Hajdú-Bihari Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
11II1 111 II11 ni ini in Mim 1 •',l ! i,i l* | !'„ ii1,1 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiidiiiiiiiijili Március közepe van. Néhány héttel ezelőtt 38 000 holdat borított belvíz, már alig maradt belőle a földeken. Leszivattyúzták a gépek, elvitte, felszárította a szél. A földek is — ahogyan mondani szokás — megpirkadtak. A szövetkezetek tagjainak egy része már dolgozik a határban. Szántják az őszről elmaradt földeket, vetik a kertészeti magvakat, gondozzák a frissen kikelt palántákat, válogatják, csíráztatásra készítik elő a burgonyát. Néhány helyen azonban már megkezdődött a borsónak és máknak a vetése is. A megye határait járva erről a kora tavaszi szorgoskodásról örökítettünk meg néhány képet. A bal oldali képen, ebben az évben jelentősen emelkedik a zöldségtermelő terület a megyében. Nemcsak a területet akarják emelni azonban, hanem jóval több termést is betakarítani, mint az előző esztendőkben. A melegágyak, hollandágyak környékén már mindenütt szorgos munka folyik. Kelnek a magvak, erősödnek a kis palánták, és ha az időjárás is kedvez, néhány hét múlva egyes kertészeti növényeknek a kiültetése már meg is kezdődik a szántóföldeken. Középen, erősen, melegen süt már a nap. A kabátra azonban még szükség van, ha egész nap kint dolgoznak az emberek. Ezen a képen burgonyaválogatókat örökítettünk meg. Felbontották a leföldelt prizmákat, és most átválogatják a burgonyát. Jelentős része ládákba kerül, és jó meleg helyen előcsíráztatják. Így kerül tehát a burgonya már a fődbe, hogy aztán mielőbb jó termést érleljen. Jobboldalt, ilyen képet is régen örökítettünk meg. Szalonnasütés a határban, ebédszünetben. meheköles az irodából Tavasz van már. Kellemesen melegít a nap sugara, és ez már kicsalja az embereket is a határba. Persze kevés még a munkalehetőség. Melegágykészítés, palántanevelés, burgonyaválogatás, csiráztatás és talajmunka. De mindegyik munkára százával vannak jelentkezők. Igen, dolgozni akarnak már az emberek, kint lenni a határban, sokallják a téli pihenőt. A hajdúszováti Lenin Tsz egyik majorjából a másikba megyünk. Mit mondjak? Egy kicsit irigylem most az itteni embereket. Egész nap kint a határban, a jó levegőn, a zsenge tavaszi napfényben. S mikor eljön a dél, előveszik a tarisznyát, belőle a szalonnát, hagymát, kenyeret, és falatoznak. Ott a napon, a napfényben trécselve, tréfálkozva, egymást ugratva. Mert ilyenkor már a hangulata is más az embernek. Eltűnik az arcról a morózus komorság, kisimulnak a ráncok, és mosolyra húzódik a száj. Végre tavasz van, és ez olyan, jó dolog. A huszadik Nem tudom, hányan várhatnak már az irodában Mocsári Sándorra, a szövetkezet elnökére. Amikor egyik határrészről a másikra mentünk, és elrobogtunk az iroda előtt, már volt ott egy kocsi. Honnan jöttek, kik voltak, ma sem tudom. De megértettem az elnököt, amikor mondta:' — Menjünk csak tovább! Hónapok óta mást semcsinál, mint megbeszéléseket tart, tárgyal, értekezik és számol. Soha senkit sem utasított még el, hogy nem ér rá. De most az egyszer ... Amikor süt a nap, kezdenek megújhodni, kizöldellni a vetések, már nem bírja tovább. Ha nem is többre, csak egypár órára szeretne kiszakadni a négy fal közül. Ki a határba, a napfényre, az emberek közé. Beszélgetni, friss levegőt szívni, egy kicsit talán magát is megújítani, megfrissíteni. Húsz esztendeje lesz ez évben, hogy szövetkezeti elnök. Húsz ilyen tavaszt kezdett már hol kisebb, hol nagyobb gondokkal. Voltak nagyon nehéz tavaszkezdetek is, amikor tele volt a szövetkezeti tagok szája panasszal. A határból azonban akkor sem maradt el. Igaz, hogy az akkor nem szellőzés volt, nem is friss levegőszívás. Zúdult a gond, ahogyan csak lehet. De valahogyan ez a tavaszi megújhodás, erőgyűjtés akkor is kellett. Csak előre nem kérdezem meg, de minek is tenném, hiszen úgysem tudna rá válaszolni, hogy csak ebben a néhány hónapban mennyit utazott, hány értekezleten, megbeszélésen vett részt. A zárszámadás megvolt, s jó volt. Az emberek — legalábbis nagy része — elégedett. De hát miért is ne lenne az? Az elég kedvezőtlen időjárás ellenére is úgy dolgoztak, termeltek, mint az előző esztendőkben kevésszer még. Több mint 53 millió forintot hoztak erről a 7500 hold földről. S éppen ez az 53 millió most az, ami az elmúlt hetekben annyi sok éjszakába nyúló számításokat, megbeszéléseket tart. Egy szintet ha elért a gazdaság, szabad-e onnan visszafelé menni, kevesebbet termelni? Nyilván a válasz az: nem. No, de hogyan előre, milyen módon? Hol lehet vagy kell változtatni? A következő hónapoknak az időjárása olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Vagy jó lesz, kedvező, vagy pedig kedvezőtlen. Szabad-e azonban egy ilyen nagyüzemet az időjárásra bízni, vagy — ha nem is teljes mértékben — ki kell fogni szeszélyességén, meg kell lovagolni? Persze most már — hogy túl vagyunk a tervkészítésenis — könnyű a kialakult elképzeléseket gondolatokban formálni. De míg eljutottak idáig! Odáig tehát, hogy olyan termelésszerkezeti változtatást hajtsanak végre, amely megfelel az üzem adottságainak. Hogy ne 99 hold legyen a kertészet, mint tavaly, hanem 270 hold, ne 650 holdra jusson el a víz, hanem 1200-ra; és ne 150 vagon műtrágyát használjanak fel, hanem 240 vagonnal. Mennyi termést állítsanak be a tervbe a különböző növényekből, milyen gépeket vásároljanak, hogyan tudjanak minden embernek megfelelő és elegendő munkát biztosítani? — mindmind egy-egy külön téma, vagy talán úgy is leírhatnám: tanulmány volt. És az elnöknek mindenről tudnia kell. Véleményt mondani, irányítani, ötleteket, elgondolásokat adni, és kimunkálásukban részt is venni. Fél kézzel nem lehet Egy’ vallomását hallgatom az elnöknek. Igaz, hogy a történet régen esett, csaknem három évtizede már. Cselédember volt, kocsis, s annak vitték el katonának, úgy esett hadifogságba. Dolgozott sok helyen, sok mindenbe belekóstolt. Egyszer azonban odaálltak eléje, és azt mondották: ennek a papírgyárnak te leszel az egyik vezetője. — No de hát én ezt a munkát nem ismerem, nem értek hozzá. Mi lesz, ha nem jól csinálom? Hát először is — volt a válasz — jól fogod csinálni. Másodszor: mindent meg lehet tanulni, és te ezt megtanulod. Tizenkilenc éves volt akkor. Csinálta. Hogy jól-e vagy nem, maga sem tudja egészen pontosan. Ment az üzem, dolgozott, termeltek. A szövetkezet azonban már nem ilyen. Itt nem elég csak érteni a vezetéshez, irányítani tudni. Ennél több is kell. Bánni a sok száz emberrel, megelégedettséget, jó körülményeket biztosítani nekik. S innen — ha ilyen követelményeket állít maga elé az ember — pár napig sem tud nyugodtan távol lenni. Mert pár nap alatt is — amellett, hogy nagyon kell bízni minden vezetőben, aki csak a szövetkezetben dolgozik — százezrek úszhatnak el. Csak azért, mert esetleg nem ismerik teljesen, az összefüggéseket. — Régen — pár évvel ezelőtt is — nagyon oda kellett figyelni, hogy mit csinál az ember, hogyan dönt ebben vagy abban a kérdésben — mondja. Most azonban, hogy a szövetkezetek is önállóak lettek, még nagyobb figyelem kell. Egy üzemnek, egy gazdaságnak annyi sok buktatója van. Nem lehet csak úgy fél kézzel vezetni, irányítani, mert annak sok száz ember látná kárát. És nem is lehetne ezért senkit sem okolni. Csak a vezetést, a vezetőket és személy szerint — mert szövetkezeti gazdaságról van szó — az elnököt. Ilyen még nem volt Húsz esztendő. Nagyon nagy idő. Mocsári Sándoron azonban mintha meg sem látszana. Ugyanolyan lelkesen, akarattal végzi munkáját, mint az első esztendőkben. Egy változás, lényeges változás azonban mégis van. Gyakorlottabb, tapasztaltabb, hozzáértőbb. Mi az elképzelése a továbbiakban? Nem magáról beszél, nem is a családjáról. Csak a gazdaságról, a szováti emberekről. Igen, néhány esztendő alatt valami olyasmi fog itt történni, amire még nem volt példa a megye szövetkezeteinek történetében. Úgy is lehetne írni: egy teljesen új, modern gazdaságot hoznak létre. Nem saját erőből, ez igaz. De az ő szorgalmuk és hallatlan nagy erőfeszítésük is benne lesz abban a 150 millió forintos rekonstrukcióban. Mert enynyibe kerül az új gazdaság felépítése. A szarvasmarha- és sertéstelepek, a gépi berendezések, az 1500 holdas alagcsöves öntözőtelep, a közművesítés, úthálózat és más egyéb. Mintaüzem volt eddig is, bemutató gazdaság. De igazán 1974-ben lesz az. Akkor, amikor a most kezdődő és épülő beruházások már mind elkészülnek, termelnek. Nagyon modern körülmények között, nagyon gazdaságosan, speciálisan képzett szakemberek vezetésével, irányításával és munkájával. És ez a munka már most, ebben az évben indul. Több mint 12 millió forint megy már a szakosított szarvasmarhatelep építésére ebben az évben, de kezdődik az AC öntözőtelep építése is. Ez évben 12 millió, jövőre még több és aztán megint sok-sok millió. *** „Elloptunk” egypár órát. Csak pár órát, amelyet a határban töltöttünk a tavaszi csillogó napfényben. S éreztem, hogy a pár óra alatt Mocsári Sándor is megfrissül, mint a tavaszi vetés. Beszélgetett jó néhány emberrel, szakavatott szemmel látott. Erőt merített. Ez pedig kell, szükséges, nagyon jó dolog. Hiszen a következő húsz-harminc esztendőben is lesz még munka bőven. Az elnöknek is, a gazdaságnak is. Rácz Béla mámái Néhány óra a szováti határban MUNKÁHOZ LÁT AZ SZB Új tervek a DKV-nál Zömében befejeződtek a szakszervezeti választások, megalakultak a vállalatoknál, üzemekben, intézményekben a szakszervezeti tanácsok, szakszervezeti bizottságok. Bár zömében a régi tagokat választották meg újra ezekbe a vezető testületekbe, néhány olyan dolgozó is kapott funkciót, aki még sohasem volt az szb tagja. A Debreceni Közlekedési Vállalat kilenctagú szakszervezeti bizottságában három új tag tevékenykedik már a választás (február 24-e) óta. A szakszervezeti bizottság előtt még talán sohasem álltak olyan nagy és nehéz feladatok, mint az elkövetkező két évben. Erről beszélgettem az új szb néhány tagjával, Mogyoróssy Bélával, Papp Imrével, Koroknai Károllyal és az szb titkárával, Nagy Jánossal. A bizottság már munkához látott: elkészült a munkaprogram, s aszerint dolgozik. A fiatal szb-titkárt, Nagy Jánost érdemes bemutatni: ő már a harmadik ciklusban kapta meg a dolgozók bizalmát, de lelkes és eredményes munkája, szakszervezeti tevékenysége folytán a SZOT-nak, valamint a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete elnökségének is tagja. VONALBRIGÁDOK, AZ ÓRÁS MUNKAHÉT — A bizottságra valóban nagy feladatok hárulnak ez évben is — mondotta, miközben mutatta a munkaprogramot és a küldöttgyűlés határozati javaslatát. Hadd jegyezzem meg: a választás óta már tartottunk egy szb-ülést, s ennek tárgya az volt: ki hogyan végezte eddig munkáját, mire képes, s a hibákon okulva hogyan lehetne még jobban dolgozni. — Mik az szb legaktuálisabb feladatai ?,' ' — Még csak két hét telt el a választás óta, s most még jóformán a szervezés folyik. A bizottságokat, albizottságokat szervezzük, s arra törekszünk: ezek munkaprogramja minél előbb elkészüljön. Közös és nagy feladat: a kollektív szerződés végleges rendezése, aláírása — jelenleg erre koncentráljuk minden erőnket, s így rövidesen kész is van a szerződés, mely — úgy érezzük — jól sikerült. A vállalat számtalan nehézséggel küzd: ezek közül a legnagyobb talán a létszámhiány, s ami ehhez kapcsolódik: a betegség, táppénz miatt kieső napok — sajnos — országos csúcsokat is megdöntő száma. A szakszervezeti bizottság erősen küzd e problémák megoldásáért, s a gazdasági vezetést messzemenően segítve — aktívan vett részt egy tervezet kidolgozásában: ez a tervezet a kalauz nélküli rendszer, valamint a vonalbrigádok kialakítása. Mogyoróssy Béla szb-tag, a közgazdasági bizottság elnöke erről beszél, amikor a jelenlegi feladatokról kérdezek: — Szakszervezeti gondolatból fakadt mindkét kezdeményezés, hiszen a dolgozók érdekét is szolgálja, hogy megvalósuljon. Gondolok a 44 órás munkahét bevezetésére, mely ez évben vállalatunknál is aktuális lesz. Alapos és részletes felmérés, tanulmányok alapján dolgoztuk ki a perselyes rendszert, s nemsokára be is vezetjük. A vonalbrigádok kialakítása most van folyamatban: a napokban az 1-es vonal után a 6-os vonalon is egy brigádban dolgoznak azok, akik egy vonal munkájáért felelősek. TANULMÁNY AZ ÉGÉS. Az szb-n belül a társadalombiztosítási tanács elnöke Papp Imre. Ő így foglalta össze az első teendőket : — Amint Nagy János elvtárs is mondotta: a legnagyobb gond a táppénzes idők aránytalanul magas száma, de van gond az egészségügyi ellátás fejlesztése, a szociális körülmények javítása terén is. Májusig egy felmérést, beszámolót kell készítenem erről, s most szervezem azt a bizottságot, mely segít ebben a munkában. A csoportban benne lesz a nőtanács, a Vöröskereszt, a munkaügyi csoport és az egészségügyi albizottság egy SÉGÜGYI ELLÁTÁSRÓL egy tagja és az üzemorvos is. Emellett természetesen még sok más problémával foglalkozunk: a beteglátogatás újjászervezésével, az üdülési lehetőségek megteremtésével, néhány halaszthatatlan szociális létesítmény mielőbbi létrehozásával. Az szb egyik új tagja Koroknai Károly útburkoló szakmunkás, aki a munkavédelmi bizottság elnöke lett. Régebben évekig e bizottság tagja volt. — Mi a különbség, milyen feladatok várnak e bizottság vezetőjére? A HANYAGOK IS KAPNAK MEGBÍZÁST — Nem kis feladat lesz az enyém — mondja. — Ez a terület eléggé elhanyagolt volt régen. Ez év elején tanfolyamot végeztem, sokat tanultam, s igyekszem hasznosítani. Legfőbb feladat a munkavédelmi hálózat kialakítása, ezen fáradozunk most. Különösen a szocialista brigádokra kívánunk támaszkodni, úgy gondolom, itt találunk magunknak nagy segítséget. Sajnos, elég sok hiányosságot kell megszüntetni. Lesz munka, feladat bőven, s a különbség is sokkal nagyobb, mint mikor tag voltam, most már több ízben kell döntenem egy-egy nehéz ügyben is. — Van-e valami új módszere, elgondolása? — Talán furcsán hangzik, de én nemcsak azok közül szeretnék munkavédelmi aktivistákat toborozni, akik mindig megtartják a szabályokat, s akikkel soha sincs baj. Úgy gondolom, ha a hanyagok, a kevésbé lelkiismeretesek között akadna több olyan, aki vállalja a megbízatást, az „tiszta haszon” lenne . . . A beszélgetés alkalmával nagyon sok elképzelésről esett szó. Így látszott csak igazán: az új szilnek a problémák sokaságával kell megküzdeni ebben az évben s a következőkben is. Vattai Miklós HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. MÁRCIUS 16.