Gazdasági Lapok, 1874 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
Mi módon hozhatunk gazdaságunkba helyes arányokat. Mióta Yung Arthur hatalmas szózata — felrázva tespedéséből az életerős Albiort — megveté alapját azon mesés termelési képességnek, hogy ama föld, mely 1761-ben alig volt képes 13 millió lakost táplálni, 80 év leforgása után 1841-ben már bőven élelmezett 23 milliót. Mióta Thuernek lángesze, az általa felállított mélyenható elméleti alapelveket oly fényesen oldá meg gyakorlatilag a Mögelin polder silány területén, hogy annak eredeti 1000 tallér jövedelmét 25 év leforgása után 20000 tallérra emeli. Mióta Trautman, Yerri, Rosier, Dombasle, Gasparin és annyi sok mások, kik közt bátran felemlíthetjük a mi Mi 11 erpacherünket is, tisztázott eszméket vontak a Teofrastusok, Diodorusok és Columellák egészséges tanai közé. Mióta a korszakot alkotó Liebig vegytani nyomozásai által új fáklyát gyújtott a nyomozók tájékozásául, s egyszersmind bátran kimondá, hogy „sikeretlenek minden kormányi és parlamenti törekvések ott, ahol elhanyagoltatik a mezőgazdaság, mely alapja az egyesek jóllétének, az erők egyesítésének, és igy az állam szilárdságának. “ Mióta végre el lön ismerve, hogy a művelt gazdaság, alapja az egyéni és politikai szabadságnak, mely a vadon büszke vadászat, és a puszták félvad pásztorából munkás földmivest, gondos családapát, tulajdonához ragaszkodó és igy az azt védő államhoz hű s azt vagyonával és vérével oltalmazó polgárokat teremt. Azóta ugyanezen alapelvek sorában, mint eszköz a czél elérésére, mint emeltyűje a mezőgazdaság felvirágzásának, mint elodázhatlan kelléke az észszerű termelésnek, egy rövid, de nyomatékteljes mottó lön felállítva, ugyanaz, melyet egyesületi közlönyünk homlokán visel, s mely igy hangzik: „Hozzunk mezei gazdaságunkba mielőbb helyes arányokat.“ Évek, évtizedek múlnak, évek, évtizedek után, és a helyes arány mezei gazdászatunkból elmarad; sőt fájdalommal kell beismernünk, hogy abban bizonyos visszaeséssel is találkozunk. Nemcsak a parasztgazda, hanem műveltebb birtokosaink is valódi rabló gazdaságot űznek, annyira, hogy egykor jeles barmászatunk megdöbbentőleg apad, gazdag talajaink fokozatosan merülnek ki, és fáj lelke a honfinak, ha látja a kopár avart, melyen alig teng a csekély népesség. Fajunk kipusztulását kárörömmel jósolják elleneink, tudósaink czifrábbnál czifrább okokban keresik e szomorú körülmény okát. Pedig ha e tudósok megolvasnák az általuk tán kicsinylett Thuer státusgazdászati okoskodásait, azonnal megtalálnák az igaz okot azon általa felállított elvben, hogy: „valamint fösvény ember soha sem lehet jó gazda, úgy azon állam, mely fukarkodik a termelés emelését minden más tekinteteken felül helyezni, és azt államsegély által biztosítani, soha sem fog kellő számú munkáskezeket nevelni, hanem csak egy csoport koldust.“ * * * Minden bajt csak úgy vagyunk képesek gyökeresen orvosolni, vagy legalább annak sajgó fájdalmait enyhíteni, ha felismerjük annak fészkét, és kiirtására minden tőlünk telhető módot elkövetünk. E nézetből indulva ki, úgy hiszem, csak kötelességet teljesítek akkor, midőn igénytelen soraim által megkísértem kutatni azon okot, melyben vélem gyökerezni mezőgazdaságunk jelzett kórállapotát, és oly javaslatot mutatni fel, melynek alkalmazása által vélném e kórállapotot lényegesen javítni. Megvallom őszintén, hogy midőn ennyi szaktekintély, ennyi routinirozott gazda és az értelmiség és vagyon ennyi kitűnő képviselője előtt eszmémmel és javaslatommal sorompóba lépni bátorkodom, azon bizonyos neme száll meg az elfogultságnak, melyet az úgynevezett szárnypróbálgatók szoktak első föllépésük alkalmával tapasztalni, azonban remélem, miszerint a tisztelt olvasó közönség föllépésem egyedüli okául azon fentebb jelzett kötelességérzetet tekintendő, mely hazafias czéljánál fogva bocsánatot érdemel még akkor is, ha a nemes czéllal nem áll kellő arányban az előadó képessége. Méltóztassanak mesterünk Yung Arthur ezen szavaira emlékezni: „Nem találtam helyet, hol valamit ne tanulhattam volna, bármennyire elhanyagolva volt is a mezőgazdaság.“ Méltóztassanak ezen szép eszmével gyenge előadásom irányában párhuzamot vonni, és tévedéseimben egy két igazságot kifürkészni. * * * „Hozzunk mezei gazdaságunkba helyes arányokat, termeljünk oly intenzivitással, hogy az ne csupán a földmives osztályt lássa el a kellő és bő anyaggal, hanem hogy egyszersmind iparos és más foglalkozást űző ember társainknak is juttathassunk feleslegünkből,“ hangzik mindenfelé, hová a gazdászati értelmiség lerakta első gyökeit a humanitásnak! mi tehát az oka, hogy e a/ 1 Budapest, 1874. nov. 8. 45 DASÁGI XXVI. évfolyam II. fele LAPOK. A MAGYAR GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. „Hozzunk mezei gazdaságunkba mielőbb helyes arányokat Megjelennek e lapok minden vasárnap V/1—2 tömött ivén. — Előfizetési dij: Egész évre 10 forint, fél évre 5 forint, negyed évre 2 forint 50 kr. o. é. — Szerkesztőség: a Magyar Gazdasági Egyesület köztelkén [üllői út 12. szám], a hova a tudósítások s egyéb levelek is intézendők. — Előfizethetni Pesten: a szerkesztőségnél vagy a könyvkereskedésekben. Vidéken : minden m. kir. postahivatalnál, a szerkesztőséghez utasítandó bérmentett levelekben. — A hirdetések elfogadtatnak: a szerkesztőségnél, a hirdetési kezelőségnél Paulay Józsefnél, báró Sándor utcza 20. szám, II. emelet 16. sz., és a külön ügynöknél: Pfanhauser A., Kloster-Neuburgban.