ügyet befolyásolják, vagy veszélyeztethetik, úgy lelki­­ismereti és becsületbeli kötelessége azt a nyilvá­nosság orgánumai útján az összességnek azonnal tudomására hozni. Az összesség háta mögött elő­zetes paktumot kötni, megalkudni és odaígérkezni arra még jóhiszeműleg is, hogy az így jogtalanul hozott megállapodásokat az összességre megtévesz­tés, fenyegetés vagy taktikai ügyességgel ráerősza­kolják, senkinek sem áll jogában. Ne hagyja magát senki félrevezettetni vagy meg­­puhíttatni. Egy tál lencséért oda ne adja senki a saját és családjának igazait. Történik most hivatko­zás fegyelemre, izgatásra, szenvedélyekre. Egy-egy rejtett fenyegetés is átvillámlik a vasutasok ködbe burkolt egén. Ne féljen, ne csüggedjen azonban senki. A nap már felkelőben van. Szolgálatát a leg­pontosabban, a legodaadóbban végezze el épen most minden egyes vasutas, a szolgálati rendtartás és a szokás által szentesített fegyelmi szabályokat át ne hágja senki, sőt tartassa be, ha módjában áll, másokkal is. A vasutasok szavukat május 1-ig le­kötötték. A kormányon, illetve Lukács pénzügymi­niszteren múlik a többi. Bármi történjék azontúl, kellő utasításokat a vasutasok bizalmát élvező vezető bizottság idejekorán meg fogja kapni az egyes helyi bizottságok határozatai útján. Eme ha­tározatok remélhetőleg egyértelműek lesznek. Orszá­gos intézkedésekre fölhatalmazva a vasutasok elő­zetes megkérdezése nélkül — nincs senki. Ami az országos vasúti szövetséget illeti, annak, május 1-éig meg kell alakulni. A vasutasok gyenge­ségére és gyávaságára vallana, ha most, a rájuk oly kedvező időpontot elmulasztanák. Az ily hatal­mas mozgalmat, mint aminő a mostani, minden félszázadban lehetséges csak megismételni. Ha az országos szövetséget a vasutasok most nem fogják megalakíthatni, úgy annak eszméjét beláthatatlan időkig eltemették. A budapesti helyi bizottság folyó hó 27-én tartott ülésén egy albizottsá­got küldött ki a célból, hogy az országos szövetség ügyét május 8-áig dűlőre vigye. Ha a bizottság jól végzi munkáját, a vasutasok körében pedig meglesz az összetartás és a helyes fölfogás, úgy az alakuló közgyűlés már április hónapban meg lesz tartható. A kiküldött albizottság — tudomásunk szerint — a fiumeiek tervezetét veszi munkálatai alapjául s az alapszabályok megszerkesztésével remélhetőleg mi­hamarabb elkészül. Szívünk egész melegével fordulunk az egyes helyi bizottsághoz — különösen a szegedihez­­ és a gócpontokhoz, hogy nyugodjanak bele és járuljanak hozzá egyelőre a nekik rövid időn belül megkül­dendő alapszabálytervezethez. Az alakuló közgyű­lésen mindenkinek amúgy is jogában fog állani, hogy célszerűnek ítélt módosításait az alapszabá­lyokon korlátlanul keresztülvigye. Csak ne kezdjenek megint bizottságozni, mert saját ma­gukat fogják ezzel kijátszani. Minden hala­dék bűn a vasutasok legszentebb érdekei ellen, és csak arra alkalmas, hogy azoknak a malmára hajtsa a vizet, akik fogcsikorgatva nézik a mostani moz­galmat és alig várják, hogy az ország legszorgal­masabb és legjobb munkásait ismét markukba ve­hessék és akkor és olyat szorítsanak rajta, amikor és aminő nekik tetszeni fog. SzfGGETLEST '”á.­S 1904. április 1. Egy tévedés helyreigazítása. Tegnapi napon kezeimhez kaptam a folyó hó 6-án Budapesten megtartott országos bizottsági nagy­gyűlésről a jegyzőkönyvet. Olvasom a jegyzőkönyvben, hogy a megindult vitánál felszólalt Lenkovics Sándor hivatalnok, (Szegedről) és a következő beszédet mondta illetve javaslatot terjesztette elő: »T. országos bizottság. 1901-ben a hivatalnokok memoranduma meg lett szerkesztve, úgy tudom alapul a postahivatalnokok fizetését vették, ezeknél az alapfizetés akkor 809 fo­rint volt. Időközben beterjesztetett az állami hivatalnokok fizetésének rendezésre vonatkozó tör­vényjavaslat és abban a postahivatalnokok alap­fizetése 2000 koronában van felvéve, s a­meny­nyiben ugyanannyi 1600 korona mellett 400 korona pótlékot élveznek (a 400 kor. csak a javas­lat törvényerőre való emelkedéséig pótlék) Javaslom tehát, hogy a mi memorandumunkban is 2000 kor. véteszék fel, mint a minimális fizetés.» Ezen javaslat elhangzása után Földessy Ödön elnök a következőket mondta: «T. országos bizott­ság ! Talán megtakaríthatunk egy csomó felszóla­lást, ha röviden nyilatkozom. Mi, akik kidolgoztuk ezen pontokat, az állami tisztviselők rangsorozatát újabb tanulmány tárgyává tettük. A XI. rangfoko­zatba vannak sorozva a postatisztek és a X­ilibe 2000 korona kezdőfizetéssel a posta segédmérnökök és segédfogalmazók. A postatisztek fizetése tehát 1600 korona. Nohát kérem, ez valótlan állítás ! Nem akarom feltételezni —, annál kevésbé azt állítani, hogy az elnök, Földessy Ödön tudva félre akarta volna ve­zetni az országos bizottság tagjait, hanem azt kétségbe vonhatatlanul konstatálom, hogy igenis, dacára annak, hogy tanulmány tárgyává tette az állami tisztviselők rangsorozatát, azt nem fogta fel úgy, amint azt értelmezni kell. Mert tessék meg­kérdezni bármely postatisztviselőt erre vonatkozó­lag, válaszul csak azt kapjuk: az új fizetési törvényjavaslat szerint a posta­segédtiszteket nevezik is a XL fizetési osztályba, tehát az érettségit és szaktanfolyamot végzettek a XI-ik fizetési osztályba neveztetnek ki — azaz nemcsak

Next