Gyógyászat, 1936 (76. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-05 / 1. szám
(szűk, kanyargós erek) a látásélesség csökkenésével, skotomákkal, stb. Súlyosabbak azok az agyi tünetek, amelyek tartósabb ischaemia mellett mono- és hemiparesisekben, aphasiákban, sőt amaurosisban nyilvánulhatnak meg. Az agyi erek súlyosabb sklerosisa a nephrosklerosisnál oly gyakran beálló apoplexia előidézője lehet. A peripheriás érrendszer elváltozásai rheumatikus fájdalmak (Hochdruckrheumatismus, J. Bauer) és paraesthesiák, súlyos endarteritises elváltozások pedig intermittáló sántitás és gangraenák kifejlődéséhez vezetnek. Elég gyakori lehet a coronariaerek sklerosisa következtében jelentkező angina pectoris is. Gyakran feltűnő jelenség nephrosklerosisban szenvedő betegeknél a melegérzékenység; meleg időjárásnál e betegek nem jól érzik magukat, a sűtött szobát nem bírják. Ezen tünetek, mint azt Romberg klinikáján kimutatták, abnormis érreactiókkal függenek össze. A benignus sklerosis kezdeti tünetei között tehát az érrendszer részéről megjelenő abnormis érreactiók, agyi és peripheriás ischaemia következményei, majd a kardialis decompensatio tünetei állanak előtérben. Súlyosabb tünetek a vesék részéről nincsenek. Hosszú fennállás után, vagy valamely közbejövő ártalom következtében gyorsabban jelentkezhetnek a veseműködés csökkenésének jelei is. Azonban a malignus sklerosis formáiba való átmenet is előfordulhat. Sokkal komolyabb jelentőségű a nephrosklerosisnak azon formája, amelyet malignus sklerosis névvel jelölünk meg. Ezen kórképeknél nagy hypertonia, valamint a consecutiv szívelváltozások és az ennek megfelelő tünetek állanak fenn, azonban a kórkép előterében a gyors progressiójú veseelváltozások (endarteritis obliterans és a glomerulusok pusztulása) állanak. A veseműködés csökkenése a vesék accomodatiós képességének gyors elvesztésében, hyposthenuriában és asthenuriában áll. Utóbbi esetben a glomerulusok nagymérvű pusztulásának következtében a vesék csak mintegy a fehérjétlenített vérsavó concentratiójának megfelelő alacsony (1010) fajsúlyú vizeletet tudnak készíteni. Az elválasztó veseelemek gyors pusztulása egy ideig compenzálható nagymennyiségű híg vizelet készítésével (u. n. polyuriás compensatio), melyben a szükséges anyagcseretermékek még teljesen kiválasztatnak. Csakhamar beáll azonban a Korányi által renalis decompensatiónak nevezett állapot a só-, víz-, N.- és egyéb anyagok retentiójával. Ebben az állapotban a vér maradék N.-je erősen megnő és uraemia tünetei jelennek meg. A peripheriás érrendszer súlyos elváltozásaira mutat már elég korai stádiumban is a diaszolés nyomás emelkedése, a vérnyomásgörbéken a teljes merevség és az a jellegzetes szemfenéki elváltozás, amelyet retinitis albuminuricának vagy angiospasticának nevezünk. A retinitis korai tünet is lehet. Lappangó kórképeknél valódi uraemia képe teljes hirtelenséggel, váratlanul állhat be. A benignus sklerosis képében felsorolt vascularis és kardialis tünetek malignus sklerosisnál is jelen lehetnek, tehát pseudouraemiás kórképek, valamint szívgyengeség tünetei is mutatkozhatnak. Utóbbi esetekben, ha a veseműködés zavarai egyidejűleg fennállanak, Korányi meghatározása szerint vegyes, kardiorenalis decompensatióról beszélhetünk. Az elmondottak szerint a chronikus vesebajoknál beálló kezdeti tünetek a megbetegedés típusa szerint nagyjában a következők: 1. a nephrotikus és a jóval gyakoribb pseudonephrotikus kórképeknél a víz- és sókiürítés zavarai állanak előtérben; 2. a benignus nephrosklerosis és az ezzel gyakran kapcsolatos essentialis hypertonia kórképeinél a vérnyomásemelkedés, vascularis tünetek, az ischaemia jelei és az ezzel összefüggő pseudouraemiás tünetcsoport bír jelentőséggel; 3. a gyors lefolyású súlyos extracapillaris nephritis és a malignus sklerosis pedig elsősorban a veseműködés gyors csökkenésének jeleit mutatja, renalis decompensatióba való átmenettel. Az egyes vesebetegségek chronikus formáinak felismerése nagy jelentőséggel bír, hiszen pl. a II.-retentióra való hajlam mellett az uraemia beállása sokáig feltartóztatható lehet a betegnek megfelelő diaetára való beállításával. Az egyes kórformák osztályozása azonban nem mindig könnyű feladat. Igen figyelemreméltó tehát a quantitatív diagnostikára való törekvés, amelynél a vesebetegség milyensége és kiterjedése, valamint a megmaradt működő veseszövet nagysága volna meghatározható. Az amerikai Addis vizsgálatai szerint erre alkalmas módszerek kidolgozása lehetségesnek látszik. Addis vizsgálatai szerint egészséges embereknél az éjjeli vizeletben mindig található mintegy 10—30 mgr. fehérje mellett mintegy 65.000 vörösvérsejt, 322.000 fehérvérsejt és sejtes elem, valamint átlagban kb. 1040 cylinder (pipettával éjjeli vizeletből vérsejtszámolás módjára történő számolások alapján). E quantitatív módszerekkel egyes vesebajoknál számszerűleg megadható, hogy a vörös vérsejtek és vörösvérsejt-cylinderek vannak e többségben, amely körülmény a haemorrhagiás nephritis formáknál bír jelentőséggel, míg a degenerativ alakoknál a cylinderek differential számolása a degenerativ alakok túlnyomó többségét mutatja. Az u. n. arteriosklerotikus alakoknál az üledék alakelemekben való szegénysége, a vörösvérsejtek kis száma áll előtérben, így elkülöníthetők lennének ezen alakok a secundaer, tehát nephritisből kifejlődött nephrosklerosis formáktól. A korai felismerés és a helyes kezelés szempontjából rendkívül hasznos volna, ha hasonló pontos és egyszerű vizsgálatok állanának rendelkezésünkre. Az említett amerikai vizsgálatok azonban egyelőre nehézkességük miatt a gyakorlat szempontjából alig jöhetnek szóba. Ennélfogva a chronikus vesebajok megítélésénél a kezdeti tünetek sorában jelentőséggel bíró syndromákra vagyunk utalva, mint amilyenek a nagy albuminuria vérnyomásemelkedés és haematuria nélkül (nephrotikus kórképek), közepes vagy kis albuminuria haematuriával és közepes vérnyomásemelkedéssel (chronikus nephritis kórképei) és a nagy vérnyomásemelkedés csekély albuminumával (nephrosklerosis kórképei). A prognosis és a therapia szempontjából az osztályozás kétségtelenül jelentőséggel bír; ténykedésünket tehát a beteg állapotának gondos figyelemmel tartása és pontos, gyakran ismétlődő vizsgálatok fogják kormányozni. EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Tisza István Tudományegyetem sebészeti klinikájának közleménye. (Igazgató: Hüttl Tivadar dr. ny. rendes tanár.) Az alapanyagcsere meghatározása a Rend-képlettel és a Habs-féle nomogrammal lila: Jáki Gyula dr. Az alapanyagcseremeghatározás kórismérő értékét ma már felesleges hangsúlyozni. Döntő jelentőségű bizonyos anyagcsere- és táplálkozási megbetegedésekben, így elsősorban a pajzsmirigy megbetegedéseiben. Meghatározása a különböző, gázanyagcserét meghatározó eljárásokkal bonyolult, hosszantartó és költséges berendezést igényel. Indokolt az a törekvés, hogy egyszerűbb módon határozhassuk meg értékét. Amerikában e célra már elterjedten használják a ■I. M. Read ajánlotta képletet. (J. amer. med. Assoc. 1922.) Read az érverés száma, az érverés nyomása s az alapanyagcsere közötti szoros összefüggésre mutatott rá és az előbbiek adataiból számítja ki az alapanyagcsere értékét a következő képlettel: alapanyagcsere - 0.75 X érverés-(-/érverésnyomás -(- 0.74/ — 72. Az érverésnyomást a maximális és minimális vérnyomás közötti amplitudo adja. 600 egészséges és megváltozott alapanyagcseréjű betegen