Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-01 / 153. szám
(HLfiait ÍL ItLfLUZ&ál. — Ez már mégis csak sok — mondja Banka Julianna, aztán mérgesen letépi az orsón maradt fonalat. — Azért sok a keresztorsózóknál a hulladék, mert a gyűrűsgépeken a felrakók hanyagul dolgoznak. Amikor a csévékre ráeresztett fonal elszakad, nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy azt leszedjék, hanem ráeresztik a jó fonalat — mondja felhevült arccal. — Aztán mit törődnek azzal, hogy mi lesz a fonal további sorsa. Nekik nem lesz belőle bajuk, mi meg itt mérgelődhetünk, mert a huszonöt-harminc méteres „ráeresztést” már nem tudjuk ledolgozni , . így aztán napról-napra növekszik a hulladék. Ez a bosszantó eset nem egyedülálló. Danka Julianna társai véleményét tolmácsolta, amikor elmondta ezt a csekélységnek tűnő, de tarthatatlan fegyelmezetlenséget. A Győri Fonoda leszedői csakugyan nem egy esetben elkövetik ezt a hibát. — Ez az eset már nem gyakori. Sajnos azonban vannak ennél nagyobb hibák is — mondja Sárvai Ferenc, az üzem főmérnöke. — Már nemegyszer megtörtént, hogy a leszedő csoportvezetők összekeverték a különféle fonalakat. Ilyenkor aztán nem lehet mást tenni, mint raportra küldeni a figyelmetlen dolgozót. Raport. Elmnek még a puszta kiejtése sem hízelgő. Ha valamelyik dolgozó hallja és tudja, hogy neki szól, bizony nem nagy kedvvel hagyja el munkahelyét, hogy jogos bírái elé lépjen. — Persze tévedés ne essék, a raportra nincs feltétlenül szükség — szól közbe Kovács István, a berakók művezetője —, hisz mindnyájan emberek vagyunk és tévedhetünk. Éppen ezért, ha valaki egyszer hibát követ el, azt nem hívjuk azonnal raportra. Hosszú idő telik el, amíg egy dolgozókiérdemli, hogy raportra menjen, vagy esetleg kártérítést fizessen. Ha valaki tévedésből egyszer, vagy kétszer hibát követ el, azt nem fenyítjük meg,ellenkezőleg, elmagyarázzuk neki a pontos és jó munka feltételeit. Persze, ha ez nem használ, ami bizony többször előfordult, már, nincs más választás, raportra kell mennie annak a dolgozónak, aki figyelmetlenségével az üzemet, munkatársát megkárosítja. Ilyen esetekről tanúskodik a „Berakok raportkönyve”, amelyet ha felnyitunk és a közelmúlt eseményeit kutatjuk benne, azonnal észrevesszük Simmer Pálné leszedő csoportvezető nevét, neve után pedig a vörös feljegyzést: június 7-én az 59- es gépen készülő 27-es számú nappas fóliái helyett 20-es liliomot jelzett a cédula. A feljegyzés ugyan rövid, ennek ellenére még a hozzá nem értőknek is elég sokat mond. Azt ugyanis mindenki tudja — hogy ha már a fonalakat számozzák —, akkor a különböző számú fonalakat különböző ládákba kell tenni. A számozásnak tehát mindig tökéletesnek és pontosnak kell lennie, mert különben könnyen előfordulhat olyan eset, mint Limmernéé, aki megfeledkezett és az felőre elkészített cédulákat nem a megfelelő fonalakra rakta. — Nem most fordult elő először — mondja Kovács elvtárs. — Limmerné elvtársnőt már többször figyelmeztettük hasonló hibáért. A fonalkeverés nagyon veszélyes. Ha a berakó művezető és maguk a csomagolók nem figyelnek eléggé, bizony igen könnyen előfordulhat az, hogy a török exportra készülő 27-es nappas fonal közé 50-es liliom, vagyis sima fonal kerül. Ilyen esetben a megrendelő fél visszaküldi — természetesen a vállalat számlájára — a szállítmányt és ráadásul még kötbért is fizettet vele. Nem beszélve arról, hogy a megrendelő előtt ilyen eset után csökken a vállalat árujának értéke, s a gyári márka becsülete. A fonalkeveredés, a cédulák hanyag, felületes kezelése, elírása, nemcsak a vállalat árujának értékét csökkenti, hanem magukat a dolgozókat is megkárosítja. Schneider Jenőné berakó csoportvezető például az 53-as gép anyagát az 64-es gép cédulájával küldte be. Látszólag ez nem olyan nagy hiba, csupán egyetlen számnak az elírása. Viszont ha mélyebbről nézzük a tévedést, kiderül, hogy az 53-as gép dolgozója történetesen egy sztahanovista, az 54-esé pedig alig-alig éri el a száz százalékot. Ez az egyetlen számelírás tehát azt jelenti, hogy az 53-as gép dolgozóját tíz forinttal megkárosították. A berakóknak ezért nagyon felelősségteljes a munkájuk. Itt van az üzem szeme, ők őrzik végső soron a gyári márka becsületét. Kovács elvtárs előző nyilatkozatában jól mondta: nincs feltétlenül szükség a raportra. A műszaki vezetőknek ugyanis nemcsak az a feladatuk, hogy dirigáljanak és utasításokat adjanak, hanem az is és főként az, hogy segítsenek a dolgozóknak. S hogy ezt a munkát becsülettel el is végzik, azt bizonyítja Mészáros Erzsébet esete is. Mészáros Erzsébet előfonó ifjúmunkás májusban 122 egyszálas csévét gyártott. Ezt azt jelenti, hogy a 122 cséve elkészítéséhez szükséges idő kárbaveszett, az erre kifizetett munkabér mögött pedig nem volt megfelelő termelés. Ezeket a csóvákét ugyanis újra kell tépni és feldolgozni. Mészáros Erzsébetnek azonban mindezért mégsem kellett raportra mennie. Műszaki vezetői elbeszélgettek vele, s megtudták, hogy a fiatal lány azért követhette el a hibát, mert mostanában került gépre és még nincs kellő gyakorlata. Nem is hagyták magára. Mezei Erzsébetet, az üzem egyik legjobb munkamódszer-átadóját kérték, hogy segítsen Mészáros Erzsébetnek. A segítségnek és a tanításnak máris megvan az eredménye. Júniusban lényegesen csökkent Mészáros Erzsébet egyszálas csévéinek száma. Mindezek a példák élő bizonyítékul szolgálnak arra, hogy nem a raport a cél, hogy egy-egy üzem vezetői nemcsak parancsolgatnak, utasításokat adnak a dolgozóknak, hanem készséggel segítenek is, ha arra valahol szükség van. Persze, ha sem a segítség, sem a figyelmeztetés nem használ, kénytelenek a dolgozót raportra hívni, s ha arra szükség van, kártérítésre kötelezni. Ha a dolgozó még ezután is fegyelmezetlen és továbbra is kárt okoz, akkor feltétlenül más munkakörbe helyezik. S. A. A PÁRT FELHÍVÁSÁRA A rosztovi mezőgazdasági gépgyár dolgozóinak népes gyűlését Szemjonov, az üzemi pártbizottság titkárhelyettese nyitotta meg. a Kommunista Pártunk és a szovjet kormány vezető káderekkel akarja megerősíteni az elmaradt kolhozokat. Gyárunk kollektívájának most még szorosabbra kell fűznie kapcsolatát a kolhozokkal; szükséges, hogy a legtapasztaltabb dolgozóinkat küldjük segítségükre. Ezután Vasziljevszkij, a Sztálino kerületi pártbizottság titkára felolvasta az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának felhívását. A zsúfolásig megtelt kultúrteremben mindenki feszült figyelemmel hallgatta szavait. A gyűlés résztvevőinek legtöbbje maga elé idézte a gyár történetét, amely elválaszthatatlanul összeforrott a szocialista mezőgazdaság sorsával. A kollektivizálás első éveiben a gyár legjobb emberei mentek le a falura. A gyár munkásai több ■mint 100.000 nagyszerűkombájnt készítettek. A gyárban nevelkedett ifjak és lányok százai utaztak a párt hívására a szűzföldekre. Amikor a kerületi pártbizottság titkára befejezte a felhívás ismertetését, Sz. Litvinyenko művezető emelkedett szólásra. — Nem tagadom, nehezemre esik elválni a kollektívától. Közel negyedszázada élek és dolgozom köztelek. Itt lettem lakatosból művezető, egyszerű párttagból üzemi párttitkár. Azonban kommunista lelkiismeretem és becsületem azt mondja, hogy most ott a helyem,ahol még nagyobb szükség van tapasztalt emberekre. Megbeszéltem családommal és szilárdan elhatároztam, hogy állandó munkára a kolhozba megyek, — fejezte be szavait Litvinyenko elvtárs. Ezután Nor-Arevjan, a lakatosüzem szerelőcsarnokának vezetője jelentkezett szólásra. — Mi, kombájnépítők, látjuk, milyen gyorsan gyarapszik a mezőgazdaság gépállománya — mondta. — Gyárunk már tavaly is négyszer annyi kombájnt állított elő, mint a háború előtt. De a gép egymagában nem elegendő..A párt felszólít minket, hogy tapasztalt káderekkel segítsük a kolhozokat, s ilyen káderek nagy számban vannak nálunk. Többi társammal együtt szívesen megyek falura. Nor-Arevjan 26 éve dolgozik a gyárban és mint az üzemi pártbizottság és a Sztálino kerületi pártbizottság tagja, a kerületi szovjet küldötte, kiérdemelte a kollektíva őszinte megbecsülését. A gyár egyik legjobb termelő- írta: A. Baharev munkája, kétségtelenül helyesen fogja írányitani a kolhozgazdaságot is. Ii. Csilingarov, a famegmunkáló üzem vezetőhelyettese volt a harmadik önkéntes jelentkező. A kollektivizálás első éveiben egy nagy doni kolhozt vezetett, később mint szervező sok, tapasztalatot szerzett a gyárban, most’pedig ismét a falura vágyik. — Minden erőmmel azon leszek, hogy rászolgáljak a kollektíva bizalmára, ti pedig, akik itt maradtok, ne feledkezzetek meg küldötteitekről: adjatok minél több kombájnt a mezőgazdaságnak ... — mondta. A rosztovi mezőgazdasági gépgyárban 70-en jelentették be, hogy falura kívánnak menni. A törekvés, hogy az elmaradt kolhozok munkáját fellendítsék, itt élő, valóságos erővé vált. Aniti a szódavízről tudni kell Az utóbbi időben előfordult néhány esetben, hogy a szódavizes üvegek felrobbantak és az üvegszilánkok sérüléseket okoztak. Legutóbb Fischer Anikó győri kisleány állt egy szódásüveg közelében, amely felrobbant és a gyermeket súlyosan megsebesítette. A győri szikvízüzem gyártásvezetője, id. Katona Lajos az esettel kapcsolatban elmondta, hogyan kell bánni a szódásüvegekkel, hogy azok ne okozzanak balesetet. Az üvegeket úgy töltjük, hogy elegendő tér legyen bennük a levegőnek, s a szénsav elhelyezkedhessék A robbanások oka tehát nem a töltésben keresendő, hanem inkább abban, hogy az üvegeket hirtelen hőváltozásnak teszik ki. Ne vigyük soha melegről hidegre a szódásüveget. Lehetőleg ne küldjünk kisgyermeket szódát vásárolni, mert összeüti az üvegeket, s ha azokat bármily kis ütődés is éri, megrepedhetnek. Ha csak alig látható repedés keletkezik is az üvegen, ezt a repedést megtalálja a szénsav és napok múlva is szétrobbanhat tőle az üveg. Leghelyesebb, ha szódát szatyorban, vagy kiskosárban visszük haza, mert úgy óvjuk legjobban az üvegeket a sérüléstől. Az épület távolesik a város szívétől, falain csak apró szellőző ablakocskák vannak. Az egyhangúság, és sivárság mintaképe ez a ház. Amikor nyáron 30 fokos hőséget jelez a hőmérő, itt akkor is bundában dolgoznak. A gyár belül is csendes. Beszéd, vidám nevetés nem hallatszik, pedig itt is sok ember dolgozik. Most több új dolgozó van itt, fiatal lányok, fiúk. Diákok. A nyári szünidő alatt dolgoznak csak az üzemben. Nézzünk csak körül, milyen munkát végeznek? Az épület egyik oldalán fehérköpenyes lányok vidám, szorgoskodó csoportját látjuk, ahogy válogatják a csábító illatú epret, s a fekete cseresznyét. El-el nevetik magukat egy-egy jó tréfán. Maszatos szájuk árulkodik, ahogy igyekeznek kipótolni a hosszú „böjtöt“, amit a kegyetlen tél kiszabott. Természetesen nem eszik meg a hasznot, mert ■ amit megesznek, azt kipótolják lelkes munkájukkal. De most húzzuk szorosabbra magunkon a kabátot, mert valóságos jégverembe lépünk. Brrrrr ... de hideg van. Borzongás fut végig a hátunkon, ahogy belénk harap a jéghideg levegő. Mellettünk vattaruhás, prémes sapkás fiúk haladnak. Szinte furcsán nézünk rájuk. Nyáron így felöltözni! Hiába, a hideg nagy zsarnok, ők pedig olyan környezetben dolgoznak, ahol a lehelet finom fehér kristályokban rakodik az ember szemöldökére, arcára. Bizony, vigyázva kell lépni, mert a jégréteg miatt gyakran megmozdul lábunk alatt a talaj. A fiúk azonban biztos, szinte fölényes mozdulattal közlekednek a síkos kövezeten. Méltán büszkék, mert kezükben olyan áru formálódik késszé, amelyet külföldre szállítunk. A fiatalok tehát jól dolgoznak, rövid vakációjukat hasznosan töltik el. Résztvevőnek a termelő munkában. A munka mellett szórakoznak is, tréfálnak, kacagnak, s mióta ott dolgoznak, vidámabb lett a Győri Hűtőház. Rács Zoltán: Ifjú traktorosok! Kövessétek Fass Kálmán példáját! Masa Kálmán, a Beled! Gépállomás fiatal traktoristája még csak húsz esztendős, de már három esztendőt töltött a gépállomáson. Három év alatt olyan gyakorlatra tett szert, hogy minden ■munkál rá lehet bízni. Nemrégen kiváló dolgozó jelvényt kapott, mert tavaszi tervét 300 százalékra teljesítette. Most újabb munkasikerekkel akarja megörvendeztetni munkatársait, s a gépállomás vezetőit. Vállalta, hogy cséplésig 150 hold tarlót felszánt. Vállalását teljesíteni fogja, hiszen idáig még mindig állta a szavát. Vidámabb lett a Győri Hűtőház Egyszerű, de Ha már az ifjúságról írunk és beszélünk, néva szabad megfeledkeznünk azokról az ifjúmunkásokról, akik ésszerűsítésükkel, szorgalmas jó munkájukkal és kisebb-nagyobb újításaikkal előbbre segítik a szocialista termelést. Gyurics Vilma, a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár fiatal fonója értékes újítást javasolt. Elmondta művezetőjének, hogy az előkártoló gép fűrész-fogas hengereinél rengeteg anyag lehull a gép alá, amellyet már egyáltalán nem tudnak felhasználni finomabb áru készítésére, csupán kötélfonásra. hasznos újítás Ez azonban igen nagy pazarlás. Gyurics Vilma azt tanácsolta a műszaki vezetőknek, hogy a gép alját mindig tartsák tisztán, s akkor a lehulló fonalat — amely bizony elég nagy mennyiségű — újra fel tudják használni. Gyuries Vilma újítása igen egyszerű és könnyen megvalósítható, s ami a legfontosabb, komoly megtakarítást jelent. Számítás szerint évente több mint 70 ezer forint értékű fonálhulladékot adnak vissza a termelésnek Gyurics Vilma jutalmul 1000 forintot kapott. Egy kis tudomány MI VAN A TENGER MÉLYÉN? Gyöngykagyló? Az is, de azonkívül még számtalan elámító természeti jelenségekkel találkozunk. Nemrégiben televízió segítségével felkutatták a tenger mélyét, a Vizcayai-öbölben. Az új televíziós kamrát háromszáz méternél nagyobb mélységbe is le lehet engedni. A kamra egy körülbelül 360 kilogramm súlyú, mélytengeri kutatókészülékben, az úgynevezett batiszférában van elhelyezve, amelyet különleges bordák védenek meg a víz nyomása ellen. A megfigyelt tárgyakat két fényszóró világítja meg. A készüléket új módszerrel látták el, amelynek a neve hydrofotométer és a feladata, hogy mérje a vízsűrűséget. Az új műszer nagyon előremozdítja a tudományt, hogy felfedezze a tengermély rejtelmeit. Harc a szobor ellen Az alábbi történetet Csohány Gabriella: Vendégkönyv című művéből közöljük: Néhány évvel ezelőtt Teheránban a nép haragja a sah ellen fordult, mert tudták, hogy az amerikaiakkal paktál. A nép az utcára tódult. A nyomortanyák lakói eljöttek elmondani a véleményüket, olyan hangosan, hogy a királyi palota ablakai is beleremegtek. S a fellázadt nép dühét elfojtani kivezényelték a katonaságot. A harc a főútvonalon dúlt. Elkerülte a parkot, amelyben egy halott sah hatalmas bronzszobra állt. A felnőtt ember nem hadakozik bronzszobrok ellen, de a gyerekek, a jövendő nép már egy zsarnok szobrát sem tudja elviselni. Lehettek vagy harmincan, tíz-tizenhat évesek, maszatosak, rongyosak, villogószeműek. Felmásztak a szoborra, kövekkel, fűrészekkel, dorongokkal próbáltak erőt venni rajta. Fűrészelték, püfölték, vágták a nehéz bronzot, s a nagy munkába annyira belefeledkeztek, hogy az „őrség" csak az utolsó pillanatban vette észre a megjelenő csendőrséget. Sortűz dördült, néhányan leestek a szoborróll, aki megsebesült, hátukra vették, s nem hiába nőttek fel utcai harcok, fergetegek zajában, tapasztalt harcosok módjára sikerült kimenekülniük a rájuk tüzelő zsandárok gyűrűjéből. A bronz királyt úgy csúffá tették, hogyha hatóságok ponyvával takarták le és megtiltották a parkba való belépést. Ott áll a szobor, leplezve, takartan, mint egy különös jelkép, s a hatóságok nem veszik észre, hogy az irániak mennyire szeretnek elmenni a park mellett. A nép kacagni és csúfolódni jár arra. Kikacagni a nép zsarnokának megcsúfított bálványát. GYŐR-SOPRON MEGYEI HÍRLAP 3