Gyógyszerészi Hetilap, 1931 (70. évfolyam, 1/2-17/50. szám)
1931-01-11 / 1. (egyesített 2.) szám
4 GYÓGYSZERÉSZI HETILAP 1önlegességeket hagytam legutoljára, hogy felhívjam a figyelmet arra, milyen sok az értéktelen közöttük, amely nem sorolható komoly gyógyszerkincsünk közé. Gyakran a legképtelenebb dolgokat keverik össze s dobják a forgalomba szép és díszes csomagolásiban. Tény az, hogy számos nélkülözhetetlen s minden tekintetben helytálló és pótolhatatlan gyógyszerkincset képez. Ezért szelektálni kell az általánosságban specuitásnak nevezett készítmények között. Erre vonatkozólag hívom fel ezúton is az orvostársadalmat. Nagy körültekintés és elővigyázat mellett rendeljék a gyógyszerkülönlegességet. Sok esetben nem is tudhatják, mit adnak a betegeknek. Az egyéni gyógyszerkezelés nagy horderejéről az orvosoknak szólni nem lehet feladatom. Erre nem is térek ki. De kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy még abban az esetben is, ha a gyógyszerkülönlegesség minden tekintetben helytállónak ismert, akkor is óvatosan kell azt a betegnek nyújtani, mert az uniformizált gyógyszerkezelésnél nem ritka a kívánt eredmény elmaradása. Célom az volt mindezek elmondásával, hogy gyakorlati tapasztalatokkal megalapozva, néhány kiragadott példával igazoljam, mi mindenre kell kiterjedni és figyelemmel lenni,, a helyes gyógyszerrendelés és gyógyszerkészítés tekintetében. Egyedül dolgozó gyógyszerész sorsa. — Levél a szerkesztőhöz. — Irta: PfeiferJózsef gelsei gyógyszertár tullajdonos. Tekintettel arra, hogy engem ért sérelmet óhajtok a nyilvánosság elé tárni, iparkodni fogok gondolataimat tárgyilagosan és a lehetőség szerint szenvtelenül papírra vetni. Sérelmem nem kizárólag az enyém, hanem sérelmes ésembertelen mindazon kartársaimra nézve, akik munkatárs nélkül évek hosszú során keresztül húzzák az igát a közegészségügy jármában; embertelen mindazon kartársaimra, akiknek nem adatott meg a jómód, hogy jármukat akár csak egy félnapra is ledobhassák, anélkül, hogy a „közegészségügyi kihágás" Damokles kardja ne lógjon ez alatt a fél nap alatt is fejük fölött. Soraim bevezetésében megfogadtam, hogy megőrzöm tárgyilagosságomat , így rátérek esetem száraz tényének leírására. A mat év november 2-án — Halottak napján —, verőfényes őszi délutánon, elfogott a vágy, hogy édesapám és gyermekem sírját, akik a községünktől 17 kilométernyire fekvő Nagykanizsán nyugosznak, meglátogassam. Megjegyzem, hogy a jóságos Istentől megadott egy esztendőben ez az egyetlen nap, amikor gyógyszertáramból helyettes visszahagyása nélkül eltávozom. Feleségenmel együtt napokon keresztül latolgattuk az utazással járó esetleges súlyos következmények eshetőségeit, de végre is győzött bennünk a fiúi és apai szeretet és kegyelet. Motorkerékpáron az utat és vissza másfél óra alatt megtettük. Gyógyszertáram felügyeletét ez idő alatt a cselédre bíztam, azon szigorú utasítással, hogy a házat nem szabad elhagynia és az esetben, ha valaki ez idő alatt keresne, nyugtassa meg, hogy másfél óra múlva itthon leszünk. Hazaérkezésünk után a cseléd azzal fogadott, hogy távollétünk alatt nem keresett senki, mire teljesen megnyugodtam. Néhány napra rá kapok a főszolgabírói hivataltól egy büntetőparancsot, melynek értelmében 15 nap alatt fizetni tartozom tíz pengőt (behajthatatlanság esetén 1 napi elzárás), azért, mert november hó 2-án gyógyszertáramat a tiszti főorvos lezárva találta. Cselédem, ki a jelzett időben nálam szolgált, ismeretlen helyre távozott s így nem áll módomban őt mulasztásáért felelősségre vonni. Valószínűleg az is eltávozott hazulról és a gyógyszertárat egyszerűen lezárta. Eddig a száraz tényállás. Ez a lehetetlen helyzet adta kezembe a tollat, hogy papírra vessem keserűségem azon áradatát, mely poharamat már csordultig megtöltötte. Örök életemben törvénytisztelő ember voltam és most sem az a célom, hogy azokat a hatósági személyeket, akik ebben az ügyben ellenem eljártak, még egy makulányi animozitással, avagy törvényellenes eljárással illessem. Nem! ‘Vétkeztem! Rajtacsíptek! Megbüntettek és én továbbra is változatlan tiszteletet viseltetem irántuk ezután is. Bennem csak az ember szólal meg és fáradtig nézem az előttem imbolygó nagy kérdőjelet. Van-e még Csonka-Magyarországon olyan ember, akinek ne volna egy észteniélébem egy szabad félnapja, amit — hogy mást ne említsek — .szeretett halottjai mellett nyugodtan elköltheti Merem állítani, hogy olyan ember rajtunk, egyedül dolgozó falusi gyógyszerészeken kívül nincs!! Némi megnyugvással és hálás köszönettel meg kell állapítanom azt a tényt, hogy országos egyesületünk tisztelt vezetősége ebben az ügyben már irtja az utat és ha népjólétünk