Hajdú-Bihari Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-07 / 106. szám

A munkanapfényképezés - a gazdasági vezetés segítője N­­em új fogalom a munka­­­­­­napfényképezés, mégis új­szerű, ahogyan a Politikai Bi­zottság szeptember 13-i­ hatá­rozata után üzemeinkben is­mét foglalkozni kezdtek ezzel. Nincs egyetlen gazdasági ve­zető, aki elfogadhatóan meg tudná indokolni, hogy a vesz­teségidők feltárásának e ki­tűnő módszerét az utóbbi években miért nem alkalmaz­ták, de egyöntetű a vélemény, hogy hiba volt elmulasztása. Ma már — legtöbb ütemben — a munkanapfényképezés a gazdasági szervező munka hatékony eszközévé vált. Csak azért nem mindenütt, mert — bár a munkanapfényképezés egyes helyeken megtörténik ugyan — nem követi azt ala­pos elemző munka, a veszte­ségidők okainak értékelése, ilyenformán elmaradnak a hathatós intézkedések is. A munkanapfényképezés itt ön­magáért, minden célszerűség nélkül történik, felvetődött más kérdésként, nagyon lehetséges, hogy nagy vezetői gyakorlattal rendel­kező igazgatók, üzem- és mű­vezetők nem vesznek észre olyan szervezési hiányosságo­kat, munkafegyelmi lazasá­gokat, amelyeket a munka­­napfény­képezések feltárnak, illetve nyilvánvalóvá tesznek. Több oka van ennek. Az a vezető, aki mindennap meg­fordul egy munkahelyen — még ha a legjobb szándékkal is igyekszik a munkafegyel­met betartani — nem mindig veszi észre a dolgozók mun­kahelytől távol töltött né­hány percét, nem látja meg az egy-két perccel meghosz­­szabbított ebédidőt és azt sem veszi észre, ha a dolgozó Pl. a sűrű szerszámélezéssel vagy más szervezési hiányos­ságokból adódó várakozással csökkenti a termelésre fordí­tott idejét. Még egyszer hang­súlyozzuk, nem a rossz szán­dék, hanem a kialakult hely­zet megszokottsága a befo­lyásoló. Úgy hívják ezt, hogy üzemi vakság. Nem beszélve arról, hogy az egyes dolgo­zóknál egyszer-egyszer kieső időként jelentkező perceket nagyon nehéz üzemi viszony­latban óráknak érzékelni. Pedig nem is kevés óra ki­esett termelést jelentenek ezek. A Debreceni Dohánygyár­­•1*- ban végzett munkanap­fényképezések a dolgozók hi­bájából pl. a következő vesz­teségidőket mutatták ki: Dohánykibocsátó üzemrész: beszélgetés 15, a munkahely­től eltávozott 24, ebédet ké­sőbb fejezte be 10, fürdés 13 perc. Tehát több mint egy óra itt a kiesett idő. A ciga­rettagyártásnál folytatott munkanapfényképezés kimu­tatta, hogy az ott dolgozó ét­kezik a megengedett ebédidőn túl 14, beszélget 24, ablakon kinéz 6, fürdik 20, összesen 64 percig. Úgy gondoljuk, ezekhez nem kell kommentár, önkéntele­nül is felvetődik; ilyen mun­kafegyelem mellett az előírt termelési mennyiség teljesí­tése csak rendkívül laza nor­mákkal lehetséges. Természetesen helytelen volna csak a dolgozók hibá­jából keletkező veszteségidő­­ket vizsgálni és szemet hunyni az esetenként nagyon is je­lentős szervezési hiányossá­gokból adódó veszteségidők­­nek. A járműjavító különbö­ző osztályaiban végzett mun­­kana­pfényképezések­­számos szervezési hiányosságot hoz­tak felszínre. Pl. a rudazat­­javító lakatosoknak nagy tá­volságra kell menniök, hogy a fúrógépet használják, vagy a gázlakatosoknál a nem megfelelő kiszolgálás sok anyagba várást, a szakmun­kások nem termelő munká­val való foglalkozását ered­ményezték. Az osztályok kö­zötti rossz kooperáció is sok kieső időt okoz. A mezőgazda­­sági gépgyárban a vizsgált időszakban a dolgozók 36,8 százaléka nem produktív mun­kát végzett. Ebből jelentős kieső időt a központi szer­számélező hiánya okozott. Í­gy-egy dolgozónál csak perceket jelentenek ezek a munkakörben kiesett idők, de egy üzem viszonylatában is hihetetlenül nagy számú kiesett munkaórára gyűlnek össze. Ki gondolná, hogy a járműjavítóban csak az osz­tályok egy részénél végzett munkanapfényképezés is 42 000 óra (!) kiküszöbölhető vesz­­teségidőt tárt fel. Másik ok, hogy a kiesett perceket nem vették komo­lyan az üzemek vezetői, ami helytelen szemléletre vezet­hető vissza, hogy a termelési értékben nagy súllyal jelent­kező anyagköltség mellett az élőmunkával való takarékos­kodást jelentéktelennek tar­tották. Különösen a termelői ár rendezése óta (a legtöbb iparágban ezóta még nagyobb hányadot jelent az anyagkölt­ség) az anyaggal való taka­rékoskodás kétségtelenül he­lyes gazdaságossági szempont­jai mellett a legtöbb üzem­ben háttérbe szorulnak a munka nagyobb termelékeny­ségét eredményező munka- és üzemszervezési, feladatok. A­­alán nem szükséges rész-­­letekbe menően hangsú­lyozni, hogy a műszaki fej­lesztés mellett ezek a fel nem tárt munkaszervezési és a munkafegyelemmel összefüg­gő termelékenységi tartalé­kok feltárása is közelebb vi­szi hazánkat az élenjáró ipari országok termelékenységi záshoz. Természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül a veszteségidők feltárásának konkrét gazdaságossági kiha­tásai sem. A járműjavító fentebb már említett éves vi­szonylatban jelentkező 12 000 óra megtakarítása 315 000 fo­rinttal növeli a termelés gaz­daságosságát. Nem lehet két­séges tehát, hogy a munka­napfényképezés mint a vesz­teségidők feltárásának eszkö­ze a termelékenység és a gazdaságosság szempontjából egyaránt hasznos .­iszont a munkanapfény­képezés mint művelet — még ha a­­ legtökéletesebben is feltárja a veszteségidőket — nem jár gyakorlati ered­ménnyel, ha nem követi a veszteségidők okainak elem­zése, a megszüntetésük érde­kében "tett intézkedések. Pél­dául a 13. sz. Autójavító Vál­lalatnál sem elemezték a helytelen munkanapfény­képezés által feltárt veszte­ségidőket, nem kutatták a ki­váltó okokat, ilyen formában a mintegy 15 százalékos veszte­ségidő megszüntetésére sem történt intézkedés. Hasonlóan a kefegyárban is, inkább „ösz­­tönszerűen’, mint a veszteség­időt elemezve hozták meg intézkedéseiket a vállalat ve­zetői. Nem így a járműjavító­ban, ahol gondosa­n kiszűrték, milyen intézkedések szüksé­gesek a munkafegyelem meg­szilárdítására, és a szervezési hiányosságok kiküszöbölésére. A rudazatjavító lakatosok munkahelyéhez áthelyezték az általuk sűrűn használt fúró­gépet, a gázlakatosoknál meg­javították a segédmunkás ki­szolgálást, a csoportvezetőt — miután nem tudta ellátni fel­adatát — leváltották. A mázo­lásra kerülő személykocsik eddigi szétszórtságát megszün­tették, most már egy helyen történik ez­ a művelet. Még így lehetne sorolni tovább az egyenként jelentéktelennek tűnő, de összkihatásában na­gyon is jelentős szervezési in­tézkedéseket, melyek összes­ségükben 42 000 óra, 315 ezer forint megtakarítását aredmé­­r­y­ezték. Helyesek a mezőgazdasági gépgyár vezetőinek a veszte­ségidő tanulmányozás nyomán tett intézkedése is — pl. köz­ponti szerszámélezet állítot­tak fel, amely jelentős kieső időt takarít meg. Az egy gyártmányra eső normaóra szükséglet alakulásának vizs­gálatánál is figyelemre méltó eredményét látjuk a termelé­kenység emelkedésének. 1960. augusztus 31-én a HTJ-jelű hordozható műtrágyaszóró normaóra szükséglete 69,6 óra, 1961. április 1-én 48,77 óra volt. Vagy a küllőskapa normaóra szükséglete az fm- s­sített előző időszakban 45,9 óra, a feltárt veszteségidők kiküszöbölése után 35,15 óra. Jelentős eredmények ezek! Mint ahogy jelentős a veszte­ségidők kiküszöbölése a ru­hagyárban is, ahol az előző munkanapfényképezések által feltárt veszteségidők meg­szüntetésére tett intézkedések hatékonyságát — nagyon he­lyesen — úgy ellenőrizték, hogy ismét munkanapfényké­pezéseket végeztek. 17 két szám összehasonlítá­sából is szembetűnően látszik az eredmény. Az el­múlt évben a dolgozók mun­kaidejük 68 százalékát, a he­lyes intézkedések eredménye­képpen ez év elején már 85,6 százalékát töltötték termelő­­munkával. Mindez tehát azok­nak a vezetőknek igazát bizo­nyítja, akik a munkanapfény­képezést úgy tekintik, mint segítő módszert, amely a ter­melékenység emelkedés rej­tett tartalékait tárja fel. A magasabb színvonalú ve­zetés ma már elképzelhetet­len a feltárt veszteségidők mélyreható elemzése és azok megszüntetése érdekében tett hathatós intézkedések nélkül. Az eddigi mérések azt mutat­ják, hogy sok tennivaló áll előttünk, hiszen nem ritka a 30 vagy még ennél magasabb százalékú kimutatott veszte­ségidő sem. Ha figyelembe vesszük, hogy 10 százalék veszteségidő kiküszöbölése csak a megye iparában kb. 300 millió forint értékű több termék előállítását teszi le­hetővé, szükséges, hogy ko­moly gondot fordítsunk e le­hetőségeket feltáró intézkedé­sek megtételére. Kéri Tibor,­­ft Magyar Szocialista Munkáspárt Debrecen városi bizottsága ipari osztályának vezetője Tarr Imre termelőszövetkezeti tag kétszobás családi házát a balmazújvárosi Építő Ktsz ifi brigádja készíti. tunk : ez a láthatatlan debre­ceni csata a szabadságharc­nak nagyobb erejét s több ak­tivitását kötötte le, mint akár­melyik sorsdöntő csata a sok között, kinn, a hadszíntéren. De folyt itt Debrecenben egy másfajta csata is. Ez azonban nem bomlasztotta a valóságos harcok erejét, ha­nem azt szolgálta, hogy a sza­badság fegyverei minél éle­sebben villogjanak és minél jobban célba találjanak. Amikor a kormány Debre­cenbe jött, mind a hadszínté­ren, mind pedig az ország belső állapotában a zűrzavar és a megtorpanás volt a jel­lemző. Az osztrák császári csapatok Buda előtt álltak, a Felvidék és Erdély ellenséges kézen volt, a Délvidék is égett. A menekültek, mintha Ázsia sztyeppéin járnának, úgy érez­hették magukat a hólepte, néptelen alföldi síkságon. Se­hol egy gyár, amely a harco­ló seregek számára oly fon­tos hadianyagot előállította volna. Miképp lehet ilyen kö­rülmények között akár egy hónapig is sikerrel folytatni a harcot ? Pesten december 29-én kezdték meg az állami javak csomagolását. Január 5-én Windischgrätz megszállta a fővárost, amely már akkor is ipari központ volt. A felvidé­ki ,ipari városok és bányák szintén ellenséges megszállás alatt, úgyszólván semmiből kellett minél gyorsabban had­felszerelési ipart teremteni. És Kossuth — mert a föendem az övé — teremtett. Megta­lálta azokat a férfiakat, akik ebben a hallatlan munkában a legjobb — és nem csak a szavakban kimutatott — se­gítői voltak. Egy képviselő, neve Halassy Kázmér, január 7-én azt jelentette, hogy 2653 szekeret — hivatalnokok, gyá­rosok, katonák, hadianyag volt a szekereken — Debrecen felé elküldött. Az áttelepülés méreteire jellemző, hogy ugyancsak Halassy január vé­gén 6242 lovas és ökrös sze­keret küld — ugyancsak hadi­­felszereléssel és­­ katonákkal lakva — Debrecen felé. Az angolok bécsi nagykö­vete január végén megírta külügyminiszterének, hogy „a felkelők ellenállása a Debre­centől Szegedig tartó nyílt sík vidéken nem tarthat so­káig, főképpen azért, mert Arad és Temesvár erősségei a császári hadak kezén van­nak”. Ez is igaz volt, meg az is, hogy Debrecen, az új fő­város inkább valami rendet­len zűrzavar, mint megfon­tolt háborús központ képét mutatta. Ebben a rendetlen­ségben, zűrzavarban kellett he­tek alatt rendet teremteni. A hadseregnek — többek között — ágyú is kell a harc­hoz. Kossuth 48-ban még ar­ra buzdította Görgeyt: tör­jön be Ausztriába, onnan hoz­zon fegyvert. „Fegyvert, fény­vert mindenáron, én a poklot is megmozdítom...” — írta Görgeynek. De akkor még mű­ködött Pesten ágyúgyár — ja­nuár után az sem volt többé. És Kossuth kiküldte az embe­reit : felkutatták az apró bi­hari hámorokat, műhelyeket, felszerelték Nagyváradon a Pestről ökrösszekéren elme­nekített ágyúgyártó gépeket, odalent Erdélyben Gábor Áron is felállította apró mű­helyét — és lett ágyú. Csányi László kormánybiztos azt ír­ta Kossuthnak, hogy egy ve­­rebésző puskáért 14—15 fo­rintot fizet, összeszedetett már minden jurátuskardot „Ne haragudj, ha fegyvert kerek, barátom, a szomjas em­ber vízért, az éhes kenyérért, a fegyvertelen fegyverért esd, szüksége van arra a nyomo­rít­honnak.” Január 29-én kezdte meg a nagyváradi ágyúgyár a mun­káját a később Aradon vérta­núhalált halt Lahner György tábornok irányításával. Sok helyütt — így Debrecenben is — állítottak fel fegyverja­vító műhelyeket, ahol a min­denünnen összeszedett régi, rossz puskákat javítgatták. A debreceni „puskás műhelyben” — ahogy Kossuth nevezte a debreceni műhelyt — Beszter­cebányáról idejött munkások dolgoztak. A szuronygyártást Breznóbányáról idejött mun­kások kezdték el egy bihari faluban, Petrószon. Egy deb­receni lakatosmester, Horog Lajos ugyancsak szűron sokat kész, nincsen munk­­a s maga Vasvári Pá­ko­rm­ey­­biztos megy vidékre, hogy a debreceni lakatosmesternek segédeket hozzon, bárhonnan. Nagyvárad mellett, a Pece patak kicsiny vízére malmot raktak, ahol puskaport őröl­tek, s ez a patak hajtotta azt az esztergagépet is, amelyik az első ágyúcsövet kifúrta. Maga a parancsnok, Lukács Dénes ezredes esztergályozta az első ágyúcsövet, amelyen ez a felírás volt: „Ne bántsd a magyart !* Mai szemmel nézve, valóságos kétségbeejtő viszonyok között kooperáltak egymással a különböző mű­helyek : Máramarosban ön­tötték a réz ágyúcsöveket, de Munkácsra vitték — szekéren — kifúrni őket, a lőszert hoz­zá levitték Nagyváradra, on­nan vissza Mun­kácsra — sze­kéren persze ezt is. De nemcsak ágyú kell, ha­nem puska is, a puskába töl­tény, a tölténybe puskapor, a puskaporhoz többek között salétrom, aztán gyutacs is kell, ami a puskaport meg­gyújtja ! Sok izgalmas feje­zete van a 48­-49-es szabad­ságharcnak, de ha megírnánk, talán a legizgalmasabb az volna, amelyik a hadiipar megszervezéséről szól. Kos­suth ismerte, tudta ennek je­lentőségét, azért írta február elején Lukács Dénes ezredes­hez : „Lőszert, uram, lőszert! 3-szoros tölténykészlet minden ágyúhoz, ezt teremtsen ön rögtön, azonnal, ha arannyal mérik is. Adjon jutalmat, bün­tessen az»1’*••¡« minden esz­közhöz, de IC-tert terer­ttsen mindenek előtt, sietve, azon­nal — minden ettől függ.” A honvéd seregeknél nem ke­vesebb, mint kilencfajta pus­ka volt, s huszonegyfajta­­ ágyú , mindehhez megfelelő* lőszert kellett volna csinálni.* Volt úgy, hogy sehonnan sem* lehetett már ólmot találni a* lövedékekhez, s a véletlen se-!­gített : a váradi megyeháza­ pincéjében több száz mázsá-­ nyi elfeledett ezüstös ólmot* találtak — ebből öntöttek ól-* mot. De a kézi lőfegyverhez* többek között papírfojtás is* kellett: nosza, összeszedik a* megyék levéltáraiból a régi * és hasznavehetetlen jegyző- * könyveket, régi periratokat, * ezt használják fojtásnak. A­ váradi lőszergyárban osztrák­ tüzér hadifoglyokat dolgoz-* tatnak — ők töltik a puska-* port a lövedékekbe. De hát* nem bíznak bennük, s a műn-* kát így osztják meg: egy fo-* goly osztrák tüzér tartja a 16-* vedéket, egy magyar tüzér önti* bele a puskaport ..." * S ha ezt a semmiből min-­ dent teremtő, hallatlan szer­vező munkát látjuk, minden-* hol Kossuth -nevével találko-* zunk. Kossuthéval, aki a deb­receni városháza emeleti ab­­b­lakai mögött virraszt, kül-­­­döttségeket fogad, leveleket f ír, intézkedik, minden az őr kezében fut össze, a kormányt és az országgyűlés csak kísér­i ret az ő vezénylő akarata mel­­­­lett.­­ Ha az ablaka alatt estén- i ként elmegy valaki, halkra­­ fogja a hangot, csend van a­ városháza körül. Kossuth dol­­­gozik...­­ (Folytatjuk) • A Romániai Kommunista Párt megalakulásának 40. évfordulójára Negyven esztendővel ez­előtt, 1921. május 8-án nagy esemény történt a román munkásosztály, s az egész nép életében. E napon ala­kult meg a Romániai Kom­munista Párt. 1917­­és 1920 között — mint szerte Európában — a román munkásosztály is a forradal­mi fellendülés éveit élte. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására óriási sztrájkhullám söpört végig Románián is. A forradalmi fellendülésének egy ideig nem tudott gátat vetni sem a ro­mán burzsoázia és földesúri osztály terrorja, sem az úgy­nevezett néppárt áruló poli­tikája. Mert hiába fogatta el a néppárt kormányának el­nöke, Aver­escu tábornok a Romániai Kommunista Párt I. kongresszusa küldötteinek többségét, hiába tartotta őket közel egy évig letartóztatás­ban, a munkásosztály forra­dalmi pártjának megalakulá­sa ténnyé vált. Alig másfél év múlva az RKP II. kongresszusa már nagyon fontos határozatokat hozott, így többek között kö­vetelte a nagybirtokok kár­pótlás nélküli kisajátítását, leszögezte, hogy a leigázott nemzetiségek felszabadítása csak a proletariátus győzel­métől várható. Ahogy Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára mon­dotta: „A munkásosztály és a dolgozó tömegek a pártban — egyes elméleti hiányossá­gai ellenére is — harcos ve­zetőkre találtak.” S a párt e harcos vezető szerepét négy évtizeden át minden körül­mények között meg is tartot­ta. Amikor a forradalmi hul­lám után Európa-szerte —így Romániában is — a forrada­lom­­pálya következett, a párt a nehéz illegális körül­mények közepette is kemény harcot folytatott az áruló jobboldallal és felkészült az új harcokra. A párt harcát siker koronázta. Amikor 1944. augusztus 23-án a szovjet hadsereg megkezdte Romá­nia felszabadítását, a párt ál­tal vezetett hazafias erők megdöntötték Antonescu fa­siszta diktatúráját. Ezzel új szakasz kezdődött a román nép életében. A népi demok­ratikus forradalom szaka­szain át a román nép a párt vezetésével eljutott a szocia­lizmus építésének abba a dicső szakaszába, mely a nép soha nem látott felemel­kedéséhez vezet. A­ Romániai Kommunista Párt negyven év előtti első kongresszusától történelmileg nem hosszú az út a Román Munkáspárt III. kongresszu­sáig. Mégis az RMP múlt évi III. kongresszusán elfogadott ötéves terv olyan távlatokat nyit meg a román nép fej­lődésében, mely minden az­előtti időszaknál nagyobb történelmi jelentőségű lesz. Csak az elmúlt tíz év alatt több mint 3,5-szörösére emelkedett az ipari összter­melés, több mint ötszörösen túlhaladva a háború előtti éveket. 1965-ben a nemzeti jövedelem több mint 70—80 százalékkal lesz nagyobb, mint 1960-ban. A román nép — élén a munkásosztály lari­jával — sikeresen küzdi le az új, magasabbrendű társa­dalom építésének útjában felmerülő nehézségeket és biztosan vezeti a Román Népköztársaság népeit a kommunizmus felé. E történelmi jelentőségű évfordulón a proletár interna­cionalizmus jegyében szívből köszöntjük a román népet és vezető erejét, a Román Mun­káspártot. Kisipari termelő­­szövetkezetek a lakosság szolgálatában (Tudósítónktól) Hajdú-Bihar megye szövet­kezeti ipara az idei esztendő néhány hónapja alatt is ko­moly mértékben fokozta javí­tó-szolgáltató tevékenységét. Ennek érdekében helyezték üzembe azt a tehergépkocsit is, amely a falvak, a tanyavi­­­lág részére végzendő­­kisjaví­tások ellátására a helyszínre szállít szövetkezeti kisiparoso­kat VHP, munkaigényesebb ja­vítások esetén a munkadarabot viszi be Debecenbe és — el­készülte után — visszaszállít­ja. Emellett több vidéki köz­ségben és tanyaközpontban szolgáltató részlegeket nyitott a KISZÖV, mint például a Hortobágyon fodrászüzletet, Nagyhegyesen cipészrészleget, Püspökladányban fodrászüzle­tet kozmetikával és így to­vább. Hasonló a helyzet az építő­szövetkezeteknél is. Megyei vi­szonylatban az idén is komoly kislakásépítkezési programot vállaltak a ktsz-ek. Balmazúj­városon például az ottani Épí­tő Ktsz csupán ezidáig 14 csa­ládi ház építését vállalta, s ez a szám előreláthatólag 20-ra emelkedik majd. Ezenfelül a múlt évről elmaradt 7 lakóház befejezését is vállalták a dol- ■ gozók. A kislakások építésénél igen komoly munkát végez a Zs. Nagy-brigád, amely arról is nevezetes, hogy tagjainak átlagos életkora 19 esztendő. A szövetkezet vezetői úgy ha­tároztak, hogy kislakás építési programjuk megvalósítása ér­dekében még egy komplett ifi-brigádot hoznak létre. Ez is a fiatalok jó munkájának el­ismerését bizonyítja. A balmazújvárosihoz hason­lóan a berettyóújfalui Építő Ktsz is komolyan felkészült kislakások építésére. De ugyan­ez a helyzet Derecskén, Nyírr­­adonyban is. Az építőipari szö­vetkezet dolgozói az építési munkáik mellett szakipari rész­munkákat is végeznek, így többek között kútfúrással, csa­tornázással, tetőfedéssel, szige­teléssel és villanyszereléssel is foglalkoznak.

Next