Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
RWPLO Bürokrácia — miniben Az érdekvédelmi szervezet, melynek magam is tagja vagyok, az egyik minisztérium hatodik emeletén székel. Az elmúlt hét egyik délelőttjén bekopogtam, hogy rendezzem hátralékos tagdíjamat. Azt mondják, igen udvariasan. — Itt csak a szakosztályunk működik. Tagsági díjat a második emeleten lehet fizetni. Megértettem. Leballagtam a második emeletre. A tizenötös számú szobában dolgozó elegáns kartársnővel illő tisztelettel közlöm szándékomat. Erre ő kiállítja a nyugtát negyven forintról két példányban. Az egyiket átnyújtja. Én is át akarom nyújtani a negyven forintot, őn azonban határozottan elháríja: — Átellenben van a pénztár, csak ott lehet fizetni. Megértettem. Megtaláltam a pénztárt, éppen zárva volt. Szerencsémre, csak néhány percet kellett álldogálnom a folyosón. Jött egy még elegánsabb kartársnő. Engedelmet kért, amiért megvárakoztatott. Ő már hajlandó volt elfogadni tőlem a pénzt. — Legyen olyan szíves, vezesse be a tankönyvembe, hogy nincs erre az évre hátralékom — mondom. — Az nem az én reszortom — feleli. — A bélyegző a titkárságon van, az első emeleten. Megértettem. Megköszöntem a hozzám való jóságát. Lejjebb ballagtam. Aránylag hamar megleltem a titkárságot, ahol egy csoda elegáns kartársnő szó nélkül beütötte a pecsétet a tagkönyvembe. Köszönés helyett ennyit mondott: — Szerencséje, hogy itt talált. Miért az utolsó pillanatban jött? Már éppen indulni akartam . . . Megértheti, uram, elvégre mi is dolgozók vagyunk.. Megértettem. És örültem a szerencsémnek. Csak azt nem értem, ha megfeszítenek se, hogy ezt a pofonegyszerű műveletet miért kell boszorkányosan agyonszervezni? Ha magam maradok, akkor se hiszem, hogy egy szál kartársnő ne tudná mindezt elintézni. Harminc perc helyett — öt perc alatt. Azóta is azon morfondírozok: hátha nemcsak ez az egy intézmény van ilyen akkurátuson túlszervezve nálunk? Nem kerül ez nekünk vajon túlságosan sokba? Tóth Endre Válasz a Napló cikkére: A tények egyszerűbbek Szeptember 9-én írt megjegyzésében Bényei József szóváteszi, hogy az illetékes művelődési szervek kihagytak egy lehetőséget, elszalasztottak egy alkalmat, amikor szót válthattak, gondolatot cserélhettek volna az egyetemek KISZ- vezetőivel a város és az egyetem kulturális kapcsolatairól, az együttműködés lehetőségeiről, elmélyítéséről. Többször találkoztunk már az egyetemek állami és ifjúsági vezetőivel. Az eszmecserék, viták hasznosak voltak, közös akciókhoz, programokhoz, konkrét eredményekhez vezettek. A művelődési élet dinamizmusa, sajátossága szüksé- gessé is teszi a kapcsolatok folyamatosságát, állandó mélyítését. Erre az alkalomra azonban nem hívtak meg bennünket. Nem szalasztottunk el tehát egy lehetőséget, mert ez részünkre nem is volt. Gondolatolvasók pedig még nem vagyunk. A rendező KISZ-bizottság vagy nem akarta, vagy adminisztrációs hibák miatt nem hívta meg az idézett művelődési szervek mindegyikét , pl. a Városi Művelődési Osztályt, a Városi és Megyei Művelődési Központot. A Csokonai Színház kapott ugyan meghívót, a közben módosított időpontról azonban már őket sem tájékoztatták. A probléma tehát nem azonos tényei összhangról, elszalasztott lehetőségről, sejtelmes, nem látható felelősről szóló fejtegetéseivel. A tények világosabbak és egyszerűbbek. Nem árt a megjegyzéshez azokat is ismerni és figyelembe venni. Dr. Tar Károly, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese Válasz a válaszra: A tények makacsak Megjegyzés az összhangról című írásomnak az volt a célja, hogy figyelmeztessen, szervezési hibák és mulasztások gyakran a legjobb szándékú ügynek is gátat állíthatnak. Nem vontam felelősségre egyetlen szervet sem azért, mert nem jelent meg a beszélgetésen. Csak éppen konstatáltam, hogy nem jelentek meg. Azért örülök a városi művelődésügyi osztály válaszának, mert belőle egyértelműen kiderül, hogy a találkozó elmaradásáért a rendező szervek a felelősek. S ez fontos a jövőre nézve, bár a tényeken nem változtat: a beszélgetés elmaradt. Meggyőződésem továbbra is, hogy egyrészt elszalasztott lehetőségről van szó, másrészt az összhang hiányáról. Tudom, hogy a városi tanács vezetői sokszor tárgyaltak az egyetemistákkal kulturális ügyekről, azonban ez olyan alkalom lett volna, ahol minden egyetem képviselői egyszerre vannak jelen, közvetlenül az éves akcióprogram kidolgozása előtt, ami ritka alkalmat jelent. És úgy hittem, a város valamennyi fontos művelődési intézménye és szerve érdekelt abban, hogy az egyetemisták állandó közönséget jelentsenek a kulturális rendezvényeken. Mint ahogy érdekelt is és részt is vettek volna a beszélgetésen, ha meghívják őket. A meghívás elmaradása viszont arra mutat, hogy a KISZ-bizottság és más kulturális szervek között akadozik az alkotó összhang. Különben Tar Károly válaszából is ez derül ki, hiszen ha az összhang meglenne, bizonyára meghívták volna őket a beszélgetésre. Nem érdemes azonban elefánttá felfújni az egeret. Ez az alkalom elmaradt, keressünk újat, másat, jobbat. Hiszen a tennivalók ugyancsak sürgetnek. S az újságíró továbbra sem vállalhat mást, mint hogy figyelmeztet a hiányokra, gondokra, az elmaradt összhangra, s azzal a szándékkal, hogy segítse, erősítse a közös gondolkodást, a közös munkát. A felelősség megállapítása, a jobb megoldások kutatása véleményem szerint ilyen közös ügy. Nyilván a rendező KISZ-bizottság is erre a következtetésre jutott a sikertelen rendezvény után. A választ köszönöm, segített abban, hogy tisztázódjon a felelősség s a jövőben jobb legyen az összhang hasonló rendezvényeknél. Bényei József Amikor Nyikolaj Afanaszjevics Kruglikov, marós felébredt, az óra mutatója már fél kilencet mutatott. - Elkéstem - állapította meg ijedten, miközben nézte az ébresztőórát. - El am egy egész félórát. Álom szuszék, buta ürge, alvó medve - korholta magát ébredező lelkiismerettel. Gondolatai azonban már az ellenkező végletbe csaptak: - Na bumm, elkéstem, hát elkéstem! - egyezett ki háborgó lelkiismeretével. - Legalább végre egyszer kialszom magam. Aztán meg lesz, ahogy lesz! - és megfordulva a másik oldalára, aludt még egykét órácskát. A munkahelyen a nap második felében jelent meg. - Hol járt maga délelőtt? - kérdezte tőle szigorúan Szidorov, a műhelymester, amikor hívására jelentkezett az irodában. - A főmérnök elvtársnál voltam. Érdekli őt az újítási előterjesztésem - füllentette közönyösen Kruglikov. A főmérnök járt itt, és kereste magát mondta élesen a mester. - Kérdezte, hogy miért áll árván a maga munkapadja? ,,Lebuktam” - villant át Nyikolaj Afanaszjevics agyán. De már el is mosolyodott, mint aki most tér észhez, és a homlokára csapott: - Mit mondtam? A főmérnöknél? Ha-ha-ha" Teljesen elment az eszem. Azt akartam mondani, hogy az üzemi bizottság elnökénél . . . - Az üzemi bizottság elnöke a főmérnökkel járt itt. Kruglikov úgy érezte, hogy minden összeomlik körülötte. Minden erejét összeszedve, ernyedt hangon nyögni kezdett. - Nem akartam én erről beszélni, de ha már így jött . . . Ma reggelre meghalt az egyetlen, hőn szeretett nagyaéném. A nagybácsikám teljesen odavan a bánattól. Hozzá utaztam ki, hogy részvétemet nyilvánítsam. - A megboldogult pedig üdvözletét küldi magának - mondta nyugodt hangon Szidorov. - Ő maga telefonált, hogy Imre felől is érdeklődött. Nyikolaj Afanaszjevic esét forróság öntötte el, szégyenében rákvörös lett amiatt, hogy hazudott, hogy be akarta csapni a világot. Úgy érezte magát, mint egy rajtakapott kisfiú. Végül is bátran a főnöke szemébe nézett: - Egyszerűen elaludtam. Ezért jöttem be csak Vétkemért teljes fele-ebéd után, vállalom a fősséget és a következményeket. Kérem, adjon papírt, ceruzát és már írom is a jelentést. Elment az esze! - mondta ijedten Szidorov. Hisz magát, galambocskám, akkor elbocsátják! És pontosan akkor, amikor úgyis bajban Van a terv teljesítése, amikor minden munkás aranyat ért - Nem! Ezt nem! - vágta rá keményen Kruglikov. Elaludtam, és ezért megérdemlem a büntetést. - De gondoljon ránk. a brigád kollektívájára! Maga veszélybe sodorhatja a terv teljesítését. És végül is ez tiszta önzés lenne magától. Nem szégyelli magát? Szidorov meg sokáig könyörgött, nyugtatgatta Kruglikov lelkiismeretét, míg végre sikerült leszerelnie az ellenkezését. Ha nem, biztos talajt érezvén a lába alatt, a marós visszanyerte önbizalmát . - No, rendben van -egyezett bele, nem írok semmiféle jelentést, maga viszont ennek fejében ad nekem még két szabadnapot. - De mire az a két szabadnap? - A hiányzók listáján szerepelek egynéhány szórakozóhelyen.. Mit lehetett tenni? - Megkapta. Fordította: Sigér Imre Plusz két nap szabadnap... Két képzőművészeti évforduló emelkedik ki az utóbbi napokból, amelyekre emlékeznünk kell. Száz évvel ezelőtt, 1870-ben született Vedres Márk, a magyar szobrászművészet egyik kiemelkedő alakja. 1919 előtt Münchenben, Franciaországban, Itáliában dolgozott. 1919-ben szerepet vállalt a Tanácsköztársaság művészeti életében, ezért börtönbüntetésre ítélték. Újabb évtizedet töltött Itáliában, majd hazatért. Munkássága központjában az ember állott, a cselekvő, hívő, ifjú ember, legtöbb s legjelentősebb alkotásai bizonyítják ezt. Szocialista államunk Kossuth-díjjal és Kiváló Művész címmel tüntette ki. Kilencvenegy éves korában távozott tőlünk, alkotásait közterek, múzeumok őrzik. Tíz esztendeje halt meg Szőnyi István, századunk magyar képzőművészetének kiemelkedő nagyságú alakja. Műveit az egészvilágon ismerik és szeretik. A táj és az ember foglalkoztatta elsősorban, zebegényi képei a magyar művészet kiemelkedő alkotásai. E két művészre emlékezünk egyegy alkotásuk reprodukciójával. KÉT ÉVFORDULÓ Vedres Márk: Emberpár Szőnyi István: Női akt Kitüntették azokat az újságírókat, akik az árvíz idején az ország aggódó közvéleményét tájékoztatták. A legszebben csillogó érdemrendet Pallai János kapta. Többhónapos frontszolgálatának hosszadalmas értékelése helyett — már csak azért is, mert nemrégiben sort kerítettünk erre — csupán egy mondatban, de legalább tiszta szívből gratulálunk. S akritikus titokban arra is gondol, hogy szinte a rádió debreceni tudósítója az egyedüli a vidéki munkatársak közül, aki az olyannyira szükséges, ám kicsit száraz tudósítások mellett emberközelibb interjúkat, riportokat is készít. (Kiszolgáltatottan.) Talán tíz percig tartott a beszélgetés. A riporter a mikrofon elé invitálta a vonakodó főművezetőt, aki szabadságolt két munkáslányt, hogy két technológusnak ne kelljen egyedül savanyodni az éjszakai mulatókban. A riporter alig kérdezett valamit, tulajdonképpen az sem nagyon derült ki, hogyan zajlott le a tivornya, a csütörtöki „ifjúsági őrjárat” mégis kiemelkedett az elmúlt hét műsorai közül. A habogó, a felelősségüket áthárító bűnösök ugyanis szemléletesen bizonyították, milyen következményei vannak annak, ha egy vezető elveszti a lába alól az erkölcsi talajt, mennyire megrontja egy munkahely levegőjét a hatalmaskodás. (Arcok a tükörben.) A tükör mindig kérdez. A riporter mindig kérdez. A riporter mindig egy kicsit tükör is. A „tükör” sokáig tanárkodott, s az érettségi találkozók résztvevői közül kiválasztott négyet. Azt kutatta, mikor, mitől lesz valaki belsőleg is éretté? Kevés emberibb rádióélménnyel dicsekedhetem Bölcs István szombat délutáni műsoránál. A kérdező együtt kuncogott — mert együtt kuncogni — hajdani tanítványaival, s a nagy bensőségesség közepette egymás után tűnt fel a fedezetlenül tervezgető — aki mindig a világ utá kullog —, a sikeres — aki szimpatikus is lenne, ha nem született volna bele a készbe —, az alkalmazkodó— aki éppen alkalmazkodása által alakítja szőkébb környezetét — és végül az alkotó —■, aki már tágabb környezetét formálja —, egyszóval a riporter a felnőttilor küszöbe előtt topogó, azt áz-átlépő fiatalokat rendkívül érzékletesen, egyszersmind elméletileg is elfogadhatóan mutatta be. Ezt szokás riportnak, mégpedig izgalmas riportnak nevezni. Zöldi László Követendő példa A minap ,közöltük a hírt: Hajdúböszörményben, a Városi Művelődési Központ és a Gépjavító Állomás közös rendezésében nyílt meg Nagy István, szolnoki szobrászművész kiállítása, a művelődési központ TIT termében. A kállítás megnyitását is magára vállalta a Gépjavító Állomás: Kerekes Károly igazgató mondott köszöntőt, bevezető szavakat. A szocialista brigádok felvetették: jó lenne, ha az üzem alkalmanként képzőművészet kiállításokat rendezne, s a kívánság ölelkezett a művelődési ház szándékával, amely Nagy István munkáiból készült kiállítást rendezni, így született meg a közös kiállítás gondolata, s maga a kiállítás is. A kiállításon a szocialista brigádok vezetői és tagjai szép számmal megjelentek, érdeklődéssel figyelték a kiállított kisplasztikákat, és nagy figyelemmel hallgatták Székelyhídi Ágoston műelemző magyarázatát. Nagy István: Várandós című terakottája HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 16.