Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-01 / 153. szám

(HLfiait ÍL ItLfLUZ&ál. — Ez már mégis csak sok — mondja Banka Julianna, aztán mérgesen letépi az orsón maradt fonalat. — Azért sok a keresztorsózóknál a hulladék,­­ mert a gyűrűsgépeken a felrakók hanyagul dol­goznak. Amikor a csévékre ráeresztett fonal el­szakad, nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy azt leszedjék, hanem ráeresztik a jó fonalat — mondja felhevült arccal. — Aztán mit törőd­nek azzal, hogy mi lesz a fonal további­ sorsa. Ne­kik nem lesz belőle bajuk, mi meg itt mérgelődhe­tünk, mert a huszonöt-harminc méteres „ráeresz­­tést” már nem tudjuk ledolgozni­ , . így aztán napról-napra növekszik a hulladék. Ez a bosszantó eset nem egyedülálló. Danka Julianna társai véleményét tolmácsolta, amikor elmondta ezt a csekélységnek tűnő, de tartha­tatlan fegyelmezetlenséget. A Győri Fonoda le­­szedői csakugyan nem egy esetben elkövetik ezt a hibát. — Ez az eset már nem gyakori. Sajnos azon­ban vannak ennél nagyobb hibák is — mondja Sárvai Ferenc, az üzem főmérnöke. — Már nemegyszer megtörtént, hogy a leszedő csoportvezetők összekeverték a különféle fonala­kat. Ilyenkor aztán nem lehet mást tenni, mint raportra küldeni a figyelmetlen dolgozót. Raport. Elmnek még a puszta kiejtése sem hí­zelgő. Ha valamelyik dolgozó hallja és tudja, hogy neki szól, bizony nem nagy kedvvel hagyja el munkahelyét, hogy jogos bírái elé lépjen. — Persze tévedés ne essék, a raportra nincs feltétlenül szükség — szól közbe Kovács István, a berakók művezetője —, hisz mindnyájan embe­rek vagyunk és tévedhetünk. Éppen ezért, ha va­laki egyszer hibát követ el, azt nem hívjuk azon­nal raportra. Hosszú idő telik el, amíg egy dolgozó­­kiérdemli­, hogy raportra menjen, vagy esetleg kártérítést fizessen. Ha valaki tévedésből egyszer, vagy kétszer hibát követ el, azt nem fenyítjük meg,­­ellenkezőleg, elmagyarázzuk neki a pontos és jó munka feltételeit. Persze, ha ez nem használ, ami bizony több­ször előfordult, már, nincs más választás, raportra kell mennie annak a dolgozónak, aki figyelmet­lenségével az üzemet, munkatársát megkárosítja. Ilyen esetekről tanúskodik a „Berakok raport­­könyve”, amelyet ha felnyitunk és a közelmúlt eseményeit kutatjuk benne, azonnal észrevesszük Simmer Pálné leszedő csoportvezető nevét, neve után pedig a vörös feljegyzést: június 7-én az 59- es gépen készülő 27-es számú nappas fóliái helyett 20-es liliomot jelzett a cédula. A feljegyzés ugyan rövid, ennek ellenére még a hozzá nem értőknek is elég sokat mond. Azt ugyanis mindenki tudja — hogy ha már a fona­lakat számozzák —, ak­kor a különböző számú fo­nalakat különböző ládákba kell tenni. A számo­zásnak tehát mindig tökéletesnek és pontosnak kell lennie, mert különben könnyen előfordulhat olyan eset, mint Limmernéé, aki megfeledkezett és az felőre elkészített cédulákat nem a megfelelő fonalakra rakta. — Nem most fordult elő először — mondja Kovács elvtárs. — Limmerné elvtársnőt már több­ször figyelmeztettük hasonló hibáért. A fonalkeverés nagyon veszélyes. Ha a be­rakó művezető és maguk a csomagolók nem fi­gyelnek eléggé, bizony igen könnyen előfordulhat az, hogy a török exportra készülő 27-es nappas fonal közé 50-es liliom, vagyis sima fonal kerül. Ilyen esetben a megrendelő fél visszaküldi — természetesen a vállalat számlájára — a szállít­mányt és ráadásul még kötbért is fizettet vele. Nem beszélve arról, hogy a megrendelő előtt ilyen eset után csökken a vállalat árujának értéke, s a gyári márka becsülete. A fonalkeveredés, a cédulák hanyag, felüle­tes kezelése, elírása, nemcsak a vállalat árujának értékét csökkenti, hanem magukat a dolgozókat is megkárosítja. Schneider Jenőné berakó csoport­­vezető például az 53-as gép anyagát az 64-es gép cédulájával küldte be. Látszólag ez nem olyan nagy hiba, csupán egyetlen számnak az elírása. Viszont ha mélyebbről nézzük a tévedést, kide­rül, hogy az 53-as gép dolgozója történetesen egy sztahanovista, az 54-esé pedig alig-alig éri el a száz százalékot. Ez az egyetlen számelírás tehát azt jelenti, hogy az 53-as gép dolgozóját tíz fo­rinttal megkárosították. A berakóknak ezért nagyon felelősségteljes a munkájuk. Itt van az üzem szeme, ők őrzik végső soron a gyári márka becsületét. Kovács elvtárs előző nyilatkozatában jól mondta: nincs feltétlenül szükség a raportra. A műszaki vezetőknek ugyanis nemcsak az a felada­tuk, hogy dirigáljanak és utasításokat adjanak, hanem az is és főként az, hogy segítsenek a dol­gozóknak. S hogy ezt a munkát becsülettel el is végzik, azt bizonyítja Mészáros Erzsébet esete is. Mészáros Erzsébet előfonó ifjúmunkás május­ban 122 egyszálas csévét gyártott. Ezt azt jelenti, hogy a 122 cséve elkészítéséhez szükséges idő kár­­baveszett, az erre kifizetett munkabér mögött pe­dig nem volt megfelelő termelés. Ezeket a csóvá­két ugyanis újra kell tépni és feldolgozni. Mészáros Erzsébetnek azonban mindezért mégsem kellett raportra mennie. Műszaki vezetői elbeszélgettek vele, s megtudták, hogy a fiatal lány azért követhette el a hibát, mert mostaná­ban került gépre és­­ még nincs kellő gyakorlata. Nem is hagyták magára. Mezei Erzsébetet, az üzem egyik legjobb munkamódszer-átadóját kér­ték, hogy segítsen Mészáros Erzsébetnek. A segít­ségnek és a tanításnak máris megvan az eredmé­nye. Júniusban lényegesen csökkent Mészáros Er­zsébet egyszálas csévéinek száma. Mindezek a példák élő bizonyítékul szolgál­nak arra, hogy nem a raport a cél, hogy egy-egy üzem vezetői nemcsak parancsolgatnak, utasításo­kat adnak a dolgozóknak, hanem készséggel segí­tenek is, ha arra valahol szükség van. Persze, ha sem a segítség, sem a figyelmeztetés nem használ, kénytelenek a dolgozót raportra hívni, s ha arra szükség van, kártérítésre kötelezni. Ha a dolgozó még ezután is fegyelmezetlen és továbbra is kárt okoz, akkor feltétlenül más munkakörbe helyezik. S. A. A PÁRT FELHÍVÁSÁRA A rosztovi mezőgazdasági gép­gyár dolgozóinak népes gyűlését Szemjonov, az üzemi pártbizott­ság titkárhelyettese nyitotta meg. a Kommunista Pártunk és a szovjet kormány vezető káderek­kel akarja megerősíteni az elma­radt kolhozokat. Gyárunk kollek­tívájának most még szorosabbra kell fűznie kapcsolatát a kolho­zokkal; szükséges, hogy a legta­pasztaltabb dolgozóinkat küldjük segítségükre. Ezután Vasziljevszkij, a Sztá­­lino­ kerületi pártbizottság titkára felolvasta az SZKP Központi Bi­zottságának és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának felhívását. A zsúfolásig megtelt kultúrteremben mindenki feszült figyelemmel hallgatta szavait. A gyűlés részt­vevőinek legtöbbje maga elé idéz­te a gyár történetét, amely elvá­laszthatatlanul összeforrott a szo­cialista mezőgazdaság sorsával. A kollektivizálás első éveiben a gyár legjobb emberei mentek le a falura. A gyár munkásai több ■mint 100.000 nagyszerű­­kombájnt készítettek. A gyárban nevelke­dett ifjak és lányok százai utaztak a párt hívására a szűzföldekre. Amikor a kerületi pártbizott­ság titkára befejezte a felhívás ismertetését, Sz. Litvinyenko mű­vezető emelkedett szólásra. — Nem tagadom, nehezemre esik elválni a kollektívától. Kö­zel negyedszázada élek és dolgo­zom köztelek. Itt lettem lakatos­ból művezető, egyszerű párttagból üzemi párttitkár. Azonban kom­munista lelkiismeretem és becsü­letem azt mondja, hogy most ott a helyem,­­ahol még nagyobb szükség van tapasztalt emberek­re. Megbeszéltem családommal és szilárdan elhatároztam, hogy ál­landó munkára a kolhozba me­gyek, — fejezte be szavait Litvi­nyenko elvtárs. Ezután Nor-Arevjan, a lakatos­üzem szerelőcsarnokának veze­tője jelentkezett szólásra. — Mi, kombájnépítők, látjuk, milyen gyorsan gyarapszik a me­zőgazdaság gépállománya — mondta. — Gyárunk már tavaly is négyszer annyi kombájnt állított elő, mint a háború előtt. De a gép egymagában nem elegendő..A párt felszólít minket, hogy tapasztalt káderekkel segítsük a kolhozokat, s ilyen káderek nagy számban vannak nálunk. Többi társammal együtt szívesen megyek falura. Nor-Arevjan 26 éve dolgozik a gyárban és mint az üzemi párt­­bizottság és a Sztálino­ kerületi pártbizottság tagja, a kerületi szovjet küldötte, kiérdemelte a kollektíva őszinte megbecsülését. A gyár egyik legjobb termelő- írta: A. Baharev munkája, kétségtelenül helyesen fogja írányitani a kolhozgazdasá­got is. Ii. Csilingarov, a famegmun­káló üzem vezetőhelyettese volt a harmadik önkéntes jelentkező. A kollektivizálás első éveiben egy nagy doni kolhozt vezetett, később mint szervező sok, tapasztalatot szerzett a gyárban, most’pedig is­mét a falura vágyik. — Minden erőmmel azon le­szek, hogy rászolgáljak a kollek­tíva bizalmára, ti pedig, akik itt maradtok, ne feledkezzetek meg küldötteitekről: adjatok minél több kombájnt a mezőgazda­ság­nak ... — mondta. A rosztovi mezőgazdasági gép­gyárban 70-en jelentették be, hogy falura­ kívánnak menni. A törek­vés, hogy az elmaradt kolhozok munkáját fellendítsék, itt élő, va­lóságos erővé vált. Aniti a szódavízről tudni kell Az utóbbi időben előfordult né­hány esetben, hogy a szódavizes üvegek felrobbantak és az üveg­szilánkok sérüléseket okoztak. Legutóbb Fischer Anikó győri kisleány állt egy szódásüveg kö­zelében, amely felrobbant és a gyermeket súlyosan megsebesítet­te. A győri szikvízüzem gyártás­vezetője, id. Katona Lajos az esettel kapcsolatban elmondta, hogyan kell bánni a szódásüve­gekkel, hogy azok ne okozzanak balesetet.­­ Az üvegeket úgy töltjük, hogy elegendő tér legyen bennük a levegőnek, s a szénsav elhe­­lyezkedhessék A robbanások oka tehát nem a töltésben keresendő, hanem inkább abban, hogy az üvegeket hirtelen hőváltozásnak teszik ki. Ne vigyük soha meleg­ről hidegre a szódásüveget. Lehe­tőleg ne küldjünk kisgyermeket szódát vásárolni, mert összeüti az üvegeket, s ha azokat bármily kis ütődés is éri, megrepedhetnek. Ha csak alig látható repedés keletke­zik is az üvegen, ezt a repedést megtalálja a szénsav és napok múlva is szétrobbanhat tőle az üveg. Leghelyesebb, ha szódát szatyorban, vagy kiskosárban visszük haza, mert úgy óvjuk legjobban az üvegeket a sérülés­től. Az épület távol­esik a város szívétől, falain csak apró szel­lőző ablakocskák vannak. Az egyhan­gúság, és sivárság mintaképe ez a ház. Amikor nyáron 30 fo­kos hőséget jelez a hőmérő, itt akkor is bundában dolgoznak. A gyár belül is csen­des. Beszéd, vidám nevetés nem hallat­szik, pedig itt is sok ember dolgozik. Most több új dol­gozó van itt, fiatal lányok, fiúk. Diákok. A nyári szünidő alatt dolgoznak csak az üzemben. Nézzünk csak körül, milyen munkát végeznek? Az épület egyik ol­dalán fehérköpenyes lányok vidám, szor­goskodó csoportját látjuk, ahogy válogat­ják a csábító illatú epret, s a fekete cse­resznyét. El-el neve­tik magukat egy-egy jó tréfán. Maszatos szájuk árulkodik, a­hogy igyekeznek ki­pótolni a hosszú „böj­töt“, amit a kegyet­len tél kiszabott. Ter­mészetesen nem eszik meg a hasznot, mert ■ amit megesznek, azt kipótolják lelkes munkájukkal. De most húzzuk szorosabbra magun­kon a kabátot, mert valóságos jégverembe lépünk. Brrrrr ... de hideg van. Borzongás fut végig a hátunkon, ahogy belénk harap a jéghideg levegő. Mel­lettünk vattaruhás, prémes sapkás fiúk haladnak. Szinte fur­csán nézünk rájuk. Nyáron így­ felöltöz­ni! Hiába, a hideg nagy zsarnok, ők pe­dig olyan környezet­ben dolgoznak, ahol a lehelet finom fe­hér kristályokban ra­kodik az ember sze­möldökére, arcára. Bi­zony, vigyázva kell lépni, mert a jégré­teg miatt gyakran megmozdul lábunk alatt a talaj. A fiúk azonban biztos, szinte fölényes mozdulattal közlekednek a síkos kövezeten. Méltán büszkék, mert kezük­ben olyan áru formá­lódik késszé, amelyet külföldre szállítunk. A fiatalok tehát jól dolgoznak, rövid va­kációjukat hasznosan töltik el. Résztvevő­nek a termelő mun­kában. A munka mel­lett szórakoznak is, tréfálnak, kacagnak, s mióta ott dolgoznak, vidámabb lett a Győ­ri Hűtőház. Rács Zoltán: Ifjú traktorosok! Kövessétek Fass Kálmán példáját! Masa Kálmán, a Beled! Gépállomás fiatal traktoristája még csak húsz esztendős, de már három esztendőt töltött a gépállomá­son. Három év alatt olyan gyakorlatra tett szert, hogy minden ■munkál rá lehet bízni. Nemrégen kiváló dolgozó jelvényt kapott, mert tavaszi tervét 300 százalékra teljesítette. Most újabb munka­sikerekkel akarja megörvendeztetni munkatársait, s a gépállomás­ vezetőit. Vállalta, hogy cséplésig 150 hold tarlót felszánt. Vállalását teljesíteni fogja, hiszen idáig még mindig állta a szavát. Vidámabb lett a Győri Hűtőház Egyszerű, de Ha már az ifjúságról írunk és beszélünk, néva szabad megfeled­keznünk azokról az ifjúmunká­sokról, akik ésszerűsítésükkel, szorgalmas jó munkájukkal és ki­­sebb-nagyobb újításaikkal előbbre segítik a szocialista termelést. Gyurics Vilma, a Győri Pamut­­szövő- és Műbőrgyár fiatal fonója értékes újítást javasolt. Elmond­ta művezetőjének, hogy az elő­­kártol­ó gép fűrész-fogas hengerei­nél rengeteg anyag lehull a gép alá, amellyet már egyáltalán nem tudnak felhasználni finomabb áru készítésére, csupán kötélfonásra. hasznos újítás Ez azonban igen nagy pazarlás. Gyurics Vilma azt tanácsolta a műszaki vezetőknek, hogy a gép alját mindig tartsák tisztán, s ak­kor a lehulló fonalat — amely bi­zony elég nagy mennyiségű — új­ra fel tudják használni. Gyuries­ Vilma újítása igen egy­szerű és könnyen megvalósítható, s ami a legfontosabb, komoly megtakarítást jelent. Számítás szerint évente több mint 70 ezer forint értékű fonálhulladékot ad­nak vissza a termelésnek Gyurics Vilma jutalmul 1000 forintot ka­pott. Egy kis tudomány MI VAN A TENGER MÉLYÉN? Gyöngykagyló? Az is, de­ azonkívül még számtalan elámító ter­mészeti jelenségekkel találkozunk. Nemrégiben televízió segítségé­vel felkutatták a tenger mélyét, a Vizcayai-öbölben. Az új tele­víziós kamrát háromszáz méternél nagyobb mélységbe is le lehet engedni. A kamra egy körülbelül 360 kilogramm súlyú, mélyten­geri kutatókészülékben, az úgynevezett batiszférában van elhe­lyezve, amelyet különleges bordák védenek meg a víz nyomása ellen. A megfigyelt tárgyakat két fényszóró világítja meg. A ké­szüléket új módszerrel látták el, amelynek a neve hydrofotométer és a feladata, hogy mérje a vízsűrűséget. Az új műszer nagyon előremozdítja a tudományt, hogy felfedezze a tengermély rejtel­­­­meit. Harc a szobor ellen Az alábbi­ történetet Csohány Gabriella: Vendégkönyv című mű­véből közöljük: Néhány évvel ezelőtt Teherán­ban a nép haragja a sah ellen for­dult, mert tudták, hogy az ame­rikaiakkal pak­tál. A nép az ut­cára tódult. A nyomortanyák la­kói eljöttek elmondani a vélemé­nyüket, olyan hangosan, hogy a királyi palota ablakai is belere­megtek. S a fellázadt nép dühét elfojtani kivezényelték a katona­ságot. A harc a főútvonalon dúlt. Elkerülte a parkot, amelyben egy­ halott sah hatalmas bronzszob­ra állt. A felnőtt ember nem ha­dakozik bronzszobrok ellen, de a gyerekek, a jövendő nép már egy zsarnok szobrát sem tudja elvi­selni. Lehettek vagy harmincan, tíz-tizenhat évesek, maszatosak, rongyosak, villogószeműek. Fel­másztak a szoborra, kövekkel, fű­részekkel, dorongokkal próbáltak erőt venni rajta. Fűrészelték, pü­­fölték, vágták a nehéz bronzot, s a nagy munkába annyira belefe­ledkeztek, hogy az „őrség" csak az utolsó pillanatban vette észre a megjelenő csendőrséget. Sortűz dördült, néhányan leestek a szo­borróll, aki megsebesült, hátukra vették, s nem hiába nőttek fel ut­cai harcok, fergetegek zajában, ta­pasztalt harcosok módjára sike­­­­rült kimenekülniük a rájuk tüzelő zsandárok gyűrűjéből. A bronz királyt úgy csúffá tették, hogyha hatóságok ponyvával takarták le és megtiltották a parkba való be­lépést. Ott áll a szobor, leplezve, takartan, mint egy különös jel­kép, s a hatóságok nem veszik észre, hogy az irániak mennyire szeretnek elmenni a park mellett. A nép kacagni és csúfolódni jár arra. Kikacagni a nép zsarnoká­nak megcsúfított bálványát. GYŐR-SOPRON MEGYEI HÍRLAP 3

Next