Hajdú-Bihari Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Látogatás a Parlamentben, HELSINKI (MTI) Csütörtökön Helsinkiben folytatódott Fock Jenő finnországi látogatásának programja. Miniszterelnökünk Péter János külügyminiszterrel és kíséretének többi tagjával együtt a délelőtt folyamán felkereste a finn főváros fontosabb (Folytatás a 2. oldalon) Dr. Urho Kekkonen (szemben), a Finn Köztársaság elnöke az Elnöki Palotában fogadta Fock Jenő miniszterelnököt (mellette ül) és Péter János külügyminisztert (a kép balszélén). Az államférfiak hosszú, baráti eszmecserét folytattak. (Napló-fotó — Papp Jenő felv. — KS) A téli közúti forgalom biztonságáért TANÁCSKOZÁS AZ MTESZ-NÉL Tegnap, csütörtökön a debreceni Technika Házában együttes tanácskozást tartottak a 6. sz. Volán és a Debreceni Közúti Igazgatóság legjobb munkásai. Az értekezleten részt vett Tóth István, a Volán Tröszt vezérigazgató-helyettese, dr. Angyal László, a Hajdú-Bihar megyei Tanács osztályvezetője, Kmetty Gyula, a debreceni 6. sz. Volán igazgatója, Gergely András, a memegyei pártbizottság munkatársa. Kalácska János, a Közúti Igazgatóság vezetőjének megnyitó szavai után Tóth István tartott beszédet. Mint mondotta, munkaértekezletet tartanak, félidőben, amikor túl vagyunk a tél első rohamán, és amikor még elég kemény időszak elé nézünk. A járművek és a pálya kiváló dolgozói találkoznak most. Azok, akik sokat tettek azért, hogy a forgalombiztonság megfelelő legyen. A téli időszakban a népgazdaság számára különösen fontos, hogy a közúti forgalomért felelős emberek becsülettel elvégezzék feladataikat. Ismeretes, hogy az ország közúti forgalma az elmúlt években lényegesen növekedett. A IV. ötéves tervben pedig háromszorosra emelkedik a közúti forgalomban résztvevő gépjárművek száma. Lényeges tehát, hogy milyen az úthálózat, milyen biztonsággal közlekedhetünk. Az idei tél alapos próbára tette a közúti igazgatóságok dolgozóit és a gépjárművek vezetőit egyaránt. Ez a próbatétel nem fejeződött be. A vezérigazgató-helyettes arra hívta fel a tanácskozás résztvevőinek figyelmét, hogy ne csupán az utak állagának megőrzésére legyen gondjuk, hanem az utak javítására, gondozására is. A Közúti Igazgatóság és a 6. sz. Volán az eddigi időszakban elismerésre méltóan dolgozott. A jól végzett munkát a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium vezetői is elismerik. A tárca vezetőinek az a véleménye, hogy Hajdú-Bihar megyében, a kritikus időszakban, a mostoha időjárási viszonyok között sem volt lényeges fennakadás. Ez egyben a szervezettséget is mutatja és igazolja. A vezérigazgató-helyettes nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a telet nem temethetjük el, még bizony jócskán van tennivaló. Még szervezettebb, odaadóbb munkát igényelt a Volán és a Közúti Igazgatóság dolgozóitól. Mint mondotta, az emberek az autópálya és a járművek gondozóinál elsősorban azt veszik észre, amit nem végeztek el. Legyen hát az a cél, hogy ilyesmire ne kerüljön sor. Tóth István a tanácskozás végén a Volán és a Közúti Igazgatóság legjobb 33 dolgozója között összesen 28 000 forint összegű jutalmat osztott ki. A tanácskozás részvevőinek egy csoportja Nagy Józsefné könnyűipari miniszter látogatása a megyében Tegnap, csütörtökön Hajdú-Bihar megyébe látogatott Nagy Józsefné könnyűipari miniszter. A miniszterasszony délelőtt felkereste az Alföldi Nyomdát Gál Istvánnak, az MSZMP megyei Bizottsága titkárának társaságában. A vendégeket Benkő István igazgató fogadta, aki tájékoztatást adott az üzem helyzetéről, fejlődéséről, a IV. ötéves terv időszakára eső célkitűzésekről. Ezt követően a vendégek megtekintették a korszerű nyomda több részlegét Nagy Józsefné ugyancsak délelőtt ellátogatott a Debreceni Ruhagyárba, ahol megismerkedett hazánk egyik legnagyobb női ruhagyárának legújabb termékeivel. A könnyűipari minisztert, Gál Istvánt, Gurbán Györgyöt, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét az üzemben Kapossy László igazgató, Balogh Mihályné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az üzemi pártbizottság titkára, Kelemen Lászlóné szb-titkár kísérte. A könnyűipari miniszter délután Gurbán Györgynek, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályvezetőjének kíséretében Hajdúdorogra, a DK üzemébe látogatott, ahol a Debreceni Ruhagyár párt-, gazdasági és társadalmi vezetői kalauzoltak és beszámoltak az üzem eddigi fejlődéséről és a további tervekről. Nagy Józsefné könnyűipari minisztert az Alföldi Nyomdában Szilágyi Gyuláné linószedőtermi művezető tájékoztatja üzemrésze munkájáról Nyomáspróba a hajdúszováti öntözőtelepen Több mint 100 millió forintos beruházással fejlesztik, korszerűsítik a hajdúszováti Lenin Termelőszövetkezet gazdaságát, a tsz az ország egyik öntözéses mintaüzeme lesz. A Keleti-főcsatorna vize kedvező lehetőséget biztosít a nagyüzemi öntözés megvalósítására. S ezt a lehetőséget már ebben az esztendőben gyakorlattá változtatják Hajdúszováton. 1600 holdas korszerű, földalatti vezetékes öntözőtelep épül s a beruházási, építési munkák jelentős részén már túl vannak. Lefektették a csöveket, s összesen 27 kilométer vezetéke van az öntözésre berendezett területnek. A téli hónapokban is folynak az elkészült részen a nyomáspróbák, hogy ellenőrizzék a kifogástalan üzemelést, megteremtsék a biztonságot. Ezzel egyidőben most szerelik a szivattyúház berendezését, s természetesen elvégzik a belvízrendezést is. A Lenin Tsz-ben megkezdett és az idén elkészülő öntözési beruházás 25 millió forintba kerül. A nagy terület esőszerű öntözésével nemcsak a termésátlagok növekednek, hanem sokkal biztonságosabb lesz a nagyobb mennyiségű takarmánytermelés. Erre nagy szükség is van, mert a nemrégiben átadott szakosított szarvasmarhatelep mellett korszerű sertéstelep is épül a szövetkezetben. HARMADIK SZAKMAI NAP A tavaszi munkák, a zöldségtermelés megindulása előtt szakmai napokon találkoznak a Debreceni Konzervgyár vezetői a körzetükhöz tartozó, az új gyár részére termelő mezőgazdasági nagyüzemek, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakembereivel. Eddig két ankétot rendeztek: először az uborkatermesztés eredményeit és feladatait, utána pedig a paprikával kapcsolatos termelési eljárásokat vitatták meg. Január 26-án, kedden a MTESZ debreceni székházában tartják meg a harmadik szakmai napot s ennek a témája a paradicsomtermelés. Nagyon fontos probléma kerül a vita központjába. Ugyanis a paradicsom nagyon fontos növénye a konzervgyárnak, viszont a termelők esztendők óta a legjobban erre a növényre fizetnek rá, az úgynevezett paradicsomrész elviszi a termés javarészét. A szakmai napon a feldolgozó és termeltető üzem vezetői keresik az együttműködés módjait és lehetőségeit. A tanácskozáson kiváló szakemberek is részt vesznek, vitaindító előadást dr. Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kutatóintézet neves igazgatója tart. Szövetkeztünk, hogy jobb legyen ! (NYÍRADONYI BESZÉLGETÉSEK) (3. oldal) Gyógyszertár (3. oldal) Fokozottabb törődés az emberekkel (4. oldal) Diákok fóruma (4. oldal) Régi nála szó! (5. oldal) (7. oldal) NAPI KRÓNIKA (8. oldal)