Hajdú-Bihari Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
Tanévkezdés előtt BESZÉLGETÉS DR. SZEKERES ANTALLAL, A MEGYEI TANÁCS MŰVELŐDÉSI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL . Augusztusban új iskolák építéséről, műszaki átadásáról kaptunk hírt. Ugyanakkor közismert, milyen erős és dinamikus a demográfiai mozgás. Hogyan alakulnak az 1985—86-os tanévben megyénkben az oktatás tárgyi feltételei? Gondolunk itt a váltási arányra, a napközis és kollégiumi ellátásra, az egy tanteremre jutó gyermeklétszámra. — Az általános iskolákban a tanulói létszám az 1986— 87-es tanév végéig még növekedni fog. Ezt követően várható mérsékelt ütemű csökkenés. A lakótelepeken változatlanul nehéz marad a helyzet. Megyénk általános iskoláiban a tanulók száma meghaladja a 72 ezret. Évek óta jelentős erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy ennek a korosztálynak az iskoláztatását megfelelő színvonalon biztosítani tudjuk. Ebben a tanévben kilenc településen 78 általános iskolai osztályterem, öt elő-, adó-, 15 napközis, 10 mű-, hely- és öt tornaterem átadására kerül sor. Ennek az eredménye, hogy a korábbi 1,23-as váltási arány szeptember 1-től 1,21-re csökken. Váltakozó rendszerben tanul a diákok 34,9 százaléka, váltakozó tanítás van iskoláink 42 százalékában. Hajdú-Bihar az általános iskolai tanterem-ellátottság szempontjából az országos átlag alatt van. Gondjainkat jelzi, hogy egy 1983-as felmérés adatai szerint az épületállomány 26 százaléka vályogból készült, 21 százaléka pedig azok egészségügyi alkalmatlansága miatt nem újítható fel. Középiskoláinkban a helyzet az elmúlt évihez hasonló. Ami azt jelenti, hogy a beiskolázási gondok nem növekedtek. Meg kell említenünk Debrecen intézményfejlesztő tevékenységét. A leendő tócóskerti gimnázium keretére indított új három osztály — amelynek a Liszt Ferenc téri Gimnázium ad otthont — jelentősen hozzájárult a beiskolázási feszültségek csökkenéséhez. A középfokú oktatási intézmények, beleértve a diákotthonokat is, évek óta zsúfoltak. Mivel az iskolák befogadóképességét növelő szervezeti megoldások adta lehetőségeket már kihasználtuk, a hetedik ötéves tervben a demográfiai növekedést csak jelentős számú tanterem építésével lehet ellensúlyozni. Történt-e jelentős változás iskoláink pedagógusellátottságában? Van-e tanárhiány Hajdú- Biharban, különös tekintettel a kistelepülésekre? — Ezen a téren a helyzet hasonló az előző évihez. Hiány van énektanárokból, kevés a gyógypedagógus, középiskolákban a nyelvszakos. Mivel a pedagógusok 85 százaléka nő, igen magas a gyesen levők száma, helyettesítésük csak képesítés nélküliek alkalmazásával oldható meg. Debrecenben csak az óvodákban vannak képesítés nélküliek helyettesítőként, vidéken az általános iskolák alsó és felső tagozatán egyaránt tanítanak képesítés nélküli tanítók és tanárok. Ezeknek a száma Debrecen vonzáskörzetében és a bihari részeken a legmagasabb, összesen 146 alkalmazási engedélyt adtunk az iskoláknak. — A pedagógusok továbbképzése alapvetően megváltozik. Mikor alakul meg megyénkben a pedagógiai intézet, és milyen konkrét elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? — A tanítók, tanárok továbbképzése — megőrizve a hagyományos és jól bevált formákat is — az úgynevezett intenzív képzéssel bővül. Az új modell tematikáját a Művelődési Minisztérium állította össze a pedagógusképző intézmények tanszékeivel együtt. Az évi 120 órás (hathetes) tanfolyamok végén a résztvevők záróvizsgát tesznek és dolgozatot írnak. Munkájukat minősítik, a követelmények magasak lesznek. A tanfolyamot elvégzők 500-tól 800 forintig terjedő fizetésemelést kapnak a záró érdemjegy és az oktató-nevelő munka alapján. A továbbképzések és a feljebbsorolások költségét a Művelődési Minisztérium fedezi. A most kezdődő tanévben megyénkben 153 pedagógus kapcsolódhat be az új továbbképzési formába. Azt szeretnénk, ha azok a nevelők jelentkeznének, akik eddig is jó munkát végeztek, és a jövőben az oktató-nevelő munka bázisaivá válhatnak. A tanügyigazgatás korszerűsítésének részeként a megyei tanács a 2008/1984. (V. 28.) MT számú határozat alapján a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet és a Pályavá-lasztási Intézet átszervezésével megyei pedagógiai intézetet hoz létre. Az új intézmény fenntartója a megyei tanács, közvetlen szakmai irányítása osztályunkhoz tartozik, önálló egységként fog működni szakmailag, s a két elődintézet feladatait integrálva segíti majd a pedagógusok és az oktatási intézmények tevékenységét, önállóságuk kibontakoztatását. Fontos feladat lesz, hogy működtesse — és részben kialakítsa — a megyei pedagógiai és szakfelügyelői hálózatot, s megfelelő szakmai információkat szolgáltasson a művelődési osztályok irányító tevékenységéhez. — Melyek az 1985—86- os tanév legfontosabb oktatáspolitikai célkitűzései? — A közoktatásban a következő években a tartalmi megújulás, a nevelő-oktató munka minőségének javítása a legfontosabb feladat. Két dolgot tartunk alapvetően fontosnak. A rendelkezésre álló pénzeszközökkel, valamint a társadalmi összefogás minden lehetséges módjának felhasználásával biztosítani kell, hogy mindenütt megteremtődjenek a tartalmi fejlesztés személyi-tárgyi feltételei. Ezek között is prioritása van az új tantermeknek. Fokozott szakmai segítséget kell adni az oktatási intézmények önállóságának kibontakoztatásához. Ez hoszszú távú, igen nagy körültekintést igénylő és csak lépcsőzetesen megvalósítható feladat. Változatlanul fontos, hogy minden iskolában emelkedjen a tanulmányi színvonal. Kiemelt figyelmet kell fordítani a továbbhaladáshoz alapvetően szükséges alapkészségek fokozására. Felelősséggel kell gondoskodni a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásáról, és a kiemelkedően tehetségesek adottságainak kibontakoztatásáról. Diákjaink neveltsége globálisan elfogadható, társadalmi, pedagógiai céljainknak megfelelő. A mindennapi nevelőmunkában azonban jobban kell érvényesíteni azt a szemléletet, hogy a bonyolult, gyorsan változó korunkban már nem elég a korábban bevált standardnak hitt értékekre, magatartásra nevelni. Fejlődésünk ellentmondásainak tudati lecsapódásait az iskola csak akkor képes megfelelően ellensúlyozni, ha reálisabb képet ad a mai valóságról, jobban felkészít a társadalmi gyakorlatra, és szocialista értékeink iránt elkötelezettebb magatartást alakít ki a tanulókban. — Az új tanévben megindul a technikusképzés. Hogyan készültek fel erre az érintett iskolák? — A kormány a gazdasági élet kérdéseit vette figyelembe, amikor úgy döntött, hogy új típusú technikusképzést kell bevezetni a szakközépiskolák egy részében. A Művelődési Minisztérium gondosan előkészítette az új képzési formát, többször kikérte a pedagógusok és az igazgatók véleményét. Megyénkben négy iskola képez nappali tagozaton technikusokat. A Péchy Mihály Építőipari, a Landler Jenő Ipari, a Mechwart András Ipari és az Erdei-Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskola. A Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola az egyéves dolgozó tagozati technikusképzésre is vállalkozott , személyi feltételek biztosítva vannak, s úgy látjuk, hogy a fent említett intézmények alkalmasak a képzés megindítására. Úgy ítéljük meg, hogy a szubjektív feltételek adottak. Más kérdés, hogy ezek az iskolák a demográfiai hullám növekedése miatt súlyos tanterem- és műhelyterem-gondokkal küszködnek. Problémáik megoldásában számítunk a képzésben érdekelt vállalatok segítségére is. Végül a pontos tájékoztatás kedvéért el kell mondanunk, hogy nem a régi technikusképzés visszaállításáról, hanem új, a réginél korszerűbb, szakmailag magasabb szintű oktatásról van szó. — Hogyan értékelhető megyénk pedagógusainak az elmúlt tanévben végzett munkája? — Ahhoz, hogy a tantestületek munkáját reálisan megítélhessük, szóvá kell tenni néhány az iskolai munka lehetőségein túlmutató gondot. A megye oktatási intézményhálózatának majdnem minden mutatója rosszabb az országosnál. A másik — általánosabb probléma —, hogy az iskolákat körülvevő társadalmi közhangulatban időnként a kelleténél több a türelmetlenség, az elvárhatónál kevesebb az együttműködési készség, a támogatás. Ez nem egyszer a tanárok, tanítók elbizonytalanodásához vezet. A nevelési célkitűzések megvalósításának nem kedvez az sem, hogy a társadalmi gyakorlatban lezajló értékátrendeződés többnyire negatívan hat a tanulókra, és a pedagógusokat defenzív magatartásra kényszeríti. Összességében azt mondhatjuk, hogy nevelőink az elmúlt tanévben változó, esetenként igen nehéz körülmények között dolgoztak. Éppen ezért tartjuk tiszteletreméltónak, hogy a megyei pedagógiai munka eredményessége sok tekintetben meghaladja az országos átlagot. Ezt mutatják az egyetemre, főiskolára felvett tanulók nagy száma, a különböző tanulmányi, műveltségi, kulturális és sportversenyeken elért helyezések, de hétköznapi tapasztalataink is. Köszönet, tisztelet és megbecsülés jár ezért az értékteremtő, emberformáló munkáért, áldozatvállalásért minden pedagógusnak. Ezzel kapcsolatban feltétlenül hangsúlyozni kell a szülők, a családban folyó gyermeknevelés meghatározó jelentőségét. Vannak nevelési feladatok, amelyeket csak a szülői ház és az iskola, a szűkebb és tágabb társadalmi környezet és a nevelők felelősségteljesebb, cselekvőbb együttműködésével lehet megoldani. — Köszönöm a beszélgetést. Filep Tibor ÚJABB PÁRBESZÉDEK A MŰVÉSZETPOLITIKÁRÓL Egy kiadvány margójára A közelmúltban harmadik alkalommal jelentette meg a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége a nyílt vitákon elhangzott gondolatok összefoglalását Varga Imrének, a Debrecenből elszármazott publicistának és regényírónak a szerkesztésében. A legfrissebb kötetben az 1981—1984 között megrendezett eszmecserék anyagát gyűjtötte össze a szerkesztő, a viták szövegét lejegyezve és megrövidítve. A viták többnyire a Fészek művészklubban kerültek sorra, de Miskolc két, Pécs egy alkalommal adott otthont a művészetpolitikai eszmecseréknek. A párbeszédek természetesen nem parttalan csevegések, hanem szervezett beszélgetések, a témafelvezetők között olyan kitűnő tudósokat találunk, mint Ancsel Évát, Vitányi Ivánt, Fukász Györgyöt, Hermann Istvánt, hogy csak néhányat említsünk közülük. Az előadásokat minden esetben korreferátumok, illetve szabad viták követték. Jegyezzük ide a kötetben reprodukált nyolc vita témáját: Profi, amatőr, dilettáns, Tradíció és korszerűség, Közoktatás és a művészeti nevelés, Gazdaság és művészet, A művészi értékek terjesztése, Művészet és tömegkommunikáció, Szabadidő, szórakozás, Kultúra és demokrácia. Csupa izgalmas téma, megannyi probléma, sok-sok érdekes megközelítés és válaszadás. Egy rövid recenzió keretében lehetetlen a témák mindegyikével foglalkozni, az efféle kísérletből ugyanis nyolc terjedelmes hozzászólás születnék. A cél az, hogy a könyvre tereljük a figyelmet, amely rengeteg ismeretet nyújt kérdéseivel, szempontjaival, érveivel és válaszaival mindazoknak, akik művészi értéket hoznak létre, vagy azokat közvetítik. A válaszokkal nem feltétlenül kell mindig egyetérteni, de hogy az olvasóban minden egyes vita további gondolatokat indukál, az bizonyos. Itt van például a Profi, amatőr, dilettáns kérdéskomplexum. Egyesek — főleg foglalkoztatási gondokkal küzdő hivatásos művészek v életen vetik fel a profi és az amatőr művészek közötti ellentétet, olyannyira, hogy az amatőrök foglalkoztatása a színházakban és a filmgyárakban a Művészeti Szakszervezetek IX. kongresszusán is szóba került. De ki a profi és ki az amatőr? — teszi fel a kérdést Vitányi Iván, s arra a következtetésre jut, hogy reális fogódzó a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerep lehet. Profi az, aki a művészetből él, amatőr az, akinek nem ez a fő foglalkozása. A történelem során mindig is éltek egymás mellett hivatásosak és amatőrök, de a probléma huszadik századi eredetű. Ma Magyarországon kétszázezer ember folytat amatőr művészeti tevékenységet. A profi—amatőr—dilettáns kérdéskomplexum tehát társadalmi és nem értékprobléma, jóllehet — hangoztatja Tóth Dezső —, a kérdésfeltevést gyakran kíséri ilyen mellékzönge. Deme Tamás szerint viszont nincs külön érték a profik és külön érték az amatőrök számára, a művészeti érték egységes. Ez a felfogás azonban, állapítja meg Tóth Dezső az összefoglalóban, azthozza magával, hogy az amatőr művészet másodrangú. Vagyis szerinte az amatőr művészetet pusztán esztétikai mércével nem lehet mérni! Nem lehet vele kapcsolatban mellőzni az esztétikai mozzanatot sem, de az amatőr művészet végső soron közművelődési jelenség, amelynek vannak a produkcióval egyenrangú más értékei, így például a közösségteremtés vagy a befogadókészség fejlesztése. Ennek nem mond ellent az sem, hogy mindig volt és mindig lesz olyan amatőr művész, aki titokban vagy nyíltan hivatásosnak készül, s adandó alkalommal azzá is lesz. A vitában számos értékes megállapítás kapott hangot ezen kívül is. Például az, hogy dilettáns lehet profiból és amatőrből, de dilettánsból is lehet profi vagy amatőr. Tóth Dezső szellemesen határozza meg a dilettáns fogalmát: az ő esetében ellentét van a kitűzött cél és a teljesítmény között, s ettől szenved, mert a dilettáns mindig szenved. Nem különben érdekes megállapítása Maróthy Jánosnak, hogy művészeti életünknek két jellegzetes pólusa az akadémikus és az üzleti kultúra. Akadémikus kultúrának a bizottságok, zsűrik, elnökségek, úgynevezett prominens személyiségek által ellenőrzött művészeti mozgásokat tartja, s ezek olykor — írja — meg tudják akadályozni az újnak a megszületését. <§] Örökké vitatott kérdés, hogy mit értünk művészi korszerűségen. Ancsel Éva említi, hogy a nemzetközi indulóktól nem lehet tudományos pontosságot elvárni, tudniillik Marxhoz méltatlannak találja ezt a sort: „a múltat végképp eltörölni”. Marx ugyanis sohasem gondolta, hogy a tradíciókat nem kell vállalni, hiszen ő a megszüntetve megőrzés dialektikáját vallotta. Talán egy vita reprodukált szövegétől sem követelhetjük meg a legárnyaltabb fogalmazást, de ami írva van, az írva van ... Márpedig a Tradíció és korszerűség című vita bevezetőjében ezt olvastuk Fukász Györgytől: „Korszerűen alkotni, gondolkodni, korszerű ideológiai alapok nélkül manapság sehol senkinek nem sikerül. A korszerűség fő mutatója a marxi eszmeiséghez való kapcsolódás, ezt nem mi találtuk ki, ez a szocialista világ sajátossága.” Sejtem, hogy a kiváló filozófus mit akart mondani, de ez a megállapítás olyasmit sugall, hogy csak az a korszerű, ami egyértelműen marxista, holott mondjuk Jean Paul Sartre filozófiáját vagy Heinrich Böll művészetét a marxisták is világszerte az emberi gondolkodáshoz és kultúrához való jelentős hozzájárulásnak tekintik, pedig egyik szellemóriás sem volt marxista. (Igaz, antimarxista sem!) Fukász Györgynek abban igaza van, hogy a művészi korszerűséget csupán formai oldalról nem lehet értelmezni, de ideológiai tartalmát sem szerencsés ilyen konkrétsággal vagy kizárólagossággal meghatározni, hiszen ebben a formulában hallgatólagosan benne rejlik, hogy a polgári világ művészete eleve korszerűtlen, holott napjainkban is születnek kiváló alkotások, az egész emberiséget gazdagító esztétikai remeklések. Korszerű az — mondja Szabó Iván szobrászművész a vitában —, ami egy korszakot kifejez. Azt hiszem, ennél konkrétabban nem érdemes fogalmaznunk. • Még egy vitába kaptunk bele, a gazdaság és művészet kapcsolatáról, pontosabban a művészet szerepéről a megnehezült gazdasági viszonyok közepette. Vitányi Iván egyetlen kérdésével szeretném érzékeltetni a probléma társadalmi értelmezését. Amikor a gazdaság és a kultúra viszonyáról esik szó, legtöbbször azt kérdezik: mennyi pénz kell a kultúrához? Azt ritkábban kérdezik, mennyi kultúra kell a pénzhez? Azt hiszem, ez a szellemes fordulat jól érzékelteti, hogy gazdaság és kultúra egymástól elválaszthatatlan, s hogy a művelődés nem valami szükséges rossz a társadalmi szerkezetben. Bakó Endre A Csokonai Színházban az idei évad első be-mutatója Dosztojevszkij : Karamazov testvérek című regényének adaptációja lesz. Már az elmúlt szezon végén kiosztotta a szerelmékét Gáli László igazgató aki a produkció rendezője is. Tartottak néhány próbát és a munka az évadnyitó társulati ülést követő napokban folytatódott. Felvételeink az egyik rendelkező próbán készültek. Gali László instrukciót ad Csoma Juditnak és Rák Katinak Fésűs Tamás és Tihanyi Péter a mű c. jelenetében (Fotók: Kalmár István)