Gyógyszerészi Hetilap, 1934 (73. évfolyam, 1/3-17/51. szám)
1934-01-14 / 1. (egyesített 3.) szám
LXXIII. évfolyam.__________________Budapest, 1934 január 14.____________A. (egyesített 3.) státu GYÓGYSZERÉSZI HETILAP ALAPÍTOTTA: SCHÉDY SÁNDOR 1862. ÉVBEN Előfizetési árak. Dívunkveízt Szerkeesztőség . SZERKESZTI: Budapest, VIII. Rökk Szilárd ucca 31-Negyedévre......................7.50 pengő Telefon: 31-4-00. Egyes szám..........................80 fillér RÉTHELYI JÓZSEF Kiadóhivatal: VIII. Rökk Szilárd u. 31. Telefon: 31-4-00. Megegyezés, vagy felfordulás. Átlépve az újév küszöbét, az országos egyesület kötelékébe tartozó magyar gyógyszerészek a kari politika tekintetében ma is ott állnak, ahol immár egy félév óta állottak. Alinak. Ez a helyes kifejezés, mert amióta Montecchik és Capulettik szembe kerültek egymással, azóta érdemes egyesületünkben tessék-lássék munkán kívül érdemben nem történik semmi, avagy alig valamivel több. Ez a stagnálás, ez az egyhelyben való topogás, szinte visszataszítóan hat azokra a telkekre, akik mindenek dacára még nem vetkőzték le idealista felfogásukat. Félő, hogy a materiálisabban gondolkozókból pedig azt a hitet fogja kiváltani, hogy mi az ördögnek játszanak egyletesdit, ha ez a zsákutcába juttatott szerv ma semmi egyéb, mint a gladiátorok küzdőtere. Az elkövetkezett új esztendő beköszöntőjén kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy mindkét csoportnak tekintélyes százalékig igaza van. Országos egyesületünket a magyar gyógyszerészek szinte csodálatos lelkesedésükkel, példátlan áldozatkészségükkel nem azért reorganizálták, nem azért állították lábra, hogy ezzel egyeseknek hitbizományt teremtsenek, hanem csupán és csakis azért, hogy ez a szerv erélyes és tekintélyt parancsoló vezetés mellett, lelkiismeretes és pedáns adminisztrációjával az legyen, aminek lennie kell: a magyar gyógyszerészet gazdasági érdekei ledönthetetlen várának. Állítólag ebben az értelemben valamelyes mozgalom folyik a kulisszák mögött, de a jelek szerint nem valami komoly alapokon, hanem inkább csak a látszat kedvéért. Mi, akik mindenféle politikai gseftelésen, paklizáson és alkalmi alkudozásokon kívül állunk, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mindezekről, mint jólértesült „benfentesek" a különböző frakciók szája íze szerint izgalmas riportokban számolhassunk be. Mi a rendet, a céltudatos munkát és eredményes akciókat óhajtjuk látni, s ennek előfeltételeként más kívánságunk nincs mint az, hogy akik ennek útjában állanak, azok pusztuljanak a fórumról, mert nagy szegénységünkben sok mindenre volna szükségünk, csak éppen hangoskodó zavart keltőkre és sportszerűen akadékoskodókra nincsen. Mióta ezt a rovatot írjuk, több ízben a megegyezés, a békességes munka megindításának szükségességét hirdettük. Ám — úgy véljük — elérkezett a pusztulás előtti tizenkettedik óra, amelyet, ha az arra illetékesek jóravaló törekvéseik megvalósítására elmulasztanak felhasználni, magukra veszik nemcsak a felelősség súlyos terheit, hanem a felelősségrevonás még súlyosabb következményeit is. Ebben a tizenkettedik órában már meddő dolog lenne részünkről a békesség, a kompromiszszum megteremtéséért rimánkodni. A tényekkel kell számolnunk. Azok, akik jó beszervezettségük révén a májusi közgyűlésen többséghez jutottak, képletesen szólva megrészegedtek ettől a sikerüktől. A sikert aratott párt alvezérei hazaszéledtek, a meghatalmazásaikat aláírók velünk együtt nyakukba vették mindennapi gondterhes igájukat, s maradt a fórumon az az egynéhány „diktátor", akiknek mindegyike magának követeli a siker száz százalékát. Ha ezek az urak gyakorlati politikusok lettek volna, nem fürödtek volna hónapokig képzelt dicsőségük sekélyesnek bizonyult tengerében, hanem siettek volna eltüntetni még a nyomát is annak, hogy az egész háborúság nem az embervadászat jegyében folyt le, hanem életbevágóan fontos elvek érvényrejutásáért, s főként siettek volna lojális kompromiszumot kötni az állítólagos kisebbség elismert képviselőivel, nem az elért pozíciójuk mindenáron való megtámasztásáért, hanem azért, hogy a megzavart egyesületi munka minél előbb az egyenes vágányba zökkenjen. Ám mindennek pont az ellenkezője történt. Valóban csodálatos dolog, hogy korunknak olyan tagjai, akiknek legtöbbje egyénenként is értéket jelent, elfogultságukban, avagy vala