Hajdú-Bihari Napló, 2009. december (66. évfolyam, 281-303. szám)

2009-12-01 / 281. szám

2009. december L, kedd RÖVIDEN • Wass Alberttől. Az író műveiből olvas fel Erdei József, a debreceni gróf Wass Albert Társaság elnöke december 9-én, a jövő szerdán a Debreceni Református Kol­légium Kálvin-termében, 16 órai kezdettel. Debrecen Kisisten Debrecen (HBN) - Borbély Szilárd: Dea Debrecen (Kazinczy és Csokonai) - Theátromi Bohóskodás című darabját mutatják be decem­ber 1-jén, kedden a Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában, 18 órai kezdettel bérletszünetben. Dea Debrecen: „Debrecen Kisisten”. Kazin­czy a várost jellemezte ezzel a szókapcsolattal, mivel szerinte tévedhetetlennek képzelte magát a Város, amely Csokonait felnevelte és eltaszí­totta. Kazinczyt szívesen fogadta, de elhidegült tőle. Ezen a gyűlölt és szeretett helyen zajlik a játék, amely „Theátromi Bohóskodás”: Cso­konai és Kazinczy korát és a kor színjátszását idézi meg - olvasható a Csokonai Színház hon­lapján. Szatíra és tragédia, komédia és bohózat elemi vegyülnek benne, a kor szemléletének megfelelően, amely nem kedvelte a tiszta tragé­diát, a fájdalmat mosoly lengte be. A melankó­lia édes volt, és mindeközben közel volt a halál. Az előadás bepillantást enged a két klasszikus szerző életének díszletei mögé, láthatóvá teszi esendőségüket és emberi arcukat. Mindezzel azt a világot szeretné közelebb hozni a nézők­höz, amely az életet jelentette a kor színházá­ban és amely színházt varázsolt a két rivalizá­ló író életébe - fogalmaz az ismertető. SZÍNLAP............................................... Borbély Szilárd: Dea Debrecen (Kazinczy és Csokonai) - Theátromi Bohóskodás Narrátor, Asszonyom, Súgó, Játékmester _________Csikós Sándor Csokonai Miska ______________Mercs János • Franz von Kazinczy_________________Vranyecz Artúr Domokos, Falkenhausen, Gróf Török Miske László Kazinczy Józsi, Puky, Fazekas Mészáros Tibor Sárosiné ____________________Oláh Zsuzsa Sophie Buka Helga Közreműködik: Duffek Mihály, Fátyol Rudolf, Molnár Zsolt______________________________________________ Díszlet-jelmez, rendező Csikós Sándor Közös munka Budapest (Edupress) - Magyar-szlovák meg­egyezés született a napok­ban a tanár- és továbbkép­zésben, valamint a felsőok­tatásban való együttműkö­dés folytatásáról, illetve a magyarországi szlovák és szlovákiai magyar kisebb­ség anyanyelvi oktatásá­nak további támogatásá­ról. A Szlovák Köztársa­ság és a Magyar Köztár­saság Oktatási, Tudomá­nyos, Sport és Ifjúsági Vegyes Bizottsága ülésén a magyar delegációt Arató Gergely, a szaktárca állam­titkára, a szlovák delegá­ciót Bibiana Obrimcakova államtitkár vezette. Mentor Budapest (Edupress) - Első alkalommal adták át a napok­ban a Magyar Tudo­mányos Akadémián Az Év Mentora Díj elismeréseit, három kategóriában: óvo­da-általános iskola, középiskola, szak­iskola, kollégium, valamint a felsőok­tatás, felnőttokta­tás területén. Emel­lett három nyugdíjas pedagógus munká­ját életműdíjjal jutal­mazták, további két különdíjat ajánlottak fel, hét pedagógus pedig elismerő okle­velet kapott. Államilag támogatott hitelek vállalkozások, vállalkozók számára Kamat évi 596-tól 896-ig, akár fix kamattal forint alapon, árfolyamkockázat nélkül. Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány­ , V * Debrecen, 4029 Csapó u. 26. S 7 * Telefon: 52/500-330 g /. E-mail: info@tamogatotthitel.hu Információs honlap: www.tamogatotthitel.hu____ JEkrC 1 +■! QJ fi 2 ^ J» M CU O­ktatNI" felvételt hirdet 8. osztályos tanulók részére a 2010/2011 -es tanévre. 3 Induló osztályok szakmacsoport szerint: .........­­ 1. informatika Telefonszám: 2. közgazdaság/kereskedelem-marketing (52) 537-308, 3. közművelődés, kommunikáció (20) 552-9153 Életműdíjas pedagógus Budapest, Debrecen (HBN)­­ Megyénkbeli pedagógus is sze­repel a Rátz Tanár Úr Életműdíj idei kitüntetettjei között. Budayné Kálóczi Ildikó Bal­mazújvárosban kezdett tanítani 1977-ben, majd 1982-ben került jelenlegi munkahelyére, a deb­receni Tóth Árpád Gimnázi­umba. Az idei Rátz Tanár Úr Életmű­díjat hét vidéki és egy budapes­ti pedagógus nyerte el.. Az elis­meréseket az alapító cégek veze­tői november 17-én, a Magyar Tudományos Akadémia díszter­mében adták át. Budayné Kálóczi Ildikó (Fotó: Archív) SZÁMÍTÓGÉPES TANFOLYAMOK ECDL bizonyítvány Két hét alatt, 60 tanórában (ECDL START) 50% kedvezmény a vizsgad­íjból! OKJ Multimédia-fejlesztő emelt Szintű szakképesítés, 300 tanóra, 2 félév Részletfizetés, 10% diákkedvezmény! Bevezetés a számítógépkezelésbe 16 tanórás gyorstalpaló 20% kedvezménnyel! Rektor Oktatóközpont , Debrecen, Szent Anna utca 39-41.­­ 52/785-182; 20/400-44-20 www. rektor, hu___________ 13-002407 NAPLÓ OKTATÁS / KULTÚRA / 4 ■ A jubileumát ünnep­lő Kowalsky meg a Vega decemberben a Lovar­dában lép fel. Debrecen (HBN - Tamás Nándor) - A tavalyi esztendőhöz hasonlóan az idei év végén is két nagyszabású koncerttel köszönti rajongótáborát a Kowalsky meg a Vega zenekar: a budapesti buli mellett ezúttal is a debreceni Lovarda lesz a másik előadás helyszíne. Míg 2008 októberében Kováék a Szemenszedett igaz­ság című album lemezbemutató koncertjét vezették elő a cívisvá­rosban, addig december 11-én a csapat ötéves jubileumát ünnep­ük majd együtt a közönséggel, „5 év forradalom” címmel. Mint ismert, a banda front­embere és a dobos Sóder is Haj­dú-Bihar szülötte, ám a társa­ság megyénkhez kötődő szá­lai tovább kuszálódtak a jövő évben megjelenő lemez felvéte­lei során. - Remekül haladnak az új album munkálatai - nyilat­kozott a Naplónak az énekes Kowalsky, akit a felvételek alatt, Debrecen-Józsán értünk utol,­­ most már abban a stádiumban van a dolog, amikor sok minden kirajzolódik abból, ami majd hallható lesz a tavasszal utcá­ra kerülő korongon. A rögzítés helyszínéül azért szolgál a haj­dú-bihari település, mert itt dol­gozik jó barátunk, Moszkitó, aki az album hangmérnöke. Sóder révén ismertük meg Moszit, aki ezelőtt a Desperado és a Kero­zin zenekarok körül volt felfe­dezhető, de dolgozott már együtt a Tankcsapdával is. Korábban már volt közöttünk munkakap­csolat, amely során kiderült, hogy szakmailag és zeneileg is egy hullámhosszon vagyunk, ráadásul szerettünk volna ezút­tal egy új irányba elmozdulni, már ami a lemezkészítést ille­ti, így esett a választásunk rá, és nyugodtan állíthatom, hogy jó döntést hoztunk - jelentette ki Kowa, aki az új dalokról is ejtett néhány szót. Tíz dal­ ­ Véleményem szerint nagyon jó lemezt helyezünk majd a bol­tok polcaira, és most tényleg nem mondhatok mást... Tulaj­donképpen másfél éve formál­juk a nótákat, ezekből az ötle­tekből kerül fel tíz az albumra, és mellette két meglepetés kon­certdalt is találhatnak majd raj­ta az érdeklődők. Ezúttal nem akartunk 14-16 új tételt felpakol­ni, inkább legyen kevesebb, de az legyen nagyon jó! Ez pedig magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy esetleg a jövő év folyamán újabb dalok­kal rukkoljunk elő - ígérte a Vega dalosa, akit egyik, viszony­lag új keletű szenvedélyéről, az írásról is faggattunk. Új könyv tavasszal­ ­ Minden, ebben a műfajban alkotó ember jól tudja, hogy nagyon rá lehet „kattani” az írásra, jómagam is így vagyok ezzel. Igaz, sok idő eltelik köz­ben, míg egyik könyvem után megjelenik tőlem valami új, de ez csupán azért van, mert csak mostanában kezdek beletanulni ebbe a műfajba. A jövő áprilisra tervezett kötetem némileg más lesz, mint az előző kettő, ugyan­is egy Kowalsky meg a Vega­­köny­vön dolgozom jelenleg. Ezt azonban nem úgy kell elképzel­ni, mint egy úgynevezett zene­karos könyvet, ez inkább a tagok életútját mutatja be, azt, hogy mi vezetett egy-egy ember esetében ahhoz, hogy mára a banda tag­jává vált. Markáns történeteket mesél el az írás, melyek elvezet­tek ehhez a forradalmi tevékeny­séghez, ami nemcsak egy zene­karként, hanem egy társadalmi csoportosulásként is tekinthető. Nagyon izgalmas sztorik vannak itt, amelyek sok tanulsággal szol­gálhatnak bármelyik ember szá­mára. Ráadásul ez a színtiszta igazság, semmit nem színeztem rajta - úgy vélem, hogy a könyv csak még inkább segít megérte­ni azt, hogy mi is ennek a társa­ságnak a mondanivalója. 006-20/344-77-44 Szóljon hozzá cikkünkhöz SMS-ben! Küldje el véleményét a fenti telefonszámra! Öt esztendeje forradalmárok Kowalsky Sóder és Kowalsky, amikor tavaly a Napló szerkesztőségében jártak (Fotó: Archív) ................................................ Egy Kowalsky meg a Vega­­könyvön dolgo­zom jelenleg... ........................................... - Kedves Blanka, bizo­nyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idő alatt nulláról felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár? - Valóban, az ELTE böl­csészkarán végeztem, de a sikerhez vezető úton a döntő tényezőt egy szá­momra új módszer, a Kre­atív Nyelvtanulás jelentet­te. - Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy először kezébe vet­te a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizs­gáját produkálta -felső­fokon! - így van. Akkor kezd­tem el tanulni a Krea­tív Nyelvtanulással, ami­kor még heti 35-40 órát tanítottam, de egyálta­lán nem esett nehezem­re, hogy a mindenna­pos munka után neki­­álljak tanulni, gyakorol­ni. Sőt, a sikerélmény, hogy már az első lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használ­ni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismer­kedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelen­ségekkel. - Ön egy személyben „kreatív" nyelvtanuló és a hagyományos mód­szereket is tökéletesen ismerő nyelvtanár, így rit­ka rálátása lehet a szak­mai kérdésekre és hiteles véleményt mondhat. Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitől igazán újszerű és haté­kony a Kreatív Nyelvta­nulás? - Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logi­kus szerkezetű tananyag­gal, személyes meggyőző­désem, hogy ma ez a leg­jobb nyelvkönyv a piacon kezdők/újrakezdők szá­mára, III. akik rendszerez­ni vagy felfrissíteni kíván­ják eddigi tudásukat. - Ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú­­ nyelvvizs­gát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segít­ség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódus­sal. Igaz? - Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelv­­tanulás egyéni bajnoka Magyarországon. - Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer? - Nekem az tetszett ben­ne, hogy azonnal cél­nyelven kellett megszó­lalnom, miközben a két­nyelvű tananyag segít­ségével folyamatosan ellenőrizni tudtam maga­mat. Nem volt stressz, de volt helyette siker­élmény, visszaigazolás, így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól men­tesen! Az oktatócsomag és a CD minőségű hang­anyagok a középfokú nyelvvizsga követelmé­nyeit veszik célba. - Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer és mennyibe kerül? - Eddig angol, német, francia, olasz, spa­nyol, svéd, dán és nor­vég nyelvre készült tan­anyag, az oktatócso­mag ára hanganyaggal együtt 19 900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költ­ségeinek felel meg.­­ Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelv­­tanuláshoz!­g 1 B— Tóth László 20-996-5533, www.kreativnyelvtan.hu Gaál Ottó nagy sikerű tankönyvének bemutatója Debrecenben és Hajdúszoboszlón! ÚJ ÚT A NYELV­­TANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! PROMÓCIÓ Négy hónap alatt felsőfokú -tíz hét alatt középfokú nyelvvizsga Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG tananyagok megtekinthetők és megvásárolhatók. Debrecenben a Minerva Panzió különtermében (Kossuth u. 59., a Vörös templom mellett) 2009. december 8-án és 15-én, kedden 17 és 19 óra között; Hajdúszoboszlón a Thermál Hotel Victoria különtermében (Debreceni útfél S.) 2009. december 16-án, szerdán 17-19 óráig. HIRDETÉSEK

Next