Gyógyászat, 1936 (76. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-05 / 1. szám

(szűk, kanyargós erek) a látásélesség csökkenésével, skoto­­mákkal, stb. Súlyosabbak azok az agyi tünetek, amelyek tartósabb ischaemia mellett mono- és hemiparesisekben, aphasiákban, sőt amaurosisban nyilvánulhatnak meg. Az agyi erek súlyosabb sklerosisa a nephrosklerosisnál oly gyakran beálló apoplexia előidézője lehet. A peripheriás érrendszer elváltozásai rheumatikus fájdalmak (Hochdruck­rheumatismus, J. Bauer) és paraesthesiák, súlyos endarte­­ritises elváltozások pedig intermittáló sántitás és gangrae­­nák kifejlődéséhez vezetnek. Elég gyakori lehet a coronaria­erek sklerosisa következtében jelentkező angina pectoris is. Gyakran feltűnő jelenség nephrosklerosisban szenvedő be­tegeknél a melegérzékenység; meleg időjárásnál e betegek nem jól érzik magukat, a sűtött szobát nem bírják. Ezen tünetek, mint azt Romberg klinikáján kimutatták, abnormis érreactiókkal függenek össze. A benignus sklerosis kezdeti tünetei között tehát az érrendszer részéről megjelenő abnormis érreactiók, agyi és peripheriás ischaemia következményei, majd a kardialis decompensatio tünetei állanak előtérben. Súlyosabb tünetek a vesék részéről nincsenek. Hosszú fennállás után, vagy va­lamely közbejövő ártalom következtében gyorsabban jelent­kezhetnek a veseműködés csökkenésének jelei is. Azonban a malignus sklerosis formáiba való átmenet is előfordulhat. Sokkal komolyabb jelentőségű a nephrosklerosisnak azon formája, amelyet malignus sklerosis névvel jelölünk meg. Ezen kórképeknél nagy hypertonia, valamint a con­­secutiv szívelváltozások és az ennek megfelelő tünetek álla­nak fenn, azonban a kórkép előterében a gyors progressiójú veseelváltozások (endarteritis obliterans és a glomerulusok pusztulása) állanak. A veseműködés csökkenése a vesék accomodatiós képességének gyors elvesztésében, hyposthe­­nuriában és asthenuriában áll. Utóbbi esetben a glomerulu­sok nagymérvű pusztulásának következtében a vesék csak­ mintegy a fehérjétlenített vérsavó concentratiójának meg­felelő alacsony (1010) fajsúlyú vizeletet tudnak készíteni. Az elválasztó veseelemek gyors pusztulása egy ideig com­­penzálható nagymennyiségű híg vizelet készítésével (u. n. polyuriás compensatio), melyben a szükséges anyagcsere­­termékek még teljesen kiválasztatnak. Csakhamar beáll azonban a Korányi által renalis decompensatiónak nevezett állapot a só-, víz-, N.- és egyéb anyagok retentiójával. Eb­ben az állapotban a vér maradék N.-je erősen megnő és uraemia tünetei jelennek meg. A peripheriás érrendszer sú­lyos elváltozásaira mutat már elég korai stádiumban is a diaszolés nyomás emelkedése, a vérnyomásgörbéken a teljes merevség és az a jellegzetes szemfenéki elváltozás, amelyet retinitis albuminuricának vagy angiospasticának nevezünk. A retinitis korai tünet is lehet. Lappangó kórképeknél va­lódi uraemia képe teljes hirtelenséggel, váratlanul állhat be. A benignus sklerosis képében felsorolt vascularis és kardialis tünetek malignus sklerosisnál is jelen lehetnek, tehát pseudouraemiás kórképek, valamint szívgyengeség tünetei is mutatkozhatnak. Utóbbi esetekben, ha a vese­működés zavarai egyidejűleg fennállanak, Korányi megha­tározása szerint vegyes, kardiorenalis decompensatióról beszélhetünk. Az elmondottak szerint a chronikus vesebajoknál be­álló kezdeti tünetek a megbetegedés típusa szerint nagyjá­ban a következők: 1. a nephrotikus és a jóval gyakoribb pseudonephrotikus kórképeknél a víz- és sókiürítés zavarai állanak előtérben; 2. a benignus nephrosklerosis és az ezzel gyakran kapcsolatos essentialis hypertonia kórképeinél a vérnyomásemelkedés, vascularis tünetek, az ischaemia jelei és az ezzel összefüggő pseudouraemiás tünetcsoport bír je­lentőséggel; 3. a gyors lefolyású súlyos extracapillaris nephritis és a malignus sklerosis pedig elsősorban a vese­működés gyors csökkenésének jeleit mutatja, renalis de­­compensatióba való átmenettel. Az egyes vesebetegségek chronikus formáinak felisme­rése nagy jelentőséggel bír, hiszen pl. a II.-retentióra való hajlam mellett az uraemia beállása sokáig feltartóztatható lehet a betegnek megfelelő diaetára való beállításával. Az egyes kórformák osztályozása azonban nem mindig könnyű feladat. Igen figyelemreméltó tehát a quantitatív diagnosti­­kára való törekvés, amelynél a vesebetegség milyensége és kiterjedése, valamint a megmaradt működő veseszövet nagysága volna meghatározható. Az amerikai Addis vizs­gálatai szerint erre alkalmas módszerek kidolgozása lehet­ségesnek látszik. Addis vizsgálatai szerint egészséges embe­reknél az éjjeli vizeletben mindig található mintegy 10—30 mgr. fehérje mellett mintegy 65.000 vörösvérsejt, 322.000 fehérvérsejt és sejtes elem, valamint átlagban kb. 1040 cylinder (pipettával éjjeli vizeletből vérsejtszámolás mód­jára történő számolások alapján). E quantitatív módszerek­kel egyes vesebajoknál számszerűleg megadható, hogy a vörös vérsejtek és vörösvérsejt-cylinderek vannak­ e több­ségben, amely körülmény a haemorrhagiás nephritis for­máknál bír jelentőséggel, míg a degenerativ alakoknál a cylinderek differential számolása a degenerativ alakok túl­nyomó többségét mutatja. Az u. n. arteriosklerotikus ala­koknál az üledék alakelemekben való szegénysége, a vörös­­vérsejtek kis száma áll előtérben, így elkülöníthetők lenné­nek ezen alakok a secundaer, tehát nephritisből kifejlődött nephrosklerosis formáktól. A korai felismerés és a helyes kezelés szempontjából rendkívül hasznos volna, ha hasonló pontos és egyszerű vizsgálatok állanának rendelkezésünkre. Az említett amerikai vizsgálatok azonban egyelőre nehéz­kességük miatt a gyakorlat szempontjából alig jöhetnek szóba. Ennélfogva a chronikus vesebajok megítélésénél a kez­deti tünetek sorában jelentőséggel bíró syndromákra va­gyunk utalva, mint amilyenek a nagy albuminuria vér­nyomásemelkedés és haematuria nélkül (nephrotikus kór­képek), közepes vagy kis albuminuria haematuriával és kö­zepes vérnyomásemelkedéssel (chronikus nephritis kór­képei) és a nagy vérnyomásemelkedés csekély albuminum­á­­val (nephrosklerosis kórképei). A prognosis és a therapia szempontjából az osztályozás kétségtelenül jelentőséggel bír; ténykedésünket tehát a beteg állapotának gondos figye­lemmel tartása és pontos, gyakran ismétlődő vizsgálatok fogják kormányozni. EREDETI KÖZ­LEMÉN­YEK A Tisza István Tudományegyetem sebészeti klinikájának köz­leménye. (Igazgató: Hü­ttl Tivadar dr. ny. rendes tanár.) Az alapanyagcsere meghatározása a Rend-képlettel és a Habs-féle nomo­­grammal lila: Jáki Gyula dr. Az alapanyagcseremeghatározás kórismérő értékét ma már felesleges hangsúlyozni. Döntő jelentőségű bizonyos anyagcsere- és táplálkozási megbetegedésekben, így első­sorban a pajzsmirigy megbetegedéseiben. Meghatározása a különböző, gázanyagcserét meghatározó eljárásokkal bonyo­lult, hosszantartó és költséges berendezést igényel. Indokolt az a törekvés, hogy egyszerűbb módon határozhassuk meg értékét. Amerikában e célra már elterjedten használják a ■I. M. Read ajánlotta képletet. (J. amer. med. Assoc. 1922.) Read az érverés száma, az érverés nyomása s az alapanyag­csere közötti szoros összefüggésre mutatott rá és az előbbiek adataiból­ számítja ki az alapa­nyagcsere értékét a követ­kező képlettel: alapanyagcsere - 0.75 X érverés-(-/érverés­­nyomás -(- 0.74/ — 72. Az érverésnyomást a maxi­mális és minimális vérnyomás közötti amplitudo adja. 600 egészséges és megváltozott alapanyagcseréjű­ betegen

Next