Hajdú-Bihari Napló, 1969. december (26. évfolyam, 278-302. szám)
1969-12-03 / 279. szám
II rádió mellett (Az élményadás árnyoldaláról.) Mostanában semmi sem időszerűtlen, ami kapcsolatba hozható a felszabadulással. Mindig aktuális — és ezúttal különösen az — Karsai Elek összeállítása, amelyben a rádió házitörténésze „12 hónap történetével”, a nyilas rémuralom utolsó és a helyreállítás első hónapjaival foglalkozik. A jól kommentált, eredeti hangfelvételekkel dúsított, egymással feleselő montázsokból felépülő sorozat inkább érzelmeinkre, semmint érzelmi belátásunkra hat. Ez ennél a műsortípusnál természetes, talán szükségszerű is. De az már túlzás, a mindenáron élményadásra való törekvés hátulütője, hogy Hitlert, Szálasit, egy szörnyű korszak vezetőit az úgynevezett kellemetlen hangú színészek személyesítik meg a mikrofon előtt. Attól tartok, a fekete-fehér beállítás elkendőzi a náci, nyilas vezetők tömegbefolyásoló hatását, megerősíti azt a vulgáris, ráadásul eléggé közkeletű felfogást, ammely eltér a történelmi igazságtól. Hiszen Hitler, Szálasi nem ütődött, rosszhangú, börtöntöltelék külsejű csirkefogó — mint szeretnénk hinni —, hanem becsapott, elhódított emberek tízmillióival merészen hazardírozó, bűnös politikus volt. (Árukapcsolás.) „Vigyázó szemetek Marseille-re vessétek!” Ma este a televíziónál találkozunk. Megjelenés kötelező! A cseh—magyar meccs alighanem táncdalfesztiválnyi közüggyé nőtt. Különösképpen nem is sopánkodom emiatt. Inkább a rádiósok frisseségét dicsérem. Kihasználva ugyanis a foci támasztotta óriási érdeklődést, a tartalmas ismeretterjesztésnek hódoltak azzal, hogy Mezőné Láncos Zsuzsa szakavatott segítségével bemutatták a legnagyobb francia kikötővárost. A rövid, plasztikus műsor, valamint a rádió találékony árukapcsolási kísérletének értékét még az esetleges szerda esti bánat sem csökkentheti. Az öröm semmi esetre sem csökkenti... (Túlterhelt humoristák.) Vajon erkölcsös-e tízezrek által ismert, gyakran ősrégi vicceket felmelegíteni, százezrek közkincsévé tenni? Igen, az, ha szórakoztató viccekről van szó. Vajon erkölcsös-e jórészt szórakoztató villámtréfákra hagyatkozni? Feltétlenül, ha a villámtréfák egyúttal gondolkodtatók is. A kabaréfolyóirat szórakoztató, de nem mindig gondolkodtató műsor. Mindenesetre a rádió egyik leghallgatottabb, legnépszerűbb műsora. Hétfőn este is sokan várták jelentkezését. Jelentkezett is, pedig Magyarország humoristái nem érnek rá. A szilveszteri össznépi programon dolgoznak. Ha rosszmájú lennék, azt írnám: hála istennek, hogy nem érnek rá. De nem vagyok rosszmájú. Így csak az eddigi „folyóiratszámok” válogatott kiadásáról számolhatok be. Szokásommal ellentétben elnézően, szelíden, hiszen jól szórakoztam, sokat nevettem. Még akkor is, ha a humoristáknak ritkán sikerült elgondolkoztatniuk. Zöldi László HOTEL MM INTERCONTINENTAL Jó ütemben haladnak Budapesten a Duna Intercontinental szálló építési és belső szerelési munkái. Képünkön: A december 31-én átadásra kerülő szálló erkélysora. (MTI-fotó : Balassa Ferenc felv.) Ó, azok a régi jó Hányszor halljuk emlegetni az idősebb korosztálybeliektől a régi jó erkölcsöket, szembelobogtatva a mai lazasággal, és nemegyszer nyomban megadják az okot is, hogy miért van ez így: hiányzik a valláserkölcsi nevelés. Nos, próbáljuk meg hát egyszer megkaparni azokat a régi jó erkölcsöket, milyenek is voltak a puritán hírű Debrecenben. A század elején történt. Szarek zenész őrmester a 39. gyalogezredből a Pavilon laktanya ablakából merengett búsan egy közeli friss sírra, a hantok a feleségét rejtették. A gyászhangulat azonban hirtelen dühvé változott, mert a még el sem hervadt koszorúk közt enyelgő párt fedezett fel. Kapta a szentjánoskenyerét — így csúfolták a katonazenészek görbe kardját — s a temetői látogatók élénk részvétele mellett futólépésben üldözte ki a párt a temetőből. A férfi nagyon is ismert volt: egyházkerületi és kollégiumi ügyész, az Ügyvédi Kamara elnöke, a későbbi polgármester. Csak éppen képviselő nem tudott lenni, mert kivégezte a gyilkos kortesnóta: „Márk Endre úr, mit akar? Mandátumot nem kapar önre nagyobb vonzerő Az akácos temető.” Külön pikantéria, hogy a szöveget a „Három bokor saláta” dallamára húzták rá, ami egy akkoriban kedvelt katonai induló része volt. Nem állott jobban a másik nagy felekezet sem. Javában folyt az első világháború, 17 éves gimnazisták voltunk, amidőn egyik osztálytársam a Svetits intézetből megszöktetett egy csinos prepát, s hetekig éltek együtt amíg rájöttek a rejtekhelyükre. Márpedig az apácáknál aztán igazán fölös mértékben volt vallás is, erkölcs is. Már a harctéren éheztünk, amikor az 5. század ifjú önkéntese könnyezve fogadta a szabadságosoktól hozott hírt, hogy titkos szerelmét, akinek ábrándos kék szeme uszályként húzta maga után a katona és civil udvarlók táskáját, elkapta az ellenőrzés a Kisdebrecen szállodában. (Ez a mai Szabadság étterem emeletén volt.) Rosszabbul járt egy másik ezredtársam, mert neki a hivatalos menyasszonyát emelte ki a razzia a Hatvan utcai Merkur garniszállóból, de a lánynak sem lehetett valami kellemes, amikor az erkölcsrendészet vezetője elé került, lévén az a saját apja. Az eljegyzés persze felbomlott, a háború végével a fiú megvigasztalódott. Fehér asztalnál egyszer kihúz a tárcájából egy képet. Ráismerek-e? Hogyne ismertem volna meg, a 6X9-es fénykép élesen mutatta a kisebb katolikus pártok egyesüléséből létrejött Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja magas közjogi méltóságot viselő egyik vezetőjének a lányát, amint éppen kilép a a fürdőkádból. Ez az aktkép nyilván egyedi felvétel volt, sohasem hallottam, hogy más is látta volna. Annál nagyobb botrányt kerekített egy másik aktkép, mert ez úgyszólván közkézen forgott. A művészi felvétel két ismert társaságbeli nőt ábrázolt: a magas rangú katonatiszt sokat szereplő lánya ült, a kitűnő klinikus felesége állt; valószínűleg azért ő, mert a szikrázóan temperamentumos hölgynek hibátlanul szép alakja volt. A kép valami különleges szenzációt nem jelentett abban az időben, amidőn a ruha térden felül ért, estére meg hátul farcsigolyáig, elöl köldökig volt kivágva. A férjnek azért csak feltűnt, amikor a megszokott eredeti példányt sokszorosítva látta viszont, és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás aztán kiderítette, hogy a fényképész a lemezt megsemmisítette ugyan, de egy kissé hibás másolatot darabokra tépve a papírkosárba dobott. A kosarat kiürítő tanulónak szemet szúrt egy félreismerhetetlen részt mutató darabka, nagy fáradsággal összerakta az egészet, s már szakember lévén, felvételt készített róla, sokszorosította és drágán árusította. A csiklandós üzletnek aztán a rendőrség vetett véget, de már jókora késéssel. Bár valami magas erkölcsi fokon ez a testület sem állott. Rendőrfelügyelők mulattak a 30-as években a Tabarinban, ez a bár ott volt, ahol ma a Petőfi-szobor Hajnalban aztán kocsira rakták a bárnőket, ki a strandra, kinyittatták és nudista telepként vették birtokukba. Igen ám, de amikor szállingózni kezdett a rendes közönség is, a nimfák sikoltoztak, és kész volt a botrány. A végét az alkalmi strófa örökítette meg: „Zsindelyezik a Tabarin tetejét, / Áthelyezték a rendőrök elejét, / Maradt itthon kettő-három nyomorult, / Rátok lányok még a strand is beborult.” A strandon játszódott le „A 113-as kabin titka” címen ismert jelenet is. Jelentették a felügyelőnek, hogy a 113-as kabin előtt egy csomó siheder gyűlt össze, vihogva leskelődnek és fülelnek. A felügyelő az akkor már tömeggé növekedett közönség előtt — meglehetősen elhamarkodva — betörte az ajtót, s a kabinból egy kissé zavaros életű elvált férj került elő egy álamatőr nővel. Ezt nagy diadallal az erkölcsrendészet vette pártfogásban, a fiatalember ismert atléta edző lett a BENELUX-államokban. Dideregtetőbb volt az időjárás a 20-as évek elején, amikor egy havas éjjelen az Emlékkertnél posztoló rendőr előtt hirtelen felbukkant egy szaladó nő, a kinyílt bundában teljesen meztelenül. Még magához sem tért, már sikoltozást és kiabálást hallott az Uránia mozi fölötti emeletről. Odarohant, s meglepetve látta, hogy a lakásban annak általa ismert tulajdonosa dühösen csépel néhány nőt — köztük a feleségét — akiknek ruházata a mezei lilioméval volt egyenlő — meg pár hasonlóan öltözött férfit. Intézkedni nem tudott, mert egyenruházatlan fölöttese, a munkáskínzó rendőrtiszt elparancsolta. Azért kiszivárgott, hogy a híres szép háziasszony a férj távollétében kis kedélyes estélyt rendezett: az elmenekült barátnő egy magas állású köztisztviselő nem kevésbé szép felesége volt. A botrány akkor tört ki, amikor a férj — bohózati recept szerint — váratlanul hazaérkezett, s hirtelenében nem tudta, a lakásában van-e vagy nyilvánosházban. Az a tucatnyi meghívott, aki részt vett az ismert ügyvéd összejövetelén a 30-as évek elején, bezzeg nagyon jól tudta, hol van. A gazdasági válságban fizetésképtelen lett az Erzsébet utcai éjjeli mulató is, köznyelven: „az emeletes”. A kulcsok a zárgondnok ügyvédnél voltak, neki támadt az a páratlanul bizarr ötlete, hogy ott rendezett estélyt. Jól mulathattak, mert a fekete zongoránál most művész ült — szintén vendég —, s a parketten valóban „az úri közönség táncolt”. Mulatságban nem volt hiány. Egy évtizeddel azelőtt, fiatal szerkesztő koromban lapzárta után felvetődtem a vendéglősök és kávésok országos kongresszusának zártkörű összejövetelére a Bika kistermében. A pincészetek vagonnal ontották az italt. S az eredmény: éjfél után Debrecen helyettes polgármestere — polgármester nem volt — ingujjban táncolt az ugyancsak nekivetkezett Magyari Jóska muzsikájára, a nyárban sötét ruhatárak teltebbek, mintha kabáttal rakták volna meg őket, és egy sarokban monoklival a szemén, bóbiskolt az egyetlen Caesar, akit a nagy rómain kívül ismertem, fejében pezsgős vödör, s az arcán mélán folyt végig a jeges lé. Vagy beszéljünk a farsangzáró, álarcos, jelmezes Görbe Éjszakákról? Négy-ötezer ember tolongott a Bika összes helyiségeiben — szállodai szobát már két héttel azelőtt nem lehetett foglalni —, s a tömegmulatság jellemzésére talán csak annyit, hogy valahol középen helyezkedett el a New York-i manikűröslányok Fraccarolitól leírt bálja és a touloni tengerésztisztek által a kitartottjaiknak rendezni szokott mulatság között, amelyről Claude Farrére festett színes képet. Íme, néhány metszet a régi jó erkölcsökből. A tárgyilagosság kedvéért: ez csak egy rétegnek a morálja volt, ez a réteg azonban vezetett az akkori társadalomban. És ez az, amit nem vagyunk hajlandók vállalni a múltból, sem azt, hogy ezt az erkölcsi magatartást igyekezzenek makulátlannak feltüntetni ifjúságunk előtt. Béber László FELFEDEZÉSEK Az elmúlt hét tévéműsora: csupa felfedezés. Csak a legjelentősebbeket veszem sorra, kedden kezdődött, a Fáklya legújabb számával. Remek dolog, hogy a magyar irodalom is rendszeresen megjelenő folyóiratot kapott a televízióban. Örömmel fedezzük fel benne mindig újra és újra Baranyi Ferencet: műsorvezetőnek, riporternek, magyarázónak egyaránt kitűnő. Beszélgetése Simon Istvánnal rendkívül élvezetes volt — csak túl rövidre sikerült. Szívesen időztem volna még velük, hiszen úgy társalogtak, mintha nem is milliók előtt — maguk között volnának. A versekkel színezett hangulatos negyedórával aztán el is lőtte puskaporát a Fáklya. A dramatizált Nagy Lajos-novella: egy a sok tucatból. Nem tartom szükségesnek rendre a sötét, komor színeket idézni a sokszínű író életművéből, aki számos műfajban maradandót alkotott. Az estének volt még egy felfedezettje: Benedikty Béla. Keveset tudok róla, de a most látott egyfelvonásosát nem találom előadásra érdemesnek. Sokat akart átfogni — keveset valósított meg. Hat sorsot, jellemet próbált megrajzolni. Rossz értelemben vett általánosításokkal zsúfolta tele, az alapvető információk hiánya pedig (hol, mikor, kikkel játszódik a darab?) bizonytalanná tette az egészet. A párbeszédek szürkék, a megoldás mesterkélt — egyszóval, nem értem, miért kellett ezt az írást bemutatni. A kitűnő színészek nem tudtak mit kezdeni szövegükkel; Benedikty Béla még további felfedezésre vár. A folyóiratot ezúttal kissé nehézkesnek, darabosnak éreztem, talán a kivá- TEVEJEGYZET lasztott darabok lassúsága, csiszolatlansága miatt. Az ilyenfajta élő újság apró, néhány perces rovatokkal sokkal szellősebb, frissebb lenne. S mindez nem a terjedelmesebb művek rovására. *** Sánta Ferencet sokan és sokszor felfedezték, a televízió azonban eddig igen mostohán bánt vele. Hogy mennyire méltánytalanul, azt a mulasztást nem pótló, csak kissebbítő szerzői est is tanúsítja. Már a választás tökéletes volt: ezek a novellák filmszerűek, képi „átfogalmazásra” különösen alkalmasak. Gondolatilag is egységes egészet képviselt a csokor: az embertelenséget a humánummal állította szembe. Nem kétséges, hogy az utóbbit illeti elsőség, ezt nemcsak az okos írói vallomás, de a játszott művek is meggyőzően bizonyították. Nehéz sorrendet állítani a három novella között, fölösleges is. Valamennyi szuggesztív erővel, izzó gondolatisággal hirdette a jó legyőzhetetlenségét, a gonosz, a butaság csődjét. Az első egy kisgyerek megzavart lelkén ábrázolta azt a kort, amelyben fölcserélődnek (ezáltal értelmüket vesztik) a legáltalánosabb fogalmak. Az itteni külső, kívülről erőszakolt zavar a második novellában átváltozik: belső, lényegi tartalmat kap. A helyéről elkerült veder a gondolat nélküli automatizmusban élő őrmester egész világát kizökkenti, s a villanásnyi felismeréstől szükségképpen megbomlott lélek csak a pusztításban találja meg egyensúlyát. A befejező elbeszélés már-már emberen túli kontrasztjával, túl a zsarnokság megbélyegzésén a megadó, tétlen pacifizmusba hajló intellektusok kimondatlan bírálatáig is eljut. Szinetár Miklós gondos és nagyvonalú rendezésének az élményt jelentő órában egy örömteli felfedezést köszönhetünk: Blaskó Pétert. A fiatal színész bámulatos intelligenciával, aprólékosan kidolgozott eszközökkel játszotta a „Veder” őrmesterét. Félelmetes és esendő típust keltett életre, remekül érzékeltetve a benne rejlő szélsőségek közti fokozatokat. Blaskó nem illusztrált, őrmestere önálló életet élt, játéka sokáig emlékezetes lesz. *** A harmadik felfedezés: olykor a nyelvészet is lehet annyira érdekes, hogy ébren tartsa a tévénézők figyelmét. A „Szabálytalan nyelvtanóra” legalábbis erre enged következtetni. Igaz, jelenet és balett, dzsessz és pantomin „lazította” a nyelvtudomány szilárd ismereteit, ez azonban nem változtat a tényen: sok érdekes, fontos dolgot hallottunk péntek este. Manapság sokat beszélnek a hagyományos ismeretterjesztési formák hatékonyságának csökkenéséről. Nos, a tévé ezzel a műsorral egészen új formát talált. Másutt ugyan nem alkalmazható, de ha a televízió ezen a szinten tudja folytatn, kétségtelenül nagy szolgálatot tesz nyelvünk nyugtalan művelőinek. És ez csak egy lehetőség a sok közül. Jelentős része van a sikerben dr. Grétsy László kandidátusnak. Kellemes, közvetlen hangú műsorvezetése ugyancsak felfedezés. Kőhalmi Ferenc WWH ÉVE TÖRTÉNT 1944. NOVEMBER 27 —DECEMBER 3. Az újjászületés programja Döntő fordulat következett be Debrecen politikai életében november 29-én. Ezen a napon járt a városban Révai József és Vas Zoltán, akik a Magyar Kommunista Párt Szegeden működő Központi Vezetőségének megbízásából a debreceni pártok koalíciós összefogását, a nemzeti bizottság megalakítását, a demokratikus ifjúsági és nőszövetség létrehozását készítették elő. Ekkor került kapcsolatba Debrecen a többi felszabadult országrésszel, ekkor történtek az első lépések a demokratikus erők szorosabb együttműködésére. Már aznap este összeült a demokratikus pártok bizottsága, hogy megbeszélje a városi nemzeti bizottság megteremtésének feltételeit. Révai Józsefék közbenjárására a Néplap megkapta a hivatalos engedélyt, a szovjet városparancsnokság papírt is biztosított számára. Másnap, november 30-án meg is jelent ismét az újság, immár négy oldalon. Az első lapon közölte „Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programjáét, amelyet az MKP dolgozott ki. A javaslat az újjászületés programja volt, a múlttal — a fasizmussal és a nagybirtokrendszerrel — való leszámolásnak és a demokratikus jövő megalapozásának legfontosabb teendőit fogalmazta meg: fegyveres hozzájárulás a fasizmus leveréséhez, a Vörös Hadsereg támogatása, a fasiszta és németbarát szervezetek feloszlatása, a népellenes és fasiszta elemek felszámolása; a sajtó-, gyülekezési és egyesülési szabadság, a vallásszabadság biztosítása, nőkre is kiterjedő általános választójog; földreform; a bányák és villanytelepek államosítása, iparfejlesztés; szociális intézkedések (fizetett szabadság, 8 órás munkanap stb.); demokratikus külpolitika, jó viszony a szomszéd államokkal; nemzeti bizottságok létrehozása; nemzetgyűlés összehívása és ideiglenes kormány választása. Az MKP javaslatát Debrecen népe nagy örömmel olvasta. A Néplap december 1-i száma „Lesz magyar újjászületés!” címen kommentálta a programot, kiemelve előremutató jellegét, optimizmusát. Ezen a napon népgyűlést is rendeztek a városban — a felszabadulás után az elsőt — az Aranybika dísztermében. A szónokok ismertették a programot és a tennivalókat. A gyűlés elvi határozatot hozott a nemzeti bizottság megalakítására, és Debrecent javasolta az ideiglenes kormány székhelyének Kiáltványt is fogalmaztak — ezt a Néplap december 2-i számában is közzétették —, amelyben felhívták Budapest és a Dunántúl népét, valamint a honvédség még harcoló tagjait, hogy forduljanak szembe a németekkel, illetve fegyveresen harcoljanak ellenük. Az MKP javaslatát magáévá tette a december 2-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front is, programjául fogadta el. A politikai fordulattal egy időben, november végén és december elején Debrecenben és a vidéki községekben, városokban tovább folyt a rend helyreállítása, az újjáépítő munka. November 27-én indult meg a forgalom az 1-es villamosvonalon, amelyet a szovjet katonák segítségével hoztak rendbe. Ekkor hozott rendeletet a Hajdú megyei alispán a zsidótörvények hatályon kívül helyezéséről. November 30-án néhány vonalon, (Debrecenből Nádudvar, Szolnok, Nyírábrány és Nyírbátor irányába, továbbá Biharkeresztes— Püspökladány—Szeghalom között) megindult a postaforgalom. Aznap este a Csokonai Színházban koncertet adott a Vörös Hadsereg frontszínháza. December 1-én kinevezték Debrecen rendőrkapitányát, a kommunista dr. Szilágyi Józsefet. Bihar megye községeiben megkezdődött a rendőrség szervezése. Bényei Miklós HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1969. DECEMBER 3. )