Hajdú-Bihari Napló, 1980. december (37. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
Huszonöt éves az önkéntes rendőri szervezet Negyedszázada annak, hogy kormányunk létrehozta a rendőrség munkáját segítő társadalmi szervezetet, amelynek feladata a közrend és közbiztonság fenntartásának, a társadalmi tulajdon védelmének, a szocialista együttélés szabályai betartásának segítése. Erre emlékeztek szombaton délelőtt ünnepi keretek között a megye több mint kétezer önkéntes rendőrének képviselői a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában. A tanácskozás résztvevőit és a meghívottakat, köztük Fülöp Jánost, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottságának titkárát, Gál Istvánt, a megyei tanács elnökhelyettesét és Szórádi Sándort, a KISZ megyei bizottságának első titkárát Kollár János megyei rendőrfőkapitány üdvözölte. Ezután dr. Schiffer János rendőr alezredes tartott ünnepi beszédet. Megemlékezésében felidézte népünk történelmi hagyományait, az 1848-as vörössipkásokat és az 1919-es Vörös őrséget, akiknek tevékenysége bizonyítja, hogy az ország vezetői a társadalmi haladásért, a függetlenségért, az állam és közrend fenntartásáért vívott küzdelemben mindig számíthattak a dolgozó tömegek támogatására, a társadalmi rend önkéntes védelmezőink segítségére. Majd hangoztatta: állami életünk fejlesztésének nélkülözhetetlen feltétele a törvényes rend megszilárdítása, a törvények megtartása és megtartatása, az állampolgári fegyelem növelése. Mindezek megvalósítása elképzelhetetlen társadalmunk széles tömegeinek támogatása nélkül. Tevékeny részesei ennek a munkának az önkéntes rendőrök, az ifjúgárdisták és az úttörőgárdisták. Értékelte és megköszönte a társadalmi rend önkéntes őreinek munkáját, akiknek nagy része van abban, hogy megyénk közrendje, közbiztonsága jó. A tanácskozáshoz hozzászólt Fülöp János, az MSZMP megyei bizottságának titkára is, megfogalmazva a jubiláló szervezet tevékenységének társadalmi, politikai jelentőségét. A hozzászólók köszönetet mondtak a szervezet tagjainak felelősségteljes tevékenységéért és hangoztatták, hogy munkájuk eredményessége a lakosság messzemenő támogatásának függvénye. Ezután Kollár János megyei rendőrfőkapitány kitüntetéseket adott át a szolgálatban élen járóknak. Százéves az önkéntes tűzoltóság MEGYEI TANÁCSKOZÁS DEBRECENBEN önkéntes és vállalati tűzoltóságok úttörő és Ifjú Gárda tűzoltórajok képviselőinek bevonásával tegnap, szombaton délelőtt a debreceni úttörőházban megyei tanácskozást tartottak, melyen a tűzoltóság képviselőin kívül többek között megjelent dr. Lévai Imre, a megyei pártbizotttság munkatársa, dr. Kolozsvári Lajos, a megyei tanács vb-titkára, valamint Szöllősi Erzsébet, a megyei úttörőelnökség titkára is. A tanácskozáson a megjelentek az önkéntes tűzoltóegységek elmúlt öt évi tűzvédelmi munkáját értékelték, megemlékeztek a megyei önkéntes tűzoltóság fennállásának százéves évfordulójáról és megválasztották küldötteiket a BM önkéntes segítőinek II. országos értekezletére is. Nagy a forgalom az élelmiszerpiacon Az ünnep előtti áruforgalom már megmutatkozik az élelmiszerpiacom. A vásárcsarnokban sok az áru, de ugyanúgy sok a vevő is. A kialakult átlagárak a következők : napraforgó 28—30, rózsaburgonya 5,40—10, sárgarépa 5— 7, petrezselyem 10—18, zeller 8— 12, cékla 3,50—6, vöröshagyma 7— 10, fokhagyma 70—80, fejes káposzta 4—6, kelkáposzta 8—10, sóska 100, karalábé 6—10, paradicsom 40—50, sütőtök 5—6, bab 30 forint kilónként. A gyümölcspiacon is van áru. Alma 5—16, körte 10—18, birsalma 14, szőlő 18—20, héjas dió 26—30, dióbél 100—120, méz 50, savanyúkáposzta 12—16, lekvár 45 forint kilónként. A baromfipiacon is nagy volt a felhozatal. Az élő csirke 40—55, az élő tyúk 32—45, az élő pulyka 38—42, az élő liba, kövér, 40—45, az élő kövér kacsa 48—54, vágott csirke 70, vágott tyúk 60—65, a vágott liba 60—70, vágott kacsa 70 forint kilónként. A tojás darabja 2,20—2,80 forint. A tejföl és a tehéntúró 60, a sajt pedig 90 forint. KÖZLEMÉNYEK Tájékoztató a postai befizetésekkel kapcsolatos tudnivalókról. A tanácsok és intézmények bankszámlaszámai 1981. január 1-ével teljeskörűen megváltoznak. A jelenlegi 12 számjelből álló számlaszámok helyébe 9, illetve 13 jegyűek lépnek. Ezért ettől az időponttól az adó- és illetékbefizetésekhez, valamint a napközi otthonok, óvodák, bölcsődék, szociális otthonok és a többi tanácsi szerv számlája javára szóló befizetésekhez az új számlaszámokkal ellátott átutalási postautalványok (csekkbefizetési lapok) szolgálnak. Az új jelzőszámmal ellátott átutalási postautalvány-űrlapok a számlatulajdonos szerveknél (tanács, intézmény) beszerezhetők. Mivel a régi űrlapok használata a pénzforgalomban és az elszámolásokban zavarokat okozhat, ezért kérjük azok használatát mellőzni. A változásról készséggel adnak tájékoztatást a tanácsok, az intézmények, a postahivatalok és a takarékpénztári fiókok is. A lakosságnak az OTP-nél vezetett számláira (hitelszámlák, betétszámlák stb.) a változások nem vonatkoznak. Országos Takarékpénztár, (x) Megnyitottuk új modern bauer szalonunkat! Női fodrász fél 7— 18-ig; lábápolás fél 7—16-ig. Borz u. 25. Telefon: 10879. (x) A Magyar Autóklub debreceni szervezete személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít. Jelentkezés 1980. december 16-ig, Szabadság útja 96. szám alatt. A gépkocsivezető-tanfolyam díjának kiegyenlítésére részletfizetési kedvezményt biztosítunk. (x) Kedvezményes üdülés nyugdíjasoknak a Danubius Szállodáiban : Grand Hotel Margitsziget, 1981. január, február és március hónapokban naponta reggelivel, kétágyas, fürdőszobás szobában 240 Ft személyenként, egyágyas fürdőszobás szobában 325 Ft személyenként, kétágyas fürdőszoba nélküli szobában 183 Ft személyenként, egyágyas, fürdőszoba nélküli szobákban 218 Ft személyenként. Üdülőhelyi díj: naponta 16 Ft személyenként. Szobafoglalás: DANUBIUS TRAVELS, 1052 Budapest, Martinéni tér 8., telefon: 173-115, vagy Grand Hotel Margitsziget, telefon: 111-000. (x) Családi ház panelből Debrecenben, a Rózsahegyi utcán elkészültek a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói által tervezett és kivitelezett paneles családi házak. A Hajdú-Bihar megyei Vegyesiparcikk-kiskereskedelmi Vállalat két „mintalakást” rendezett be, amelyeket az érdeklődők december 15-től december 31-ig (december 24, 25, 26. kivételével) naponta 14- től 18 óráig tekinthetnek meg. (Fotó: Kőszeghy György) Együtt a lakossággal Népfront küldöttértekezlet Hajdúböszörményben Hajdúböszörmény a megye második városa. A többi alföldi városhoz hasonlóan évszázadokon át mezőgazdasági jellegű volt, az elmúlt tíz évben azonban jelentős ipari üzemek létesültek Böszörményben. A város lakóinak száma jelenleg közel 33 ezer. Többek között ezekből a tényekből indult ki az a beszámoló, amit a Hazafias Népfront Hajdúböszörmény városi Bizottságának szombaton délelőtt megtartott küldöttértekezletén Mező Irén, a városi bizottság titkára terjesztett elő. A küldöttértekezleten jelen volt Reszegi Lajos, az MSZMP Hajdúböszörmény városi Bizottságának első titkára, Kónya István, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, Vilmányi Mária országgyűlési képviselő, Patakvölgyi Rudolf, a Hajdúböszörmény városi Tanács elnöke, dr. Taraczközi Ferenc, a Hajdú-Bihar megyei népfrontbizottság tagja. A beszámoló a város fontos társadalmi, gazdaságpolitikai és mozgalmi kérdéseivel foglalkozott. Ezeket a kérdéseket a városi bizottság ülésein is megtárgyalták. Foglalkoztak többek között a városi bizottság gazdaságpolitikai tevékenységével, az idős emberekkel való törődés feladataival, a városban élő cigány lakosság helyzetével, a háztartásban dolgozó nők részvételével a népfrontmunkában, a szabad idő hasznos eltöltésének szervezésével, a felnőtt lakosság közművelődési helyzetével, a kisiparosok és kiskereskedők szolgáltatásaival, a közérdekű bejelentések helyzetével, a lakóbizottságok munkájával. Külön fejezetet szentelt a beszámoló a városi bizottságnak a demokráciáért, a népinemzeti egységért, a párt szövetségi politikája megvalósításáért, a gazdaságpolitikai, a művelődéspolitikai célok megvalósításáért folytatott munkájának, a béke- és barátsági munka tapasztalatainak és az elkövetkező időszak feladatainak. A beszámoló elhangzása után a hozzászólások a beszámolóban felvetett kérdésekhez kapcsolódtak. A küldöttértekezlet megválasztotta a Hazafias Népfront új városi elnökségét. Elnök Elek Imre, a Textilfeldolgozó Vállalat igazgatója, titkár Mező Irén, az elnökség tagjai: Nagy Attiláné, Tóth Béla, Kerekes Károly, Balla Lászlóné, Jánosi Imre, dr. Uzonyi Kiss Sándor, Szabó István, Zsupos Gábor, Gyulai Sándorné, Fehér Pál, Zákány Károly. A küldöttértekezleten tíz küldöttet választottak a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezletére. 1980. december 14., vasárnap Szilárd napja A Nap kél 7.25 — nyugszik 15.53 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS VASÁRNAP ESTIG: Időnként megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék nélkül. Többfelé párás, helyenként tartósan ködös idő. Csak helyenként megélénkülő nyugati szél. Hajnalban többfelé köd. A legalacsonyabb , éjszakai hőmérséklet általában 0, mínusz 5 fok között, de északkeleten kevéssel mínusz 5 fok alatt. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap, általában 2—7 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. JÁRMŰVEZETŐKNEK! Az ÚTINFORM tájékoztatása szerint Hajdú-Bihar megyében a főutak mindenütt járhatók, bár az utóbbi két nap páralecsapódása miatt csúszósak. A mellékutak sok helyen jegesek, ezért a járművezetők fokozott óvatossággal közlekedjenek! LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ: Az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 42 fogadó ért el, nyereményük egyenként 178 602 forint, három találata 4410 fogadónak volt, melyre 850 forintot vehetnek fel, a kéttalálatos szelvények száma 139 220 darab, melyekre egyenként 30 forintot fizetnek. CSILLAGSZÓRÓ. A városi úttörőelnökség, a KISZ városi bizottságiai, a Lőwy Sándor Úttörőház és a Kölcsey Művelődési Központ által szervezett fenyőhét keretében december 15-én, hétfőn 14 órától a Kölcsey Művelődési Központ ifjúsági centrumában „Kis karácsony, nagy karácsony” című foglalkozást tart alsótagozatosoknak Cs. Tábori Hajnalka. Ezt 14.30 és 17.30 órától a Népszínház mesejátéka követi. AZ INDIAI Mágus-díjjal kitüntetett Pozsonyi bűvészegyüttes műsorát láthatják a gyermekek ma, vasárnap délelőtt 10 órától a Kölcsey Művelődési Központ színháztermében. A csehszlovák vendégek előadására ugyancsak ma, vasárnap 14.30 órai kezdettel a MÁV Járműjavító Üzem művelődési központjának színháztermében is sor kerül. GELKA-ÜGYELET AZ ÜNNEPEK ELŐTT. A Gelka debreceni szervizének dolgozói tegnap, szombaton kommunista műszakot tartottak, amelyet december 20-án is meg kívánnak ismételni. Szombaton reggel fél 8 órától 17 óráig a 15-444-es telefonszámon lehet a híradástechnikai készülékek hibáját bejelenteni. A szerviz dolgozói munkájukkal az ünnepi torlódásokat kívánják csökkenteni. ÚJ LAKÁSBAN AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK. Több építőipari vállalat, így a Hajdú megyei is, ez év őszén mutatta be az árvíz sújtotta területeken gyorsan felépíthető paneles családi házakat. Az árvízkárosultak közül sokan választották ezt az építési módot, s közülük Békés megyében már huszonhárom család töltheti az elkövetkezendő ünnepeket panelekből készült új lakásában. I. I Műv. központ: Ma 7-kor Villámfénynél, Csokonai-b. Hungária: Ma 10-kor Cukorváros, ifj. Petőfi-b. TV VASÁRNAP BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.04 Műsorismertetés. 8.05 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 8.10—9.15 Mindenki iskolája (ism.). 9.15 óvodások filmműsora. ítísfilm-összeállítás. 9.35 Egy kis kirándulás. Lengyel filmsorozat. 10.00 Röpsuli. 10.15 Hírek. 10.20 Aprók tánca Sárköz (öcsény). 10.40 Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 11.00 Sport és művészet. IV 3. rész: Játék, teljesítmény, erőfeszítés, rekord. 11.30 Elektromos— HK Drott Halmstad (svéd). Kupagyőztesek Európa Kupája férfi kézilabda-mérkőzés. A szünetben: Reklám. 12.45 —13.10 A British Múzeum kincsei. Angol filmsorozat, XIII/10. rész: A könyvtár. 14.23 Műsorismertetés. 14.25 Reklám. 14.30 Keleti Márton-sorozat. Két vallomás. Magyar film. 16.10 Reklám. 16.15 Műsorainkat ajánljuk. 16.40 „Ez a dal az a dal . . Koós János műsora. 17.20 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 17.50 A XXIV. szakszervezeti kongresszusról jelentjük . . . 18.25 Reklám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A hét. 20.00 Hírek — Sporthírek. 20.10 Shakespearre összes művei a BBC feldolgozásában. Ahogy tetszik. Angol film. 22.40 Hírek — Totóeredmények. POZSONY, 1. MŰSOR 8.40 Hírek. 8.45 Kicsinyek műsorismertetés. 9.45 Napóra. 10.50 Szovjet—amerikai dokumentumfilm-sorozat. 11.40 A héten történt. 12.10 Hangverseny. 12.55 Hírek. 13.10 Műsorajánlat. 13116 Nemzetközi síugróverseny 15.00 Nemzetközi úszóverseny. 16.00 Vetélkedő. 17.10 Jánosik. Szlovák film. 18.30 Esti mese. 18.50 A komikus. 1930 Tv-híradó. 20.00 Vers. 20.05 Don Carlos. Az opera tévéváltozata. 22.15 Tv-híradó. 22.30 Dokumentumfilm. 22.55 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 15.30 Hírek. 15.34 Rajzfilmek. 16.20 A barátság versei és melódiái. 17.20 Egy csipetnyi só. Tévéfilm, 3. rész. 19.00 Az 1980- as év legsikeresebb csehszlovák sportolói. 19.30 Pedagógusok műsora. 20.00 Vidám válás. Spanyol—mexikói film. 21.35 Nemzetközi műkorcsolya gálaest Moszkvából, felvételről. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 8.15 Monte Christo grófja. Francia filmsorozat. 8.40 Az egészséges életmód. 9.00 A falu életéből. 10.45 Zeneszó. 12.50 Vasárnapi album. 15.40 Carasgalle művei képernyőn. 16.40 A képernyő a kicsinyeké. 17.00 Steaua Bucuresti—Panathinaikos Athén férfi röplabdamérkőzés. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Riportműsor írókról. 18.40 Román népzene. 19.50 Papa, mama, ő meg én. Francia játékfilm. 21.25 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 8.30 Hírek, időjárás, lapszemle, évfordulónaptár. 8.45 A KPVDSZ nyíregyházi művelődési házának leánykara énekel. Vezényel L. Nagy Katalin. 9.00 Az én slágereim. L. Nagy Katalin vendége Haskó József. 9.35 Tájközelben. Csaroda. Riporter: Antal István. 9.57—10.00 Műsorelőzetes. HÉTFŐ BUDAPEST, 1. MŰSOR 16353 Műsorismertetés. 16.55 Hírek- 17.00 Utazás a Föld középpontja felé. Amerikája film. 19.05 Reklám. 19.15 Idősebek is elkezdhetik . .. Tévétorna. 19.30 Esti mese. 19.30 Egészségükre! — Egészségünkre! Köszöntjük a Dél-pesti Kórház építőit és dolgozóit! 21.50 Szülőföldem, Makó. Bemutatja: Erdei Ferenc. Dokumentumfilm (ism.). 23.40—22.55 Műelemzés. POZSONY, 1. MŰSOR 15.00 Iskolatévé. 15.25 Hírek. 15.30 Művelődési műsor. 16.00 Német nyelvtanfolyam. 16.30 Sportmagazin. 17.10 Katonák műsora. 18.00 Autósok-motorosok magazinja. 18.30 Esti mese. 18.40 Egy kis muzsika. 18.50 Művelődési műsor. 19.30 Tvhiradó. 20.00 Lakodalom, menyasszony nélkül. Tévéjáték, 3. rész, 20.50 A szocialista országok életéből. 21.15 Egy kis muzsika. 21.30 Kék fény. 21.55 A rendőrség nyomoz. 22.00 Tv-híradó. 22.30 Lopott dalfesztivál. 23.25 Hirek. POZSONY, 2. MŰSOR 17.00 Hirek. 17.15 Kicsinyek műsora. 17.35 Zenés műsor. 18.00 A munkakörnyezetről. 18.30 Telesport. 18.35 Dokunlívumfilm. 19.00 Katonákról. 19.25 Síiskola. 19.30 Orosz nyelvtanfolyam. 19.45 Dokumentumfilm. 20.00 Szülők iskolája. 20.20 Külföldi sportesemények. 21.20 Vörös hóvihar. Szovjet film. 22.50 Tv-híradó. BUKAREST 15.00 Magyar nyelvű adás. 17.50 A legkisebbeknek 18.00 Tv-híradó. 18.20 Gazdasági figyelő. 18.40 Tudományos horizont. 19.25 Elment egy lovas. Angol játékfilm. 20.45 Felkérés keringőre. 21.10 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek, időjárás, lapszemle. 17.05 Tánczenei kívánságműsor. 17.25 Közéleti kaleidoszkóp. Szerkesztő: Ágoston István. 17.50 Sporthírek. 18.00 Északtiszántúli krónika. 18.15 Bakos Kálmá ágÉjiépi zenekara muzsiaL*4(!PJ--18.30 Hírösszefogltó,1 műsorelőzetes.. . AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Szilágyi Gábor Telefon: 12-144 SZOMSZÉDOLÁS címmel filharmóniai hangversenyt tartanak december 16-án, kedden délben általános iskolások részére a berettyóújfalui művelődési központ nagytermében. Műsoron a szomszéd népek dalai, táncai és hangszeres muzsikája szerepelnek. A KLTE ÖKOLÓGIAI Tanszékének szakvéleménye alapján kétnapos tanácskozást tartottak Debrecenben a közelmúltban az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, valamint három kutató- és tervezési intézet munkatársai. A megjelentek a Balaton kutatásifejlesztési programjának VI. ötéves tervi célkitűzéseit vitatták meg. CSAKNEM HARMINCEZER életrajzot tartalmaz a Szinnyei József által összeállított, s rövidesen ismét napvilágot látó életrajzi lexikon. A nagy írói lexikon a neves irodalomtörténes: három évtizedes fáradhatatlan gyűjtőmunkájának eredménye. TISZTELETBELI DOKTORRÁ AVATTA dr. Ács Antalt, a Debreceni Agrártudományi Egyetem profeszszorát a Wroclawi Mezőgazdasági Akadémia tudományos tevékenységéért, valamint a lengyel agrár-felsőoktatási intézményekkel létrehozott együttműködés szervezéséért és fejlesztéséért. AZ UNIÓ SZÍNPAD és a Pátria együttes ad ajándékműsort december 18-án délután öt órától a vasúti, csomópont kulturális aktívái és a Vasutas Klubkönyvtár kiscsoport-vezetői részére Debrecenben, a Petőfi tér 6. szám alatti klubkönyvtárban. A NÁDUDVARI KITE új központi raktárát a Magyar Mezőgazdaság legutóbbi száma is bemutatja. A lap ezen kívül még ,,A meszezés hatása Körös-vidéki réti talajokon” és „Szarvasmarhatelepek költségtakarékos beruházása” címmel közli a Debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézete és mezőtúri főiskolai kara munkatársainak cikkét. ZONGORA TANSZAKI NAPOT tartanak december 15-én, hétfőn a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán. Gyakorló iskolai zongorahangverseny, hangszer- és módszertantörténeti előadás, valamint főiskolai hallgatók hangversenye szerepel a rendezvényeként. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyéi Bízottá® 1 8¡Ja — Főszerkesztő» (Belényei EMbef — Főszerkesző-helyenesi Boda István. Szerkesztésért: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144. nyomdai ügyelét: agrea — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó vállalat? Debre®ri, Tóthfaksi Tér 10. FMstaeing Debrecen, Bestafiók 72 . 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős tfiadó: Dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hifin pkézbesitő postám vatasoknal és kézbesítői még — Előfizetési dij egyadóSBa 30 forint,negyedévre 93 forint, egy évre 360 forint . ....................................... II MII iMj Ifim III unni............. I Mii fr jjn i in un Mliij i ín v , v b* .ama lm !/.'/ •■ vrk • 4* * \ f + * # •• dr. • J 't MTi ifcfc V«