Hajdú-Bihari Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-07 / 106. szám
A munkanapfényképezés - a gazdasági vezetés segítője Nem új fogalom a munkanapfényképezés, mégis újszerű, ahogyan a Politikai Bizottság szeptember 13-i határozata után üzemeinkben ismét foglalkozni kezdtek ezzel. Nincs egyetlen gazdasági vezető, aki elfogadhatóan meg tudná indokolni, hogy a veszteségidők feltárásának e kitűnő módszerét az utóbbi években miért nem alkalmazták, de egyöntetű a vélemény, hogy hiba volt elmulasztása. Ma már — legtöbb ütemben — a munkanapfényképezés a gazdasági szervező munka hatékony eszközévé vált. Csak azért nem mindenütt, mert — bár a munkanapfényképezés egyes helyeken megtörténik ugyan — nem követi azt alapos elemző munka, a veszteségidők okainak értékelése, ilyenformán elmaradnak a hathatós intézkedések is. A munkanapfényképezés itt önmagáért, minden célszerűség nélkül történik, felvetődött más kérdésként, nagyon lehetséges, hogy nagy vezetői gyakorlattal rendelkező igazgatók, üzem- és művezetők nem vesznek észre olyan szervezési hiányosságokat, munkafegyelmi lazaságokat, amelyeket a munkanapfényképezések feltárnak, illetve nyilvánvalóvá tesznek. Több oka van ennek. Az a vezető, aki mindennap megfordul egy munkahelyen — még ha a legjobb szándékkal is igyekszik a munkafegyelmet betartani — nem mindig veszi észre a dolgozók munkahelytől távol töltött néhány percét, nem látja meg az egy-két perccel meghoszszabbított ebédidőt és azt sem veszi észre, ha a dolgozó Pl. a sűrű szerszámélezéssel vagy más szervezési hiányosságokból adódó várakozással csökkenti a termelésre fordított idejét. Még egyszer hangsúlyozzuk, nem a rossz szándék, hanem a kialakult helyzet megszokottsága a befolyásoló. Úgy hívják ezt, hogy üzemi vakság. Nem beszélve arról, hogy az egyes dolgozóknál egyszer-egyszer kieső időként jelentkező perceket nagyon nehéz üzemi viszonylatban óráknak érzékelni. Pedig nem is kevés óra kiesett termelést jelentenek ezek. A Debreceni Dohánygyár•1*- ban végzett munkanapfényképezések a dolgozók hibájából pl. a következő veszteségidőket mutatták ki: Dohánykibocsátó üzemrész: beszélgetés 15, a munkahelytől eltávozott 24, ebédet később fejezte be 10, fürdés 13 perc. Tehát több mint egy óra itt a kiesett idő. A cigarettagyártásnál folytatott munkanapfényképezés kimutatta, hogy az ott dolgozó étkezik a megengedett ebédidőn túl 14, beszélget 24, ablakon kinéz 6, fürdik 20, összesen 64 percig. Úgy gondoljuk, ezekhez nem kell kommentár, önkéntelenül is felvetődik; ilyen munkafegyelem mellett az előírt termelési mennyiség teljesítése csak rendkívül laza normákkal lehetséges. Természetesen helytelen volna csak a dolgozók hibájából keletkező veszteségidőket vizsgálni és szemet hunyni az esetenként nagyon is jelentős szervezési hiányosságokból adódó veszteségidőknek. A járműjavító különböző osztályaiban végzett munkanapfényképezésekszámos szervezési hiányosságot hoztak felszínre. Pl. a rudazatjavító lakatosoknak nagy távolságra kell menniök, hogy a fúrógépet használják, vagy a gázlakatosoknál a nem megfelelő kiszolgálás sok anyagba várást, a szakmunkások nem termelő munkával való foglalkozását eredményezték. Az osztályok közötti rossz kooperáció is sok kieső időt okoz. A mezőgazdasági gépgyárban a vizsgált időszakban a dolgozók 36,8 százaléka nem produktív munkát végzett. Ebből jelentős kieső időt a központi szerszámélező hiánya okozott. Így-egy dolgozónál csak perceket jelentenek ezek a munkakörben kiesett idők, de egy üzem viszonylatában is hihetetlenül nagy számú kiesett munkaórára gyűlnek össze. Ki gondolná, hogy a járműjavítóban csak az osztályok egy részénél végzett munkanapfényképezés is 42 000 óra (!) kiküszöbölhető veszteségidőt tárt fel. Másik ok, hogy a kiesett perceket nem vették komolyan az üzemek vezetői, ami helytelen szemléletre vezethető vissza, hogy a termelési értékben nagy súllyal jelentkező anyagköltség mellett az élőmunkával való takarékoskodást jelentéktelennek tartották. Különösen a termelői ár rendezése óta (a legtöbb iparágban ezóta még nagyobb hányadot jelent az anyagköltség) az anyaggal való takarékoskodás kétségtelenül helyes gazdaságossági szempontjai mellett a legtöbb üzemben háttérbe szorulnak a munka nagyobb termelékenységét eredményező munka- és üzemszervezési, feladatok. Aalán nem szükséges rész-letekbe menően hangsúlyozni, hogy a műszaki fejlesztés mellett ezek a fel nem tárt munkaszervezési és a munkafegyelemmel összefüggő termelékenységi tartalékok feltárása is közelebb viszi hazánkat az élenjáró ipari országok termelékenységi záshoz. Természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül a veszteségidők feltárásának konkrét gazdaságossági kihatásai sem. A járműjavító fentebb már említett éves viszonylatban jelentkező 12 000 óra megtakarítása 315 000 forinttal növeli a termelés gazdaságosságát. Nem lehet kétséges tehát, hogy a munkanapfényképezés mint a veszteségidők feltárásának eszköze a termelékenység és a gazdaságosság szempontjából egyaránt hasznos .iszont a munkanapfényképezés mint művelet — még ha a legtökéletesebben is feltárja a veszteségidőket — nem jár gyakorlati eredménnyel, ha nem követi a veszteségidők okainak elemzése, a megszüntetésük érdekében "tett intézkedések. Például a 13. sz. Autójavító Vállalatnál sem elemezték a helytelen munkanapfényképezés által feltárt veszteségidőket, nem kutatták a kiváltó okokat, ilyen formában a mintegy 15 százalékos veszteségidő megszüntetésére sem történt intézkedés. Hasonlóan a kefegyárban is, inkább „ösztönszerűen’, mint a veszteségidőt elemezve hozták meg intézkedéseiket a vállalat vezetői. Nem így a járműjavítóban, ahol gondosan kiszűrték, milyen intézkedések szükségesek a munkafegyelem megszilárdítására, és a szervezési hiányosságok kiküszöbölésére. A rudazatjavító lakatosok munkahelyéhez áthelyezték az általuk sűrűn használt fúrógépet, a gázlakatosoknál megjavították a segédmunkás kiszolgálást, a csoportvezetőt — miután nem tudta ellátni feladatát — leváltották. A mázolásra kerülő személykocsik eddigi szétszórtságát megszüntették, most már egy helyen történik ez a művelet. Még így lehetne sorolni tovább az egyenként jelentéktelennek tűnő, de összkihatásában nagyon is jelentős szervezési intézkedéseket, melyek összességükben 42 000 óra, 315 ezer forint megtakarítását aredméryezték. Helyesek a mezőgazdasági gépgyár vezetőinek a veszteségidő tanulmányozás nyomán tett intézkedése is — pl. központi szerszámélezet állítottak fel, amely jelentős kieső időt takarít meg. Az egy gyártmányra eső normaóra szükséglet alakulásának vizsgálatánál is figyelemre méltó eredményét látjuk a termelékenység emelkedésének. 1960. augusztus 31-én a HTJ-jelű hordozható műtrágyaszóró normaóra szükséglete 69,6 óra, 1961. április 1-én 48,77 óra volt. Vagy a küllőskapa normaóra szükséglete az fm- ssített előző időszakban 45,9 óra, a feltárt veszteségidők kiküszöbölése után 35,15 óra. Jelentős eredmények ezek! Mint ahogy jelentős a veszteségidők kiküszöbölése a ruhagyárban is, ahol az előző munkanapfényképezések által feltárt veszteségidők megszüntetésére tett intézkedések hatékonyságát — nagyon helyesen — úgy ellenőrizték, hogy ismét munkanapfényképezéseket végeztek. 17 két szám összehasonlításából is szembetűnően látszik az eredmény. Az elmúlt évben a dolgozók munkaidejük 68 százalékát, a helyes intézkedések eredményeképpen ez év elején már 85,6 százalékát töltötték termelőmunkával. Mindez tehát azoknak a vezetőknek igazát bizonyítja, akik a munkanapfényképezést úgy tekintik, mint segítő módszert, amely a termelékenység emelkedés rejtett tartalékait tárja fel. A magasabb színvonalú vezetés ma már elképzelhetetlen a feltárt veszteségidők mélyreható elemzése és azok megszüntetése érdekében tett hathatós intézkedések nélkül. Az eddigi mérések azt mutatják, hogy sok tennivaló áll előttünk, hiszen nem ritka a 30 vagy még ennél magasabb százalékú kimutatott veszteségidő sem. Ha figyelembe vesszük, hogy 10 százalék veszteségidő kiküszöbölése csak a megye iparában kb. 300 millió forint értékű több termék előállítását teszi lehetővé, szükséges, hogy komoly gondot fordítsunk e lehetőségeket feltáró intézkedések megtételére. Kéri Tibor,ft Magyar Szocialista Munkáspárt Debrecen városi bizottsága ipari osztályának vezetője Tarr Imre termelőszövetkezeti tag kétszobás családi házát a balmazújvárosi Építő Ktsz ifi brigádja készíti. tunk : ez a láthatatlan debreceni csata a szabadságharcnak nagyobb erejét s több aktivitását kötötte le, mint akármelyik sorsdöntő csata a sok között, kinn, a hadszíntéren. De folyt itt Debrecenben egy másfajta csata is. Ez azonban nem bomlasztotta a valóságos harcok erejét, hanem azt szolgálta, hogy a szabadság fegyverei minél élesebben villogjanak és minél jobban célba találjanak. Amikor a kormány Debrecenbe jött, mind a hadszíntéren, mind pedig az ország belső állapotában a zűrzavar és a megtorpanás volt a jellemző. Az osztrák császári csapatok Buda előtt álltak, a Felvidék és Erdély ellenséges kézen volt, a Délvidék is égett. A menekültek, mintha Ázsia sztyeppéin járnának, úgy érezhették magukat a hólepte, néptelen alföldi síkságon. Sehol egy gyár, amely a harcoló seregek számára oly fontos hadianyagot előállította volna. Miképp lehet ilyen körülmények között akár egy hónapig is sikerrel folytatni a harcot ? Pesten december 29-én kezdték meg az állami javak csomagolását. Január 5-én Windischgrätz megszállta a fővárost, amely már akkor is ipari központ volt. A felvidéki ,ipari városok és bányák szintén ellenséges megszállás alatt, úgyszólván semmiből kellett minél gyorsabban hadfelszerelési ipart teremteni. És Kossuth — mert a föendem az övé — teremtett. Megtalálta azokat a férfiakat, akik ebben a hallatlan munkában a legjobb — és nem csak a szavakban kimutatott — segítői voltak. Egy képviselő, neve Halassy Kázmér, január 7-én azt jelentette, hogy 2653 szekeret — hivatalnokok, gyárosok, katonák, hadianyag volt a szekereken — Debrecen felé elküldött. Az áttelepülés méreteire jellemző, hogy ugyancsak Halassy január végén 6242 lovas és ökrös szekeret küld — ugyancsak hadifelszereléssel és katonákkal lakva — Debrecen felé. Az angolok bécsi nagykövete január végén megírta külügyminiszterének, hogy „a felkelők ellenállása a Debrecentől Szegedig tartó nyílt sík vidéken nem tarthat sokáig, főképpen azért, mert Arad és Temesvár erősségei a császári hadak kezén vannak”. Ez is igaz volt, meg az is, hogy Debrecen, az új főváros inkább valami rendetlen zűrzavar, mint megfontolt háborús központ képét mutatta. Ebben a rendetlenségben, zűrzavarban kellett hetek alatt rendet teremteni. A hadseregnek — többek között — ágyú is kell a harchoz. Kossuth 48-ban még arra buzdította Görgeyt: törjön be Ausztriába, onnan hozzon fegyvert. „Fegyvert, fényvert mindenáron, én a poklot is megmozdítom...” — írta Görgeynek. De akkor még működött Pesten ágyúgyár — január után az sem volt többé. És Kossuth kiküldte az embereit : felkutatták az apró bihari hámorokat, műhelyeket, felszerelték Nagyváradon a Pestről ökrösszekéren elmenekített ágyúgyártó gépeket, odalent Erdélyben Gábor Áron is felállította apró műhelyét — és lett ágyú. Csányi László kormánybiztos azt írta Kossuthnak, hogy egy verebésző puskáért 14—15 forintot fizet, összeszedetett már minden jurátuskardot „Ne haragudj, ha fegyvert kerek, barátom, a szomjas ember vízért, az éhes kenyérért, a fegyvertelen fegyverért esd, szüksége van arra a nyomoríthonnak.” Január 29-én kezdte meg a nagyváradi ágyúgyár a munkáját a később Aradon vértanúhalált halt Lahner György tábornok irányításával. Sok helyütt — így Debrecenben is — állítottak fel fegyverjavító műhelyeket, ahol a mindenünnen összeszedett régi, rossz puskákat javítgatták. A debreceni „puskás műhelyben” — ahogy Kossuth nevezte a debreceni műhelyt — Besztercebányáról idejött munkások dolgoztak. A szuronygyártást Breznóbányáról idejött munkások kezdték el egy bihari faluban, Petrószon. Egy debreceni lakatosmester, Horog Lajos ugyancsak szűron sokat kész, nincsen munka s maga Vasvári Pákormeybiztos megy vidékre, hogy a debreceni lakatosmesternek segédeket hozzon, bárhonnan. Nagyvárad mellett, a Pece patak kicsiny vízére malmot raktak, ahol puskaport őröltek, s ez a patak hajtotta azt az esztergagépet is, amelyik az első ágyúcsövet kifúrta. Maga a parancsnok, Lukács Dénes ezredes esztergályozta az első ágyúcsövet, amelyen ez a felírás volt: „Ne bántsd a magyart !* Mai szemmel nézve, valóságos kétségbeejtő viszonyok között kooperáltak egymással a különböző műhelyek : Máramarosban öntötték a réz ágyúcsöveket, de Munkácsra vitték — szekéren — kifúrni őket, a lőszert hozzá levitték Nagyváradra, onnan vissza Munkácsra — szekéren persze ezt is. De nemcsak ágyú kell, hanem puska is, a puskába töltény, a tölténybe puskapor, a puskaporhoz többek között salétrom, aztán gyutacs is kell, ami a puskaport meggyújtja ! Sok izgalmas fejezete van a 48-49-es szabadságharcnak, de ha megírnánk, talán a legizgalmasabb az volna, amelyik a hadiipar megszervezéséről szól. Kossuth ismerte, tudta ennek jelentőségét, azért írta február elején Lukács Dénes ezredeshez : „Lőszert, uram, lőszert! 3-szoros tölténykészlet minden ágyúhoz, ezt teremtsen ön rögtön, azonnal, ha arannyal mérik is. Adjon jutalmat, büntessen az»1’*••¡« minden eszközhöz, de IC-tert tererttsen mindenek előtt, sietve, azonnal — minden ettől függ.” A honvéd seregeknél nem kevesebb, mint kilencfajta puska volt, s huszonegyfajta ágyú , mindehhez megfelelő* lőszert kellett volna csinálni.* Volt úgy, hogy sehonnan sem* lehetett már ólmot találni a* lövedékekhez, s a véletlen se-!gített : a váradi megyeháza pincéjében több száz mázsá- nyi elfeledett ezüstös ólmot* találtak — ebből öntöttek ól-* mot. De a kézi lőfegyverhez* többek között papírfojtás is* kellett: nosza, összeszedik a* megyék levéltáraiból a régi * és hasznavehetetlen jegyző- * könyveket, régi periratokat, * ezt használják fojtásnak. A váradi lőszergyárban osztrák tüzér hadifoglyokat dolgoz-* tatnak — ők töltik a puska-* port a lövedékekbe. De hát* nem bíznak bennük, s a műn-* kát így osztják meg: egy fo-* goly osztrák tüzér tartja a 16-* vedéket, egy magyar tüzér önti* bele a puskaport ..." * S ha ezt a semmiből min- dent teremtő, hallatlan szervező munkát látjuk, minden-* hol Kossuth -nevével találko-* zunk. Kossuthéval, aki a debreceni városháza emeleti abblakai mögött virraszt, kül-döttségeket fogad, leveleket f ír, intézkedik, minden az őr kezében fut össze, a kormányt és az országgyűlés csak kíséri ret az ő vezénylő akarata mellett. Ha az ablaka alatt estén- i ként elmegy valaki, halkra fogja a hangot, csend van a városháza körül. Kossuth dolgozik... (Folytatjuk) • A Romániai Kommunista Párt megalakulásának 40. évfordulójára Negyven esztendővel ezelőtt, 1921. május 8-án nagy esemény történt a román munkásosztály, s az egész nép életében. E napon alakult meg a Romániai Kommunista Párt. 1917és 1920 között — mint szerte Európában — a román munkásosztály is a forradalmi fellendülés éveit élte. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására óriási sztrájkhullám söpört végig Románián is. A forradalmi fellendülésének egy ideig nem tudott gátat vetni sem a román burzsoázia és földesúri osztály terrorja, sem az úgynevezett néppárt áruló politikája. Mert hiába fogatta el a néppárt kormányának elnöke, Averescu tábornok a Romániai Kommunista Párt I. kongresszusa küldötteinek többségét, hiába tartotta őket közel egy évig letartóztatásban, a munkásosztály forradalmi pártjának megalakulása ténnyé vált. Alig másfél év múlva az RKP II. kongresszusa már nagyon fontos határozatokat hozott, így többek között követelte a nagybirtokok kárpótlás nélküli kisajátítását, leszögezte, hogy a leigázott nemzetiségek felszabadítása csak a proletariátus győzelmétől várható. Ahogy Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondotta: „A munkásosztály és a dolgozó tömegek a pártban — egyes elméleti hiányosságai ellenére is — harcos vezetőkre találtak.” S a párt e harcos vezető szerepét négy évtizeden át minden körülmények között meg is tartotta. Amikor a forradalmi hullám után Európa-szerte —így Romániában is — a forradalompálya következett, a párt a nehéz illegális körülmények közepette is kemény harcot folytatott az áruló jobboldallal és felkészült az új harcokra. A párt harcát siker koronázta. Amikor 1944. augusztus 23-án a szovjet hadsereg megkezdte Románia felszabadítását, a párt által vezetett hazafias erők megdöntötték Antonescu fasiszta diktatúráját. Ezzel új szakasz kezdődött a román nép életében. A népi demokratikus forradalom szakaszain át a román nép a párt vezetésével eljutott a szocializmus építésének abba a dicső szakaszába, mely a nép soha nem látott felemelkedéséhez vezet. A Romániai Kommunista Párt negyven év előtti első kongresszusától történelmileg nem hosszú az út a Román Munkáspárt III. kongresszusáig. Mégis az RMP múlt évi III. kongresszusán elfogadott ötéves terv olyan távlatokat nyit meg a román nép fejlődésében, mely minden azelőtti időszaknál nagyobb történelmi jelentőségű lesz. Csak az elmúlt tíz év alatt több mint 3,5-szörösére emelkedett az ipari össztermelés, több mint ötszörösen túlhaladva a háború előtti éveket. 1965-ben a nemzeti jövedelem több mint 70—80 százalékkal lesz nagyobb, mint 1960-ban. A román nép — élén a munkásosztály larijával — sikeresen küzdi le az új, magasabbrendű társadalom építésének útjában felmerülő nehézségeket és biztosan vezeti a Román Népköztársaság népeit a kommunizmus felé. E történelmi jelentőségű évfordulón a proletár internacionalizmus jegyében szívből köszöntjük a román népet és vezető erejét, a Román Munkáspártot. Kisipari termelőszövetkezetek a lakosság szolgálatában (Tudósítónktól) Hajdú-Bihar megye szövetkezeti ipara az idei esztendő néhány hónapja alatt is komoly mértékben fokozta javító-szolgáltató tevékenységét. Ennek érdekében helyezték üzembe azt a tehergépkocsit is, amely a falvak, a tanyavilág részére végzendőkisjavítások ellátására a helyszínre szállít szövetkezeti kisiparosokat VHP, munkaigényesebb javítások esetén a munkadarabot viszi be Debecenbe és — elkészülte után — visszaszállítja. Emellett több vidéki községben és tanyaközpontban szolgáltató részlegeket nyitott a KISZÖV, mint például a Hortobágyon fodrászüzletet, Nagyhegyesen cipészrészleget, Püspökladányban fodrászüzletet kozmetikával és így tovább. Hasonló a helyzet az építőszövetkezeteknél is. Megyei viszonylatban az idén is komoly kislakásépítkezési programot vállaltak a ktsz-ek. Balmazújvároson például az ottani Építő Ktsz csupán ezidáig 14 családi ház építését vállalta, s ez a szám előreláthatólag 20-ra emelkedik majd. Ezenfelül a múlt évről elmaradt 7 lakóház befejezését is vállalták a dol- ■ gozók. A kislakások építésénél igen komoly munkát végez a Zs. Nagy-brigád, amely arról is nevezetes, hogy tagjainak átlagos életkora 19 esztendő. A szövetkezet vezetői úgy határoztak, hogy kislakás építési programjuk megvalósítása érdekében még egy komplett ifi-brigádot hoznak létre. Ez is a fiatalok jó munkájának elismerését bizonyítja. A balmazújvárosihoz hasonlóan a berettyóújfalui Építő Ktsz is komolyan felkészült kislakások építésére. De ugyanez a helyzet Derecskén, Nyírradonyban is. Az építőipari szövetkezet dolgozói az építési munkáik mellett szakipari részmunkákat is végeznek, így többek között kútfúrással, csatornázással, tetőfedéssel, szigeteléssel és villanyszereléssel is foglalkoznak.