HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 21. ÉVFOLYAM (1975)
1975 / 3-4. sz. - KÖNYVEK - ZIRKULI PÉTER: Ion Negoiţescu: Poezia lui Eminescu; Edgar Papu: Poezia lui Eminescu. Elemente structurale
fogva egyre nagyobb szerepre tett szert. E két utóbbiról P. Albert és R. Fayolle írt tanulmányt. A kötet elméletileg legérdekesebb fejezeteit P. Barbéris írta (Les romantismes), amely a jobboldali és a baloldali antikapitalizmus alapján rendszerezi a romantika törekvéseit s Lukács Györgyre támaszkodva veti össze a „forradalmi romantikát" és a kritikai realizmust. Itt-ott talán túlságosan is szigorú a polgári liberális és demokratikus romantikusokhoz (Hugo, G. Sand, Michelet), de a végén maga is utal arra, hogy illúziós világnézetük ellenére pozitív szerepet játszottak. Kissé heterogénnek tűnik a Les idéologies de la France nouvelle, Les combats de la bourgeoisie c. fejezet, ahol a liberális közgazdaságról, a történetírásról, a pozitivizmusról (A. Comte) és az eklektizmusról (V. Cousin), valamint a saint-simonizmusról is olvashatunk egyenként tartalmas fejezeteket. Különösen indokolatlannak tűnik az utópista és más nem-marxista szocialisták szerkezeti szétszabdalása. Fourier Az 1848-as szellem c. fejezetben szerepel, s Proudhonról, Cabet-ról s a szocialista eszmék más képviselőiről nincs összefüggő elemzés. Fontos összefüggéseket mutat ki a különböző művészeti ágak „testvériségé"-ről a La communication des arts c. fejezet, amely a képzőművészet, a zene és a színház problémáit vázolja. A Face au siècle esszéisztikus címe a korszak legjelentősebb művészeinek egyéni útját takarja. Külön szeretném kiemelni M. Tournier Vignyt és Cl. Duchet Mussetportréját. A regényről szóló összeállítás arányosan ötvözi az egyéni pályaképet, a társadalmi és pszichológiai indíttatásokat, s az egyes műelemzésektől eljut a műfaji általánosításhoz. Sajnos, ilyen összeállítást sem a líráról, sem a drámáról nem olvashatunk. A regényről szóló fejezet a második rész legkiemelkedőbb darabja (P. Barbéris—A. Wurmser: Balzac; G. Mouillaud: Stendhal; A. Obersfeld: G. Sand). Úgyszintén kiemelkedő az Hugo költői és drámaírói munkásságát elemző rész (H. Mesohonnic, A. Ubersfeld). Nagyon heterogénnek érezzük viszont a Nouveaux horizons et continuités с. fejezetet, amely Nervalt, Guérint, a ponyva- és népies irodalmat, a sanzonköltészetet foglalja magában. A L'esprit de 1848 a forradalom irodalmi hatását elemzi, de a Fourier, Michelet és Tocqueville egész életművét elemző írások idesorolását nem igen érezzük indokoltnak. A kötetet Barbéris kitekintése (Au milieu du chemin du siècle), Fayolle jól informált és modern bibliográfiája, valamint J. Goldzink alapos kronológiája zárja. FODOR ISTVÁN Ion Negoitescu: Poezia lui Eminescu. Bucureşti, 1970. Editura Eminescu, 246. Edgar Papu: Poezia lui Eminescu. Elemente structurale. Bucuresti, 1971. Editura Minerva, 219. Eminescuról szinte évenként jelenik meg nagyobb tanulmány: ismét kiadták George Calinescu alapvető monográfiáját (Opera lui Mihai Eminescu. I—II. 1970), néhány újabb, az életmű egészét áttekintő monográfia is született, ilyen Zoe Dumitrescu-Buculenga könyve (1963), az Eugen Tudoranu (1973), George Munteanu készülő nagyobb műve, melynek a közelmúltban kiadott első kötete a Hyperion c. Eminescuéletrajz (1974), több dolgozat pedig a költő munkásságának valamely részproblémáját elemzi, Matei Calinescu Titán és géniusz Eminescu költészetében címmel írt értekezést (1964), Liviu Rusu a Schopenhauerhatást — ill. pontosabban: impulzust — vizsgálja (1966), Gáldi László Eminescu stílusát (1964), Gheorghe Bulgár stílustörténeti monográfiát készített Eminescu lírájáról (1973), Ion Dumitrescu e líra egyik fontos motívumáról tett közzé tanulmányt A tenger metaforája Eminescu költészetében címmel (1973), az ifjú költő, Ioan Alexandru doktori értekezésének címe: A haza Pindarosz és Eminescu költészetében (megj. előtt). Ion Negoitescu esszéíró és Edgar Papu esztéta, művészet- és irodalomtörténész Eminescu lírájának szerkezeti elemzésére vállalkoztak, s vizsgálódásaik során igen eltérő eredményre jutottak. Ion Negoitescu polémikus indíttatású esszéjének alaptétele az, hogy az Eminescu életében megjelent és a hátrahagyott versek világa radikálisan különböző, előbbit a „neptuni", utóbbit a „plutói" jelzővel lehetne összefoglalólag minősíteni, a minősítést pedig így summázni. Eminescu látásmódjának jellemzői a mitikus víziók ill. az orfikus zeneiség, költészetének ezt a mitikus alaprétegét azonban maga a költő nem hagyja érvényesülni, mikor életében megjelent egyetlen kötetét — Titu Maiorescu közreműködésével — összeállítja (1883); e mítoszi („platói") világ elfojtására tudatosan törekszik, több korai (1872-es) verséhez s néhány későbbi, de a kötetből kihagyott költeményhez viszonyítva lírája a „mítosz degradálásának folyamatát" mutatja, azt, hogyan jut el „a mítosztól a mágiához s a mágiától a virtuozitáshoz", az érzelmi-zenei szférát