Függetlenség, 1933. május (1. évfolyam, 61-85. szám)

1933-05-02 / 61. szám

Read, 1933 május 2 Jegydímén Uuick Tizenhat erkölcsrendit azonnal elbocsátott a főkapitány A főkapitányság fegyelmi tanácsa most döntött tizenkilenc súlyosan megvádolt pol­gári rendőr ügyében, akik az ó-utcai er­kölcsrendészeti kapitányságon szolgáltak. Az erkölcsendőrök ellen — mint ismeretes — súlyos gyam­okok merültek fel, hogy az el­lenőrzésükkel megbízott nőket és a találka­helyek tulajdonosait zsarolták, illetve külön­böző címeken pénzt követeltek tőlük. Feren­­czy főkapitány megindította az eljárást a fegyelmi tanács most úgy ítéli, hogy a meg­vádolt tizenkilenc polgárruhás rendőr közül tizenhatot azonnali hatállyal elbocsátott, hármat pedig, akik csak kisebb mértékben kompromittálták magukat, pénzbírsággal sújtott. — Antal István dr. sajtófőnök beszéde a Pátria Klubban. A Magyar Írók, Hírlap­írók és Művészek Pátria Klubja vasár­nap tartotta tizedik jubiláris évi közgyű­lését. A közgyűlést követő díszlakomán N­­i­n­d­y Zoltán dr. köszöntötte fel A­n­­t­a­l István sajtófőnököt, aki hosszabb beszédben válaszolt. Beszédében a Pátria Klub­ nagy hivatását vázolta és fontos politikai kijelentéseket is tett. A keresz­tény magyar politika — mondotta többek között — hivatalos kormányprogrammá lett és kivetette magából a romantika aranyfüstjét és a bárgyú demagógia frazeológiáját, eszményi tartalommal telítődött meg és a magyar közélet többé nem nélkülözheti. Ez a keresztény nem­zeti politika nem feszítővas pártok és felekezetek között, hanem összekötő ka­pocs. A következő tíz év egyik legfonto­sabb feladataként a kritika teljes szabad­ságának megvalósítását jelölte meg. A sajtófőnököt beszéde után meleg ünnep­­lésben részesítették. — Wolf István kormányfőtanácsos, MÁV főfelügyelő búcsúztatása. Impozáns keretek között búcsúzott el a Dunaparti Teherpálya­udvar személyzete Wolf István kormányfőta­nácsos, főfelügyelőtől, volt főnöküktől. Oláh Imre dr. Máv. titkár, az új főnök, eddigi munkatársa meleg szavakkal méltatta Wolf István kiválóságát, mint vasutasét és mint bajtársét, akinek nevéhez fűződik több vasúti szociális intézmény megalapítása. A Wolf volt az utolsó főfelügyelő, aki külszol­gálatot teljesített. — Albrecht királyi herceg előadása az Akadémián. Vasárnap délben az Akadé­mia nagytermében Albrecht királyi herceg több mint egyórás előadásban is­mertette azt a tervet, amelynek alapján a telepítés problémáját megoldhatónak tartja. Számítása szerint 3000 telep léte­sítése mintegy 27 millió pengőbe kerülne és ezt az összeget részint a transzfer­alapból, részint pedig államilag garantált kötvények révén lehetne előteremteni. Az előadásért Berzeviczy Albert mon­dott köszönetet a királyi hercegnek. A hallgatóság sorában a kormány tagjai közül Hóman Bálint kultuszminiszter és Lázár Andor igazságügyminiszter foglaltak helyet.­­ A polgármesteri hivatal új vezetője, Sipőcz Jenő polgármester Farkas Ákos fő­jegyző új beosztása folytán a polgármesteri hivatal vezetésével Csanády Gusztáv tanács­­jegyzőt bízta meg. — Takács Sándor-emlékünnep a parla­mentben. A képviselőházban A­l­m­á­s­y Lászlónak, a képviselőház elnökének kez­deményezésére emléktáblával jelölték meg Takács Sándornak, a nemrég elhunyt tudós pap történetírónak, a parlament fő­levéltárnokának dolgozó­szobáját. Ebből az alkalomból ma délelőtt a parlamenti könyvtár olvastermében kegyeletes ün­nepség volt, amelyen az ünnepi beszédet A­l­m­á­s­y László mondotta. Az ünnepség résztvevői felvonultak Takács Sándor volt dolgozó­szobájába, s megtekintették az emléktáblát, amely Solymári V­a­­­k­ó László szobrászművész sikerült alkotása. — Kikapott ful Újpest Pozsonyban, Po­zsonyból jelentik: Az Újpest vándorcsa­pata hétfőn a Bratislava SK csapatával mérkőzött és 1:2 arányú vereséget szen­vedett. Az első félidő harminchetedik percében a pozsonyi Czulik Dreszlerrel összeütközött és oly szerencsétlenül bu­kott, hogy bokáját törte. — Halálozás. Korányi Ferenc nagyváradi prelátus-kanonok, jáki apát, az Akadémia rendes tagja, a Szent István Akadémia osz­­tályelnöke, a hites helyek országos főfelügy­e­­lője, hétfő 70 éves korában Budapesten meg­halt. Temeté­se május 3-án, szerdán délután négy órakor lesz a Kerepesi­ úti temető ha­lotasházából — Új rendszerű telekparcellázás. Gróf Károlyi Imre Hamzsabégi Parcellázási Irodája (Erzsébet­ körút 14.) telekvásár­lóinak díjmentes életbiztosítást nyújt. A vevő tehát nemcsak gyönyörű fekvésű, erdős, termő szőlős, gyümölcsös és na­gyon olcsó telekhez jut, hanem úgyszól­ván létalapot teremt magának ezzel a kedvezményes telekvásárlással. Az új­rendszerű parcellázás előreláthatóan igen nagy érdeklődést fog kelteni a telket vá­sárolni és családi otthont létesíteni szán­dékozók között. Az akció sikere máris biztosítottnak tekinthető. Kirándulóknál­ vízálló Kovácsevics Milenkij, férfi és női------- IV„ Pető­ Sándor­­utca 3. szám — Tovább is fogva marad a Széchenyi­­kávéház tulajdonosa. Néhány nappal ez­előtt több feljelentés érkezett a rendőr­ségre Gebauer Rezső, a Széchenyi­­kávéház tulajdonosa ellen, amelyben a kávés alkalmazottai elpanaszolták, hogy Gebauer óvadékaikat átvette, később nem volt hajlandó azt visszafizetni. A kávést a rendőrség előzetes letartóztatásba he­lyezte, s a Markó­ utcai fogházba való át­szállítása után az ügyészség indítvá­nyozta a vizsgálóbíró előtt a letartóztatás fenntartását. A­n­­­a­­­f­f­y Manó dr. vizs­gálóbíró hétfőn hallgatta ki Gebauert és kihirdette előtte a végzést, amely szerint sikkasztás bűntette címén fenntartja elő­zetes letartóztatását. Gebauer fellebbezett a vádtanácshoz. — Elii­­ter­ték a Pozsony kárehiszat. Hét­főn délelőtt 8 órától 12 óráig tartó árveré­sen ismét dobra került egy budapesti kávé­ház, a Krisztina-k­örúton lévő Pozsony kávé­ház. Az árverést a háztulajdonos kérte 3000 pengő hátralékos üzletbér fejében. Hétfőn reggel a kávéház, ahol az éjjel még szólt a zene, már ki sem nyitott, csak Váry dr. végrehajtó megérkezésekor. Az árverésen elég jó árakat értek el,­ egy zongoráért 600 pengőt adtak, de megvásárolták az összes asztalokat, székeket és páholyokat is. összesen 3100 pengő folyt be és így a háztulajdonos követelésének teljes kiegyenlítése után 100 pengő még a költségekre is jut. — Dioina Nemzetközi Légiforgalmi r­­t. új nyári menetrendje május 1-én lépett élet­be. Indulás naponta Wien—Pári­s felé 12.15, Belgrád—Bukarest 13.50-kor. A repülőgép a Budapest—Páris utat 7 és háromnegyed óra alatt teszi meg. — SZENZÁCIÓS MAGYAR TALÁLMÁNY — NINCS TÖBBÉ RONGYOS RUHA. Ku­­tyik János budapesti műszövőmester, a Szer­vita-tér 8. sz. alatti Ruhaklinika tulajdonosa szenzációs találmánnyal lepte meg a világot. Olyan szert fedezett fel, amely a gyapjú, gyapot, selyemszövet, bőrkabát, cipő, kesz­tyű, stb. ruházati cikkeket láthatatlanul összeforrasztja, ha azok kiégtek, elszakad­tak, vagy moly rágta és mindezt a műveletet ki-ki maga hajthatja végig sérült ruházatán csekély 6—8 fillér költséggel. A találmányt Kutyik mester már szabadalmaztatta és azt be fogja mutatni a szombaton megnyíló nemzetközi árumintavásáron is. Miután a ta­lálmány kísérletezése minden vagyonát fel­emésztette Kulyik Jánosnak, a Függetlenség nyilvánossága útján segítőtársat keres a találmány értékesítéséhez. — Az új tolnamegyei főispán beikta­tása. Szekszárdról jelentik: Hagymássy Zoltán dr.-t, Tolna vármegye újonnan ki­nevezett főispánját, a törvényhatósági bizottság május 22-i rendkívüli közgyű­lésén iktatják be. Ó SZÉP MÁJUS! (Forrai Zoltán rajza) ^Alkust WAC-y, v/SC>; .HugCotK^oPAS ______ A FACIALAL-rd­arAk‘„BEFACy‘‘ KEB£ uEn *­ENivea6 'K — , EC-V NvoPERM /S (vva'ri vervgdftő'í V/S’/ej-» "Ä Óriási választék szebbnél szebb Női ruhák Selyem Selyem komplok. Kosztümök. Kovácsevics Milenkij, IV., Petőfi Sándor­­utca 3. szám — A harminckettesek emlékszobrának le­leplezése. A Függetlenség megírta már, hogy a volt császári és királyi 32. számú Mária Terézia-gyalogezred, a főváros híres házi­­ezrede hősi halottainak díszes emlékszobrot emeltek a Baross­ utca és József­ körút ke­resztezésénél, amely teret azóta a Harminc­­kettesek terének neveztek el. Ennek a díszes emlékműnek az ünnepélyes felavatása május 14-én, vasárnap fog megtörténni. A volt ez­red tisztikara és legénysége az ünnepség reg­gelén hét órakor a Mária Terézia-laktanya udvarán gyülekezik és onnan ezredalakulat­­ban vonulnak fel az emlékszobor elé. A szoborbizottság ezúton is kéri a bajtársakat, hogy ünneplőruhában, kitüntetésekkel, a rok­kantak pedig rokkant jel­vénnyel dekorálva je­lenjenek meg. ­­ISIFORCAIAL-TW M­ECEG, ZWATAROS IHO A Meteorológiai Intézet jelenti: A hűvösebb északnyugati légtömegek lassan előnyomulnak­­­özépeurópa irányában, de ezidő szerint még nem dönthető el, várjon kedden hazánk is hátáskörükbe esik-e már. Vasárnap sok helyen 23—24 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet és éjjel is csak 16—14 Celsius-fokig szállott le. Gyenge zápor­esők a délnyugati megyékben, továbbá az északkeleti határszéleken voltak. Budapesten 1-én délben a hőmérséklet 11 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás pedig 737 miliméter. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS, ZÁPORESŐK ÉS ZIVATAROK. A HŐMÉRSÉKLET ALAKU­LÁSA BIZONYTALAN. — Kétszázötven pengő havi kártéríté­s a férj haláláért. Az első nemzetgyűlési kép­viselőválasztások alkalmával a monori választókerületben katonai karhatalmat vezényeltek ki. A választás után, amikor a karhatalom emberei a vasúti állomáson vonatra akartak szállni, a vezénylő tiszt figyelmeztette az embereket, hogy fegy­vereikből az éles töltényeket szedjék ki, nehogy szerencsétlenség történjék. Tóth F. Károly közlegény nyilván tévedésből bennfelejtett fegyverében egy éles töl­tést, s amikor virtuskodásból egy ria­sztó lövést adott le, a golyó megölte Laune­­rits János monori droguistát. A közle­­gényt annak idején a katonai hatóságok jogerősen két és félévi fogházra ítélték. A droguista felesége kártérítési kerese­tet adott be a kincstár ellen, amelyben saját részére 200, két gyermek részére pe­dig 100—100 pengős havi kártérítés meg­ítélését kérte. A pestvidéki törvényszék Laureritsnének havi 150 pengőt, a gyer­mekeknek pedig 50—50 pengőt ítélt meg, s ezt az ítéletet hétfőn a Kúria Térfy­­tanácsa helybenhagyta. — A gyomorfájás, gyomornyomás, bél­­sárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emész­tés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, hal­vány arcszín, kedvetlenség a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata ál­tal sok esetben elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Ferenc József vízről, mert ha­tása megbízható és rendkívül enyhe.­­A Ferenc József keserűvíz gyógyszertá­rakban, drogériákban és fűszerüzletek­ben kapható.­­ Nyolchónapi börtönre ítéltek egy volt szolgabírót. Pálóczy Horváth Béla volt szolgabíró ötrendbeli csalás bűntette és más bűncselekményekkel vá­­doltan állott hétfőn a törvényszék Szé­kely-tanácsa előtt. Pálóczy, aki már két­szer volt büntetve, a vádirat szerint óvadékos alkalmazottakat szerződtetett, a pénzt elköltötte és azzal nem számolt el. A hétfői tárgyaláson a volt szolgabíró töre­lmesen beismerte bűnösségét és az­zal védekezett, hogy mint ügynök, na­gyon keveset keresett és azért követte el a csalásokat. ■ Pálóczy Horváth Bélát nyolchónapi börtönbüntetésre ítélték, amelyből az elszenvedett vizsgálati fog­sággal hat és fél hónapot kitöltöttnek vet­tek. Az ítélet jogerős. Varrott talpú, puha box­, week-endCIPŐ 11 Kill éa­ndl .. . II Kovátsevits Milenkij, .50 IV., Pető­ Sándor­­utca 3. szám. 80 éves múltam, mert „Igmándit" ittam Minden héten egyszer, félpohárral reggel. Költözködők öröme­rdekem olcsón adni! Érdeke olcsón venni! Nem veszünk részt a Nemzetközi Vásáron Ahelyett olcsó árainkkal csinálunk propagandát! ERMA KEZimiHIKAHAZ PARMŰVÉSZET, LAKBERENDEZÉS, SZŐNYEG ÉS KELLÉKEK Kérje árjegyzékünket, 10 fillér bélyeg beküldése után, portómentesen küldjük Budapest, VIII. József­­körül 11. Telefon 30­0-57 I Gy­ünyörű kélimunka lilel­­ster , t ■ • . I miet asztalleritd .... Dísz és csipke Szös Ti­slér . I Keleti mintájú perzsiszfinyex­­alap, 80 dkg selyemfényű Erma­to Pállal .... N­BO cm széles függöny nyert­selyem .............................P I Gyönyörű 5 drb ■vert csipke szekrénycsik • . . . I Mentirozó bársony ... I Kézzel hímzett millió . Üggöny- és bülor-ripsi . I Színes zsírlerk­e, 4 szalvétá­val 'önvászonra előnyomtatva ■ílöhűzoll gobelinpárna, himzöanyagával . . I Előrajzolt miliő ... !-'üggünytüll, 300 cm » » I l­'lerajzolt falvédő . . Konyhaszekrénycsík, 1 mkr Fehér klöplicsipke, 1 vég 10 mtr . . . . , Cakkos fehérneműcsipke v Stoppoló pamut, 10 gomb, P 14­ P g.SI P ll.M p n.n­g.H P I.M P 1.4g P I.M P t.M P 4.M P i.n p­­.«g P l.U P —$s p —.1» p —.gg p —.lg P —.4S

Next