Hajdú-Bihari Napló, 1983. március (40. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-13 / 61. szám

­ világ proletériái egyesók­íti ki _____ ________ ___________ ■NAPÚI a forradalmi ifjúsági napok programjai Március 13-án a sárrétud­vari művelődési házban if­júsági vitakörök járási ve­télkedőjére kerül sor. Március 14-én 18.30-kor Hajdúböszörményben fáklyás felvonulást rendeznek a fia­talok, csakúgy, mint Nádud­varon, 19 órától. A FIN Ván­dorszínház rendezvénysoro­zatán belül a Pódium Mű­hely Egyesülés mutatkozik be a nádudvari művelődési ház­ban 14-én 20 órai kezdettel. Március 15-én Debrecen­ben reggel 9-kor a DOTE el­méleti tömbje melletti par­kolóban iparművészeti kira­kodóvásár kezdődik. 10 óra­kor a Kossuth téren, az 1848-as polgári forradalom és az 1848—49. évi szabad­ságharc 135. évfordulója al­kalmából ünnepi megemlé­kezés és koszorúzás, a Pető­­fi-szobornál koszorúzás lesz. A könyvről könyvért vetél­kedő 11 órakor kezdődik a DOTE-n. Fiatalok régi fény­képeken a címe az érdekes ifjúsági és fotótörténeti ki­állításnak, melyet az ifjúság­­politikai klubban 11.30-kor nyitnak meg. A FIN megyei megnyitója, s utána az or­szágos fotópályázaté 12.30 órakor a DOTE elméleti tömbjében lesz. Sportverse­nyeket is rendeznek a DO­­TE-n, mely a debreceni fő­­iskolák-egyetemek fiataljait vonja be. A FIN-téren (Kos­suth tér) a Pódium Műhely Egyesülés 15-én 17 órakor tart bemutatót. Ugyanekkor a DOTE III. kollégiumában Fele sem igaz politikai vetél­kedő, 18 órától versenytánc, 19 órától a Gereben, a Re­­show és a Golf együttesek műsora, 20—24 óra között pedig pol­ casino alkotja az egyetemi-főiskolai napok az­napi programját. Délután 4 órakor a me­gyei KISZ-bizottság és a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya által meghirdetett Kodály-pályázat eredmény­­hirdetése a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolá­ban. Balmazújvároson 18 órakor rendeznek a fiatalok fák­lyás felvonulást 15-én. Hajdúszoboszlón délelőtt 11-kor a Petőfi-emléktáblát koszorúzzák meg, illetőleg a Kossuth- és Harsányi-em­­léktáblákat. Március 15—26. között játszódnak a város­ban az Edzett ifjúságért sportvetélkedő döntői. A Közgazdasági Szakközépis­kola tanulóinak részvételével a művelődési központban non-stop vetélkedő lesz már­cius 15-én. Hajdúnánáson 10 órakor a Köztársaság téren a Petőfi- és Kossuth-szobornál koszo­rúzást és megemlékezést tartanak a KISZ-esek; a 2-es Általános Iskolában a Ne­kem szülőhazám ... elneve­zésű vetélkedő általános is­kolai döntője. Az EIVRT-ben dekorációs verseny, míg a Szellőző Művek KISZ-klub­­jában a FIN Kupa asztalite­nisz- és sakkversenyei, a gimnáziumban pedig sport­­versenyek várják a fiatalo­kat. Március 15-én a derecskei emlékműnél és Körösszeg­apátiban is koszorúzásra gyülekeznek majd a helybeli fiatalok. Berettyóújfaluban a művelődési központban rendezik délelőtt 9-től kez­dődően a Nekem szülőha­zám ... vetélkedő járási döntőjét. A püspökladányi járásban járási ifjúsági filmnapoik kezdődnek, és 15-én 17 óra­kor a püspökladányi Novem­ber 7-e Tsz klubjában ifjú­sági fórumot tartanak. FORRADALMI IFJÚSÁGI NAPOK 1983 HAJDÚ BIHAR MEGYE A tavalyinál nagyobb vető­magforgalom Az év első hónapjában 1 millió 665 ezer, februárban 1 millió 300 ezer forint érté­kű árut adtak el az Országos Vetőmag-termeltető és Érté­kesítő Vállalat debreceni, Rákóczi utcai mintaboltjá­ban. Ez 200 ezer forinttal több, mint a múlt esztendő hasonló hónapjaiban volt. Köszörűs Pál üzletvezető: — Az idén tovább növeke­dett a vevők száma, új kis­kerttulajdonosoknak is na­gyon sok vetőmagot adtunk el. Az idei rendkívüli időjá­rás nekünk kedvezett, hama­rabb indult a szezon, de még most is javában tart. A kü­lönböző zöldség- és virág­magvakból igen széles skálát tudunk kínálni, vagyis csak­nem teljes igényt tudunk ki­elégíteni. A vetőburgonya­szezon a jövő héten kezdő­dik. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan most is előjegyez­tették a termelők a kívánt mennyiséget, s ezeket szállí­tani is tudjuk kötelesen. Mintegy 500 mázsa vetőgu­móra van megállapodásunk. S amit keresnek és nem ta­lálnak a vevők? — Különösen sokszor kell nemet mondani azoknak, akik a kiskertekben haszná­latos gépeket akarják, helye­sebben szeretnék megvásárol­ni. Hasonló helyzetben va­gyunk műtrágyákkal is. Tel­jesen igazuk van azoknak a vevőknek, akik azt mondják, hogy lehetőség szerint min­dent egy helyen szeretnének megkapni. KISFILMEK GYEREKEK­NEK. Az agyag gyerekek, A nyúl és a marabu, a Múze­umban és a Muzsika című kisfilmek vetítésére kerül sor március 13-án 15 órától a Kölcsey Művelődési Központ Hatvani termében. PÓNILOVfIX a HORTOBÁGYON A nóniusz törzstenyészetéről híres Hortobágyi Állami Gaz­daság mátai lóistállója pónilovakkal gazdagodott. A tíz — lovaglásra és fogathúzásra betanított — póni most még az új környezettel ismerkedik, de később fontos szerepük lesz az idegenforgalmi szezon színesebbé tételében. (MTI-fotó: — Oláh Tibor felvétele — RS) Másodnyersanyagok hasznosítása Ankét és börze a Debreceni Technika Házában A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Haj­­dú-Bihar megyei szervezete más szervezetekkel közösen, ankétot és börzét rendez március 17-én a Debreceni Technika Házában. Az ese­mény célja summázva: meg­ismertetni az érdeklődőket a másodnyersanyagok haszno­sítási eljárásaival, valamint tanácsokat szolgáltatni a fe­lesleges és elfekvő készletek csökkentésére. Jelenlegi gaz­dasági helyzetünk szigorú anyag- és energiatakarékos­ságot követel meg minden gazdálkodó szervtől. Ehhez a fontos feladathoz kívánnak segítséget nyújtani szakava­tott előadók meghívásával, és már megvalósított eljárások tapasztalatainak közreadásá­val. Az ankéttal egyidejűleg a felesleges és elfekvő kész­letek börzéjét is megrende­zik. Az egész napos program­­sorozat megnyitójára március 17-én fél 10-kor kerül sor. Bevezetőt mond: Olajos Ernő, az MSZMP Debrecen városi Bizottságának titkára, a Szer­vezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság megyei szerve­zetének elnöke. Vetés, talajelőkészítés Egyre több helyen kezde­nek hozzá megyénk mező­­gazdasági nagyüzemeiben a különböző tavaszi felada­tokhoz. A legkorábbi növé­nyek közül a mákot elvetet­ték, dolgoznak a gépek a ta­vaszi árpa és a borsó vetésé­nél is. A hét közepétől kezdve a legnagyobb cukor­répa-termelő gazdaságokban a talaj-előkészítés volt az egyik fontos tennivaló, hogy amint az idő engedi, földbe tudják tenni a magot. A cu­korrépa vetésterülete ha­sonló nagyságrendű lesz az idén is, mint az elmúlt esz­tendőben volt. Az idei tavaszi munkák indulása sokkal kedvezőbb feltételek mellett kezdődött, mint tavaly. Lényegében ősz óta kedvezett az időjárás. A múlt évben felszántották az összes területet, amibe most tavasszal kerül mag. Most nem lehet panasz és gond a belvízre, hiszen sem hó, sem csapadék nem volt. Inkább az esőt várják a szakemberek most. Ehelyett pénteken csak porvihar volt, amelyik hord­ta, repítette nemcsak a ho­mokot, hanem a löszháti ta­lajok fekete porát is. Egyes helyeken valóságos hullámo­kat épített a szél, a kisebb árkokat porral töltötte meg a vihar az átfúvási szaka­szokon. Nemcsak a nagyüzemek­ben szorgos a készülődés, ha­nem a háztáji gazdaságok­ban és kiskertekben is. Va­lósággal „megteltek” szom­baton a házi kertek s a leg­különböző tavaszi munká­kat végezték a tulajdonosok és a családtagok. MOZI • TV • MOZI • TV MOZI Premier előtt: Bombanő (amerikai, 16). Apolló hétfő n. 10, n. 12. Víg hétfő 4, 8, n. 9. Hattyúk tava (japán). Apolló ma 4, hétfő hn. 2; Delta ma f. 4, f. 6; Meteor ma 3, hétfő 2. Légy jó mindhalálig (ma­gyar; Csortos Gyula-emlékmű­­sor). Filmmúzeum hétfő n. 5, n. 7, n. 9. Üldözők (amerikai, 16). Apol­ló ma f. 6, 8. Meteor ma n. 6, f. 8. Szerencsés Dániel (magyar). Apolló ma n. 10, n. 12, hm 2, hétfőn 4, 6, 8. Meteor hétfő f. 4, n. 6, n. 8. Víg ma n 3, hn. 4, 6, n. 9, hétfő n. 12. A bosszúállók újabb kaland­jai (szovjet). Meteor mese ma n. 6. Csillagok háborúja (ameri­kai, I—II.). Delta hétfő f. 6. Fekete gyémántok (magyar, I—II.). Meteor mese hétfő 3. Hófehérke és a hét törpe (amerikai). Híradó hétfő f. 10. f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6, hn. 8. Klinika hétfő 5. Jasse James balladája (ame­rikai). Víg ma n. 10. Kacor király (magyar). Me­teor mese ma 3. A koppányi aga testamentu­ma (magyar). Delta ma de. 10. Kramer kontra Kramer ame­rikai). Híradó ma f. 10, hn. 8. Mit csinálnak a cigány gye­rekek? (magyar). Víg kamara hétfő f. 5, f. 7. Nemzeti vadászat (spanyol). Művész ma, hétfő f. 8. Óvakodj a törpétől! (ameri­kai, 16). Horváth Árpád hétfő f. 6. Sugarlandi hajtóvadászat (amerikai). Horváth Á. ma f. 47 f. 6. Svéd asszony (szovjet—svéd). Művész ma, hétfő 5. Szindbád (magyar, 18). Hír­adó ma f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6. Tigriscsapáson (szovjet). Kli­nika ma 5. Tűzoltó u. 25. (magyar). Víg kamara ma f. 3, f. 5, f. 7. Diszkó és film a Kölcsey Művelődési Központ táncter­mében ma 18—22 6. Zártkörű előadás: Víg ma u. 12, hétfő n. 10, hu. 2. TELEVÍZIÓ VASÁRNAP — MÁRCIUS 13. BUDAPEST, I.: 7.42 Műsor­­ismertetés. 7.45 Idősebbek is el­kezdhetik ... Tévétorna. 7.50 Mindenki iskolája. 8.20 Óvodá­sok filmműsora. Kisfilm-össze­­állítás. 8.40 Foxi Maxi kaland­jai. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.). 9.00 Füllentők. NDK já­tékfilm (ism.). 10.10 Kétszer kettő gyakran öt. Zenei sza­bálysértések. Bartók: Concerto II. és IV. tétel (ism.). 10.40 Ál­latkölykök. NSZK rövidfilm­sorozat. 4. rész: Torzpofa. 10.50 Hírek. 10.55 Videoton—Ferenc­város bajnoki labdarúgó-mér­kőzés. Közvetítés Székesfehér­várról. A szünetben: Reklám. 12.45 Tévémozaik. Rövidfilm­­összeállítás. 12.55 Műkorcsolya világbajnokság. Gálaműsor. 16.00 Képújság. 16.05 Három ta­vasz. 1848 — 1919 — 1945. 16.55 Reklám. 17.00 Műsorainkat ajánljuk. 17.25 Elmebajnokság. Egri János műsora. 18.00 Delta. Tudományos híradó. 18.25 Rek­lám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója.­ 18.40 Idősebbek is elkezdhetik ... Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A hét. 20.00 Hírek. 20.05 Audrey Hep­burn-sorozat. Nem az vagyok, aki vagyok. Amerikai film (1964). 21.55 Sporthírek. 22.05 „Mindenkinek van egy ál­ma . ..” Harangozó Teri műso­ra. 22.25 Hírek. BUDAPEST, 2.: 19.58 Műsor­ismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. 9. rész: Paul Gauguin, a nagy té­kozló. 20.55 Kisfilmek a nagy­világból. 22.15 Képújság. POZSONY. 1.. 8.30 Gyerekek­nek. 11.00 Északi járás (tévéso­rozat). 11.55 A héten történt. 12.25 Hangverseny. 13.05 Híradó. 13.20 Chaplin. 13.40 Sportmaga­zin. 14.00 Műkorcsolya gála­műsor. 16.00 Portréfilm. 16.15 Vetélkedő. 16.55 „A nőt még virággal sem ...” (cseh film). 18.30—19.10 Zenés műsor. 19.30 Tv-híradó. 20.10 Kígyóméreg (cseh film). 21.35 Sporthíradó. 21.50 Portréfilm Drahomira Ti­­kalováról. BUKAREST. 7.30 Családi kör. 8.30 Zeneszó. 9.00 A falu életé­ből. 10.45 Gyermekvilág. 12.00 Vasárnapi album. 15.30 A ten­ger titkaiból. 17.40 A képernyő a kicsinyeké. 18.00 Híradó. 18.15 Aktuális sportélet. 18.45 Dalok. 19.30 My fair Lady (amerikai film). 21.10 Híradó. 21.20 Prog­ramelőzetes. UNGYAR. 16.45 Műkorcsolya VB. Gála. 19.00 Tv-hiradó. 19.35 A nagy szimfonikus zenekar játszik. 20.45 Hírek. 20.35 Váro­som a büszkeségem. 21.30 Szverdlov. Film. NYÍREGYHÁZI RADIO 8.30 Hírek. Időjárás. Lap­szemle. Évfordulónaptár. 8.45 Délelőtti barangolások. A tar­talomból. Nézzük meg együtt (Antal István) — Slágerlista (Matyasovszki Edit) — Utcák, terek, emléktáblák (Ágoston István). 9.57—10.00 Műsorelőze­tes: 18.00—18.30 Összefoglaló Észak-Tiszántúl sportesemé­nyeiről, zenével. (A nap szer­kesztője: Bálint Attila.) HÉTFŐ — MÁRCIUS 14. POZSONY, I., 13.10 Három mogyorót Hamupipőkének (cseh film). 14.40—15.00 Miroslav Zbirka énekel. 16.35 Sportma­gazin. 17.05 Katonák műsora. 17.55 Orvosi tanácsok. 18.05— 18.30 Találkozás barátokkal. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vég nél­küli élet (tévésorozat). 21.10 Gazdasági magazin. 22.00 Vi­lághíradó. 22.15 A világ siet (román zenés szórakoztató mű­sor). NYÍREGYHÁZI radio 17.00 Hírek. Időjárás. Lap­szemle. 17.10 Hétnyitó. Hét­ információs magazin (Közben: Hallgatóink leveleire dr. Orosz Gyula jogász válaszol). 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 A Status Quo együttes felvéte­leiből. 18.25—18.30 Hírösszefog­laló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Rózsavölgyi Er­zsébet) HÍRSZERKESZTŐ: KISS DEZSŐ PÉTER — TELEFON: 12*144 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Általában kevés felhő lesz az égen, csupán szombaton egy­két helyen valószínű átfutó eső, hózápor. A többfelé erős, helyenként viharos északi­északkeleti szél vasárnapra mérséklődik. Hideg éjszakára kell számítani. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet va­sárnap 5, 10 fok között vár­ható. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET. Debrecen város terüle­tén március 13-án, vasárnap reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az ügyeletes állator­vos dr. Gulyás Ferenc (Land­ler Jenő utca 16., telefon: 22-592). A LAKÓTELEPI KÖZMŰ­VELŐDÉS és a gyermekek pályaválasztása jegyében nyí­lik kiállítás Debrecen üzeme­inek életéről, termékeiről március 15-én '''10 órától a debreceni Kun Béla Általá­nos Iskolában. JÓ IDŐTÖLTÉS. A létavér­­tesi művelődési házban Ma­gyar vászonhímzések címmel kiállítás nyílik a BIOGAL kézimunka-szakkörének anyagából. A megnyitó már­cius 14-én 18 órakor lesz. Bevezetőt mond dr. Vajda Mária, a balmazújvárosi mú­zeum igazgatója. TÖMEGPOLITIKAI OK­TATÁS. A szakszervezeti tö­megpolitikai oktatás vezető propagandistái és propagan­distái részére tart időszerű kül- és belpolitikai kérdések­ről előadást dr. Ónosi László, a megyei pártbizottság titká­ra. Az előadásra a Szakszer­vezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsán hétfőn délután 14 órától kerül sor. FELAJÁNLÁS: A debrece­ni ifjúságpolitikai klub pó­diumtermében március 13-án 19 órától a Week-end együttes ad műsort. Az ifjúságpoliti­kai klub a műsor teljes be­vételét a diákév rendezvé­nyei javára ajánlja fel. FOTÓKIÁLLÍTÁS. Az Al­földi Nyomda művelődési bi­zottsága H. Csongrády Márta fotókiállítását rendezi meg az üzem kultúrtermében már­cius 14-én délután fél három­tól. Az összeállítás március 18-ig tekinthető meg. ELŐADÁS: A Debreceni Orvostudományi Egyetem el­méleti tömbjének nagyelő­adójában hétfőn 19 órakor dr. Kunt Ernő Hagyományos halálképünk címmel tart előadást. VILÁGJÁRÓK. Angolai él­ményeiről tart előadást Mak­­szim Mihály március 13-án 17 órától a Kölcsey Művelődési Központ konferenciatermé­ben. 1983. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP KRISZTIÁN NAPJA A Nap két­­.03 — nyugszik 17.43 órakor (Debreceni adatok: 3.34 4· 17.34) ÉVFORDULÓN­APTÁR Százhetven évvel ezelőtt, 1813. március 13-án született, és 43 éves korában, 1836-ban halt meg — nem természetes halállal — Guyon Richárd angol születési­ gróf, az 1848—49-es magyar sza­badságharc ismert nevű honvéd­tábornoka, forradalmi érzelmű katonai vezetője. Az osztrák császári hadsereg­ben szolgált, ahonnan azonban 1840 szeptemberében kilépett, s ettől kezdve egy felvidéki birto­kon bérlőként gazdálkodott. 1848 nyarán nemzetőrségi őrnagyként csatlakozott a magyar honvéd­séghez, s kitüntette magát a pákozdi, majd a schwechati csa­tában; ezért október 31-én Kos­suth ezredessé nevezte ki. Ő ve­zette a Simmunich tábornok el­leni expedíciót, s a visszavonu­lás során a nagyszombati csatá­ban szembeszállt a császáriak­kal. A téli hadjáratban a bra­­nyiszkói győzelemmel szabaddá tette a honvédség útját Debre­cenbe. Komárom parancsnokává nevezték ki, már tábornoki rangban részt vett ,a vár felsza­­badításásban és megerősítésé­ben. A délvidéki fronton a sza­badságharc utolsó győzelmét aratta Nagyhegyes mellett. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált. A török hadseregben altábornagy volt, a krími háborúban az ázsiai török hadsereg főparancsnoka volt, de udvari intrikák következtében le­váltották, megmérgezték. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 10. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 45 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 211 324 forint. 3 találata 5925 fogadónak volt, nyereményük egyenként 802 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 188 859 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. KUTYÁK TENYÉSZSZEM­­LÉJE. A Magyar Ebtenyész­tők Országos Egyesületének debreceni szervezete március 13-án, vasárnap délelőtt 9 órától tenyészszemlét tart. Az Egyletkert utcai kutyakikép­ző pályáza fa VOLÁN-pályá­val szemben található, a szervezet vezetősége elsősor­ban a törzskönyvezett kutyák tulajdonosait várja. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük a T. Utazóközönsé­get, hogy a március 15-én, 9.55— 10.30 óráig tartó forgalomkor­látozás miatt Debrecen város helyi közlekedésében az alábbi változások lesznek: 11-es járat a Tóthfalusi térig, 10-es, 14-es, 31-es járatok MÁV-állomás — Erzsébet u.­ — Nyugati u. — Hatvan u., 28-as járatok Hatvan u. — Pásti u. — Bajcsy-Zs. u. út­vonalon közlekednek. (x) Értesítjük a városi vízvezeték­­hálózati fogyasztóinkat, hogy 1983. március 14. és április 25-e között a városi közcsőhálózat mosatását végezzük. A mosatás naponta a körzetekben 21 órától 15 óráig tart. Felhívjuk fogyasz­tóink figyelmét, hogy a mosatási idő alatt nyomásingadozással, il­letve vízhiánnyal lehet számolni, ezért a közölt időszakban a víz­­nyomástól függően üzemelő be­rendezéseiket (bojlereket stb.) ne üzemeltessék. A mosatási idő alatt a vízvezetéki víz zavaros­sága várható — vas- és mangán­lerakódás kiválása egészségre nem ártalmas —, ezért előre is szíves elnézésüket kérjük. Azok a fogyasztók, akik a hálózati ivó­vizet technológiai célra használ­ják, a mosatási időszakra a ré­szükre szükséges áthidaló intéz­kedésüket szíveskedjenek meg­tenni. Kérjük az ingatlantulaj­donosokat, kezelőket, hogy a há­zi vezeték mosatását március 14-e és április 25-e között végez­zék el. A nyomásingadozás, eset­leg vízhiány, valamint a fogyasz­­tók részéről teendő előzetes in­tézkedések elmulasztása miatt és az ebből eredő károkért felelős­séget nem vállalunk. Debreceni Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalat. Felhívjuk bérlőink figyelmét hogy mindhárom fürdőbe kabin­bérlet váltására lehetőség nyílik. Kabinbérletek változatlan áron a Nagyerdei Gyógyfürdő érték­­cikkpénztárában — a gyógyfürdő klinikák felőli bejáratánál — válthatók 1983. március 15-től április 25-ig hétfőtől péntekig 9-től 12 óráig. Ezen időpont után a beérkező igényeket az érkezés sorrendjében tudjuk figyelembe venni. Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat, (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001. — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 107 forint, egy évre 400 forint — index is art — issn aixwmsi — AlraiAi ruh,-^. _ r-i.v. —

Next