HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 51. ÉVFOLYAM (2005)

2005 / 4. sz. - TANULMÁNYOK : A KÖLTŐI LOGIKA - FÁJ ATTILA: A tudományos felfedezés nem-ortodox logikája Vicónál

FÁJ ATTILA / A TUDOMÁNYOS FELFEDEZÉS NEM-ORTODOX LOGIKÁJA VICÓNÁL 455 fasztott példa felhasználásával két legyet üt egy csapásra. Egyrészt rámutat, hogy az ékesszólást nem pusztán azért kell művelni, mert ez a nyilvánosság előtti be­széd olyasféle diszciplínája, amely gyönyörködtet, mozgósít és meggyőz, hanem azért is, mert - bármely korszakban - az emberi természet lényegi része, ideértve a civilizáció hajnalát is. Másrészt, Vico feltárja, hogy e komplex kapcsolatrendszer, amely magában foglalja az emberi természetet is, kizárólag az epikheiremán ke­resztül tárulkozhat fel. Kérdés, mire következtethetünk kizárólag e két alábbi premisszából: „Az em­berhez méltó irányultságot [propensity] művelni kell"; „Az ékesszólás az ember­hez méltó irányultság". Amennyiben Arisztotelészre hallgatunk, aki szerint nem szükséges a premisszákhoz hozzáadni bármiféle további terminust vagy kijelen­tést, nyilvánvalóan az vezethetjük le konklúzióként, hogy „az ékesszólást azért kell művelni, mert ez az emberhez méltó irányultság (studium)". Nem lehet ellep­lezni, hogy a motiváció, vagyis a szillogizmus középső terminusa, mivel szigorúan azonos és statikus, meglehetősen gyenge kapcsolatot teremt a két premissza között. T.i. a szóban forgó esetben azon okok széles köre, amelyek miatt az ékesszólást érdemes tanulni, nincs specifikusan meghatározva „az emberhez méltó irányult­ság" kifejezés által; a studium homine digmanort lehet egyszerűen azt érteni, hogy „a gyönyörködtetésre való irányultság". Mármost, ez a vérszegény szillogizmus egyszerre csak egy erőteljes, inventív epikheszemává válik, amint felső premisszáját kiegészítjük a következő, egyete­mesen érvényes alapelvvel [ground] (ratio)­. „Valóban, az ember számára megfe­lelő (dignum) irányultságot művelni kell, hiszen minden élőlény örömét leli abban, hogy saját irányultságát követi (suo cuiusque studio delectami)"; továbbá, amint az alsó premissza konfirmálást (confirmatio) nyer egy megerősítés által, valamint egy konfirmáció-kiszélesítést (confirmationis amplificatio) kap az alábbiak szerint: „Az ékesszólás, ugyanis azért méltó az emberhez és azért megfelelő a számára, mert éppen úgy hozzá tartozik, mint emberi mivolta/humanitása [humanity]. Ez oly mér­tékben így van, hogy amennyiben az emberek nem rendelkeznének természetüknél fogva a beszéd képességével, elszigetelt és nyomorúságos életüket úgy tengetnék, mint a vadállatok, sötét és eldugott helyeken, így tehát a történelem előtti bölcs embereknek jó okuk volt arra, hogy beszédre késztessenek bármely olyan lényt, amellyel véletlenül találkoztak, különben megállapíthatatlan lett volna, hogy az, akivel találkoztak, ember-e vagy sem. Mi mások lehetnének a szavak, mint olyan jelek, amelyek által az emberek kommunikálnak egymással? Mi mással, mint kar­jaival, védheti meg emberi módon [humanly] saját jogait és védheti ki a sérülést az emberi nem? Mi mást jelenthet mindez, mint azt, hogy a beszéd képessége által egy kisebbség ellenőrzést gyakorol a tömeg felett?". Ezen epikheizema konklúziója különösen „szúrós" (aculeata complexio), mint mondja Vico; a szubjektum legbensőbb mélységeibe hatol és az ékesszólást úgy tárja fel, mint egy váratlanul új tudományt, amely ugyanakkor elsődleges, de akárhogy is, az emberi természetnek szükségszerűen megfelelő, legyen ez az eloquentia ma-

Next