Hajdú-Bihari Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-14 / 11. szám

HA MEGÚJULÁSRA KÉPES ____________________Mi is az a város? Újfalui tájékozódás a hetedik születésnap után Vajon miért akarnak nagyközségeink várossá előlépni? Vajon van-e vala­mi kézzel fogható előnye annak, ha a települést egy­szeriben városnak hívják falu helyett, ha lakói „vá­rosi ember”-nek mondhat­ják magukat? Hol várható e kérdésekre nemcsak elmé­leti válasz? A néhány napja városi rangra emelkedett Püspök­ladányban még nincsenek tapasztalatok, az egyelőre sikertelenül pályázó Bal­mazújvároson még kevésbé. Ezért jártunk Ladány „test­­vérbátyjánál”, a héteszten­dős bihari városban, Be­rettyóújfaluban. Azután ér­deklődtünk, érzékelnek-e valamilyen különbséget a városi és a falusi lét kö­zött? A tanácsi szakemberek — dr. Kovács Lajos tanácsel­nök és dr. Kökényesi An­tal vb-titkár mellett egy új­falui „patriótát"­, Beleznai Tibort választottuk beszél­getőpartnerünknek. Amiben mindhárman egyetértettek: egy település városi címért való pályázá­sa során presztízs okok is közrejátszanak. Nem is csekély mértékben. — Hiszen a „városlakó” a közvélemény szemében mi­nőségi kategória — mondja dr. Kökényesi Antal. A tanácselnök így foly­tatja: — Őseinktől szívtuk mi magunkba a „város” és „fa­lu” szavak jelentéstartal­mát. Örököltük e közigaz­gatási kategóriákat. A „vá­ros” szóhoz kedvezőbb, kulturáltabb feltételek ta­padnak. Egy városnak arca, karaktere kell hogy legyen. És valamiféle szellemiséget kell árasztania. Egy város­sal szemben elvárásai van­nak a környezetnek, a pol­gároknak, de egy városnak több is a kötelezettsége. Ak­kor város egy város, ha magasabb színvonalon nyújt­ja mindazt, amije van. — Mennyiben érzékelhető hierarchia a települések kö­zött? — Minden állampolgár tudja: a legkedvezménye­zettebb, a legmagasabb ka­tegória Budapest. Aztán jönnek a megyei jogú váro­sok, és természetesen a vá­rosok előbb állnak a sor­ban, mint a nagyközségek vagy a városi jogú nagy­községek. — Miben nyilvánul meg a kedvezményezettség? — Mindenekelőtt az ország népének elismerését is je­lenti. Ugyanakkor ezek a „rangok” a lakosság tudatát is formálják. Régebben a kategóriák a pénzek elosz­tásánál is döntően megha­tározók voltak. — Ma már azonban, az a tendencia — veszi át a szót dr. Kökényesi Antal —, hogy a kisebb településektől ne vonják el a pénzeket. Fokozottabb fejlődésüket szolgálja a „fejkvóta rend­szer”. A település így lako­sonként jut egy bizonyos pénzösszeghez. — Az egy főre jutó ösz­­szeg most már azonos? — A korábbi szisztémához viszonyítva már lényegesen jobban járnak a kisebb te­lepülések. De megyénkben Debrecen egy főre jutó kvó­tája a legnagyobb, aztán következnek a városok és végül a falvak. A magyará­zat egyszerű: Debrecen, il­letve a városok rendelkez­nek olyan intézményekkel, melyeket az egész körzet, az egész térség használ. Dr. Kovács Lajos foly­tatja: — Ez az az intézmény­­rendszer, aminek egy vá­rosban lennie kell ahhoz, hogy valódi város legyen. A közel harmincpontos fel­tételrendszerben a közmű­­rendszer, illetve az infra­struktúra döntő tényező még. — Mindezek alapvetően meghatározzák az itt lakók életformáját — szól Belez­nai Tibor. — A kultúrált körülmények, az, hogy nem kell mindig gumicsizmában járni... Az emeletes házban központi fűtés, vízvezeték van ... A fürdőszobát nem­csak beterveztetik, de hasz­nálják is a lakásban ... — ezek az emberek tudatára is hatnak. Fontos szempont a városiasodást tekintve, hogy egy településen hányan dol­goznak az iparban, hiszen az ő munkakultúrájuk ma­gasabb, mint a mezőgazda­ságban dolgozóké. Lénye­ges, milyen az orvosi ellá­tás, milyenek az iskolázási lehetőségek. Debrecenben, ha zenét akar tanulni a gyerek, olyan iskolába ad­ják. Ha a sporthoz vagy a nyelvekhez van tehetsége, akkor más általános iskolába íratják . . . — Nyilván arra is talál­nánk érveket, milyen előnyei vannak a falusi életnek. De most inkább térjünk vissza a kiindulási ponthoz. Mi­lyen jelentősége van még a „város” elnevezésnek? — Már volt róla szó — válaszol dr. Kökényesi An­tal —, hogy a közvélemény szemében nagy különbség: városról vagy faluról be­szélünk. Éppen ezért a vá­rossá válás óriási hajtóerő lehet egy közösség előtt. A feltételrendszernek megfe­lelni — min­denki által el­fogadott cél lehet. Ha tel­jesül, akkor pedig az a hú­zóerő, hogy még ezt kell tökéletesebbé tenni, még az hiányzik. És gyakran ta­lálkozunk a polgárok ilyen megjegyzéseivel: „Milyen város az, ahol még ez sincs, az sincs?”. — Ha mindent összeve­tünk, az igazi város fogal­mától még itt Újfaluban is messze vagyunk — így Be­leznai Tibor. — Hosszú folyamat a vá­rossá válás — szól dr. Ko­vács Lajos. — Kell hozzá, hogy a lakosság egy ember­ként vegyen részt a fel­adatok meghatározásában, végrehajtásában. A tudatra kell építenünk, a szunnyadó energiákat alkotóvá kell tennünk. Nem azzal válunk várossá, hogy minket azzá nyilvánítanak, hanem csak ha magunk is teszünk érte. Azért, hogy igazi városi ar­culata legyen a település­nek. Ismét dr. Kökényesi An­tal folytatja: — Nem véletlenül mondta a megyei tanács elnöke: jó dolog, hogy egyre több váro­sa van a megyének, de még lényegesebb, hogy a városias arculatú nagyközségek szá­ma növekedjen — és ne a falusias kinézetű városoké. — Berettyóújfalunak is van miben előrelépni. Me­lyek a mostani legfonto­sabb feladatok? Dr. Kökényesi Antal so­rolja : — További szilárd burko­latú utak, járdák kellenek. Bővíteni szükséges a szenny­vízelvezetést, a belvízelve­zetést. Javítani fogjuk a közvilágítást. Új közművelő­dési intézményt kellene épí­teni, a vendéglátás színvo­­nala sem megfelelő, a piac helyzetéről ne is beszéljünk. A településfejlesztési hozzá­járulást mi most egy fedett fürdő építésére használjuk fel. Dr. Kovács Lajos hozzá­teszi: — Tennünk kell mindig a magunk dolgát. Egy város akkor éli életét, ha megúju­lásra képes. Szellemiekben és anyagiakban is ... Dom­brovszky Ádám Sokakat meglepett a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsának legutóbbi elnök­ségi ülésén elhangzott meg­állapítás: csökken a dolgozói létszám. Méghozzá erőtelje­sen. 1977 óta kismértékű nö­vekedés volt észlelhető, de 1983-tól újra fogyatkozik az állomány. Ennek mértéke kezdetben nem volt számot­tevő, ám tavaly már 26 ezer­rel voltak kevesebben a szö­­­­vetkezetiek. Az idei esztendő azonban mindennél meghök­­kentőbb mérséklődést hozott: 41 ezerrel lett kisebb a dol­gozói létszám. A csökkenés alapvetően a fizikai munkaköröket érin­tette: részben a növényter­mesztési, részben az ipari területen észlelhető mérsék­lődés miatt. Jelentősen fo­gyott a kiegészítő tevékeny­ségben foglalkoztatottak szá­ma Pest, Borsod, Zala és Veszprém megyében­ igénylő fiataloknak körül­ményes új munkahelyet föl­kutatniuk. Jelenleg a termelőszövet­kezetekben 90 ezer szakmun­kás tevékenykedik, a gazda­ságok maguk is sokat tesznek a fiatalok képzéséért. Ennek ellenére sem teljesen meg­nyugtató a helyzet. Egyes szakmák még mindig nem eléggé vonzóak a fiatalok számára. tek. A szövetkezetiek fizeté­sének elmaradása még az ál­lami gazdaságban foglalkoz­tatottakéhoz képest is jelen­tős. A nem fizikai dolgozók kereseténél erőteljes növeke­dés volt tapasztalható: 1984- ben 38 százalékkal vihettek haza többet a fizikaiaknál. Ez — elsősorban — a része­sedési alapból való nagyobb érdekeltségükkel függ össze. Áz átlagkeresetük ezzel együtt is mintegy 15 száza­lékkal elmaradt a népgazda­ság egyéb termelő ágazatai­ban alkalmazottakétól. FOGYATKOZÓ TSZ-LÉTSZÁM Hová megy a munkaerő? Nem kell vattaember A meglepő létszámmozgás — állapították meg a vizsgá­latot végző szakemberek —, nem a korábbi időszakban észlelt okokra vezethető vissza. 1977-ig elsősorban a műszaki, technikai színvo­nal dinamikus fejlődése ját­szotta a főszerepet, most vi­szont a mezőgazdasági nagy­üzemek közgazdasági pozíció­jának romlása idézte elő a munkaerő megfogyatkozását. A keresetszabályozás eddi­gi rendszerének változása is erősítette ezt a tendenciát. A korábbi szabályozás nem ösz­tönözte a mezőgazdasági nagyüzemeket a létszámmal való takarékoskodásra, sőt országszerte elterjedt a „hí­gítás”, a bérjavító munka­helyek létesítése. Ez év ja­nuárjától viszont megválto­zott a helyzet: az új szabá­lyozás már feszesebb gazdál­kodásra kényszeríti a téesze­­ket, emiatt nem kedvelik már a „vattaembereket”. Mindez — sok helyütt — komoly nehézségeket okoz. Különösen bajos a csökkent munkaképességűek foglalkoz­tatása. Az új körülmények miatt komoly feszültségek ta­pasztalhatók Szabolcs-Szat­­már és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Az Álla­mi Bér- és Munkaügyi Hiva­tal felmérése szerint szűkült a pályakezdő fiatalok elhe­lyezkedési lehetősége is. El­sősorban az érettségivel rendelkező, és irodai munkát Csökkenjen a túlszabályozás, a jogi bürokrácia „Szabadítsuk meg törvényeinket az ellentmondásoktól” Az igazságügy-minisztert hallgatva a saj­tótájékoztatón, amit január 9-én tartottak az Országházban, kialakulhatott az a kép, hogy a jogszabályalkotás, a jogalkotás ál­talában és az igazságszolgáltatás, bizonyos problémákkal ugyan, de fejlődik Markója Imre részben az elmúlt ötéves tervidőszak­ra készített jogszabály-előkészítési tervről, illetőleg az új terv főbb jellemzőiről beszélt a sajtó képviselőinek. Ez alkalommal in­kább az általános tendenciákat, mintsem konkrét problémákat elemezve. Vannak ma izgalmas, nem annyira a közfigyelem előtt álló, de alapvetően de­mokráciánkat érintő kérdések. A jogalko­tási tervet például az Igazságügyminiszté­rium készíti elő, az összes érdekelt szerv bevonásával, Minisztertanács elé terjeszti azt, a kormány állásfoglalása után pedig a Minisztertanács középtávú programja lesz belőle. Ezt a tervet nem lenne-e helye­sebb országgyűlés elé vinni? Markója Im­re válasza: „Úgy vélem kormányzati feladat a jogszabályok előkészítése. Ideértem még a parlament elé kerülő magas szintű jog­szabályokat is, mert ezek előterjesztése is a kormány feladata. De a tervelőkészítés során messzemenően figyelembe vesszük a képviselők javaslatait, melyek az ország­­gyűlések során, vagy a képviselőcsoport­­üléseken elhangzanak”. Az, hogy az igaz­ságügy-miniszter a képviselők munkájának ilyen fontosságot tulajdonított, már a saj­tótájékoztató legelején felvetve ezt a prob­lémakört, különösebb elemzés nélkül is mu­tatja, hogy a demokrácia kiterjesztésére, mélyebb, tartalmibb és feltétlenül haté­konyabb használatára minden szinten ko­molyabb szándék nyilvánul meg. „Az elmúlt időszakban a konkrét felada­tok zömét végrehajtottuk, sőt, a gazdaság­­irányítási rendszer továbbfejlesztése érde­kében még be nem tervezett feladatokat is” — jellemezte a miniszter a XII. párt­­kongresszus alapján három fő kérdéscso­port köré felépített, előző kodifikációs ter­vet. Az állami élet, a közigazgatás, a szo­cialista demokrácia fejlesztése mellett a gazdasági fejlődés jogi elősegítése, és (harmadikként) a lakosság életével kapcso­latos jogi szabályozás központi célja az volt, hogy „Fokozatosan szabadítsuk meg törvényeinket az ellentmondásoktól, és fo­kozottan figyeljünk a jogi túlszabályozás, a jogi bürokrácia csökkentésére. Ezekben a kérdésekben történt bizonyos előrelépés” Az ellenőrzés fontosságára az is utalt, hogy a minisztérium (létszámstopos időben) újabb munkatársakat állíthatott be e tevé­kenység végzésére. Az alkotmányjogi tanács tevékenységé­ről a nagyközönség keveset tud, de a mi­niszter szerint nem kell feltétlenül minden ügyet a közönség elé vinni, amit tárgyal­nak, mert sok apró részletkérdés is van köztük. Viszont megalakulása már önmagá­ban preventív, megelőző hatást váltott ki, mert ettől kezdve a jogalkotásra jobban odafigyelnek a szervek. A jogszabályok száma tavaly is nőtt 1-2 százalékkal az előző évhez képest, bár lé­nyegesen alacsonyabb mint régebben. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a jognak lényegesen nagyobb szerepe van a jelenle­gi gazdaságirányítási és társadalmi felállás­ban, mint az ötvenes években. A jog szabá­lyozó szerepe persze nehezebben érvénye­sülhet akkor, ha (a miniszter szerint­ a gazdasági vezetők egy része a könnyebb el­lenállás felé halad,— a­ jogot kerülve — a gazdasági hatékonyság megteremtése ér­dekében. Az elkövetkező időszak kodifikációs ter­véről szólva Markója Imre felvázolta a főbb, elvi célcsoportot: a jogalkotás segítse elő az állami élet, a szocialista demokrá­cia fejlesztését, és növelje az országgyűlés­nek az ország életében betöltött szerepét, a tanácsok önállóságát, a­­kormányzati mun­kát korszerűsítse, az államigazgatási tevé­kenység színvonalát emelje. A gazdasági munkában a gazdasági hatékonyság, a­ központi állami irányítás eredményessége, a gazdasági egységek önállósága, a kollek­tív vezetési rendszer és a kezdeményező­képesség-készség növelése a cél. Az állam­­polgári jogok érvényesülésének kiterjeszté­se, a munka minőségére ösztönzés, a tár­sadalmi juttatások rendszerében a társadal­mi igazságosság érvényesülése a harma­dik célegyüttes, míg a negyedik: az állam­­polgári fegyelem és a kötelezettségek telje­sítésének számonkérése. Ezek ismertetése után Markója Imre példaképpen mondott néhányat a konkrét célfeladatok közül. Törvény készül a jog­forrásokról, a jogpolitikai elveket ország­­gyűlési határozat állapítaná meg. Készül a törvény a sajtóról (talán 1986-ban meg is jelenik), azután a társadalmi szervekről és egyesületekről, a polgári peres eljárások egyszerűsítésére, és a választással kapcso­latos tapasztalatok elemzése után abban is kisebb módosításokra számítani lehet. Új törvény születik az állami vállalatokról. A szövetkezetek kongresszusai után korsze­rűsíteni kezdik a szövetkezeti jogszabályt. A szanálást, a fizetőképesség helyreállítását is törvényben szabályozzák, a kétlépcsős bankrendszerről is terveznek jogszabályo­kat, valamint a személyi jövedelmeket fe­lülvizsgálva a lakossági adókról. Megalkot­ják ebben a tervidőszakban az új munka­­védelmi törvényt, s az ennek megfelelő magasrendű jogszabályt. Az­ egészségügyi törvényt módosítják, és készül új társada­lombiztosítási törvény is, a családjogi tör­vény módosul. A gyermek- és ifjúságvéde­lemről magas szintű jogszabály jelenik meg. Tervezik az alkoholizmus elleni jogi szabályozást is. 1988-ra várható a hatályos jogszabályok gyűjteményének megjelenése. 1986 végén az ágazati minisztereknek és az országos ha­táskörű szervek vezetőinek át kell tekinte­niük minden, 1960 előtt készült, területük­re vonatkozó jogszabályt, s javaslatot ten­niük azok módosítására vagy hatályon kí­vül helyezésére. A sajtótájékoztatón az igazságszolgálta­tásról szólva a miniszter elmondta, hogy annak hatásköre rendkívüli mértékben ki­­szélesedett, kellő létszám nélkül. Az élet­viszonyoknak megfelelően bonyolódtak a jogviszonyok is, és sok a fiatal, az életta­pasztalat hiányával birkózó ember, vala­mint (a többnyire gyesre menő) nők száma is szaporodott az igazságszolgáltatásban. Az anyagi megbecsülés nem volt megfelelő. A bíróságok működtetésének feltételei viszont ma már olyanok, hogy szerényebb igények­nek megfelelően sem tudnak fejleszteni. .. Egy kérdésre válaszolva mondta el a mi­niszter talán az egyik legfontosabb gondo­latot: „A politikai döntések előtt kell vitá­ra bocsátani az elképzeléseket, nem a poli­tikai döntés után a paragrafusokat!” Szilágyi Gábor Hátrányos bérverseny A nem fizikai foglalkozá­sok aránya — más népgazda­sági ághoz hasonlóan — a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben is nőtt, iskolai képzettségük kedvezően vál­tozott. 1984-ben már 22 ezren rendelkeztek diplomával, s a középfokú képesítésűek szá­ma is elérte a 32 ezret. Saj­nos, a magasan kvalifikált szakemberekből nem jut mindenhová elegendő: a ked­vezőtlen adottságú, kis jöve­delmű gazdaságok zöme szakemberhiánnyal küzd. Jelentős változás követke­zett be a zöldség-gyümölcs termesztésben. A növényter­mesztés egészének munkaidő­felhasználása az 1980. évi 302 millió óráról 1984-re 228 mil­lió órára csökkent, ami a kézimunkaigényes szőlő-, gyümölcs-, zöldségkultúrák területének csökkenésével magyarázható. De hasonló jelenség játszódott le az állattenyésztésben is, amiben az ágazat jövedelmezőségi és piaci pozíciójának változása játszott közre. A foglalkoztatás helyzetét, a munkaidő felhasználását nem érintették jelentősen a kisvállalkozások. Ipari és szolgáltató szakcsoportok lé­tesültek a legnagyobb szám­ban: májusig 901 szakcsoport jött létre, tagjaik száma meghaladja a 33 ezret. A gazdasági munkaközösségek aránya a mezőgazdasági szö­vetkezetekben nem számotte­vő. A gmk-ban dolgozók szá­ma alig haladja meg a há­romezret. A mezőgazdasági szövetke­zeti dolgozók keresete a VI. ötéves terv elején közeledett az iparban dolgozókéhoz, majd 1983-ban és 1984-ben ez a folyamat megállt, sőt a kü­lönbségek ismét nőni kezd­ Á­tcsoportosítások Nem szűnt meg a régi gond sem: a megyék közötti különbségek az elmúlt két esztendőben tovább nőttek. Az országos átlaghoz képest a legjobb keresetet Pest, Ko­márom és Fejér megyében érték el, kifejezetten alacsony volt a bérek színvonala Sza­­bolcs-Szatmár és Zala megye termelőszövetkezeteiben. Ki­mutatták azt is, hogy a téeszekben dolgozók átlagos keresete az iparitól 16, az építőiparitól 21, az állami gazdaságokban dolgozókétól 8 százalékkal maradt el 1984- ben. A szövetkezetekben a fizi­kai foglalkozásúak között a növénytermeléssel, az állat­­tenyésztéssel foglalkozók bé­re elmarad a mezőgazdaság­ban dolgozók átlagától. Vi­szont lényegesen nagyobb a gépekkel dolgozók, valamint az ipari-szolgáltató tevé­kenységet végzők jövedelme. Hazánkban — a KSH adatai szerint — 1,4 millió család foglalkozik kistermeléssel. Országos átlagban a jöve­delmek egytized része szár­mazik ebből a tevékenység­ből, a paraszti népességnél a részesedés 24 százalékos. A következő években — szögezték le az elemzés készí­tői — különösen a helyhez kö­tött szakképzetlen, főleg női tagok és alkalmazot­tak foglalkoztatása okozhat nehézségeket, ezért — he­lyenként — belső átcsoporto­sítást kell majd végrehajtani. Ilyen esetekben átképzési tá­mogatás igényelhető. A TOT — érdekképviseleti, munkájában — mindent megtesz azért, hogy a szövet­kezeti dolgozó fizetése ismét közeledjen a munkások által elért jövedelmekhez. Mind­ennek legfontosabb feltétele a jelenleginél jövedelmezőbb gazdálkodás. Cseh János iiajqü-buíar: napló — im«. jaxuAi? h,m

Next