Hadtörténelmi Közlemények, 31. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1984)
2. szám - Közlemények - Lugosi József: Egylövetű hátultöltő puskák a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében. – Közlemények. 1984. 305. p.
levennie a szemét az ellenségről; vonalalakzatban, előrenyomulás közben tölthetett. Az első hátultöltő puskát feltehetően a XIV. század második felében szerkesztették (a készítő személye, nemzetisége, a fegyver készítésének helye, ideje ismeretlen előttünk). A puska külsőleg megegyezett a század közepén használt „kézicsővel" (Handrohr, bombardelles, cannon locks), abban különbözött attól, hogy a feltaláló egy külön kamrát szerkesztett hozzá, amit a lövész a lövés előtt — lőporral és lövedékekkel (golyóval) töltötten — felülről a „puska" csövének hátsó furatvégéhez illesztett. Amíg azonban a XIV—XVII. századból még csak 4, a XVIII. századból már több mint 10-féle, fajta hátultöltő puskát ismerünk. Negyvennél is több azoknak a hátultöltő kézi lőfegyvereknek a száma, amelyeket a leleményes puskaművesek és mások, hivatásból vagy kedvtelésből a XIX. század első felében (még inkább a század közepén, 1866-ig) szerkesztettek, szabadalmaztattak és hadseregi használatra ajánlottak. A puskák, karabélyok zárszerkezete zömmel kamrás volt — elnevezésüket a cső hátsó végéhez illeszthető, hátra vagy felfelé fordítható tölténykamráról nyerték. A fegyverszerkesztők azonban az 500 év alatt más megoldásokkal is kísérleteztek, sok elmés szerkezet született (csavarzár, gázzár, elfordítható cső, töltőcső, tömbzár, tolattyúzár stb.). Ezek tömeggyártására azonban egyrészt a fegyverkészítés kézműves jellege, másrészt — s leginkább — a fegyverek hadihasználhatatlansága miatt nem került sor. A hadvezetőségek által kivételesen elfogadott puskák és karabélyok felhasználása csak rendkívül korlátozott mértékben történt meg, s egytől eltekintve, nem akadt olyan hátultöltő típus a sok közül, amely a hadseregeknek „általános és egységes" fegyverévé vált volna. Az első általános és egységes katonai hátultöltő puskák A XIX. század közepén csak egy hátultöltő puska emelkedett „általános és egységes" katonai fegyver rangra, ez a porosz hadsereg Dreyse-féle gyűrűs puskája volt, amely létrejöttének előzményei a század elejéig nyúlnak vissza. Ekkor ugyanis Napóleon fegyvermestereket bízott meg a sima csövű, elöltöltő fegyverek hátrányainak kiküszöbölésére, ő volt a történelemben az első hadvezér, aki a tüzérség és a lovasság tömeghatásán kívül a gyalogság tömeghatására is törekedett.6 Samuel Johannes Pauly hátultöltő fegyverének megjelenése már Napóleon ez irányú szándékának eredménye volt.7 A fegyver tökéletlensége és az egymást követő rohamos események megakadályozták fejlesztését és gyakorlati elterjesztését. Johann Nicolaus Dreyse fegyvertechnikai ismereteit Pauly műhelyében szerezte meg. 1814-ben tért vissza szülővárosába a poroszországi Sömmerdába és ott 1824-ben csappantyúkészítő üzemet létesített.9 Dreyse fegyverszerkesztői tevékenységének első terméke egy olyan simacsövű 3 Günther, Reinhold: Allgemeine Geschichte der Handfeuerwaffen. Leipzig. 1909. 48. o. 4 Schmidt, Rudolf: Die Handfeuerwaffen. Graz. 1968. 34—43. o. 5 Uo. 5—43. o. 6 Günther, R.: 50. o. 7 Samuel Johannes Pauly 1812-ben szerkesztette hátultöltő fegyverét. Mivel a puska töltényeit egyenként kellett esztergálni, így a puskát csak korlátozott mennyiségben s főleg vadászfegyverként használták. Günther, R.: 50. o. 8 1806. október 14-én, néhány nappal a jénai csata után kelt útra a fiatal lakatossegéd, Johann Nicolaus Dreyse, s vándorlásai során Párizsban kötött ki Paulynál. Götz, Hans-Dieter: Militärgewehre und Pistolen der deutschen Staaten. 1800—1870. Stuttgart, 1978. 290. o. 9 Collenbusch kereskedővel közösen létesítette üzemét, amely a Collenbusch—Dreyse Co. néven vált ismertté. Götz, H-D., 291. o.