Hajdú-Bihari Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-03 / 79. szám

— Várható időjárás szomba­ton estig. Az évszakhoz ké­pest hűvös idő. Kisebb fel­hőátvonulások, valószínűleg csapadék nélkül. Helyenként élénk, átmenetileg erős északnyugati—északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. (MTI) — A Moziüzemi Vállalat igaz­gatósága közli, hogy április 4-től 20-ig az ifjúsági bérle­tek minden film megtekinté­séhez érvényesek. — A hajdúszováti református egyház vezetősége felhívja mind­azok ügyeimet, akik hozzátarto­zóinak síremlékük van ,a temető­ben, hogy 1965. április 15-ig vegyék gondozás alá. — Debrecenben, a Széc­henyi utca 1. szám alatti Mű­vészklubban rendezi meg a Hazafias Népfront megyei elnöksége, a Képzőművészek megyei csoportja és a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat művészeti szakosztálya vasárnap délután 3 órakor „A felszabadult Magyaror­szág Képzőművészete" című előadást. — A Gépíró és Gyorsíró Iskolá­­ban a dolgozók esti tagozatára a beiratkozás megkezdődött. Jelent­kezni április 1—30-ig. Vörös Had­sereg útja 8. szám. Délelőtt 8—12-ig. — A Debrecen Városi Ta­nács V. B. mezőgazdasági osztálya közli, hogy lóvizsga lesz április 7-én a méntelep­nél, április 8-án a bánki er­dőhivatalnál és a cserei ál­latorvosi rendelőnél, április 9-én a vásárpénztárnál, na­ponta 8-tól 10 óráig. — Szünidei modernlánc-tanfo­­lyam a Bartók teremben (Arany­bika). Beiratkozás tanfolyamkez­déskor: április 4-én,­ délután 2 órakor.­­ Az Orvos- egészségügyi Szakszervezet tiszántúli se­bész szakcsoportja március 27-én és 28-án tudományos ülést tartott Fehérgyarmaton a járási kórházban. A tudo­mányos ülést dr. Ladányi Józsa professzor, a sebész szakcsoport elnöke nyitotta meg és vezette le. A kétnapos ülésszakon előadást tartott dr. Szeleczky Gyula profesz­­szor és még több debreceni sebész specialista.­­ Tánctanfolyam indul a tavaszi iskolai szünetben április 5-én du. 3 órakor a Postás Kultúrotthon­­ban kezdők és haladók je­szére. Tanítás minden nap. Tanfolyam­­vezető: Dr. Konyz Ernőné tánc­pedagógus. tu um ii in mi M ni ni ii ii ii ni ii hu “ Fővárosi 3. sz. Sph­elpszi Vállalat S ■» felvételre keres építőipari « munkásokat Jelentkezés: Bp. VIII., Csokonai­­ S u. 6., munkaügyi osztály: 5ii mi mi miii miiimiiiiiiiiii iiiV. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 1, 3, 60, 75, 81. — A Fű­vészkert utcai ál­talános iskola Diószegi Sá­muel úttörőcsapata ma, 1905. április 3-án délelőtt 11 óra­kor ünnepélyes csapatössze­jövetelt tart a Hungária mo­zi helyiségében. Az ünnepség után az iskola épületében megnyílik a felszabadulás tiszteletére rendezett város­­fejlődési kiállítás. Moziműsor Az ifjúsági bérletek a tavaszi szünidőre április 4-től 20-ig min­den filmhez érvényesek. VIG DU..- »/( 4, v.8: A kőszívű ember fiai I—II. rész, új magyar film, 1 órás előadás, dupla hely­­árral. Ifjúsági bérletek érvénye­sek- 4-én vasárnap. i?, */( 4, V. 8: A kőszívű ember fiai I—ti rész. Az ifjúsági bérletek a la­jrai elő­adásra érvényesek. 5-én hétfőn: I/4­4, •/4­8: A kőszívű ember fial I—II rész. VÍG DE.: V(l: Éjszakára hajnal, új magyar film. Ifjúsági bérletek érvényesek- 5-é® hétfőn: 'AID, V,12, V,I: Hurrá, nyaralunk! új szovjet film. Hiúsági bérletek érvényesek. APOLLO DE: ma és hétfőn: '/(10, Vi8: A kőszívű ember fiai I—II rész APOLLÓ DU.: ma 6 és Vi9: Éjszakára hajnal, új ma­gyar fim, vasárnap: '/,4,' fl, vi9: Itt­hon, új magyar film, 5-én hétfőn: 6, 'AO: Itthon, új magyar film. If­júsági bérletek érvényesek­ ME­­TEOII: ma, vasárnap és hétfőn: de. 10. dú. 3 és 7: A kőszívű em­ber fiai I—II rész. HUNGÁRIA: ma reggel 8 órakor. Éjszakára hajnal, új magyar film. Ifjúsági bérletek érvényesek. 5-én hétfőn: 5: A Párduc I—II rész, olasz film. 4 órás előadás, dupla helyárral. Ifjúsági bérletek érvényesek. KLI­NIKA­ vasárnap: 3, 5 és 7: Éjsza­kára hajnal, új magyar film. If­júsági bérletek érvényesek. MÁV J­AN­MI­J A VÍT­O. vasárnap: 5 és 7: Itthon. Matiné, VÍG: 4-én 10 órakor A csodálatos malom. APOLLÓ: 4-én 9 és 11 óra­kor Halló, japán! A nagy érdeklődésre való tekin­tettel a „A KŐSZÍVŰ EMBER FIAT” c- filmből a Víg moziban vasárnap 12 órakor különelőadás lesz. Az­­Ifjúsági bérletek erre az előadásra érvényesek. Felelőtlenség szem- és fültamil voltak áp­rilis 2-án délután negyed 4 óra tájban a Debrecen, Ta­nácsköztársaság útja 39. szá­mú ház környékén tartózkodó — Felszabadulásunk 20. év­ (járókelők és a közelben dél­­fordulóját nagyszabású, a \ S°z<* munkások, szakkörök munkájának ered­) Az említett irázzal szem­­ményes összefogását bizonyi- S k®*1* az úttest menetirány gzd­­tó kiállítással ünnepli a deb-­­rinti jobb oldalán szabályp­­receni Fazekas Mihály Gim- c­san parkírozott egy személy­­názium. Az iskolai lépcsőház­­ gépkocsi. Később oda érkezett zak falait hatalmas tablók 69 11 rendszámú dom­­díszítik, amelyeken megörök; Per, majd néhány házzal ta­­kitették a fasizmus összeom­­í­votabb, a parkírozó személy­­lásának utolsó hónapjait, az­­gépkocsi mögött megfordult, újjáépítés hősi erőfeszítéseit. Í­gy tolatni kezdett, hogy rako- Más tablókat az iskola életé-­­ mányát letegye. A személy­ből, a politechnikai oktatás- a képkocsi irányába tolatott. De ról készült képek díszítenek. A hogyan? A szemtanúkban A vitrinekben, tárlókban­­ meghűlt a vér! A dömper­ge­­könyvkiadásunk ünnepi alku-­e­zetője m­inden elővigyázatos­mai, az iskola kiváló tanú­­i sag nélkül indított, gépsár­­óinak s együtteseinek arany­os ezüst érmei, kitüntetései láthatók. A fotoszakkör tag­jai Épülő, szépülő városunk címmel készítettek fénykép­sorozatot. t m műve nekiütközött a arc-i mélygépkocsinak, és métere­­­ken át tolta. Csak a szen­­mélygépkocsiból ijedten ki­ugró utas és a közelben dol-­ gozó munkások kiáltozására­­ állt meg a dömper, s így nem, következett be súlyos baleset. A dömper vezetője semmi­­ felelősséget nem érzett. Ugyanis, amikor a gépkocsi tulajdonosa és a szemtanúk kérdőre vonták, hogyan tehe­tett ilyet ■— kérdéssel vála­szolt: „Csak nem gondolják,­ hogy minden indítás után­ hátranézek?!” Pedig köteles­sége lett volna. A közlekedés-­­ rendészeti szabályok előírják,­­ hogy a tolatás megkezdése­­ előtt a járművezető köteles­ meggyőződni arról, hogy a­­ tolatás nem veszélyezte­ti-e a jármű mögött haladó­ vagy tartózkodó személyeket,­ járműveket, tárgyakat. Sőt,­ ha másként nem biztosítható­ a balesetmentes­­ tolatás, a­­ járművezető a tolatás biztosí­tására alkalmas személy köz­­­­reműködéséről is köteles gon-­­­doskodni. Az FB 69—11 for-­ galmi rendszámú dömper ve-1 vetője egyik szabályt sem tar-­­ totta be. , Hasznos lenne, ha a rendőr­­­­ség feltenne néhány közleke-­­­dési kérdést a dömper veze-­­ tőjének.­­ (ny) : wwwwvwwwvww Színház m­űsor Ma 7-kor Peer Gynt bérletszü­net- Vasárnap 7-kor Márta Újhá­­zy bérlet. Kedden 7-ko­r Don Pas­­quale: Erkel bérlet.­ Előadások a Hungária Kamaraszínházban. Ma 7-kor Sosem lehet tudni. Va­sárnap 7-kor Férfiaknak tilos-Szelvény bérletek beválthatók! Az Ady Endre művelődési ház HÍRE — Szabás-varrás tanfolyam in­dul az Ady Endre Művelődési Házban, Vörös Hadsereg útja 2S/C I. em. Megbeszélés április 5-én, hétfőn du. 5 órakor- FŐBB NYEREMÉNYEK: Berendezett családi ház garázzsal, Moszkvics autóval, balatoni telek vikendházzal, autóval, vikendházak autókkal, hűtőgépek, televíziók, magnetofonok, rádiók és még 10 000 nyeremény. VIT-SORSJEGY Kapható : KISZ-szervezeteknél, úttörőcsapatoknál, továbbá hírlapárusoknál, postahivatalok­ban és postai kézbesítőknél. — Ara : 3,50 Ft — Húzás : július 11-én .^laaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. laaaaaaaaaaaaaaaaaaaa Tovább haladt Hajdú-Biharból a hálastafétat. Az országos felszabadulási­­ staféta pénteken délután a­­ debreceni Vörös Hadsereg út­iján levő szovjet hősi emlék­íródtól tovább folytatta útját­­ Nyíregyháza—Záhony felé.­­ Debrecenből motorkerékpáron­­és személygépkocsikon vitték­­a színes selyemszalagokkal "borított stafétabotokat. Nyír­egyházán csatlakozik a Sal­gótarján—Eger—Miskolc útvo­nal váltója is, s 25 főnyi kül­döttség köztük Münich Ju­dit sportoló, a debreceni Kossuth gimnázium tanuló­ja — adja majd át Ungváron a magyar fiatalság üdvözletét vivő stafétát. április 4-én felszabadulási váltófutást rendeznek Debrecenben Ebben az esztendőben is megrendezik Debrecenben a felszabadulási váltófutást. Április 4-én reggel kerül sor a stafétára. Az úttörő lányok az Egymalom utca sarkától 7,45-kor, az úttörő fiúk ugyan­csak az Egymalom utcától 7,55-kor, a nők a Sallai utcá­tól 8,05-kor a férfiak a nagy­erdei hősi emlékműtől fut­nak, 8,15-kor. Valamennyi váltó a Péterfián a Vörös Hadsereg úti szovjet hősi emlékműig fut. A váltók a következő rajt­számokkal indulnak. Úttörő lányok: 1. Ady, 2 Pa­csirta, 3. Vígkedvű, 4. Hunyadi, 5. Péterfia. 7. Szoboszlai út, 7. Fa­zekas, 3- Nagy Sándor, 9. Arany, ' lo. Kossuth gyak., 11. Tóthfalusi, 'la. Simonyi, is. Petőfi, 14. Csapó­kért, 15. Eötvös, II. Bányai.­tmerő fiúk: 1. Ady 2. Pacsirta, 3. Új Élet park, 4. Vígkedvű, 5.­­Hunyadi, 6. Fúvósokért, 7. Füvész­­ki II., 0. MÁV-műhelytelep. * falusi, 16. Simonyi, 17. Petőfi, 13. Csapókert, 19. Eötvös. Nők: 1. Fazekas g., 2. Bethlen O. t., 3. Bethlen a. t., Bt., 4- Kos­suth gyak­. 5. Csokonai, 6. Csoko­nai II., 7. Csokonai III­, 8. Refor­mátus gimnázium. Férfiak: 1. D. Honvéd, 2. D. Épí­tők, 3. Fazekas I., 4. Építőipari, 6. Gépipari, 3. Gépipari II., 7. Faze­kas II., 8. Fazekas II., 9. DASE, 10. DEAC, 11. Református, 12. Tóth Árpád, 13. Tóth Arnád II., 14. Tóth Árpád III­, 15. D. Honvéd H. > ■» Anner ■ ■Ünnepi sportműsor ! Április 3. szombat I ATLÉTIKA 11 Nagyerdei Vidámpark möglü­li cerdőrész, 15 óra. Hajdú-Bihar és­­ Debrecen 1015. évi serdülő, ifjúsá­gi, felnőtt férfi és női mezeifutó bajnoksága. BIRKÓZÁS DV8C sportcsarnok», 11 óra: A Tarsinyi József emlékverseny első napi küzdelmei — ifjúsági versenyzők részvételével. KÉZILABDA MGM—pálya, 18 óra: D. Sparta­cus—D. Kinizsi (női, Farkas), — 16.50 óra: DVSC—MGM Vasas (férfi, Tímár), — 18 óra: D. Dó­zsa—DVSC (női, Szilágyi), — 18.50 óra: D. Dózsa—DASE (férfi, Szolnoki). NB II-es csapatok fel­­szabadulási villámtérn­áj­ának első napi mérkőzései. — Kinizsi-pálya, 14 óra; D. Dózsa—DVSC (női, Sz­e­­csődy), — 14.50 óra; d. Dózsa— DASE (férfi, Papp), — 15-50 óra; D. Sartacus—D. Kinizsi (női, Szat­mári), — 16.40 óra; DVSC—MG­M Vasas (férfi, Simon). Ifjúsági csa­patok felszabadulási villémtorná­­ja. LABDARÚGÁS DVSC-pálya, 16 óra; D- Kinizsi J —Rudabányai Bányász (szolnoki jv., Rompa, Kovács S-) NB III-asi bajnoki mérkőzés. — Előre-pálya, 16 óra; Vízügy—DEAC IT (Fülep, Sárszegi). Városi bajnokság. Spartacus-pálya, 13, Építők és DVSC-pálya, 13.30, Előre-pálya, 14 órától: Slispályás bajnoki mérkő­zések. Április 4, vasárnap ASZTALITENISZ Tanítóképző tornaterme, 9 óra: Felszabadulási emlékverseny, a debreceni szövetség rendezésében, szakszervezeti férfi, ifjúsági, fel­nőtt férfi és női egyes verseny­­számokban. ATLÉTIKA Egymalom, Sallai utca, nagyer­dei hősi emlékmű, 7.45, 7.55, 8.05 és 8-15 óra. Felszabadulási váltó­futó verseny, úttörő lányok, fiúk, nők és férfi váltók részvételével. BIRKÓZÁS DVSC sportcsarnoka, 9 óra. A Tarányi József ifjúsági emlékver­seny befejező küzdelmei. KÉZILABDA MGM-pálya, 8 órától. A nyolc debreceni NB II-es csapat villám­­tornájának befejezése, döntők az első és a harmadik helyért.­­­­Kinizsi-pálya, 13.30 órától. Az if­júsági csapatok felszabadulási vil­­lámtornája. Döntők-Derecske, 16 óra. Derecskei já­rás— Balmazújváros (férfi). — Haj­­dúsámson, 9.30 órától: Villámtor­na a HIM Vasas, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Vámospércs, H. Honvéd csapatainak részvételével. — Téglás, 9-30 órától: Villámtorna a D. Vörös Meteor, Balmazújvá­ros, HIM Vasas, D. Ruhaipari női csapatainak részvételével. LABDARÚGÁS Nagyerdei stadion, 15 óra: Deb­­receni VSC—Diósgyőri VTK (Ems­­berger). NB I/B-s bajnoki mér­kőzés. — Stadion, 13-15 óra: DVSC II—Berettyóújfalui MEDOSZ (Paggyas, Elekes, Papp). — Előre pálya, 10 óra: D. Előre—D. Postás (Leányvári, Vincze S., Kaeitten­­májer). — DVSC pálya 8.30 óra; D. Elektromos—D. Építők (Szöllősi, Báthori, csabai). Megyei bajnoki találkozók. — DVSC salakpálya, 9 óra; Medicor—D. Honvéd II. (Kövy­ér­, Papp J ). — Építők pá­lya, 10 óra; Talajjavító—DMTK (Nagy L., Bradács, Egeresi). — Pal­­lag, 9.30 óra; Pallag—DASE (Vin­­cze L., Dávid). Városi bajnoki mérkőzések. — DVSC pálya, 10 óra: DVSC—Berettyóújfalui MEDOSZ (Veres, Boros). — Kini­zsi pálya, 8.30 óra: D. Dózsa—D. Kinizsi (Gutfr­und, Géder). — Elő­re pálya, 8.30 óra: D. Előre—D. Postás (Kasztenmájer, Vincze L.). —­ Elektromos pálya, 10.45 óra: D. Elektromos—D. Építők (Sárszegi, Kovács S ) — Építők pálya, 8.30 óra: Talajjavító—DMTK (Bradács, Egeresi).DEAC pálya, 9.30 óra: DEAC—D. Építők II. (Penyige, Szi­lárd Cs.)- Ifjúsági bajnoki mérkő­ Vidéken. Megyei bajnokság: Hajdúböszörményi Bocskai—De­recske­ MEDOSZ (nyíregyházi Jv., Pálfi, Keresztesi) Hajdúszoboszlói Bocskai—Nádudvari TSK (szolnoki Jv., Györgyössy dr., Magyar), Pol­gár-Hajdúsági Iparművek Vil­la (Hernyók, Farkas, Kiss I­). — Debreceni járási bajnokság: Nyír­­adony—Hajdúszoboszlói MEDOSZ (Erdei, Karsai), Nyírábrány—Ebes (Bérczi, Petrilyák), Hajdúdorog— Hajdúhadház (Nagy J., Bogdándi), Vámospércs—Bödünhát (Borsos, Kerén), Józea—­Tiszacsege (Csaba dr., Kapornaki) Nyírmártonfalva —Hajdúsámson (Horváth K., Agár­di). SAKK Simonffy utca l/c. I* e., 9 óra: Ünnepi villámverseny, a felsza­badulás évfordulójának tiszteleté­re. (A részvevők sakkórát vigyz­­nek magukkal.) TEKE DEAC pálya, 8 óra: D. Kinizsi— DEAC. — Honvéd­ pálya, 8 óra: D. Honvéd—D. Postás. —DVSC pá­lya, 8 óra: A DVSC ifjúsági házi­versenye. TENISZ Egyetemi teniszpályák, 8.30 órai Felszabadulás: villámtorna, férfi egyes és páros versenyszámokban. VIVAS Fü­vészkert utcai iskola torna­terme, 8.30 óra. Kardvívó emlék­verseny, a városi szövetség ren­dezésében. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának Lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Pallós Imre Szerkesztőség: Debrecen. Tóthfalusi tér 10. Telefon: 11—40 Kiadja : Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen. Tóthfalusi tér 10. Felelős kiadó: Balogh Endréné Telefon: 30­01 Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hóra: 13 forint Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél Index: 2502? Szabadság Lapnyomda: Debrecen debreceni NB II-es csapat villám- Pelefőn vezető: Reményi Sán­dor HÚSVÉTRA Harminc forinton felüli töltőtollakra 3—12 hónapi garancia Mindazoknak, akik szeretett fér­­jem és sógorunk, BÁNHEGYI JÓZSEF nyugdíjas MÁV-felügyelő temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot­­ helyeztek és mély fájdalmunkban őszinte részvétüket nyilvánították, ez­úton mondunk köszönetet. A gyászoló család Ma: D. Kinizsi—Hudabánya VASÁRNAP: DVSC-DVTK NB-s csapataink közül ezen a héten csak két együttes játszik Debrecenben, a DVSC és a D. Ki­nizsi. A többiek idegenben küz­denek a bajnoki pontokért. A D. Kinizsi NB III-as együttese ma délután 4 órai kezdettel a DVSC pályán játssza soron követ­­kező bajnoki mérkőzését. Ellen­fele a Rudabányai Bányász- NB III-as csapataink közül vasárnap a DEAC Nyíregyházán, az MGM Vasas Szolnokon, a D. Dózsa­­pe­dig Kisvárdán játszik. Nagy érdeklődés előzi meg a két volt NB I-es csapat, a DVSC ,Péterfia, 10. Péterfia II., 11. Szó-­­ és a Diósgyőri VTK vasárnapi,­­boazsai, 12. Fazekas, 13. Nagy­sán­ debreceni összecsapását. Az NB dór­­., 14. Kossuth gyak., 15. Tóth­ I/B-ben eddig lejátszott három­­ forduló után mindkét csapat ve­retlen , de a Diósgyőrnek két pont előnye van. Ezúttal a hazai pálya szól a DVSC mellett. A deb­receniek előreláthatólag Németh — Magyar, Nagykapjosi, Varsányi — Cseke, Somodi — Fajd, Zilahi, Cellér, Gazsó Cseke összeállítás­ban lépnek pályára- A mérkőzést Emsberger vezeti. A D. Honvéd jól rajtolt NB II-es együttesének ezúttal nagyon ne­héz dolga lesz Sajószentpéteren, ahol a pont nélkül álló Borsodi Bányász ellen mérkőzik a csapat. A Honvédban újra játszik Deme­ter­­Árva helyén, a balhátvéd posztján. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, nagy­apám, testvérem és * Jó roko­nunk, BALLA JÁNOS temetésén megjelentek, sír­­­ára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban együtt éreztek. Bánatos felesége és gyermekei

Next