HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 14. ÉVFOLYAM (1968)

1968 / 2. sz. - SZEMLE - BESZÁMOLÓ AZ A.I.L.C. 1967. ÉVI BELGRÁDI KONGRESSZUSÁRÓL - VOIGT VILMOS: A szóbeliség és az írott irodalom

(California), N­­ANKISS E. (Budapest), és H. MARKIEWICZ (Krakkó) megpróbálták számba­venni azokat a módszereket (deskriptív, tipológiai, komparatista, strukturalista, szo­ciológiai, stilisztikai s más módszereket), amelyek a nemzetközi irodalmi irányzatok, iskolák meghatározása és értelmezése terén a legeredményesebbnek ígérkeznek. A másik szimpozion A. WEISSTEIN bloomingtoni professzor elnökletével és A. ARNOLD (Montreal), G. LOOSE (New York) és R. VOWLES (Wisconsin) részvételével az expresszionizmus nem­zetközi változatait, az irányzat idő- és térbeli határait, az általa létrehozott kifejezőformák továbbélésének kérdését vizsgálta. VOIGT VILMOS: A SZÓBELISÉG ÉS AZ ÍROTT IRODALOM A belgrádi kongresszus második témája ha mennyiségben nem is, jelentőségben mindenképpen háttérbe szorult. A tervbe vett európai irodalomtörténeti összefoglalásból is egyelőre hiányzik a folklór. A szekcióprogramok összeválogatása nem volt mindenben szerencsés: néhány idevágó előadás másutt hangzott el, ide kerültek viszont más témával foglalkozó dolgozatok. Általában véve is azt mondhatjuk, hogy a „littérature orale" tág terminusnak bizonyult, amin mindenki azt értette, amit csak akart. Ilyen címen hangzott el dolgozat a mai filmszövegkönyvekről, XVII. századi kanadai prédikátorok­ról, Sterne élőbeszédből származó narratív modelljeiről, a XX. századi angol—ír írók feltehető ír hátteréről, Faulkner élőszó-zuhatag-stílusáról. E tanulmányok, minden érdekességük ellenére sem érhették el a kívánt hatást: csupán egyetlen pillanatban fordulhatott az érdeklődés ez irányba, és itt nem is pihenhetett meg. A folklorisztikai téma megbeszéléseként rögtön a legelső plenáris ülésen hangzott el Stith THOMPSON nyugalmazott bloomingtoni professzornak, a világ legismertebb nép­költészetku­tatójának From Story-Telling To Story-Writing című előadása. Ebben a most nyolcvanharmadik évében járó professzor a szakszerű mesekutatás történetét ismertette, különös tekintettel az utóbbi évtizedekben megnőtt kutatási lehetőségekre. A beszámoló szigorúan tárgyszerű, hagyománytisztelő és elégedett hangvételű volt. (Stith Thompson a belgrádi kongresszus után­i Akadémiánk vendégeként — négy napot Budapesten töltött, találkozott a magyar folkloristákkal.) Egy másik plenáris ülésen került sor ALBERT B. LORDnak, a Harvard egyetem összehasonlító irodalomtörténeti és szlaviszti­kai professzorának előadására The Marks of an Oral Style and Their Significance címmel. Ebben összefogta a MILMAN PARRY kezdeményezte és általa folytatott úgynevezett „harvardi epikakutató" iskola történetét, főbb téziseit, és válaszolt némely aggályoskodó­nak is, akik újabban kétségbe vonták az „oral formulaic poetry" elmélet néhány állí­tását. A kongresszuson egyébként több előadás is foglalkozott a témával, és éppen összetartozásuk következtében alighanem ezek jelentették az összejövetel legértékesebb újdonságát. A legerősebb különvélemény W. WHALSON előadása (Who Wrote Down the Formulaic Poem) volt, kétségbevonta, hogy az epikus alkotások „diktáltak" lenné­nek. Nem cáfolta a harvardi iskolát M. NAGLER (Oral Poetry and the Question of Originality in Literature), mégis azt bizonyította klasszikus és modern görög példákkal, hogy az „oral formulaic poetry" túl tág terminus, önmagában nem elég népköltészet és mű­költészet határainak jellemzésére. E. MINER kitűnő előadásában (Oral Formula of Poetic Diction: The Evidence of Japanese Poetry) a formulák nemzeti kötöttségét elemezte, ami például a japán irodalomban formula, az európaiak szemében nem lenne formulá­nak nevezhető. LORD professzor tanítványa, a leginkább orthodox harvardista D. BYNUM (Thematic Sequences and Transformation of Character in Oral Narrative Tradition) is antropológiai, szociológiai aspektusok bevonásával olyannyira tágította a „formula­szerű" terminust, hogy ez önmagában is felért az irányzat kisebb méretű revíziójával. Mindezen előadások végighallgatása után az a benyomásunk támadhatott, hogy a Parry— Lord iskola fordulópontjához érkezett el: vagy ki kell tágítani érdeklődési körét, és

Next