HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)

1976 / 2-3. sz. - DOKUMENTUM - LUKÁCS GYÖRGY: A világnézetek haláltánca. Részlet a "Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból - Lukács György Cesare Caseshez írt leveleiből

dalmat kereskedői elvek alapján rendezze be és igazgatását egy nagykereske­dőre bízza, akinek persze filozófiai világ­műveltsége is legyen." Musil e típus­ról írt szatírája az általunk mutatott határai ellenére is — azáltal válik fi­noman találóvá és mozgékonnyá, h­ogy nemcsak az üzlet és lélek pontos szét­választását az életben és a lélek uralmát a gondolkodásban ábrázolja, hanem egyúttal egyre újból megmutatja, hogy hogyan bukkant ki Arhhheim érzései­ben, cselekedeteiben, magasztos gondolataiban a kapitalista számítás a föléje borított metafizikai köpeny alól. Így mondatja Arnheimmel egy nagy sze­relmi tragédia után: ,,A felelőssége tudatában levő embernek végülis, ha a lel­két ajándékozza is, csak a kamatokat szabad feláldoznia és sohasem a tőkét." Ez a két alak, akinek a szellemi egymásba ütközése fontos részét alkotja Musil regényének, olyan cselekménybe van beépítve, melynek kitalálása ugyan­csak Musil nem jelentéktelen szatirikus tulajdonságait mutatja. A regény a háborút megelőző utolsó években játszódik és a legmagasabb osztrák társaság intellektuális csúcsait mutatja be. A cselekmény tartalma már most egy nagy „hazafias akció", amelyet osztrák arisztokraták terveznek és a magasabb tisztviselői kar és értelmiség visz keresztül. Az akció abból áll, hogy I. Ferenc József császár küszöbönálló 70­ éves uralkodói jubileumára nagy általános­nemzeti ünnepet kell előkészíteni. Mindenkit fellelkesít ez a „nagy eszme". Csak arról van szó, hogy egy konkrét eszmét, konkrét tartalmat találjanak eh­hez az akcióhoz. És most eltáncolnak előttünk egy forgatagban az osztrák szellemi elit összes típusai, mindenki „rendkívül szellemes" vagy „különösen mély" javaslatokat tesz, mindezeket a javaslatokat szellemesen és mélyértel­műen megvitatják, a modern szellemiség legmagasabb csúcsán — és mindig újból elhatározzák, hogy egyelőre még semmi véglegeset sem lehet elhatároz­ni, hogy a határozat kidolgozására egy külön bizottságot kell választani, egy külön rendezvényt kell csinálni. Mindenki azt mondja, hogy rögtön létre kell hozni a nagy akció „központi eszméjét", de senki sem tudja megmondani, hogy ez tulajdonképen mi legyen. Mindenki azt mondja, hogy valaminek rög­tön történnie kell, de senki sem tudja megmondani, hogy tulajdonképen mi történjék. A szatirikus erő e fő cselekmény kitalálásában mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy Musil képes a legmagasabb szellemiség összes köreit felvonultatni, a kléruson kezdve a magasabb tisztviselői karon keresztül az irodalmárokig és egyetemi tanárokig, hogy a polgári szellemiség mindeme csúcsai mindegyik megtárgyaláson világnézeteik egész flottáját vízrebocsát­ják, hogy a legmagasabb szintű szellemi tornákat vívják mindama kérdések­ről, amelyek az entellektüelleket érdeklik és hogy mindebből semmi sem lesz. Már az ellentét a nagy szellemi ráfordítás és az okának udvari-bürokratikus nevetségessége közt erős szatirikus hatásokat kelt. A hatást még fokozza az ellentét a szellemi erőfeszítések komolysága és az eredményeik teljes korláto­zottsága közt. A „szellem tehetetlenségét", amelyről Max Leheler világháború utáni időben írt igen befolyásos értekezéseket, a polgári-intellektuális szellem tehetetlenségét a gyakorlati valóság legegyszerűbb problémáival szemben ta­lán még egy újabb regényben sem formálták meg ily hatásosan. Mert úgy lát­szik, hogy Musil szellemileg összes alakjai fölött áll. Képes arra, hogy a mai polgári értelmiség minden világnézeti nüanszának gondolatilag és érzelmileg legmagasabb kifejezést adjon, éspedig úgy, hogy közben az illető világnézeti tendencia nemcsak megfelelően kifejezésre jut, hanem egyúttal immanens dialektikája is szatirikusan megvilágítódik: mind belső ellentmondásai, mind 364

Next