Gyulai Hírlap, 1967. január-június (8. évfolyam, 1-49. szám)

1967-01-03 / 1. szám

1961. január 3. Szántássa­ kezdték az új év első munkanapját a csabai traktorosok A békéscsabai traktorosok az alkalmas idő minden óráját ki­használják arra, hogy folytassák a mélyszántást. Az új év első munkanapján 25 traktor állt munkába a város négy termelő­­szövetkezetének nagy tábláin. A saját gépeken kívül a gépjavító állomástól, a talajjavítóktól ka­pott Sz—100-as traktorok is ha­sították a barázdát. A Lenin Tszr ben p 'ldául 9 traktor szántott, a Szabadságiban 8. A Lenin Terme­­lőszövetke­­zetben már az utolsó táblákon dolgoznak a traktorok. Egyébként Békéscsabán előrelát­hatólag január 10-re befej­ezik a mélyszántást A tanyai népességről* A­z utóbbi két-három évben -í*- elég sok szó esett a tanyai településről és népességről a tu­dományos körökben, az igazgatási szerveknél és a sajtóban. Leg­utóbb Békés megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tárgyalta a tanyai lakosság életkörülményeit és kulturális viszonyait Az előző időkben egyrészt a Hazafias Nép­front foglalkozott e kérdéssel, másrészt pedig különböző repre­zentatív adatfelvételeket végez­tek. Ezek a felmérések és vizsgá­latok néhány fontos fejlődési ten­denciára rávilágítottak, felszínre hoztak néhány fontos problémát, melyek megoldására a jövőben törekedni kell, illetve a fejlődési tendenciákat figyelembe kell ven­ni a jövő tervezésénél. A különböző anyagok tanulmá­nyozása közben azonban állandó­an visszatér az a probléma, hogy nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű statisztikai anyag csak az 1960. évi népszámlálással bezárólag. Azóta pedig megtörtént a mezőgazdaság szocialista átszer­vezése, amely nyilván jelentős át­alakulást eredményezett a tanyai viszonyokban is, s ezekről kime­rítő, valóban a fejlődési tenden­ciák pontos irányát regisztráló ki­mutatások nem készülnek.­­ Ú­gy gondolom, hogy a tanyai lakosságra vonatkozó ada­tokat nagyon is sok helyen és na­gyon is sokszor nélkülözik, pedig fontossága jelenleg aligha vitat­ható. Ma már nemcsak az érdekli az érdekelteket, amikor a tanyá­ról beszélünk, hogy mennyien él­nek ott, s hogyan oszlik az meg területileg, hanem ennél sokkal mélyebbre hatoló problémák vár­nak megoldásra. Ezek közül is ki­emelkedik a tanyáknak a gazdál­kodásban játszott szerepük. Jelenleg a reprezentatív felmé­résekre támaszkodva azt mond­hatjuk, hogy a tanyák gazdasági jelentősége sokkal nagyobb, mint azt az elmúlt években gondoltuk. Egyrészt tény az, hogy gazdasági szerepükből a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével sokat vesz­tettek, de tény az is, hogy a ház­­táji gazdálkodással kapcsolatosan kialakított helyes politikával pár­huzamosan a tanyán lakás aaz­­­dasági előnyökkel jár. Ez az előny a nagyobb háziad jövedelmekben jelentkezik, amely egyrészt kon­zervála a tanyán lakást, sőt újabb kiköltözésekre csábít, másrészt viszont bizonyos feszültséget okoz a termelőszövetkezeti tagok kö­zött. A tanyán lakás gazdasági je­­lentősége azonban ezen túl más vonatkozásokban is jelentke­zik. Nevezetesen a termelőszö­vetkezetek munkaerőellátottsá­gának minőségében is. A részlet­adatok vizsgálata ugyanis arra enged következtetni, hogy a me­gyében nagy átlagban azokban a termelőszövetkezetekben jobb a munkaerőösszetétel, amelyekben nagyobb a külterületi népesség aránya (pl. szarvasi Vörös Csil­A háztáji gazdálkodás objektíve kötődik a tanyai településhez is. Ilyen értelemben mint „gazdálkodási, üzemi egység” valószínűleg hosszabb ideig fennmarad, mint település, hiszen a háztáji gazdaságok árutermelő sze­repe még a kommunista társadalom építése során is fennmarad. (A szerk.). (tag, békési Vörös Csillag, nagy­­- kopáncsi Kossuth stb.).­­ A tanyai település gazdasági­­ előnyei mellett egy sor hátrán­­nyal is jár, s a sajtó leginkább ezt szokta­­ kiemelni, ezért erről­­ itt nem is teszek említést. Úgy­­ gondolom viszont, ki kell emel­nünk azt, hogy amennyiben a ta­nya, mint­ gazdálkodási, üzemi egység veszít jelentőségéből, vele párhuzamosan egyre inkább elő­térbe kerül, mint lakótelep, s ezt a szerepét nagyobb mértékben és tovább tudja tartani, mint gazda­sági funkcióját Pontosabban to­vább kénytelen tartani, mert a betelepedésre nincsenek meg elég gyakran a feltételek.* Az említett tényezők súlyát megyénken belül egyrészt az ha­tározza meg, hogy területről területre hogyan alakul a külte­rületi népesség száma. A vezető helyet a szarvasi járás foglalja el 45,8 százalékos külterületi népes­ségarányával, utána a békési, majd a volt gyomai járás követ­kezik (31,2, ill. 30,6 százalékkal). Néhány járás átlaga a megyei át­lag alatt marad (gyulai, mezőko­vácsházi, szeghalmi, sarkadi), s a városok átlaga mindössze 17,6 százalék, tehát alig magasabb, mint az országos átlag. Öszefoglalásul ismételten azt mondhatjuk, hogy a tanyák súlya nagyobb, mint azt eddig véltük, s ezért érdemes több energiát fektetni e kérdésbe külö­nösen olyan megyében, mint a mienk, amely olyan „előkelő”­he­lyet foglal el e tekintetben az országban. Dr. Becsei József 3 Takarmányt kapnak a vágóállat-értékesítésre szerződő gazdaságok A vágóállatok nevelésére és az állati­­ termékek­ előállítására szükséges­­ takarmányt, így a központi kész­letből Békés megyének jutó rész elosztásában új módszert vezettek be. A módszer lényege a következő: az állatforgalmi vállalat a sertés­­hizlalás növelésére 1300 vagon ta­karmányt kapott, melyet a vele szerződésben álló gazdaságoknak elsősorban terven felüli vágóser­tés előállítására ad. Ez az 1300 vagon takarmány az évi szükség­letnek mindössze 7—8 százaléka. Az eddigi gyakorlat azt tanúsít­ja, hogy az állatforgalmi vállalat elsősorban azoknak a termelőszö­vetkezeteknek juttat az előbb em­lített takarmányból, amelyek 1 kiló élősúly előállítására a legke­vesebb abrakot használják. Ennek nyomán az orosházi és a mező­kovácsházi járás is — itt takar­mányhiány az utóbbi években nem volt — igen jelentős takar­mányhoz jutott a központi kész­letből. Az északi járásokban vi­szont — ahol nem termett meg a takarmány és az 1 kiló élő állat előállítására is többet használnak, mint a déli járásokban — arány­lag kevesebb abrakot juttattak. A baromfitenyésztés fellendíté­sére a Baromfiipari Országos Vál­lalat 160 vagon takarmányt ka­pott, melyet azoknak a gazdasá­goknak juttat, ahol törzsállományt tartanak. A vágóbaromfi nevelé­sére, mivel a központi készlet csökkent, a tsz-ek nem vásárol­hatnak a terményfelvásárlótól tá­pot „szabadon”, mint 1966-ban. A táphoz jutást a Baromfiipari Or­szágos Vállalattal kötött termelé­si szerződéshez rögzítették, így vágóbaromfi nevelésére csak azok a gazdaságok kaphatnak takar­mánytápot a terményfelvásárló vállalattól, amelyek a BOV vala­melyik gyáregységével érvényben levő szerződést kötöttek, illetve mutatnak fel. A tápjuttatás új módszerének szükségességét azzal magyarázzák, hogy a központi készletek­­— hí­zott sertés, tojás, pecsenyebaromfi — gyarapítása ezzel a módszerrel meggyorsul. Ebben az esztendőben új mód­­szert vezettek be a központi ta­karmánykészlet megyei keretének elosztására. Korábban a megyei tanács vb mezőgazdasági osztálya az igényeknek és a szükségletek­nek megfelelően osztotta el a rendelkezésére bocsátott központi készletet a takarmányhiánnyal küzdő termelőszövetkezeteknek. Tekintettel arra, hogy 1966-ban megyénk termelőszövetkezetei megtermelték — megyei szinten — a törzsállomány tartására, a Éjfél van. Az utca ki­halt. Avagy mégsem. Rajtam kívül két idős néni ballag a békéscsa­bai kéttornyú katolikus templom előtt. Egymás­ba karolnak. Az alacso­nyabbik botjára támasz­kodva lépked , nehézke­sen. Valószínű, egyikük nagy szót hall, mert amit beszélnek, néhány méter távolságból is jól hallom. — Ugye hiába várta a fiát, most sem jött el meglátogatni ... Pedig Jamina nem messze van — mondja a magasab­bik. Már a posta épületé­nél járnak, de a botjá­ra támaszkodó néni még mindig nem válaszolt e szavakra. Még néhányat léptek, s mintha mind a ketten ugyanazt akar­nák, egymással szembe­fordulva megálltak. — Nem jött el... pe­dig úgy vártam... Ez a harmadik karácsony, hogy nem volt nálam — mondja a fáradt kis öregasszony elcsukló hangon. — Pedig össze­­kuporgatott kevéske pénzemből a fiamnak nyaksálat, a menyem­nek selyemharisnyát, kis­­unokámnak, Baluskának pedig kis kesztyűt vet­tem. Az ajándékokhoz arany meg ezüst papír­ba csomagolt édességet is vásároltam... — Ejnye, ejnye Julis néni, hát maga még mindig nem akarja meg­érteni, hogy nincs már szükség a maga aján­dékára, a maga néhány szem édességére — sza­kítja félbe a kis öreg­asszony beszédét a­ má­sik. — Nem akarja megérteni, hogy mérnök lett a fia ... Neki már nemcsak a maga aján­déka, hanem az anyja sem hiányzik. A jó fi­zetés, a négyszobás la­kás, benne annyi szép bútor meg, az a szép au­tó a mindene. Az ő társaságában Julis néni már nem is érezné jól magát... — Pedig amikor özve­gyen maradtam, ő még nagyon kicsi volt — szó­lal meg a görbe botjára támaszkodó, életútján elfáradt Julis néni. — Azt csak én tudom, mi­lyen nehéz volt nekem. De amikor a műszaki egyetemen megkapta diplomáját, akkor úgy éreztem, hogy örömöm­ben meghasad a szívem. Soha nem felejtem el, amikor a konyhába be­lépve, kezében a diplo­mával, azt mondta: „Édesanyám, mérnök lett a fiad és amit tet­tél értem annyi éven át, majd meglátod, ezersze­resen pótolom neked...’’ Én azóta sem felejtet­tem el szavait. Két év­vel később, amikor meg­nősült, kapta meg fő­mérnöki kinevezését... S mintha amit ezután akarna mondani, mélyen fájó lenne számára, el­hallgat és belekapasz­kodik az előbb még ve­le szemben álló ismerő­sébe, s hangtalanul is indulásra készteti. Be­fordulnak mi nagy posta melletti kis utcába. Éz, követem őket. Kíváncsi vagyok (s ezért utólag kérek tőlük elnézést) en­nek az idős asszonynak keserű panaszára. — Három éve, hogy főmérnök — szólal meg ismét Julis néni —, de azóta nem volt ideje hozzám eljönni. Pedig mindig várom. Nemcsak karácsonykor. Hiszen egyetlen fiam ő énne­kem ... — Csak várja, amíg bele nem un — veszi át a szót a másik —, de arról se felejtkezzék meg, hogy a múlt évben, amikor az egyik isme­rőse közbenjárásával megkérdezte főmérnök fiától, hogy mi lesz ma­gával, ha végképp le­esik a lábáról, akkor azt üzente vissza: adja el az öreg házat, mert ő nem tart rá igényt, s az árát vigye be magával együtt a szociális ott­honba ... — Igen, ezt üzente — válaszolta Julis néni. — De én mégis várom a fiamat... Lehet, hogy most, újévkor mégis el­jön ... A kis csomago­kat addig beteszem a szekrénybe... Julis néni és ismerő­se a Békéscsabai Városi Bíróság épülete felé tar­tottak, én meg az új épületek felé indultam. Hogy mi mindenről esett szó még a két idős as­­­szony között, nem tu­dom. Azt sem tudom, hogy főmérnök fiának jutott-e idejéből az új esztendő­­ első napján arra, hogy akár néhány percre is meglátogassa a sok munka és küzdés közben elfáradt, meg­rokkant édesanyját. Pe­dig Julis néni nagyon várta...! Balkus Imre is várom a fiamat...” Kedd Mit vásárolhattak az amortizációs alapból a tsz-ek? 1966 ELEJE ÓTA elhasználó­dott gépeik felújítására, pótlására amortizációs alapot képeznek a termelőszövetkezetek. Újfajta gon­dot, a régebbiektől eltérő felada­tok megoldását jelenti a tsz-ek­­ben az amortizációs alapban kép­ződött összegek ésszerű felhasz­nálása. Egy év múltán érdemes tájékozódni ab­ból, hogy a szövet­kezeti gazdaságok hogyan tudnak gazdálkodni ilyen pénzükkel, mit vásárolhatnak és milyen igényeik maradnak kielégítetlenül. A Földművelésügyi Miniszté­rium tájékoztatása szerint egy év alatt a termelőszövetkezetek gép­amortizációs alapja meghaladta az egymilliárd-százmillió forintot. Az adatok szerint ebből az ös­­­szegből október elejéig a termelő­szövetkezetek felhasználtak 945 milliót. Tehát úgy ítélhető meg, hogy a szövetkezetek vezetői megtalálták a pénz helyét, hiszen az amortizációs alapnak csak ki­sebb hányada maradt felhaszná­latlanul. ARRA MÉG NINCSENEK­­ ADATOK, hogy valóban olyan gépeket, felszereléseket tudtak-e vásárolni, amelyek éppen a ter­melésben a legfontosabbak. Nincs még kimutatás arról, hogy hány esetben költötték el a pénzt csak azért, mert volt és azt vásárol­tak, amit éppen kapni lehetett. Ugyancsak a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása sze­rint — bár egy év alatt sokat javult a mezőgazdasági gép- és alkatrészellátás — még mindig kevés az olyan gép és felszerelés, amelyet raktárról tudnak szállí­tani az AGROKER vállalatok. Ez a tény értelemszerűen csökkenti a gépválasztás lehetőségét és sür­gető feladat, hogy ezen a helyze­ten minél előbb változtassanak. Hazai mezőgazdasági gépszük­ségletünknek hozzávetőlegesen kétharmad része importból szár­mazik. Nagyrészt tehát a külke­reskedelem tevékenységétől függ, hogy a termelőszövetkezetek mi­lyen gépekhez jutnak hozzá. Ez arra kötelezi a mezőgazdasági gépkereskedelmet irányító szer­veket, hogy megfelelően, előrelá­tóan tervezzenek és sok esetben évekre előre meghatározott szer­ződésekben gondoskodjanak kül­földi vásárlásokról, vevőik pontos kiszolgálásáról. Figyelmeztető je­lenség, hogy a termelőszövetkeze­tek különösen hiányt szenvednek, néhány fontos, külföldről szárma­zó gépben, így például keresik és vásárolnának komfortnorm­nt, kuko­­ricabetakarító gépeket, termény­­szárítókat, állattenyésztésben szükséges gépeket, tehergépkocsi­kat, vontatókat és több külföldi traktortípust. A TERMELŐSZÖVETKEZE­TEK GÉPELLÁTÁSÁT országo­san az AGROTRÖSZT s a me­gyékben az AGROKER vállalat­­ok bonyolítják. Az AGRO­TRÖSZT vezetőinek tájékoztatása szerint már 1966-ban az elosztás rendszerét erőteljesebben felvál­tották a kereskedelmi módszerek. De változatlanul igaz, hogy jó ke­reskedelmet bonyolítani csak akkor lehet, ha van elegendő áru­cikk, ha van mivel kereskedni. Éppen ezért az AGROTRÖSZT- nek egyik legfontosabb program­ja, hogy növelje a mezőgazdasági gépek választékát, mind a kül­földi, mind az itthoni megrende­léseknél igazodjék a termelőszö­vetkezetek igényeihez, vagyis olyan gépeket szállítson a ter­melőszövetkezeteknek, amelyekre azoknak leginkább szükségük van. A tájékoztatás szerint 1967-ben összességében 10 százalékkal több mezőgazdasági gép kerül forga­lomba hazánkban, mint 1966-ban. Egyebek között 2000 gabonakom­bájnt, 7000 traktort, 100 burgonya­betakarító kombájnt és ugyancsak 100 garnitúra cukorrépa betakarí­tó gépsort vásárolhatnak a me­zőgazdasági üzemek. A választék: RS—09-es eszköz­hordozó traktor, négy kerékhajtá­sú UE—28-as, 50 LE-s unniverzál Super-Zetor, ugyancsak 50 LE-s MTZ, továbbá D4K—B hazai gyártmányú traktor. Az AGRO­TRÖSZT szakembereinek vélemé­nye szerint a felsorolt traktorfé­lékből a termelőszövetkezetek igényeit 1967-ben ki tudják elégí­teni. Előreláthatóan kevés lesz a DT—54-es traktor, bár a jelenlegi tervek szerint 580-at hoz forga­lomba a mezőgazdasági gépkeres­kedelem. Változatlanul hiányra lehet szá­mítani szerves trágyaszóróval fel­szerelt pótkocsikból, markoló-ra­kodó gépekből és még néhány más gépből, felszerelésből. Mind­ezt összegezve: 1967-ben az AGROTRÖSZT nagyobb gépvá­lasztékot kínál a termelőszövet­kezeteknek, mint 1066-ban. JOGOS a KÉRDÉS, mit tegye­nek azok a termelőszövetkezetek, amelyek nem találják meg azt a gépet, felszerelést, amelyre gaz­dálkodásukban leginkább szükség van. A Magyar Nemzeti Bank Mezőgazdasági Osztályának tá­jékoztatása szerint változatlanul érvényes, hogy az amortizációs alapban felhalmozódott pénz után a bankfiókok 3 százalékos betéti kamatot fizetnek. Hogy egy-egy termelőszövetkezet mi­kor költi el pénzét, abba sem a bank, sem más nem szól bele. De a termelőszövetkezetek akkor cselekszenek helyesen, ha pénzü­ket mindaddig a bankban tart­ják, amíg csak ésszerű vásárlásra nem tudják fordítani. 1967 elejé­től­ kezdve az amortizációs alap képzés általános a termelőszövet­kezetekben, kiterjed nemcsak a gépekre, hanem az épületekre, ül­tetvényekre is. Az így felhalmo­zódott összegeket a Magyar Nem­zeti Bank ugyancsak 3 százalékos kamatozással kezeli. H. L

Next