Hajdú-Bihari Napló, 2013. december (70. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

Jegyzet Szőke Tímea Harcállások A Fidesz reméli, a bankok nem próbálják majd akadá­lyozni, hogy az emberek él­jenek az ingyenes készpénz­felvétel jogával - mondta a kormánypárt szóvivője szom­bati sajtótájékoztatóján. Ha rosszindulatú lennék (az va­gyok), azt gondolnám, azért egy kicsit mégis reményked­nek, mert akkor újabb front nyílhatna a rezsiharcban. A bankok aljas trükkökkel (pl. kártyakopási költség, nyom­tatófesték-hozzájárulás vagy bankjegy-kisimítási illeték ki­vetésével) próbálnák elszabo­tálni az ingyenességet, mire a kormány törvénybe foglalhat­ná fenti tételek törvénytelen voltát, pajzsként védelmezve a készpénzfüggő honpolgá­rokat. A bankokat se féltsük, majd a folyószámla-kezelés vagy egyenlegkiszámolás díjába fogják rejteni azt, amit a kész­pénz felvételébe nem tudnak. Erre a kormány megint lép... és így tovább. Ha rövid lenne a memóriám (nem az), nem emlékeznék rá, hogy nemrég még egy átlagos lakossági bankszámláról havi két készpénzfelvétel ingyenes volt. A kivetett tranzakciós adót azonban a bankok az ügyfelekre terhelték, végül is profitszerzésre vannak kita­lálva, nem a köz szolgálatára. Mostanra viszont a kormány jó pozícióba lavírozta magát: beszedi a tranzakciós adót és megvédi a lakosságot. Tava­szig, választásig biztosan. timea.szoke@inform.hu Brüsszeltől távoli kihívások Sárospatak. Az összefogás fontosságáról, a Kárpátok ré­gióján belüli együttműködés­ről beszéltek magyar és len­gyel politikusok a Kárpátok Európája című konferencián szombaton Sárospatakon. Lezsák Sándor, az Országgyű­lés alelnöke úgy fogalmazott: a magyar Országgyűlés és a lengyel szejm együttműködé­se példaértékű. Mint mondta: „szeretnénk közvetíteni az európai döntéshozók felé”, hogy távol Brüsszeltől mi is szeretnénk fejlődni. Marek Kuchcinski, a szejm, a lengyel parlament alsóházának alel­nöke arról beszélt: jövőre lesz tíz éve, hogy Lengyelország és Magyarország visszatért az európai országok közösségé­be, vannak jó eredményeink, és várnak ránk kihívások, mit Kitálalt a trafikügyről, és most átigazol Budapest. Hadházy Ákos az LMP színeiben folytatja a po­litikai munkáját. A korábban fideszes szekszárdi önkor­mányzati képviselő ugyanak­kor nem lépett be az ellenzé­ki pártba. Hadházy Ákos az a politikus, aki április 30-án arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményez­ték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kor­mánypárti képviselők. MTI " p\ ■ A létminimum alatt élnek Az MSZP szerint sok a szegény ember. A Fidesz szerint ők segí­tenek. BUDAPEST. A szegénység té­mája is bekerült a hétvége po­litikai vitáiba. Az MSZP szerint a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd. Ban­­góné Borbély Ildikó, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnapi budapesti sajtótá­jékoztatóján hangsúlyozta: a szegények harmada gyermek, 40 százalékuk pedig fiatal. Kockázatos gyerekvállalás Magyarországon jelenleg a gyermekvállalás jelenti a legnagyobb szegénységi koc­kázatot, ezért a következő szocialista kormány kiemelt figyelmet fordít majd a gyer­mekekre - tette hozzá az el­lenzéki politikus. Azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ada­tai szerint csaknem 4,6 millió ember él a létminimum alatt, több mint másfél millióan pedig a szegénységi küszöb alatt, csaknem félmillió gyer­mek éhezik minden nap. Ha az MSZP nyeri a 2014-es választásokat, akkor felszá­molják a gyermekéhezést, befektetnek az oktatásba, bölcsődei és óvodai fejlesz­tésbe kezdenek, tornaterme­ket építenek, kedvezményes diákhitelt biztosítanak, és igazságos béremelést adnak a pedagógusoknak. A Fidesz szerint a szocia­listák csak mélyíteni tudták a szegénységet, pedig lett volna bőven alkalmuk arra, hogy küzdjenek a szegénység ellen. „Az MSZP csak mélyíteni tudta” A nagyobbik kormánypárt közleményében reagált Ban­­góné Borbély Ildikó (MSZP) nyilatkozatára. A Fidesz sze­rint a szocialisták kormány­zása alatt a munkanélküliség megduplázódott, a fizetéseket magas adókkal sújtották, a rezsiárakat tizenötször emel­ték, a gyermeknevelést nem segítették, a nyugdíjakat csök­kentették, a családokat devi­zacsapdába taszították. Ma a családok megélhetését adó­­csökkentés, rezsicsökkentés, bővülő foglalkoztatás, családi adókedvezmény, béremelési programok, nyugdíjemelés és otthonmentő intézkedések segítik - állítja a Fidesz. mti Ételosztás után fotó: éka, Ádám János Hármassal kell kezdődnie Folytatódnak a mini­málbérről a tárgyalá­sok hétfőn, Budapest. A tárgyalás a jövő évi minimálbérről és béraján­lásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultá­ciós Fórumán (VKF) a mun­kaadói, munkavállalói szer­vezetek, valamint a kormány között folyik. Megállapodhatnak A legutóbbi tárgyalás után a munkaadók és a munkaválla­lók is úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek az álláspontok, sőt Dávid Ferenc, a Vállalko­zók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtit­kára optimista volt azzal kap­csolatban, hogy a december 2-i egyeztetésen megállapo­dás születik. A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás mini­málbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szó­ló megállapodást jóval ké­sőbb, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképvi­seletek vezetőivel. A mostani tárgyalásokon ugyanakkor a jövő évi bérajánlásról is egyeztetnek a felek. Mi jön a tizedesvessző után? A tárgyalások jelenlegi állása szerint a munkáltatói oldal - amely eleinte az inflációval megegyező, azaz 2,4 száza­lékos minimálbér-emelést tartott reálisnak - már 3 és 4 százalék közötti emelést is el­fogadna. Dávid Ferenc ezzel kapcso­latban azt mondta az MTI- nek: a munkaadók abban egyetértenek, hogy a mini­málbér-emelés mértékének hármassal kell kezdődnie, de hogy milyen szám jön a tizedesvessző után, abban nincs egységes munkaadói álláspont. A munkaadói oldal számára 4 százalékos vagy afeletti emelés nem elképzel­hető - tette hozzá. Gaskó István, a Liga elnö­ke az MTI-nek azt mondta: a szakszervezetek 5,4 százalé­kos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos általános bé­rajánlást tartanak elfogadha­tónak. MTI Gyertyagyújtással kezdődött el az Ökumenikus Segélyszer­vezet 18. országos adománygyűjtése advent első vasárnap­ján Budapesten. December 1. és 31. között a 1353-as ado­mányvonalon hívásonként és SMS-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. fotó: mti, kovács attila @@) Segítsenek, hogy segíthessenek! ­ Arany Búzaszem - elismerés, nőknek Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonke­zelő Alap (MTVA) kulturális főtanácsadója és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kapta az idén az Arany Búzaszem díjat, amelyet minden évben olyan nőknek ítélnek, akik példaadóan áldozatot hoztak a közösségért, a nemzetért. fotó: mti, kovács tamás NAPLÓ Az Európai Unió legnagyobb országai közül Nagy-Britan­­nia lakossága szereti a legke­vésbé az uniót: egy új felmé­rés adatai szerint a britek 26 százaléka van összességében jó véleménnyel az EU-ról, 42 százalékuk azt a válaszlehe­tőséget jelölte be, hogy az EU létezése „rossz dolog”. Len­gyelországban ugyanakkor a megkérdezettek 62 százaléka tartja jónak az unió létét. Egykulcsosról vitatkoznának BUDAPEST, Parlamenti vitana­pot kezdeményez az Együtt- PM az egykulcsos adóról, az ehhez szükséges aláírások gyűjtését a héten megkez­dik - közölte Scheiring Gá­bor (Együtt-PM) országgyű­lési képviselő vasárnap. Az ellenzéki képviselő szerint „az igazságtalan egykulcsos adóval” a társadalom 80 szá­zaléka rosszabbul jár, és „ezt egy századvéges kutató is be­bizonyította”. Arról beszélt, reméli, hogy a kormánypárt képviselői is támogató aláírá­sukat adják a vitanap-kezde­ményezéshez. MTI „A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen” VAT­ÁNVÁROS. Leszerelést és békét sürgetett a világban Ferenc pápa advent első vasárnapján a római Szent Péter téren mon­dott beszédében. A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza le­gyen! - idézte a Bibliát Ferenc pápa a déli Úrangyala (Angelus) imádság előtt mondott beszédében. „Milyen szép nap lesz az, amikor a fegyvereket szétszerelik és munkaeszközzé változ­tatják őket. Bízzunk a béke lehetőségében!” - hangoztatta a mozdulatlanságig megtelt Szent Péter téren. Ferenc pápa a li­turgiai évet megnyitó adventi vasárnapon arról beszélt, hogy az egyének, a népek és az egyház is folyamatosan úton van a korok és a történelem eseményei közepette. „Mindig szükség van arra, hogy­­újra és újra talpra álljunk, újrainduljunk, meg­újítsuk távlatainkat egy olyan reményt táplálva, amelyben nem csalódunk” - fogalmazott. Hozzátette: Szűz Mária, aki „egysze­rű vidéki lány” volt, az isteni reményt hozta világra. MTI Ferenc pápa fotó: internet A devizahitelesek miatt kérnek négymilliárdot Budapest. Több pénzből gaz­dálkodhat jövőre az igaz­ságszolgáltatás: a bíróságok részére 548 millió forinttal, a Kúria számára 70 millió fo­rinttal több forrást biztosíta­nak - közölte Rétvári Bence az MTI-vel. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kiemelte: a 2014. évi költség­­vetés a céloknak megfelelően lehetővé teszi a bírósági eljá­rások gyorsítását, különböző fejlesztések és beruházások megvalósítását. Hozzátette: a régóta szükséges fejlesztések fedezetét tartalmazza a jövő évi költségvetés. Az LMP szerint 4 milliárd forint többletforrásra van szüksége az igazságszolgálta­tásnak annak érdekében, hogy a bíróságok képesek legye­nek kezelni a devizahitelesek ügyeit - közölte az ellenzéki párt frakciójának nevében Schiffer András társelnök. Az LMP költségvetési módosító indítványt nyújtott be, és arra szólítják fel a kormányt, „leg­alább az elfogadásával segítsen a devizahiteleseken”. mti 2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ Tizenhat pontot hirdetett a DK Budapest­ Tizenhat pont­ból álló programot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap Budapes­ten. A pártelnök szerint a programot februárban végle­gesítik. Gyurcsány Ferenc a DK legfontosabb törekvései közé sorolta az euró 2020-as bevezetését, a vatikáni szer­ződés felmondását, egy szo­lidaritási bank megalapítását, a tb-járulékok sávossá tételét, a családi adókedvezmények családi pótlékká alakítását. A politikus szólt arról: csak azoknak lenne választójoguk, akiknek állandó magyaror­szági lakhelyük van. mti Folytatják a földprogramot KÓSHARTYÁN. Az idén 151 tele­pülés 250 millió forintot nyert szociális földprogramra, és há­romszáz hektáron biztosítot­tak gazdálkodási lehetőséget a rászorulóknak. A kormány folytatja a programot - mond­ta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak államtitkára vasárnap. MTI Devizaárfolyam (2013.11.29.) Pénznem árfolyam változás : http://www.haon.hu Valutapiac. További információk: Grafika: EKN. Forrás: MNB Euró_______300,94 +1,49 USA dollár 220,99 +0,62 Svájci frank 244,19_____+0,94 Angol font____360,77_____+1,72 Román lej____6775______+0,22 Ukrán hrivnya 26,88 ■ +0,05 Horvát kuna 39,39 . +0,17 Lengyel zloty 71,65 +0,34

Next