HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 1-2. sz.
MAGYAR TLDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖNYVTÁRA 307204 Az újhistorizmus Az 1980-as évek angolszász kritikai gondolkodásának egyik meghatározó iskolája az amerikai újhistorizmus, amely a reneszánszkutatásból nőtt ki, de hamarosan kiterjesztette vizsgálódásainak körét az irodalmi és a kulturális kánonok szinte valamennyi területére, akárcsak a vele többé-kevésbé párhuzamosan fejlődő feminizmus, a textuális revizionizmus vagy a brit kulturális materializmus. Az újhistorizmus egyik alapvető kritikai módszere a létező szabályok, minták felülvizsgálata, a bejáratott és automatikussá vált társadalom- és eszmetörténeti előfeltevések ideológiai alapjainak, előítéletességeinek feltárása, a humanista hagyomány irodalomtörténet-felfogásának vitatása. Az újhistorizmus elméleti alapját akár marxistának is nevezhetnénk, de csak annyiban, amennyiben ez az alap az Althusser és a Foucault által kidolgozott ideológiakritikán, a hatalmi technológiák által meghatározott szubjektum elméletein, a társadalmi elméletek nem mechanikus értelmezésén nyugszik. Az újhistoristák elfogadják azt a marxi tételt, hogy az ideológia, a politika és a társadalmi-gazdasági szerkezet vezető szerepet játszik az irodalom működésében. Azonban élesen visszautasítják a hagyományos marxista megközelítést, amely szerint a társadalmi-gazdasági alap bármilyen egyértelmű módon befolyásolhatná a művészi „termelést". Elvetik a marxizmus mindent az osztályharcra visszavezető kísérleteit; az irodalmi jelenségeket a politikai hatalom, a csoportérdekek, a szexualitás és számtalan más dinamikus ellentét küzdőterének látják. Válogatásunk az amerikai újhistorizmus legismertebb képviselőinek műveit tartalmazza. Számunk újhistorista szövegeit Kiss ATTILA ATILLA és SZŐNYI GYÖRGY ENDRE szerkesztette. A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG