Hajdú-Bihari Napló, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-02 / 51. szám

2009. március 2., hétfő • Haydn-művek. A Kodály Kórus Gulyás György-oratóriumsorozatában Haydn Stabat Matere és Terézia-miséje csen­dül fel március 5-én a Bartók Terem­ben, 19.30-tól. Közreműködik: a Debrece­ni Filharmonikus Zenekar, Kozma Rózsa, Bodonyi Katalin, Megyesi Zoltán, William Townend. Vezényel: Ella István. Vigyázz, dől a hitel!!! Petneházi Attila petnehazi@naplo.haon.hu Olvasom a hírekben, hogy több mint felével nőtt a banki feketelistákon szerep­lők száma egy év alatt. Napjainkban már csaknem 700 ezer név szerepel az úgyne­vezett BAR-listán, ők 5 évig nem kaphat­nak újabb hitelt a pénzintézetektől. A tar­tozásokkal párhuzamosan emelkedik azok­nak az ügyfeleknek a száma is, akik vala­milyen okból nem fizetik idejében a szám­láikat. A tartozásbehajtó cégek ezért arra számítanak, hogy az idén dupla annyi hitel fog bedőlni, mint 2008-ban. Korábban havonta 10-15 ezerrel nőtt a BAR-listások száma, ez a szám jelenleg 20-30 ezerre tehető. Ennyivel többen kerülnek bajba honfitár­saink közül hónapról hónapra. Erre a bizo­nyos „feketelistára" az utóbbi negyedév­ben több tízezer ügyfél került fel - nyilat­kozott a minap Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvi­vője. Szakértők szerint az eddigi egy szá­zalék alatti bedőlési ráta a három százalé­kot szinte biztosan el fogja érni az év végé­re, és a fedezetlen hitelek esetében szintén rohamos növekedés várható. Az emberek leginkább a telefon- és a közüzemi szám­lák befizetését halogatják. A kocsi részlete­it igyekeznek pontosan letudni, a lakáshite­lüket viszont az utolsó leheletükig nyögik. Miközben arról zajlik javában a vita, hogy 320 vagy csak 350 forintos euróárfolyamnál dőlnek be tömegesen a devizahitelek, kiderült: a válság októberi kirobbanása óta megduplázódott azoknak a száma, akik kénytelenek voltak igény­be venni a devizahitelükhöz kötött törlesz­tési biztosítást. Ők azonban még szeren­csések azokhoz képest, akiknek biztosítás­ra sem telik. Ne csak olvassa, szóljon is hozzá! Vmirjáncki József (balról) és Szilágyi Szabolcs a nye­remény átadásakor (Fotó: haon) Hozz fényt az életedbe! Debrecen (HAON) - Értékes asztali lámpával díjaztuk pénteken „Hozz fényt az életedbe” nye­reményjátékunk győzteseit. Hajdú-Bihar megyé­ben Vmirjáncki Józsefnek kedvezett Fortuna a Hajdú-bihari Napló és a HAON közös játékán. Az ajándékot Szilágyi Szabolcs, a Hajdú Online veze­tő szerkesztője adta át a Balmazújvárosi úti szer­kesztőségben. A nyertesnek gratulálunk. Van-e az Ön családjában munkanélküli? Szavazók száma: 94 2009. 03. 01., 17.00 Következő kérdésünk: Ön szerint aggasztó mértékű-e a magyarok cigányellenessége? WMNW a www.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is­ leadhatja szavazatát. HilPi. Már bebuktak volna hitelek ■ A válság októberi kirobbanása óta kétszer annyi adós volt kényte­len beváltani a garanciát. Debrecen (HBN - P. A.) - Miközben elemzők arról vitatkoznak, hogy már 320 vagy majd csak 350 forintos euróárfolyamnál dőlnek be tömegesen a devizahitelek, kiderült: a válság októberi kirobbanása óta megduplázó­dott azoknak a száma, akik kénytelenek voltak igény­be venni a devizahitelükhöz kötött törlesztési biztosítást. A határon vagyunk Jóllehet, a forint mélyre­pülése miatt nehéz helyzetbe kerültek azok, akik devizában adósodtak el, a bankok még­sem érzik, hogy megnőtt vol­na az igény a törlesztési bizto­sítások iránt. Ezek segítenek áthidalni a nehézségeket, ha a hitelfelvevő munkanélküli­ség vagy tartós betegség miatt átmenetileg fizetésképtelenné válik. A biztosítók ilyenkor a tőkét, a kamatot és a kezelé­si költséget is átvállalják, ter­méktől függően 6-12 hónapra. Hogy akkor miért nem kötnek többen ilyen biztosítást? Szak­emberek szerint azért, mert a legtöbb család egy átlagos­nak mondható (havi 45-50 ezer forintos) hiteltörlesztéssel már elérte a fizetőképessége hatá­rát, ezért azt a néhány ezer forintos biztosítási díjat már nem képes, vagy éppen nem meri vállalni. Akiknek viszont van ilyen biztosításuk, azok közül az elmúlt négy hónap­ban kétszer annyian kénysze­rültek arra, hogy beváltsák ezt a fajta garanciát. 50 helyett 80 ezer Miközben a hazai lakás­hitel-állomány több mint felét kitevő svájci frank ala­pú kölcsönök esetében 30 szá­zalékkal kell havonta maga­sabb törlesztést fizetni, mint tavaly ilyenkor, a jenalapú hitelt választóknál már hat­van százalékos a növekmény. A szerződéskötés pillanatában havi ötvenezer forintra kiszá­molt törlesztőrészletnél ez azt jelenti, hogy az ügyfél 65, illet­ve 80 ezer forintot kénytelen „leperkálni” az otthonáért hónapról hónapra. A forint mélyrepülése miatt az autóhiteleseknek is fájhat a feje. A kérdés az, hogy mit csi­náljanak? Próbáljanak meg előtörleszteni? Esetleg átvál­tani a devizahitelüket forint­hitelre? Nos, a szakemberek óvatosságra intenek. Akiknek a törlesztőrészlete jelentősen nőtt, figyelniük kell arra, hogy a hitelüknek csak az elsődle­ges fedezete az autó, ám ha a jármű értéke nem éri el a tar­tozás összegét, akkor nem elég az autót a banknak visszaadni, hanem a különbözetet is meg kell fizetni. Ha valaki idő előtt zárja le a szerződését, abban a pillanatban számolnia kell a tel­jes hitelösszegre számított árfo­lyamveszteséggel, míg a havi törlesztés fizetésével csak az adott hónapra eső rész emel­kedik meg. Ha megszorulunk, érdemes tárgyalni a finanszíro­zóval a futamidő meghosszab­bításáról, illetve a havi részlet csökkentéséről. Hozzáértők sze­rint akkor érdemes hitelre autót vennni, ha a törlesztőrészlet és az egyéb költségek (biztosítás, szerviz, benzin) összegén felül legalább húsz százaléknyi tarta­lékunk van a jármű havi költsé­geire. Ekkor ugyanis egy komo­lyabb árfolyamingadozás még nem feltétlenül lehetetleníti el a családi kasszát. Hasznos tájékoztatás válság idejére. Hitelhez jutni nem egyszerű (Illusztráció: Archív) „Mi nem tehetünk róla!" ■ Megemelték a törlesztőrészletet, a családnak havi 12 ezer forintból kellene élnie. Debrecen (HBN - J. G.) - Nem tudjuk, mi lesz. Már a követke­ző részletet sem bírjuk kifizet­ni. Vagy ha törlesztjük, nem tudunk majd mit enni. A szám­lákról nem is beszélve, a szol­gáltatók lekapcsolnak a rend­szerről. 41 ezer forintos havi törlesztőrészlettel vettünk fel 10 millió forint svájci frank alapú kölcsönt 2008 januárjában. Jel­zálog alapú, előtakarékossági hitelt igényeltünk, 5 évi fix kamattal. Aztán a bank egyol­dalúan felmondta a szerződést, a 4,35 százalékos kamatot felemel­te 8 százalékra. A havi részlet 109 ezer forintra ugrott - kezd­te történetét Ilyés István. - Becsületesen dolgozunk, én 87 ezer forintot keresek, a fele­ségem 67 ezret. Gyermektartást is fizetnünk kell, 31 ezer forin­tot. Ebben a hónapban 12 ezer forintunk maradt arra, hogy túléljünk. A spájzból eszünk, meg a hűtőből. Az édesapa elmondta, a közös gyermeküknek befizet­ték az óvodai költséget, ám a számlákra semmi sem maradt. A rokonok nem tudnak segí­teni. A fizetéseket utalják, mire megkapják az értesítést, a bank már le is emelt min­den fillért. Ha három hónapig nem fize­tik a törlesztőt, a bank elvi­szi a lakást, ugyanis több mint félmillióval fognak tartozni. A családfő szerint kilátástalan a helyzetük. Voltak közjegyzőnél, ingatlanközvetítőnél is. Senki sem érdeklődik a ház iránt. AKTUÁLIS / 3 Hat év munkája van benne . „Most el fogunk veszíteni 9 millió forin­tot, a házunkat, az életünket" - Hat éve élünk a lakásban, szeretünk ott lenni. Mindent a saját igényünk szerint ala­kítottunk, a kertet is parko­sítottuk - folytatta Ilyés Ist­ván. - Kilencmillió forin­tunk van a házban, és hat év munkája. Most 18 milli­ót ér a lakás. Ám az biztos, hogy nem tudjuk a 109 ezer forintot hónapokig fizetni. Azt senki nem gondolhat­ja komolyan, hogy egy csa­ládnak meg lehet élni havi 12 ezer forintból? Az is meg­fordult a fejünkben, jobban járnánk, ha valamelyikünk elvesztené az állását, mert akkor kapnánk állami támo­gatást a törlesztéshez. Bár akkor is éhen halnánk. Fel­háborító, hogy azon kell gon­dolkodnunk, hogy talán jobb lenne, ha kirúgnának. Nem tudjuk, mi lesz. Marad az albérlet. Kimerül­tünk. A feleségem rosszab­bul viseli. Én bizakodom. Eddig is volt valahogy. Most el fogunk veszíteni 9 millió forintot, hat év munkáját és a házunkat, az életünket. És az a legszörnyűbb, hogy nem tehetünk róla... Ruhátlant ajánlott szemléznie az orvosnak ■ Elsődlegesen a halál beálltának a megállapí­tása a házi- vagy ügyele­tes orvos feladata. Debrecen (HBN) - Ameny­­nyiben az idegenkezűség gya­núja felmerül, azonnal rendőr­ségi szemlét kell kérni. Ugyan­csak igazságügyi boncolás lehet a vége egy olyan halotti szem­lének, ahol az elhunytnak nem ismerjük az esetleges korábbi betegségeit, és ezért kórbonco­lást kérünk, ami a természetes­től eltérő halálokot állapít meg. Egy lövésekkel tarkított tűzeset­nél nem lehet kérdéses az igaz­ságügyi orvosszakértő bevonása - mondta el véleményét Babály Sándor debreceni háziorvos, aki elárulta, több évtizedes praxisá­ban még nem kellett lövés áldo­zatánál szemlét tartania. Szükséges a boncolás Kérdésünkre válaszolva hang­súlyozta, valamennyi haláleset­nél az illetékes háziorvost, vagy az ügyeletes orvost kell értesíte­ni, mert addig az elhunyt nem szállítható el, amíg az orvos nem állapította meg a halál beálltát. A háziorvos szerepe azért is fontos, mert jól ismerheti a halott kór­előzményeit, ami alapján példá­ul egy idős ember esetében nem ?!................... Egy lövések­kel tarkított tűzesetnél nem lehet kérdéses az igazságügyi orvosszakértő bevonása. Babály Sándor ...............................................?! kell feltétlenül boncolást kérni, ha már napokkal korábban hal­­doklott. Hozzátette: a maga részé­ről mindig ragaszkodik a bon­coláshoz, ha az elhunytat ham­vasztani fogják, mert azt köve­tően már semmlyen vizsgálatra nem lesz lehetőség. Egy fiatalem­ber váratlan halálánál sem lehet eltekinteni a boncolástól. Babály Sándor szerint, ha mód van rá, a halál beálltának megállapítása mellett lehetőleg ruhátlanul kell megvizsgálni az elhunytat, úgy nem fordulhat elő a közelmúlt esete, hogy az orvos nem veszi észre például a kés­szúrásokat. Természetesen egy tűzesetnél is erre kell töreked­ni, bár a megégett áldozat levet­­kőztetése nem könnyű, ilyenkor elkél a tűzoltók vagy a rendőrök segítsége.

Next