HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 49. ÉVFOLYAM (2003)

2003 / 4. sz. - KÖNYVEK - KÁDÁR JUDIT: Szalay Edina: A nő többször : neogótika és a női identitás a mai észak-amerikai regényben

KÖNYVEK Túlságosan is tág kategóriákról van tehát szó, ezért kívánatos lett volna, hogy Szalay Edina tisztázza, ő maga mit ért rajtuk. Bár felsorol né­hány a gótikus irodalomra jellemző vonást (szexuá­lis aberráció, téboly, labirintus, tükör stb.), kitér a meghatározás kihívása elől, mert mint írja „az irodalmi gótika kialakulásának, fejlődésének és átváltozásainak taglalása külön könyvet igényel­ne" (15.), s a „neogótikus" kifejezés definiálására is mindössze egy lábjegyzetet szán: a „neogóti­kus" fogalmán a kortárs gótikát értem, azon belül is azt a vonulatot, mely nem egyszerűen szolgai módon másolja a műfaj bevált sémáit, hanem azokat egyéni módon átfogalmazza" (16.). A későbbiekben kiderül, hogy Szalay Edina sze­rint az új vonulat jellemzője többek közt a hangsúly áthelyeződése az ödipálisról a preödipálisra, így a női gótika központi eleme a hősnő és az anya, illetve más hősnők közt kialakított kapcsolat­rendszer; a cselekményben pedig előtérbe kerül a kulturális vagy a biológiai értelemben vett anya felkutatása. A gótikus és neogótikus regény mibenlétének alapvető tisztázatlansága következtében azonban önmagában a fenti jellemzők alapján történő elemzés nem teszi világossá, mit is jelent például a „gótikus érzékenység" vagy „gótikus szenzi­bilitás" (25., 87.), a „gótikus színezetű kapcsolat" (36.), a „gótikus gondolkodás anyai öröksége" (49.), „a tipikusan gótikus kettős kötelék, a „tudni vagy nem tudni" problémája" (64.), s hogy miért éppen „a gótikus mitológia két fontos alakja, a bolygó zsidó és a vén tengerész" (110.). Alice Munro Lives of Girls mid Women (Lány­sorsok, asszonyéletek, 1971), Margaret Atwood Lady Oracle (Lady Orákulum, 1976), Gail God­win Violet Clay (Violet Clay, 1978) regényeinek van közös vonása. Munro hősnője gótikus regényt akar írni szülővárosáról, Atwoodé titokban ilyen lektűrök írásával keresi a kenyerét, Godwin Vio­letje gótikus regényeket illusztrál. Joy Williams Breaking & Entering (Betöréses lopás, 1988) című műve a fentieknél Szalay szerint is problemati­kusabb: elismeri, hogy ez a könyv „a szerző vagy a kritikusok definíciója szerint nem gótikus regény" (105.), mégis úgy véli, a „gótikus szenzi­bilitás miatt" a minimalizmusé mellett e kategóriá­ba is besorolható. A minimalizmus és neogótika kapcsolódási pontjainak elemzése elől azonban szintén kitér: úgy véli, a Williams regényéről szóló fejezet „terjedelme és témája nem teszi lehe­tővé", hogy részletekbe bocsátkozzon (103.). A kellően árnyalt elméleti háttér hiánya kétséget ébreszt az iránt, vajon jogosan minősíthetőek-e a vizsgált regények éppen neogótikusnak, ám van egy olyan, e művekkel Szalay Edina által is össze­függésbe hozott regényfajta, amelynek jellemzői mindegyik elemzett alkotásra illenek: a (női) Bil­dungsrománé vagy fejlődésregényé (141-149.). Atwood, Munro, Godwin és Williams hősei olyan fiatal nők, akik az őket a férfiaknak aláve­tett szerepre ítélő patriarchális társadalomban próbálkoznak saját identitásuk, autonóm szemé­lyiségük kialakításával (és ilyen, a férfiközpontú világ normáival küszködő nőalakok nem csupán a tizennyolcadik század utolsó harmadában vi­rágzásnak induló gótikus regényben, hanem a zsi­dó-keresztény hagyományú társadalmak külön­böző irodalmi korszakokban született alkotásaiban egyaránt megtalálhatók). A nálunk kevéssé ismert írónők műveinek elem­zése a fogalmi bizonytalanság ellenére is gazda­gítja a kortárs feminista irodalom alkotásait vizs­gáló magyar nyelvű szakirodalmat, ám felvetődik a kérdés, vajon örü­lne-e a „neogótikus" skatu­lyájának például Margaret Atwood. Hiszen hős­nője magára találásának éppen az az egyik (Szalay Edina által talán nem véletlenül figyelmen kívül hagyott) jele, hogy egyszer s mindenkorra fel­hagy a gótikus regények írásával. KÁDÁR JUDIT

Next