Hajdú-Bihari Napló, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
Az esztétikum áthatja népünk életét Művészetpolitikai aktíva Debrecenben Az elmúlt héten, a Debrecenben megtartott művészetpolitikai aktíva előadója dr. Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes volt. Előadásában a Politikai Bizottság 1977. decemberében hozott határozatát kommentálta, a határozat néhány gondolatát szembesítette a gyakorlattal. A Politikai Bizottság határozata az életből, a mindennapi gyakorlatból indult ki. Hazánkban mintegy másfél évtizeddel ezelőtt lezárult a szocializmus építésének első, extenzív szakasza, s megkezdődött a fejlett szocialista társadalom építése. Ez a változás természetesen a gyakorlatban bonyolult utakon megy végbe. Új jelenségek, új jelenségcsoportok tűnnek fel a mindennapi élet során, s ezeket a politikának és a művészetnek egyaránt nap mint nap birtokba kell vennie. A Politikai Bizottság művészetpolitikai határozata éppen azt mérlegelte, hogyan törekednek a művészetek ezeket az új társadalmi folyamatokat, jelenségeket birtokba venni, hogyan tükrözik őket, s milyen feladatok adódnak a művészet számára. Az elmúlt húsz esztendő bebizonyította, hogy az MSZMP művészetpolitikai elvei beváltak, a gyakorlat igazolta őket, de a megváltozott új helyzetben e kipróbált elvek alkotó alkalmazása új módszereket, ábrázolási módokat követel. A folytonosság a párt művészetpolitikájátan dialektikus módon csak akkor érvényesül, ha a művészetek alkalmazkodnak az új helyzethez. Hogyan tükröződnek az újszerű vonások a mai magyar művészetben? A szocializmus építésének extenzív szakaszában a művészeti élet a politika által közvetlenül volt meghatározott, méghozzá a politikai fejlődés jellegzetes szakaszaiban más és más módon. Nyilvánvaló, hogy 1945, 1948, 1949, 1953 vagy 1956 következményei és tapasztalatai bizonyos fokig más feladatokat róttak a művészetekre. A hatvanas évek eleje óta azonban történelmünk nem bontható ilyen rövid politikai szakaszokra, a fejlődés kiegyensúlyozott, ezért a művészetek fejlődése áttételesebben viszonyul a politikához. Erre jó példa, hogy míg a szocializmus fejlődésének korábbi periódusában a művészi ábrázolásban sokkal inkább a politikai közvetlenség, a közéletiség dominált, hiszen nagy jelentőségű országos döntések vagy a társadalom egy-egy nagy csoportját érintő változások mentek végbe, addig a mai alkotásokban nagyobb szerepet kap a személyes karakter, az egyéni döntés, a bonyolultabb emberábrázolás. A társadalmi erők bensőbbé váltak, a konfliktusok az erkölcsi, a lélektani szférákban zajlanak és érhetők tetten. Nem mondhatjuk, hogy például a Herkulesfürdői emlék című filmnek nincsen politikai mondanivalója, világnézeti töltése, de maga a cselekmény rendkívül sajátos helyzetben játszódik. De ugyanez mondható a legtöbb új magyar filmre. Jó összehasonlítási alapként kínálkozik ebből a szempontból a Rozsdatemető és a Makra című regény. Fejes Endre könyvében, mely a hatvanas évek elején keletkezett, a külső események és a külső magatartásformák ábrázolása az elsődleges, míg Kertész Ákos inkább hősének belső világát, gondolkodásmódját, cselekedeteinek mozgatói rugóit kutatja, ábrázolja. Nem arról van szó, hogy az egyik regény jobb, mint a másik, de mindenképpen más, s mindkettő a maga korának kihívásaira felel sajátos módon. Napjainkban erős történelmi érdeklődés jellemzi a művészeket és a művészeteket, s ez az esetek többségében nem a mától való elfordulást jelenti, hiszen az alkotói tudat korunk tudata. A tegnaphoz való közeledés az ilyen természetű alkotásokban voltaképpen a ma problémáira keres választ. Más kérdés, hogy a történelmi témák nem pótolhatják teljes egészében a máról szóló közvetlen művészeti számadást. Nem kétséges, hogy a társadalmi mozgás nyomán felvetődött kérdésekre a polgári hajlandóságú művészek is válaszolni óhajtanak. Létjogosultsága van az egyéniség ábrázolásának, ez mindenképpen újszerűség szocialista művészetünkben. A polgári beállítottságú művészek azonban nemegyszer az individualista értelmezés példáit adják. Van példa arra is, hogy egyes alkotók esetleges mozzanatokat, periferikus témákat ragadnak meg, az erkölcsi, lélektani szféra ábrázolása pedig sekélyes moralizálásba és pszichologizálásba süllyed. Az újszerűség értelmezése terén bizonyos szemléletek teoretikusan is megütköznek. Elmondhatjuk, hogy például a pártosság mint esztétikai kategória ma nem dinamikus tényezője a művészeti közgondolkodásnak. Természetesen a pártosságot el kell határolnunk a dogmatizmustól, de a revizionizmustól is. A pártosság nem avult el mint kategória, de korszerűsíteni kell, meg kell tölteni időszerű tartalmakkal. Mint ahogy bizonyos elméleti tisztázásra van szükség a formák és szerkezetek minősítése terén is. A kérdés az, hogy vajon új tartalmak hozzák-e létre az új formákat, vagy pedig az új formák önmagukért születnek. Ez utóbbi esetben formalizmusról kell beszélni. A formalizmus pedig nem más, mint tartalmatlan forma. E kérdések konkrét megítélésekor nagy felelősség hárul a művészetpolitikusokra és a kritikusokra. Az elmondottakból ugyanis világosan kitűnik, hogy bizonyos esetekben a művész mellé kell állni, más esetekben azonban a közönségnek van igaza, amikor elutasítja a tartalmától megfosztott, öncélú, az érthetetlenség homályába burkolózó művészi formákat és szerkezeteket. A dolgok logikájából és a történelmi okokból következően művészeti életünkben értékbizonytalanság leginkább a képzőművészet terén figyelhető meg, ott éleződik ki olykor a művész és a közönség konfliktusa. Ez a művészeti ág az, amelyben a legnagyobb, legélesebb a polarizáltság. Művészet és közönség ideiglenes elszakadását azonban más művészeti ágakban is megfigyelhetjük. A kívánt egység megteremtése érdekében mind az elméleti, mind a kritikai irodalomnak számottevő feladatai lesznek a jövőben. Egészségtelen tünet mindenképpen, hogy egyes művészek körében lábra kapott egyfajta elmélet- és kritikaellenesség, mondván, a művészetet mint olyat nem lehet értelmezni, minden művészi alkotás elemezhetetlen, megfoghatatlan, benne fogalmilag fel nem tárható elemek öltenek testet. Nem kétséges, hogy ez a polgári irracionalizmus álláspontja, amely a művészeteket el akarja szakítani a megismeréstől. Van azután egy másik új tünet is: egyes alkotók olyan nagymértékű misztifikálása, dicsőítése, hogy szinte a felmagasztalt alkotók sem kötnek belőle. Ha aztán az ő humanizmusukat a marxista kritika szembesíti a szocialista humanizmussal, akkor a hódolók valamiféle illetéktelenséget emlegetnek... A művészeti élet elengedhetetlen kísérője a vita. A viták tüzében mindig tisztázódik valami, új ismeret, új fogalom jön létre. A probléma az, hogy némelykor marxista kritikusok között úgy folyik a vita, mintha a fő választóvonal közöttük lenne. Ebben nyilvánvalóan a szubjektivizmus nyilvánul meg. A művészek egyes nemzedékei között mindig volt és mindig lesz bizonyos szemléletbeli különbség, amely természetes, hiszen a fiatalok mindig az újat markolják meg, az idősebbek viszont nagyobb háttérélménnyel felvértezve következetesebben képviselik a folyamatosságot. Ha a fiatal művész nem a divatnak hódol, újat akarásával jó úton jár. A művészetpolitikának az a feladata, hogy elejét vegye annak, hogy a generációs különbségek súrlódáshoz vagy pláne elszakadási törekvésekhez vezessenek. Az esztétikum ma sokkal inkább áthatja népünk életét, mint a történelem folyamán bármikor. A szórakozási igény is sokkalta nagyobb. A gond az, hogy ezeket az igényeket nem mindig tudjuk kielégíteni. A környezetkultúra, a lakáskultúra stb. gyakorlata egyébként arra figyelmeztet, hogy a művészetpolitikai és a közművelődési tevékenységet sokkal jobban össze kell kapcsolni, mint azt a jelenlegi helyzet mutatja. Befejezésül dr. Tóth Dezső arról beszélt, hogy a művészetek állami, tanácsi irányítása bizonyos mértékig elmarad a követelményektől, inkább jogi, gazdasági és adminisztratív igazgatás folyik, semmint tartalmi irányítás. Pedig az egyes művészeti műhelyek nagyfokú önállósággal rendelkeznek, ezért az irányításra, a feladatok összehanrgolására nagy szükség van. Művészetpolitikát folytatni csak az tud, aki ért a művészethez. Ennek kapcsán az előadó megemlítette, hogy a művészetpolitikai irányító munka kádergondokkal küzd, melynek megoldására a jövőben nagyobb gondot kell fordítani. B. E. A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének feladatai közé tartozik az optimális műtrágya-felhasználás kutatása, a gazdaságos talajerő-utánpótlás lehetőségeinek vizsgálata. Értékelik a növényi tulajdonságokat, a talajtápanyag-ellátást, a talajba adott tápanyagok hatékonyságát. Ezekre a kutatásokra módszertant is kidolgoznak. Az eredményeket az intézet publikálja, illetve a gyakorló szakemberek rendelkezésére bocsátja. A képen: A növények fejlődését ellenőrzik. A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TEXTILFELDOLGOZÓ VÁLLALAT • 1978. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Hajdú-Bihar megyei könynyűipari üzemei között sajátos helyet foglal el a Hajdú- Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalat. Nem tartozik a több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatok közé, termelési értéke közepes, évi átlagos nyeresége azonban a legjobb üzemek csoportjába „emeli” a vállalatot. Az elmúlt évben anyagellátási nehézségek akadályozták a folyamatos termelést, az állandóan változó piacigények is gyors megújulásra, termékváltásra késztették az üzemet. A Budapesti Bőripari Vállalat 1978 első félévében az igényelt 30 ezer helyett csak 5 ezer négyzetméter bőrt küldött. A második félévben már megkapta a vállalat a tervezett mennyiségű alapanyagot. Az első féléves kiesés azonban nem növelte a nyereséget. A sertésvelúi kabátok iránti igény erősen csökkent a tőkés országokban, így a TANNIMPEX-en kerésztől a tervezett több tízezer darabos exportnak csak kétharmadát teljesítették. A nyereséget ez is csökkentette. Az Adidas tréningöltözékek gyártása terven felül sikerült. Havonta több ezer darab tréningruha készül a vállalat üzemegységeiben, s az anyagilag kétségkívül jó hasznot hozó bérmunka helyrebillentette a Hajdú-Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalat gazdálkodását. Igaz, az 1977. évi nyereséget nem sikerült elérniük, de számos olyan gazdálkodó egység van ebben a megyében — tegyük hozzá: Magyarországon is — ahol megelégednének a közel harminc millió forintos nyereséggel. Az erőfeszítéseket, a jól végzett munkát az is mutatja, hogy átlagosan 21 dolgozóval kisebb létszámmal 17 millió forinttal termeltek többet, mint 1977-ben. Aligha kell bizonygatnunk, hogy a divat változásainak, s így a piac megújulásának folytonosan kitett textilipari vállalatok mennyire a kés hegyén táncolnak évről évre. Elegendő egy-két elhibázott lépés, s az ennek következményeként raktárra termelt ruhákat, kabátokat az esetek döntő többségében csak jelentős árengedménnyel lehet értékesíteni, így a gyors termékváltás ezekben az üzemekben nem szólam, hanem az életben maradás szükséges és elengedhetetlen feltétele. Érthető tehát, hogy Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson és a vállalat debreceni üzemegységében is gyakran változtak a szabászolló alá került anyagok, s a kikészítés, a fazon is sokszor módosult. Ebben az esztendőben sertésvelúr bőrből, juh- és marhanappából közel ötvenezer női és férfikabátot készítenek Hajdúböszörményben. Ezek egy részét exportálják. Az ADIDAS tréningöltözékeiből a korábban kialakult jó kapcsolatnak, az eredményes, kifogástalan minőségű munkának is köszönhetően ebben az esztendőben is a nagy szériában többféle szín- | ben, s azonban sok ezer dara- | | bot gyártanak. A KLEPPER ! | és ELHO síöltözékei, anovák-ai mindenütt ismertek. A választék egy részét a Hajdú- Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalatnál szabják-varrják. A holtszezonban november és március között ballonzekéket küldenek a külföldi megrendelőknek. Ebben az esztendőben műbőrből készült dzsekik, kabátok, zakók gyártása is megkezdődik. Belföldre és a szo- Gyorsvasalás cialista országokba, közel húszezer darab kerül. A jó fazonú, pontos, gondos munkát igénylő irhabundók gyártását tovább folytatják. Most — ahogyan mondják — jól megy az üzlet. A tréningöltözékek iránti kereslet — talán a közelgő moszkvai olimpia hatására — dinamikusan növekszik. A szabadidő-öltözékek forgalma is örvendetesen bővül. Nemcsak a fiatalok, de az idősebbek is szívesen magukra öltik ezeket a lezser öltözékeket, s a balonból készültekék ismét divatba jöttek. A bőrből készült áruk alapanyagai közül a nem eléggé puha sertésbőr ,,kimegy” a divatból, helyét a könnyen kezelhető, lágyabb hatású nappalőrök foglalják el. A változásokat figyelemmel kísérik a Hajdú-Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalatnál is. Több újdonságot tartogatnak a hirtelen piaci hatások kivédésére. Tavaly kis segítséget kaptak a Debreceni Ruhagyártól, hogy határidőre szállítani tudják a kért mennyiségű síöltözéket. Nem maradtak adósok: háromezer darab ADIDAS tréningruha gyors elkészítésével segítettek a Debreceni Ruhagyárnak a szállítási határidő tartásában. Nem volt könnyű éve 1978- ban a Hajdú-Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalatnak. Az anyaghiány a nem kellő ütemezésű szállítások, a megrendelők igényeinek gyakori változása minden dolgozótól pontos, precíz munkát követel. Dicséretükre legyen mondva: sikerrel vették az akadályokat. H. I. A szabászat pontos munkája elengedhetetlen A legújabb ADIDAS mese- Divatos bőrkabát gítőr „ (Fotó: Kalmár) A varrodában dolgozó asszonyok 3 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1979. MÁRCIUS 4.