Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-01 / 229. szám
■ Mély fájdalommal tudat. OHjuk, hogy özv Nyikos Sándorné .r*' KATONA IDAH 87 éves korában elhúnyt. Temetése hétfőn d. u. 3 18 órakor lesz a köztemető III H ravatalozó terméből. Gyá- H szólják leányai, unokái és fái kiterjedt rokonsága. Lakás: Ajtó.U. 12. ja_____________ TuIRE~K~1 Cukorrépával etette állatait a derecskei kulák A derecskei népi szervek leleplezték P Nagy Imre derecskei kulákot, aki felásott cukorrépa terméséből 3 mázsát nem adott át, hanem állataival sietett meg. P. Nagy Imre így akart ártani a dolgozó nép államának, hogy minél kevesebb cukor jusson a dolgozók asztalára. A kártevő kulákot letartóztatták és beszállították a megyei bíróság fogházába Várható időjárás. Mérsékelt szél, kisebb felhőátvonulások, valószínűleg eső nélkül. Erős éjszakai lehűlés, több helyen reggeli köd. A nappali hőmérséklet 1—2 fokkal emelkedik. Józsa község mellett az országúton teherautójával nekirohant a kilométerkőnek Z. Nagy István komádi gépkocsivezető. Az összeütközés következtében a teherautó az árokba fordult. Az autó utasai közül Szabó József állami gazdasági vezető és társa megsérült. A gépkocsivezető ellen megindult az eljárás. Új tánctanfolyam kezdődik a MÉMOSZ-ban 2-án. B. Máriássy Magda tánctanító, Kos- EUth-u. 1. (x) Debrecenben a Kétmalomutcán a lakatos szövetkezet helyiségéből vasalkatrészeket lopott el Orosz Lajos nagykereki gépészkovács. A bűnvádi eljárás a tolvaj ellen megindult. Október 7-én, szombaton este 8 órai kezdettel az Arany Bika nagytermében reggelig tartó szüreti bált rendezünk. Rendezőség. (x) Schaff tánciskolájában (Sasutcán) 2-án, hétfőn új tanfo- olyam kezdődik. Minden vasár- nap össztánc. (x) Az áruhalmozó Kerecsen ellen elkészült a vádirat. Beszá- ■ moltunk már arról, hogy a rendőrség a napokban őrizetbe vette Kerecsen János Csapóutcai kereskedőt, aki Rákócziutcai lakásán nagymennyiségű élelmiszert és textilárut rejtett el. Az ismert jobboldali szociáldemokrata lakásán végszámra találták a vásznat, damasztanyagokat. A dolgozó nép ellensége ellen, aki rendszeresen terjesztett rémhíreket, már elkészült a vádirat és a jövő hét közepén már megtartják ügyében a tárgyalást is. Az igazságügyminiszter kinevezte a szlovák nyelv tolmácsává a debreceni megyei bírósághoz dr. Kardos Pálné dr. Gotesmann Rózáit. Nagy Irén és dr. Berta Tibor orvos szeptember 30-án házasságot kötöttek Szegeden. (x) A város területén lévő öszszes békebizottságok titkárai számára kedden a Magyar- Szovjet Társaság nagytermében értekezletet tartunk. Kérjük a titkár elvtársak megjelenését. Felhívás: Felhívja a Fürdő vezetősége a lakosság figyelmét, hogy a strandfürdőket szeptember hó 30-án bezárta, a fedett uszodát pedig október 1-én megnyitotta. Fürdési rend a következő: kedd és péntek d. u. kivételével mindennap melegvíz. A fedett uszodában nyitás reggel fél 8 órakor, este 7 órakor zárás. Vasárnap fél 8 1-ig, d. u. 2 órától este 6-ig. Fürdővezetőség. T. Uray Magdolna államilag engedélyezett zeneiskolájában beiratkozni még lehet, az előképző, zongora- és hegedűtanszakokra. Révész-tér 2. Kistemplomnál. (x) A tokaji szüreti napra csütörtök délig lehet jelentkezni az IBUSZ-nál. Részvételi díj 10 forint. Ebédgulyás, 1 darab h'i rnchtól oc\ 3 ■frrrinf ív\ I Kaszönetnyilvánítás B Mindazoknak a rokonok- H nak, barátoknak, akik forra rón szeretett jó gyerme- B künknek ifj. Csapó Kál- H mán ÁMG könyvelőnek te. SS metésén résztvettek, koszo- H rúval, virággal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ■ ezúton mondunk kószone-Hj tét. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás ! Hálás szívvel mondunk I IS köszönetet mindazoknak, ($ H akik drága jó feleségem, B §§ édesanyánk: Nagy Gázorné K H sz. Sebestyén M.aUld .eme- G ÍR tésén megjelenésükkel és H pj ravatalára helyez* t kúszó. ■ B lókkal fájdalmunkat eny. I ■ hitették. H A gyászoló íSalád m Sikkasztó debreceni vasutasokat ítélt el a megyei bíróság Szombaton tárgyalta a megyei bíróság Végh Tibor MÁV főtiszt és társai bűnügyét, akik sorozatos hivatali sikkasztást követtek el. Végh Tibor először Tiszafüreden az árupénzből 6300 forintot tulajdonított el, Debrecenbe kerülve, itt is folytatta szélhámosságait, az árupénztárnál 25.000 forintot sikkasztott el. A sikkasztás leplezésére hamis tételeket írt a könyvbe. Társa, Csire Tibor MÁV intéző 1400 forintot tulajdonított el. A vádlottak padjára került még Csobai Lajos MÁV állomásfelvigyázó is, aki tudott a bűntényekről, de nem leplezte le. A bíróság példás büntetést szabott ki . Végh Tibort négyévi fegyházra, Csire Tibort egy évi hat hónapi börtönre, Csobai Lajost négy hónapi fogházra ítélték. A megyei bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlottak a nép bizalmával éltek vissza és társadalmi tulajdont sajátítottak el és ezért kapták a szigorú ítéleteket. Patyolat Kelmefestő és Vegytisztító Egyesülés debreceni vállalata (volt Hrabéczy és Lengyel cég) felhívja tűzkárosultjait, hogy október hó 5-ig bezárólag szíveskedjenek Széchenyi u. 70. szám alatti irodahelyiségünkben kárigénybejelentés végett megjelenni. Későbbi felszólalásokat nem veszünk figyelembe. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar vÍ88Z€tkapom a kölcsön adott pénzt A tervkölcsönkötvényhúzáskor az én számom is nyert. Megvallom őszintén, meglepődtem, mert bár tudtam, hogy sokszorosan visszakapom, amit adtam, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Még egy éve sincs, hogy tervünk megindulásához kölcsönt adtunk az államnak és máris hatalmas eredmények bizonyítják az életszínvonalunk emelkedését. Minden dolgozónak szeretném tudtára adni, aki kételkedik, hogy az ötéves terv folyamán kamatjának a kamatjával visszakapja a pénzét. Csak előre , munkával és öntudatos harccal a béke megőrzéséért, hogy nyugodtan építhessünk és sikeresen befejezhessük tervünket. A tervkölcsönnyereményből, amit ajándékként fogadtam, jól beruházkodtunk családommal. De nemcsak én kaptam ajándékot a terv első évében az ötéves tervtől, hanem mindenki, az ország egész népe. Hidakat, gépeket, bérházakat, mezőgazdasági gépeket öntözőberendezést kaptunk. Nem is győznénk elsorolni, hogy mennyi minden létesült, ami életszínvonalunk emelkedését bizonyítja. Október 22-én tanácsválasztás lesz, ami azt jelenti, hogy a dolgozók ügyeit olyan emberekre bízzuk, akik közülünk valók és mindenben a mi érdekeinkért fognak dolgozni. Ez még fokozottabb bizonyítéka annak, hogy az ötéves terv sikeres lesz. Eredményeink annál nagyobb arányban fognak megmutatkozni, minél előbbre haladunk az ötéves tervben. Szabadság! TAMÁS GYÖRGY, kerékkovács. SZÍNHÁZ Heti műsor: Vasárnap délután 4 órakor: Viharos alkonyat, Majakovszkij bérlet 2 Vasárnap este 8 órakor: Viharos alkonyat• Bérletszünet. Hétfőn este 8 órakor: Viharos alkonyat, Gorkij bérlet 2. Kedden este 8 órakor Viharos alkonyat, József Attila bérút 2. Szerda este 8 órakor: Viharos alkonyat — Bérletszünet. Csütörtök este 8 órakor: Liliomfi — Bérletszünet. Péntek este 8 órakor: Liliomfi — Bérletszünet. Szombat este 8 órakor: Liliomfi — Bérletszünet. | VÍGMOZI: Ma: 11, 2, 4, 6, 8, hétfőn 1, 6, 8 órakor | továbbra is magyar film ~ | DALOLVA SZÉP 4 | AZ ÉLET BÉKE (VOLT APOLLO) | 4—6—3 | Fáklya műsor 1, 2 forintos ■j helyárakkal | KÍNA HARCOL és SZTÁLIN, AKIT LEGJOBBAN SZERETÜNK hétfőtől 4, 6, 8 órakor | Zenés filmvígjáték | muzsikáln | AZ IFJÚSÁG II- Mkf . | Ma: 10, 3, 5, 7 órakor | HALLO MOSZKVA hétfőn 3, 5, 7 || muzsikál | AZ IFJÚSÁG ||| SPORT Két órakor kezdődik a D. Lokomotiv —Ózdi Vasas mérkőzés A labdarúgómérkőzés után a Sportcsarnokban: D. Lokomotív—Tatabányai Torna NB II.-es ökölvívó találkozó Az őszi idény harmadik mérkőzését játssza ma a debreceni együttes. Ellenfele az Ózdi Vasas lesz, mely a tabella élcsoportjában foglal helyet és a vesztett pontok tekintetében a csoportban a legjobban áll. A debreceni csapat mégis esélyese a mérkőzésnek, mert a hazai pálya előnyével és a hazai közönség bíztatásával rajtol. Ha győz a csapat, úgy sokat lendít majd a két pont a helyzetén. Jóslatunk: 1:0-as debreceni győzelem. A Lokomotív így áll fel: Nagy — Kékedi, Hídvégi, Szabó I. — Szabó II., Szép — Czimbalmos, Lendvai, Szilágyi III. (Imri), Tisza, Botos. Tartalékok: Bacsa és Ungvári. A mérkőzés előtt a D. Lokomotív— D. Elektromos kerületi I. osztályú bajnoki mérkőzést játsszák le, míg a D. Lokomotív—Ózdi Vasas összecsapás után kerül sor a Sportcsarnokban a D. Lokomotív—Tatabányai Torna NB II.-es ökölvívó viadalra. A debreceni együttes legjobb összeállításában rajtol és mi 11:9-es győzelmét jósoljuk. A D. Lokomotív ökölvívó szakosztályának vezetősége egyébként a felháborodás hangján nyilatkozik a D. Lokomotív—Vasas mérkőzés ügyében hozott MOSZ-döntésről. Szabó intéző mondta tegnap délelőtt „A Vasas hibás a mérkőzés elmaradásában, mert nem gondoskodott orvosról. Később mégis beöltöztettek fehér nadrágba egy ismeretlen fiatalembert, akire fehér köpenyt adtak, de mikor igazolásra került volna a sor, az álorvos megszökött, a budsapesti Sportcsarnoknak még a környékérőlis. Szalay MÖSZ főtitkárt ezért a határozaton — mert ismét bebizonyította vidékellenességét — feljelentjük az OSH-nál, kedden felmegyünk igazunk tudatában Hegyi elvtárs sportállamtitkárhoz is, aki ebben az ügyben — mert az igazság a mi oldalunkon van csak a mi javunkra dönthet. i . ■ Az üzemi sportolók is kiteltek magukért a Békekölcsön-jegyzésben Az egyre szélesebben kibontakozó tömegsport mozgalom nagyszerű minőségi versenyzőket termel ki. Az utóbbi években számtalan olyan sportoló tűnt fel valamelyik alapfokú csapatban, vagy az MHK-mozgalom során, amely a régi rendszerben legfeljebb csak az állóhelyig juthatott el a sportpályán. Különösen az üzemi sportolók százai és ezrei váltak ki eredményeikkel, tudásukkal, akik most a Békekölcsön akció során igyekszenek leróni hálájukat népi demokratikus kormányzatunkkal szemben. Hírt adtunk már a Lokomotív, Honvéd, Postás, D. Építők, a játékvezetők, valamint több más üzemnek a szerkesztőségünkhöz befutott eredményéről. A Honvédnél voltak, akik az első jegyzést már túljegyezték, mint mondották: tisztában vannak azzal, hogy azonfelül, hogy hazánkat támogatják, saját maguk jövőjét és boldogságát biztosították. A Fűtőházban is a labdarúgók jártak az élen 31 labdarúgó 11.550 forintot jegyzett. Szép eredmény született a Kenyérgyárban: 13 sportoló 10 700 forintot adott kölcsön az államnak. A Gázgyár nem szégyenkezhet sportolói miatt, a Textilgyárban átlagban 500 forintot adtak a munkások. Az elmúlt esztendőben még szerény keretek között mozgó Ruhagyárban ma már a sportolók is kitettek magukért: 47-en 31.150 forintot jegyeztek. Az eddigi adatok szerint Debrecen üzemi és szakszervezeti sportolói közel egymilliót jegyeztek. Ebből a hatalmas összegből is épül sportlétesítmény, bekerítik a Püspökladányi VSK pályáját, több szerelés jut a Honvéd-sportolóknak, megépül a hatalmas Népstadion, a Békekölcsön tehát a sportolók számára is jó beruházást jelent. Nem beszélve arról, hogy a nyeremények tulajdonosai között is találunk majd sportolókat. Debrecen mai sportműsora □. Lokomotív pálya, 12: 1) Lokomo. tív II.—it. Elektromos kér I. o. — 2: 1). Lokomotív—Ózdi Vasa« NB 11 Böszörményi.ut. 9. Postás—Lokomotív ifj. — 11. P Postás 11—Tiszafüred kér. 1. o Szoboszlai-út Fél •*: 1) Előre—D. Lokomotív 1 *ifj. — 9. D KaSE— Nánudv-Killfóíjv, ker. 1. o. — 11: D Postás—Hajdúnánás' ÉDUSzEK III — Fél 1: KaSE II. — Városi kertészet ker. II. o — v: D. Meteor—1). Honvéd kér. I. o. Egyetemi pálya Fél 9: JL. Egyetem 11—1). Meteor II. ,ker. I.1. o — Fél 11: D. Egyetem—Horoboszlói SzMTE kér 1. o. Építők sporttelepe Nagyerdő. — 9: 1). Építők 11—Hajlított bútorgyár II ker. fi. o — 11: D Építők—H MASzOLAJ II. ker. 1. o. Dohánygyári pálya. 9: D. ÉDOSz I. ifj — 11: I. ÉDOSz 11—Bújfalui Határőrség rfj DTE Pálya 11: Szabók—Élelmezők. 3: Fodrászok—Építők Kézilabda D Lokomotív pálya. 1o. D. ÉDOSz —DJ Honvéd NB 11. női, — 11: D. Lokomotív—1) Honvéd NB 11. férfi. Spor,felügyelőség, pálya. Dalelőtt: 9: 1). Épület 11—v. KuSE IV - férfi, v. Jóvér (tízentjóbi Kovács J.), 9 55. Épültszerelő NVI—1) ÉDOSz IV. o. férfi v. Szedjobi (Jóvér, Kovács J). — Délután: 4: 1) Lokomotív—MIVET XI .o. női, v Bzsu (Ludman, Bánfay) 4.35: MIVET—Konyán DISz IV. o. férfi, v: Kárpáti B. (Parti Papp L) 6.30: Betű—MIVEL ill. o. női, v: Kick (Bokor, Balogh ), 6.05: Dózsa —D. Építők 1 v férfi, v: ozsy (Takács I., Kárpáti B.) 7- Betű—HIVET I. o. női, v: Balogó F. (utN: Kárpáti B.), 7.35: Honvéd—Postás IV o. női, v: Kies U. (Huszár, Bokor) 8.10: Meteor—KatiE 111 o. férfi, v: Barnait (Sápi, Jóver), 9 05: Be.ü—Egyetem IV. o. férfi, v- Kisz F (Ki- G , Ének). KasE pálya. Délelőtt 9 KaSE— Honvéd 111. o. férje v: Sápi (Kárpáti B. Bánfi.) 11 30: KaSE—Ruhagyár 1. o. férfi, v: Pálfi (Szentjőbillánság). ökölvívás D. Lokomotív sportcsarnok. Délután 4: D Lokomotív—Tatabányai Tárna NB Il;IL Kosárlabda D Lokomotív csarnok. fél 1: D. Lokomotív—Bp. Vörös Meteor NB IL női. Röplabda Vagongyári pálya, to. D. Lokomotiv—Baglyasalji Tárna NB 11 térfi.. Súlyemelés Postás székház (Kolló Janet út). 2. D. Honvéd—Bp vasas NB II. CsB Tenisz Egyetemi pálya Reggel 8 órától sötétedésig Asbóth József részvételével a Barabás Miklós emlékverseny 16:0-RA GYŐZTEK ÖKÖLVÍVÓINK A FINNEK ELLEN Pénteken a késő esti órákban került sor Magyarország—Finnország válogatott ökölvívó viadalra. A finn együttest Hegyi elvtárs üdvözölte, majd zsúfolt nézőtér előtt megkezdődtek a küzdelmek, melynek során a magyar együttes Bednai, Horváth, Farkas, Budai, Sipőcz, Papp, Szabó és Bene III. győzelmével 16:0 arányban nyert ellenfele ellen. A találkozó hozzájárult a magyar-finn sportkapcsolatok kimélyítéséhez. ASBÓTHÉK SIMÁN VETTÉK AZ ELSŐ AKADÁLYT Tegnap tovább folytatódtak a Barabás-emlékverseny küzdelmei. Asbóth is megérkezett és játszott is Fehérrel párosban simán győztek a Nadányi (D. Lók.), dr. Veszprémy (D. Egyetem) kettős ellen. Ma már a döntőket játszák. MOGYORÓSSY GYŐZŐ, a jeles tornász a D. Postáshoz igazoltatta magát. 1930 OKTOBER 1 V.ISAtCXAP GYŐZÖTT A VASAS ÉS A HONVÉD Szombaton délután két NB I. es mérkőzést játszottak le. A Honvéd otthonában 2:0 (1:0)-ra nyert a Dózsa ellen, míg a Vasas nagy küzdelemben 2:1 (2:0)-ra verte meg az Előtrét. EZ A HELYZET A Tvl’0*JAN 1 Honvéd—Dózsa 2:0 2 Előre—Vasas 1:2 Felhívom a Betű SE játékosait, hogy ma délelőtt pontosan 8 órára a Nagy állomáson jelenjenek meg. A D. DÓZSA úszószakosztálya a jövő vasárnap úszó versenyt rendez, melyen elindulnak a Bp. Dózsa úszói is. E napon a D. Dózsa ökölvívói a Békéscsabai VSK ellen küzdenek meg . A CSOKONAI SZÍNHÁZ együttese tegnap délután alapfokú mérkőzést játszott a Kisipari Termelőszövetkezettel. A színház csapata i1:0(7:0) arányban nyert. AZ NB II. góllövőlistáján a nyírbátori Fikfele vezet, aki a D. Lokomotívhoz írta ugyan alá az igazolási lapot, de az MLSZ mégis a Miskolci Sítőkhöz igazolta le.