Hajdú-Bihari Napló, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-08 / 132. szám

2007. június 8., péntek Debreceni kiadás IDŐKÖZI VÁLASZTÁS, 2007 j j j jj‘j j j j j'J-j’j j j j j j j j j j'j j j j j s j j•. A zöldek is indulnak Debrecen (HBN) - Zöld zajvédő sávot te­lepítene a vasútvonal és a lakott terület kö­zé a Zöld Demokraták jelöltje. Szabó Ágnes a debreceni 4-es körzetben indul, a júniusi időközi választáson, a Balla Irma tragikus halálával megüresedett közgyűlési helyért. Szerdai sajtótájékozta­tóján ismertette elkép­zeléseit a városrész fej­lesztéséről, és megis­mertük szervezetüket is. Szabó Ágnes létre­hozna egy szabadidő­­központot, állatbarát- és életmódklubot szer- Szabó Ágnes, a Zöld vezne Erősítené a köz- Demokraták jelöltje biztonságát, mégpedig (Fotó: Pogány Gábor) a működő polgárőrCSo­port támogatásának növelésével. A képvise­lő-aspiráns több parkolóhelyet létesítene, és szerinte szelektív hulladékgyűjtőből is több kell a területre. Úgy vélte, hogy kevés a megfelelő színvonalú játszótér. Június végé­re parlagfűszedési akciót szerveznek - tud­tuk meg Szabó Ágnestől. A Zöld Demokra­ták 10 éve létező párt, tagja az Európai Zöld Pártok szövetségének. A pécsi és a győri közgyűlésben dolgozik emberük. A ta­valyi önkormányzati választáson léptek egyébként először porondra. Debrecenben 21, míg a megyében 180 tagot számolnak. Í­t1 http://hbntippek .haon.hu • A Zöld Demokraták bemutatkozó anyaga letölthető (270 KB). Dózsás kerti parti. Műsorral kö­szöntötték vendégeiket a Dózsa György Általános Iskola tanulói június elsején, pénteken. A látogatók szerint fergeteges­re sikeredett a fellépés a kerti partin. (Fotó: Magánarchív) 8Si16-i9ilU*1# NAPI 0 TAJ-KÉP / 9 Egy Ladikban eveznek a döntőben . Tizenhat hazai és két határon túli csapat méri össze felkészültségét a hét végén Szolnokon. Nádudvar, Szolnok (HBN) - Elérkezett a nagy nap! Ma el­kezdődik a vetélkedő. Holnap­ra kiderül, ki az ország legügyesebb és legfelkészül­tebb ladikosa...! Második nagy seregszemléjükre készülnek a Lapot a diákoknak (Ladik) el­nevezésű médiavetélkedő ifjú résztvevői és gazdái. A három forduló, valamint a megyei döntő után kiderült, kik kerül­nek be a mindent eldöntő or­szágos megméretésbe. A ver­senynek ezen a hét végén az Alcsi-Holt-Tisza Szabadidőköz­pont ad otthont. A rendezvé­nyen részt vesz a házigazda Axel Springer Kft. mellett az Inform Média és a Pannon Lapok Társasága is. Határon túlról is A kiadók ezenkívül vendé­gül látnak két romániai ma­gyar anyanyelvű iskolát Szat­­már és Bihar megyékből, így tehát hazánk tizenhat megyé­jéből, valamint a két határon túli térségből összesen tizen­nyolc csapat kilencven kis­diákja fog versenyezni. Totó­kat, teszteket töltenek majd ki, és gyakorlati feladatokon mér­hetik össze tudásukat és felké­szültségüket. Az ügyességi és gondolkodtató feladatok összeállításában, valamint a verseny lebonyolításában a Szolnoki Sportcentrum Kht. volt és persze lesz segítségünk­re. A tét igen komoly, így min­denkinek érdemes küzdeni. Az első helyezett ugyanis 250 ezer, a második 200 ezer forin­tot nyer. A dobogó harmadik fokára álló csapat pedig 150 ezer forintot vihet majd haza. Természetesen a többiek sem távoznak üres kézzel. És re­mélhetőleg, az élmény is felejt­hetetlen lesz. Hát akkor vág­junk bele! Lányok, fiúk! Ladik­ba be, evezőt kézbe, hajrá! A hajdú-bihari győztes nádudvari csapat és felkészítő tanára (Fotó: Napló-archív) AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Baranya: Szentlőrinc, Kodolányi Ut­cai Ált. Isk., Evezőtollak. Somogy: Ka­posvár, Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Isk., Karak Terka. Tolna: Tamási, Würtz Ádám Tagisko­la, „AFK" csapat. Komárom: Tatabánya, Árpád-házi Szent Margit Kát. Ált. Isk., MargiTimes Plussz. Heves: Sirok, Országh Kristóf Általá­nos Iskola, SAJTÓ-SOK(K). Nógrád: Salgótarján, Kodály Zoltán Ál­talános Iskola, KO­MÉDIÁK. Bács-Kiskun: Tompa, Szabó D. Á. I. és Alapf. Művészetokt. Int. Üvegtigris II. Békés: Dombiratos, Dombiratosi Álta­lános Iskola, Napilapi Apródok. Szolnok: Martfű, József Attila Általá­nos Iskola, Paparazzik. Vas: Szombathely, Bolyai János Gyak. Ált. Isk. és Gimn., VASLadyk MEN-nek. Veszprém: Ajka, Fekete István Általá­nos Iskola, Aranytoll. Fejér: Székesfehérvár, Kodály Zoltán Általános Iskola, Kodályos Csillagok. Zala: Keszthely, Egry József Ált. Isk. és Művészeti Isk., Médiakvint. Borsod-Abaúj-Zemplén: Miskolc, Jókai Mór Református Ált. Isk., Aranyembe­rek. Szabolcs-Szatmár-Bereg: Nyíregyháza, Kodály Zoltán Általános Iskola, Ütős 5-ös. Hajdú-Bihar: Nádudvar, Kövy Sándor Általános Iskola, Buzgó Mócsingok. Szatmár: Szatmárnémeti, Kölcsey Fe­renc Főgimnázium, Hírvivők. Bihar: Éradony, Éradonyi Általános Is­kola, Okos Ötös. OLVASÓINK ÍRJAK Kerekes székkel új trolira: lehetetlen ■ Olvasónk mozgássé­rült, s többször is pró­bált utazni, de úgy tűnik, kizárták a buszokból. Két évvel ezelőtt a DKV Zrt. új trolikat vásárolt a városba. Minden médiában azt lehetett hallani, hogy ezeket a jármű­veket a mozgássérültek is tud­ják használni. Kerekes székes mozgássé­rült vagyok, tavaly év eleje óta próbálom igénybe venni a járműveket, több-kevesebb si­kerrel. Eleinte - minden jel­zés nélkül -, ha nem műkö­dött a rámpa (10 autóból 2-nek jó), a gépkocsivezetők ott­hagytak a megállóban. Ezt je­leztem írásban, telefonon, szó­ban a DKV vezetőinek, és rendre azt a választ kapom, hogy garanciális problémájuk van, a gyártó pedig csődbe ment, így nincs kivel megcsi­náltatni a járműveket. A gép­kocsivezetők pedig nem száll­hatnak ki, hogy segítsenek. Bérletet váltottam a szolgál­tatás igénybevételéhez, ami­vel akár a villamosokat és a trolikat is használhatnám, ez­zel szemben húsz perc vára­kozás után (míg elmegy há­rom piros troli) jön egy új tí­pusú jármű, és a gépkocsive­zető jóindulatán múlik, hogy utazom-e, vagy ottmaradok, és várok tovább. Tisztelet a ki­vételnek, a gépkocsivezetők pedig, ha tehetik, nem segíte­nek, vagy ha igen, jól meg­alázzák az embert. Amikor a bérletet megvál­tottam, még orvosi igazolást is kértek, hogy bizonyítsam, hogy jogosult vagyok nyugdí­jasbérletre. Tehát tudatában voltak, hogy a trolit én aka­rom használni. Utoljára va­sárnap hagyott ott a troli, a gépkocsivezető azt mondta, hogy már szóltak nekem, hogy csak ha hozok segítsé­get, akkor utazhatok velük. Az utazási feltételekben azon­ban nincs ilyen kitétel, de egyébként sem érteném a dol­got, mivel az utazásra jogosí­tó bérletem megvan, a megál­lóban „állok”, a ráutaló ma­gatartás tehát megvan. Ezek után szerintem ők jönnek, hogy elvigyenek, a problémát szerintem nekik kellene megoldani így, vagy úgy. Nagymáté Sándor Esélyegyenlőségi év. Hirdették, hogy kerekes székkel is (Fotó: Archív) Vizsgálják a troli-ügyet Debrecen (HBN) - A Nagymáté Sándor által kezde­ményezett eljárás folyamatban van - közölte a Naplóval Szathmári Réka, az Egyenlő Bá­násmód Hatóság főtanácsosa. Megtudtuk, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyen­lőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény értel­mében a hatóság feladata an­nak vizsgálata, hogy sérült-e az egyenlő bánásmód követel­ménye. Azt vizsgálják, hogy a kérelmező személyt vagy cso­portot a törvény 8. §-ában meghatározott valamilyen vé­dett tulajdonsága (családi ál­lapota, anyasága, kora, neme, egészségi állapota, fogyatékos­sága) miatt részesül-e kedve­zőtlenebb bánásmódban, mint egy másik, vele összehasonlít­ható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, része­sült vagy részesülne. Bizonyítson A hatóság eljárásában az eljárás alá vontnak kell bizonyítnia, hogy a sérelmet szenvedett fél által valószínű­sített körülmények nem áll­tak fenn, vagy az egyenlő bá­násmód követelményét meg­tartotta, illetve arra nem volt köteles. Stil forum.haon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. Az illetékes válaszol Mint ismeretes, a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. felszámolása miatt a le­szállított járművekkel kap­csolatos garanciális kötele­zettségét nem teljesítette. A felszámolási eljárás kere­tében a gyártási és a műsza­ki dokumentációkat is érté­kesítették, melyhez... társa­ságunknak nem jutott hoz­zá. Ezek hiányában a meg­hibásodásokat kezelni nem lehetett, társaságunk így vis maior helyzetbe került. A DKV ez év áprilisában megkereste a rámpa olaszor­szági gyártóját. Ennek ered­ményeként az elektromos rámpák javításának folya­mata megkezdődött. Az olaszországi gyártó az elektromos mozgórámpa ja­vításhoz szükséges vala­mennyi műszaki dokumen­tációt - az előzőekben írt szerződésünkben foglaltak alapján - rendelkezésünkre bocsátotta. Ennek következ­tében a rámpák szakszerű karbantartása és javítása megoldódik, és a felvetett problémákat előreláthatóan ez év június végére, július elejére megszüntetjük. Nagy Attila, vezérigazgató

Next