Hajdú-Bihari Napló, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-15 / 139. szám

Ki ivott az első? A legnagyobb felfedezések feltalálói — a tűzé, az első fémeké, az emelőcsi­gáé — a névtelenség történet alatti ré­tegébe süllyedtek. De sok ismeretünk, használati tárgyunk akad, amelynek eredetét, első európai, illetve hazai fel­bukkanását a tudománytörténet év­könyvei megőrizték, így­ az arab számjegyeket az Úr 999. esztendejében ama II. Sylvester pápa honosította meg, aki I. István kirá­lyunknak a következő évben koronát küldött. Tizedes számítást először 1460- ban Regiomontanus, a budai udvar csil­lagásza, utóbb pozsonyi egyetemi tanár alkalmazott. Ugyanő rendezte be 1465 körül Budán Magyarország első csillag­vizsgálóját is. Az első földgömböt 1490- ben Martin Bellaim nürnbergi csillagász készítette el. A legrégibb magyarorszá­gi földgömb, amely az 1490-es években készült, ma a krakkói egyetem könyv­tárában van. Az első európai iránytűt 1310 körül a firenzei Flavio Gloia hasz­nálta. A „camera obscura”-t, a sötét­kamrát 1321-ben Levi ben Gerson al­kalmazta. Maga csak tartja Intim Pista, hogy miért eleve­nítették fel az ősrégi magazin­stílust a televízió május 1-én sugárzott családi műsorában? — Hogyne tudnám, mint a Színházi Életből emlékezni mél­­tóztatik, én mindent tudok. Le­hetek őszinte? A közönség min­dig szeretett hírességek abla­kain bekukucskálni. 1968-ban is szereti fellibbenteni a függönyt s lélegzetvisszafojtva figyelni, ha kedvencei „önmagukat” ala­kítják. Ezúttal is megidéztek — s én jöttem. Adtunk egy kis idillt, egy kis humort, egy kis pletykát. Nem kis siker volt. Tehát — bocsássa meg a sze­rénytelenségemet — nemcsak jöttem, hanem láttam és győz­tem is. Méghozzá kiütéssel, mint b, lapjuk kritikusa megállapí­totta. — Magam is így érzem. De mit szól ahhoz, hogy a műsor szerkesztője megvétózta a bírá­ló ítéletét a Rádió- és Televízió­újságban? — Csöppet sem csodálkozom rajta. A szerkesztő elfogult sa­ját műsorával szemben, meg aztán — mi tagadás — rossz csengése van manapság az „in­­timpistáskodás” kifejezésnek. Ki vállalná örömmel a vádat? Kétségbe vonni azonban, hogy jelen voltam az említett össze­állításban, kitűnően éreztem magam, sőt én adtam meg az alaphangot, nem nagyon lehet. Már amennyiben a mérce ob­jektív. — Jól megtanulta a mai fra­zeológiát. — Hát igen, nekem is lépést kell tartanom a korral. Ma már nem arról szól a beszámoló, ki mikor esküszik és válik (apro­pó: külföldi csillagok kivételek, minden közepesen tájékozott ember tudja nálunk B. B. vagy Taylor viselt dolgait), hanem in­kább arról, milyen boldog derű ragyogja be művészeink (mű­vésznőink) három (négy, öt, hat) szobás lakását (esetleg villáját, borpincéjét). Mai kiszólással (tényleg fejlődőképes vagyok): Micsoda különbség! — őszinte volt. Hadd legyek én is az! — Óhaja parancs. — Nincs szükségünk sem a hagyományosan ósdi, sem a modern köntösbe bujtatott (s ugyancsak ósdi) „Nagy szí­nészek papucsban” revükre. Hagyják a színészeket és a szí­nész házaspárokat a színházban játszani, s ne kényszerítsék őket arra, hogy efféle szerepe­ket alakítsanak! Lényegében igaza van Gábor Miklósnak: „Színész és közönség találkozá­sa a színházon kívül mindig émelygő, a tengeri betegséghez hasonló rossz közérzetet okoz.” (Magyar Hírlap, 1968. június 9.) Maga tehát, Intim Pista, nem szívesen látott vendég, hiszen elavult ízlés szószólója a kis­polgári eszmények képviselője. Annak örülnénk tehát, ha leg­közelebb nemcsak a műsor szerkesztője átkozná meg (utó­lag), hanem azok a nézők is, akik ma még változatlan áhí­tattal bálványozzák. Hát akkor isten áld­ja, kedves Pista, pá­pa .. . Veress József Fernand Léger világhírű francia mű­vésznek mintegy kétszáz alkotását mu­tatja be a Kulturális Kapcsolatok Inté­zete rendezésében megnyílt kiállítás a budapesti Műcsarnokban. Balra fent: „Arc és kéz” (bronz). Középen: „Kom­pozíció” (faliszőnyeg). Lent: „Anya és gyermeke” (mozaik). (MTI-fotó : Szebellédy Géza felvételei.) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. JÚNIUS 15. ERKEL FERENC EMLÉKEZETI Hetvenöt esztendeje távozott el az élők sorából a magyar zenetör­ténet legragyogóbb tehetségeinek egyike, Erkel Ferenc, első jelentős operáink alkotója, a kiváló kar­mester és zongoraművész, az ön­magára ébredő, eszmélni kezdő magyar nemzeti zenekultúra sok­oldalú és fáradhatatlan szervező­je. Családjában több muzsikus is akadt, édesapja, a németgyulai is­kola tanítója, oltotta 1810-ben szü­letett fiába, Ferencbe a muzsika szeretetét, s az atyai házban kapta első leckéit is a zene tudományá­ból. Tízéves korában már kitűnően orgonáit, és nemegyszer édesapját is helyettesítette. Erkel Ferenc művészi magatar­tásának kialakulásában három vá­ros kultúrájának és hagyományai­nak volt döntő hatása. Pozsony­ban, ahol középiskolás diák volt, ismerkedett meg az európai zene eredményeivel. Kolozsvárt, ahol a fiatal muzsikus zongoratanárként kezdte pályafutását, ébredt rá ar­ra, hogy életét a magyar zene fel­virágoztatásának kell szentelnie. Pest-Budán, csaknem hat évtize­des munkásságának színhelyén érett nagy művésszé, korszakos ze­neszerzővé, karmesterré és peda­gógussá. 1834-ben hatalmas sikerrel mu­tatkozott be a főváros közönségé­nek a Nemzeti Kaszinóban rende­zett zongoraestjén. Egy évre rá a Magyar Színjátszó Társaság kar­mestere lett. Itt kezdődött meg több mint fél évszázados kapcsola­ta a magyar operajátszással. Ava­tott zenei vezetőt talált személyé­ben az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színház. Erkel minden erejét megfeszítve dolgozott a sa­játosan magyar operarepertoár és játékstílus kimunkálásán. Szinte szimbolikus, hogy éppen első ope­rájának bemutatóján, 1840 agusz­­tus 8-án, vette fel színháza a Nem­zeti Színház nevet. Erkel Ferenc ismerte korát, amelyben élt, megértette, hogy a valóban magyar zeneművészet sor­sa egybeforrt a szabadság és a ha­ladás eszméivel. Annak a közön­ségnek írta operáit, amely szenve­délyesen követelte a szabadságot, a demokratikus emberi jogok biz­tosítását. Az 1844-ben bemutatott Hunyadi Lászlóban tágas zenei formákat tölt meg a reformkor ti­pikus hangszeres zenéje, a verbun­kos. Népies muzsika ilyen magas művészi foglalatban nálunk ko­rábban nem hangzott el. A mű is­mert kórusa a korszak mozgósító tömegdala volt, forradalmi harcra szólította a tömegeket. A szabadságharc bukása hosszú hallgatást jelentett Erkel életében. Az 1861-ben bemutatott Bánk bán keserűbb a korábbi színpadi mű­veknél. Szintézis ez a mű Erkel al­kotásai között, a magyar hangvé­telt magasrendű eszközökkel kap­csolja a kortárs olasz és francia opera eredményeihez. A Bánk bán sikerét a zeneszerző Erkel többé nem tudta megismé­telni. Ifjúkorának forradalmi esz­ményei elhalványultak a kiegye­zés utáni magyar társadalomban. Wagner elszánt hívei túlságosan konzervatívnak, mások nagyon is merésznek tartották zenéjét. A pu­ritán magyar hang tábora az ide­gen hatásokat vetette a szemére. Megbecsülésben volt része ugyan, de ez már inkább a nemzet nagy emberének szólt, mint az élő és hatékony alkotónak. Megbecsülés nemcsak zeneszer­zői munkásságát övezte. 1853-ban, a Nemzeti Színház együtteséből ő alapította meg első hivatásos zene­karunkat, a Budapesti Filharmó­niai Társaságot. 1867-ben az akkor alakult Országos Dalárdaegyesület — az első magyar kórusszövetség — országos karnagyává választja. 1875-ben igazgatója és zongorata­nára lesz a Liszt Ferenc alapította Zeneakadémiának. „Életfogytig” főzeneigazgatója a Nemzeti Szín­háznak, majd az Operaháznak. Utoljára 1890-ben, 80. születésnap­ján lépett a nyilvánosság elé, a tiszteletére rendezett hangverse­nyen vezényelt és zongorázott, s három évre rá, anélkül, hogy meg­érte volna életművének méltó el­ismerését, meghalt. „Kevesen tudják, és sohasem emlegetik, hogy már Erkel Ferenc elindult azon az úton, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet. ..” ,— mon­dotta róla egykor Kodály­­Zollán. Ma már azonban sokan tudják ezt, közkincs Erkel Ferenc munkássá­ga Breuer János Magyar nyelven is megjelenik a „Cartactual Először bocsátja közre magyar nyelven a külföldi tudományos in­tézetekben nagy sikert aratott idő­szakos gyűjteményét, a „Cartactu­­alt" a Kartográfiai Vállalat. Angol, francia, német nyelven 38 ország­ban használják a maga nemében különleges, negyedévenként meg­jelenő kiadványt, amely a földraj­zi, közigazgatási, népességszaporu­lati, közlekedési és egyéb fontos változásokról nyújt gyors, megbíz­ható információkat a világ minden tájáról. MCT re. Versek az örök természetről Ember és természet örök kap­csolatát újra s újra felfedezik, is­mét és ismét átélik a költők, éne­keket írnak a virágpompázatú ta­vaszról, a heves nyárról, a rozsdás lombozatú őszről, a jégvirágos tél­ről, az évszakok lelkünkben tük­röződő képéről, hangulatáról. S minden egyes vallomás új, más ol­daláról közelíti meg ezt a látszólag változatlan, örök, de végül is min­dig megújuló természetet. Ennek a több mint félezer olda­las verses összeállításnak a költői értékeiről aligha lehetne itt szólni. A tematikus válogatásról és egy­­beszerkesztésről, Kormos István munkájáról azonban igen. Az ösz­­szeállítás alapelve nem az időren­diség volt, hanem valamiféle han­gulati egységre való törekvés. Ez­által válik nemes értelemben cap­­ricciozussá a Négy évszak. Ez kissé nehézkessé teszi a kötet kezelését azok számára, akik feltétlenül idő­rendhez, ábécé sorrendhez vagy va­lami más fogódzóhoz ragaszkodnak. Rokonszenves viszont ez a mód­szer abban az értelemben, hogy engedi öntörvényűen élni a kötet­be foglalt verseket, a tudós pedan­téria verset szikkasztó hatása he­lyett minduntalan újabb kedves meglepetést tartogatva a kötet kö­vetkező lapjain. S végül, a gyűjte­mény átbúvárlása nyomán, mégis csak kialakult a kép az olvasóban: hogyan látta ember és természet vi­szonyát a görög lírikus, a középkor költője, a csapongó fantáziájú ro­mantikus, s hogy látja századunk énekese. Kora lelkét leheli bele természetverseibe a költő, önnön hangulatán szűri át a látványt, az élményt, s így egyazon témáról szólva is más tartalmakat közvetít számunkra minden egyes költe­mény. A kötet lapozgatása közben, eb­ben a sokszínű kórusban ki-ki megtalálja a kedvére valót. S mivel válogatás, így az olvasó se kíván­ja a teljességet: a terjedelmes, szép kiállítású, ízléses kötetben így is kirajzolódik előtte a világ­­irodalom évszakverseinek gyönyö­rűséges tablója. (Európa) Jenkei János Jobb későn... Washingtonban feloszlatták azt az in­tézményt, amelynek az volt a feladata, hogy gondoskodjék az indiánokkal ví­vott harcban sérülést szenvedett kato­nákról. Rossz nyelvek azt állítják, hogy az intézmény egy évszázad alatt olyan összegbe került az államnak, amely egyenlő egy atombomba előállítási költ­ségeivel. Színes sarok Szegény öreg A feleség meséli a férjének, va­csora közben: — Volt itt ma egy szegény öreg­ember. Adtam neki két forintot és egy tányér levest. — És megette a levest? — Hát persze! — Akkor igazán becsülettel meg­dolgozott azért a két forintért. A f­ák prizma Amikor fuldoklik a lélek, a frá­zisok szalmaszálaiba kapaszkodik. A műalkotásban ami nem fon­tos, felesleges, ami felesleges, bán­tó, ami bántó, az bűn. Szép, ha egy nő okos, de oko­sabb, ha szép. *4* A színész, amikor nem kedveli a művet, amelyben játszik, még mű­kedvelőnek sem nevezhető. g­yerekek . A kis Peti mérgesítette anyját, és ezért büntetésképpen bezárták az éléskamrá­ba. Kis idő múlva hevesen dörömbölni kezdett, mindenképpen ki akarta nyitni a bezárt ajtót. — Megígéred, hogy jó leszel? — kér­dezte kívülről az anyja. — Nem — hangzott a durcás felelet. — Hát akkor mit akarsz? — Egy konzervnyitót. — Ki kell hívni az orvost, hogy kive­gye azt a dollárt, ami a gyerek torkán akadt. — Nem érdemes, ezért a műtétért az orvos két dollárt kér. Boldogtalan szerelem — Egyetlen egyszer voltam sze­relmes életemben, s ez a szerelem is szerencsétlenül végződött. — Talán máshoz ment hozzá a szeretett hölgy? — Nem, hozzám.

Next