HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 60. ÉVFOLYAM (2014)
2014 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Palkó Gábor: Archivológia. Wolfgang Ernst archívumai
316 TANULMÁNYOK élénk az érvelésben, kevés esélye van az autentikus működésére. A „jó" történettudomány feltehetően nem is írna könyveket, historiográfia helyett „az élet historiograffitijét" nyújtaná, mint azt Foucault tervezete sugallja „a becstelen emberek" életéről. Figyelmét pedig elsősorban a levéltárak anyagára kellene fordítania, de nem a múlt reprezentánsaként olvasva az ott fellelhető anyagot, hanem magának az archívumnak a létrejötte, konstrukciója és logisztikája összefüggésében. De vajon képesek lesznek-e valaha a történészek arra, hogy az archívum anyagát ne rögtön egy elmúlt kor dokumentumaiként olvassák, hanem egy olyan láncolat elemeként, amely az archívumhoz vezet, és amelynek evidenciáját az archívumban található írás bizonyító erővel dokumentálja? (138.) A történettudomány alfája és ómegája a levéltár, hiszen az archívumhoz vezető láncolat felderítése a cél, az evidens láncolaté, és az evidencia feltárásához a levéltári anyag önmagában is elégséges - kontextus nélkül is. A történész munkájában a múlt, illetve annak levéltáron kívüli (pl. könyvtári, múzeumi, egy szóval: gyűjteményekben manifesztálódó) megtestesülése és intézményes diszkurzusai (pl. a tudományos élet, viták, publikációk) nem játszanak releváns szerepet. Még ez sem garantálja azonban a történész számára a sikert, hiszen ha az archívumra mint logisztikai-hatalmi gépezetre koncentrálja is a figyelmét, úgyis késve érkezik, hiszen csak akkor vethet egyáltalán pillantást az archívumra, amikor az többé már nem része a hatalmi gépezetnek („a történész a hatalom analitikusaként már késve érkezik" [136.]). II. Az ARCHÍVUM POÉTIKÁJA, FIGURÁCIÓJA, FIKCIÓJA Annak a feltételeként, hogy az archívum ernsti „szigorú olvasata"1s megalkotható legyen, száműzni kell az archívumból mindent, ami az íráshoz, a nyelv retorikai-teremtő és elbeszélő-temporális karakteréhez, valamint az irodalmi fikcióhoz tartozik. Mindez persze nem is olyan könnyű vállalkozás, különösen, ha az Ernst által (affirmative) hivatkozott olyan szerzőkre gondolunk, mint Hayden White, Paul de Man, vagy éppen Mihail Bahtyin. A Morajlás-esszé több pontján is feltűnik olyan - többnyire idézett - érvelés. 8 Michel Foucault: Becstelen emberek élete. In: M. F.: A fantasztikus könyvtár. Válogatott tanulmányok, előadások és interjúk. Budapest, Pallas Stúdió-Attraktor Kft, 1998. 9 Pedig az Ernst számára fontos referenciát jelentő de Certeau éppen ezek jelentőségét emeli ki. Ld. Michel de Certeau: The Historiographical Operation. In: M. n. C: The Writing of History. Ford. Tom Conley. New York, Columbia UP, 1988, 56. skk. 10 Ernst gúnyosan ír az új historistákról, „az archívum nem szigorú olvasóiról" (125.), akik illusztrációt keresve elméleteikhez csak felületesen böngésznek az archívumban.