Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1945-10-01 / 1. szám

Nem Lermantov romantikus kori­nak hőséről lesz szó, hanem a mi je­lenkorunknak egynémely sajátságos hőséről. Ezek a hősök úgyszólván semmiben sem különböznek az igazi hősöktől. Bátran kiállanak a felis­mert igazság mellett, fennen hirdetik meggyőződésüket, az ellenféllel szem­ben meg-nem­ alkuvók és kérlelhetet­lenek. Egyszóval a hősiesség minden külső és belső ismérve fellelhető ben­nük. Csak éppen, hogy hősiességük megnyilatkozásának időpontjában né­mi csekély fázis-eltolódás tapasztal­ható. Majd mindjárt megmagyarázzuk, hogy mit értünk eme fázis-eltolódás Már évekkel ezelőtt... Hősünk már évekkel ezelőtt is bal­oldali érzelmű volt. Ehhez kétség nem férhet. Baloldaliak társaságában érezte jól magát, nem rajongott Hitlerért s megvetette a nácizmus hazai csatló­sait, nem hitt a német győzelemben, elítélte kormányzatunk tengely­barát politikáját, pálcát tört az igazságtalan, embertelen zsidó-üldözések felett és mosta lelki kezeit mindezekért. Politi­kai elveit, világnézeti meggyőződését — szűk baráti körben — nem is ta­gadta. Esténként Londont és Moszkvát hallgatta — zárt ajtók mögött. Szóval hősünk határozottan bal­oldali volt — odahaza, szűk családi s a nem sokkal bővebb baráti körben. Még a hivatalában is megkockázta­tott egy-egy baloldali megjegyzést. Persze valamivel óvatosabb a migfogal­mazásban. Nem azt mondta például, hogy: „már pedig a németek ezt a háborút el fogják veszíteni", hanem ilyenformán: ,,nézd öregem, lehet, hogy igazad van, de azért én a magam részéről nem tartom olyan egészen bi­zonyosnak a totális német győzelmet . A zsidó­üldözések elfajulása idején nem jelentette ki határozottan, hogy ember és ember között nem szabad különbséget tenni, hanem valahogyan így köntörfalazott: Jr ezért mégse lenne szabad túlzásba menni, elvégre a zsi­dók között is akad tisztességes ember." Hát persze, persze, a hivatalfőnök közismert volt németbarátságáról és antiszemitizmusáról — elvégre ezért juthatott vezető pozícióba —, s ugye­bár az ember egy-két meggondolatlan kijelentés miatt mégsem kockáztat­hatja állását és karrierjét. Még esetleg lerontaná a minősítést s Korunk Hőse kimaradna az előléptetésből Meg aztán a kollegák között sok a .Alín­t* spica, s ezek annyit hangoztat-tak, h­ogy szálasi átveszi a halaimat, hogy — ebben a tekintetben mégis CSUK. igazuk van a németeknek. — „waszkumawisza " Mikor egyik nyilasérzelmü kollé­gája fenyegető hangsúlyozással figyel­meztette, hogy az újságja „zsinópé­renc" lap, s egyszer majd számonké­rik, hogy ki milyen sajtóorgánumot járatott, sietve lemondta en­digi ked­venc baloldali hírlapját és a külszín kedvéért előfizetett az I­j Magyarság­ra. Lelkiismeretét könnyen megnyug­tatta avval, hogy elvégre Milotay , mégis­­csak tehetséges publicista, más­részt pedig művelt ember nem lehet teljesen elfogult, meg kell ismernie az ellenfél állásfoglalását is. A nyilvánosság előtt , ha véletlenül Korunk Hőse olyan helyzetben volt, hogy a nagy nyilvá­nosság előtt is megnyilatkozhatott cikkeiben, előadásaiban kínosan ke­rülte a napi politika témáit. Korunk vajúdó problémáit csak tör­ténetfilozófiai általánosságban érin­tette Ortegán, Ruizingan és Röpkén keresztül. S ha mégis leereszkedett napjaink kérdéseihez, megelégedett effajta pro­blémák feszegetésével, hogy a háború­ban valóban hallgatnak-e a múzsák, s ha igen, hát mert hallgatnak. A fe­leletben persze nem említette azt a leg­főbb okot, hogy azért hallgatnak, m­ert a mindenható Cenzúra betapasztja a szájukat. — Hozzá mert szólni ilyen izgató problémákhoz is, hogy a hu­szadik században meghalt e a szere­lem, avagy hogy illik-e a nőknek ut­cán cigarettázni. Nagyon hálás terület volt a sport is, vagy a közgazdaság, ha értett hozzá. Vagy a képzőművészet, különös tekintettel korunk népi tö­rekvéseire. Ám ami a zsidókérdés, meg a kül­földi és hazai nácizmus maffiáját il­leti, Korunk Hőse e tekintetben — bármily németellenes is vert szíve mé­lyén mégis csak a teuton „nicht anführen" álláspontjára helyezkedett. Elvégre egy úriember a maga fölé­nyes tudásával és­­műveltségével csak nem ereszkedhetik polémiába a műve­­letlen, bárdolatlan jobboldai tollforga­tókkal Március tizenkilencedike Jött aztán a végzetes fordulat, már­cius tizenkilencedike. Korunk Hőse úgy belesápadt, hogy Hirohito istencsászár sárgasága hozzá képest piros rozsfinak tekinhető. És elkezdett reszketni. Meg­győződve, hogy neve elsőnek sze­repel a (teslapo balállistáján, hiszen a náciérzelésű Pereznák kollegája HALADÁS Kimszery Gyula cikke: KORUNK HŐSE előtt egy alkalommal megfontolatlan könnyelműséggel visszavonulásnak merte nevezni Rommel tábornok el­szakadó m mozdulatát , és betiltották azt a lapot, amelyben ezelőtt hét hó­nappal eléggé nem hibáztatható elő­vigyázatlanságból cikket követett el a vastraverzek teherbíró képességéről. Az első éjszakát kínos álmatlanság­ban töltötte. Ha zörrent egy levél, po­roszlót — még pedig porosz poroszlót — jönni vélt, miként annak idején Kanizsa, Rozgonyi. Még az éj folya­mán begyújtott a kályhába s reszkető kezekkel tűzbe dobta egész levelezését, hátha akadna bennük valami kompro­mittáló adat. Könyvtárából — fájó szív­vel bár — máglyahalálra ítélte Pethő Sándor Görgey életrajzát: ugyanezt akarta tenni a Hóman—Szekfűvel is — Szekfű alatt, de aztán Hóman kedvé­ért mégiscsak megkegyelmezett. Ellen­ben nem kerülhette el sorsát Thomas Mann Zaubergbergje, nem is szólva a Békepárt litografált röpiratáról. Ifjúkori emlékkacatjai közül izga­tott kapkodással kikereste hatodikos dolgozatát Goethe h­ermann és Do­rotheájának női alakjairól, annak ne­tán való igazolásául, hogy ő már gyer­mekkorában is híve volt a magyar­német kultúr­kapcsolatok kimélyítésé­nek. Pár nap múlva kissé megnyugodott és — csillagos ismerőseit óvatosan ke­rülve — tengette napjait október ti­zenötödikéig. Ekkor ism­ét kitört rajta az üldözési mánia. Megy, fut, rohan a száműzött hálóinggel és fogkefével, míg el nem hangzott Budinszky igazságügyi főszéktartó megnyugtató kijelentése, hogy a kis­ baloldaliaknak — ha csak nincsen bennük szem­ita vérbeütés — nincsen okuk a félelemre, mindenki tiszta lappal kezdhet új hungarista életet a tejjel-mézzel, rög­valósággal és talajgyökérrel folyó Kár­pát-Duna-Nagyházában. Korunk Hőse már éppen új életet akart kezdeni. Elismerjük, nem rajon­gott most sem a kamerádokért, sem nyilas csatlósa­kért, nem bízott túlsá­gosan a német csodafegyverekben WESSELÉNYI MIKLÓS CIKKE: Magyarország és a kaidomi értekezlet A londoni külügyminiszteri értekez­let foglalkozott az úgynevezett csatlós államokkal, tehát a Magyarországgal kötendő békeszerződéssel is. Bár a de­mokratikus Magyarországnak semmi esetre sem szabad elkövetnie az el­múlt korszak magyar külpolitikájának azt az alapvető hibáját, hogy Magyar­ország világpolitikai helyzetét minden tekintetben félreismerte és túlértékelte, a demokrácia alapelveinek megfele­lően mégis remélhetjük, hogy a béke­értekezleten egy későbbi időpontban Magyarország álláspontját is meg kí­vánják hallgatni. Éppen ezért nem lát­szik szükségtelennek, ha lelkiismere­tünk és a tények alapos megvizsgá­lása után megkíséreljük összefoglalni azokat a célokat, amelyeket Magyar­ország a londoni konferencia és a végleges békeértekezlet következmé­nyeként elérni remél és óhajt. Nera lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a békekötés kérdésével kapcso­latban a magyar közvéleménynek min­dig szem előtt kell tartania, hogy Magyarország a most lezajlott hábo­rúban hibás és vétkes politikája kö­vetkeztében a vesztes oldalon állott s ennek következményeit viselnie kell A békeszerződések méltányossága te­hát kizárólag a szövetséges és győztes hatalmak jóindulatától is józan belá­tásától függ- Szerencsére ezek a győztes hatalmak már többizben tanú­jelét adták annak, hogy a legyőzött államok s így Magyarország ügyét is jóindulattal kezelik. Higgadtan mérle­gelik a tényeket s nem fogják megis­mételni a huszonhat évvel ezelőtt el­követett párizskörnyéki békék hibáit. Természetes azonban, hogy ez a jóin­dulat és józanság egészen mást jelent, mint amit az összeomlást megelőző magyar kormányok a magyar állami törekvések legfőbb céljaiként (legfel­jebb árnyalati különbségekkel) meg­jelöltek. A magyar demokrácia csak úgy lehet őszinte és életképes, ha le tud mondani a múlt ilyenféle illúziói­ról. Külpolitikánknak végre szembe kell néznie a tényekkel s azok követ­kezményeivel és végre csakugyan reálpolitikát kell csinálnunk. Enélkül demokratikus külpolitika, de általános demokratikus fejlődés is elképzelhetet­len. Mindehhez szükség van a közvé­lemény reális és érzelmi átnevelésére. Huszonöt évi egyoldalú nevelés után ez nem könnyű, de mégis meg kell történnie. Hiába tudják az ország fele­lős tér. -zői és a vezető állásban lévők, hogy teljesen függetlenül a hálától, amellyel a nyilas rémuralom alól fel­szabadító Szovjetúniónak tartozunk, a győztes szomszédos orosz nagyhata­lom bizalmát és barátságát kiérde­melni Magyarország elsőrendű érdeke. Nem elég, ha csak a vezetők látják ezt világosan, mert a magyar közvéle­mény széles rétegeit kell átitatnia an­nak a tudatnak, hogy a Szovjetunióval való szoros baráti viszony megterem­tése a jövő magyar külpolitikájának elsőrendű feladata. Hasonlóképpen nem szabad megismétlődnie annak, hogy valamely népbutító propaganda hatása alatt a közvélemény­ túlnyomó többsége téves képet alkosson magá­nak a nyugati demokráciák mibenlé­téről és erejéről. Nem szabad előfor­dulnia annak sem, hogy Magyaror­szágon komolyan elhigyjék, hogy az angolok «de generáltak», az amerikaiak pedig «zsidók», tehát alsóbbrendűek. Végső fokon a való helyzetnek ez a tökéletes félreismerése okozta Ma­gyarország mostani tragédiáját. S még valami, a revíziós politika. A revizionizmus, amely huszonöt éven keresztül vörös fonalként húzó­dott végig a magyar külpolitikán, a második döntő tényezője az ország összeomlásának. E politika következ­ménye volt az, hogy az ország jelen­tős többsége oly őszintén lelkesedett a németekért. A maga szempontjából en­nek a felfogásnak kétségtelenül igaza volt, mert a fegyveres erővel végre­hajtott revízió, a szentistváni biroda­lom visszaállítása úgy, ahogy a múlt rezsimek óhajtották, másként mint Németország oldalán nem is volt el­képzelhető. A múltban Magyarorszá­gon bármilyen népgyűlésen mindenki biztos szónoki sikerre számíthatott: 1. ha a zsidókat szidta, 2 ha megfelelő revíziós frázisokat puffogtatott. Ez az, aminek véglegesen meg kell szűnnie, aminek megszűnése nélkül újjáépítés el sem képzelhető. Tökéletesen le kell tudnunk mon­dani a revizionista politikáról. Bi­zonyos, hogy ez nem könnyű, helyen­ként talán fájdalmas is, de mégis el­kerülhetetlen. Mert eg­részt ki kell küszöbölni mindazokat az okokat, amelyek szomszédainkkal az együttmű­ködést megnehezítik, s melyek a mai napig megakadályozták a dunavölgyi népek összefogását Másrészt meg kell szülnie azért is, mert a korszellem követelmény,ennek megfelelően törté­nelmi indokokkal (bármennyire is jo­gosaik legyenek azok egyébként a ma­guk szempontjából) többé érvelni mm lehet. Az egyedüli érvelés az etnikai, a nemzetiségi elv lehet s ez az a pont, ahol a magyar békecélok párhuzamo­san haladhatnak egy részleges is igazságos revízió gondolatával. Mert a revízióról való lemondás természete­sen nem jelentheti azt, hogy igazsá­­­gosnak ismerjünk el olyan határmeg­vonást északi és délkeleti szomszé­dunk irányában, amely esetleg túlnyo­móan magyar többségű területeket csatolna el tőlünk. Természetes azon­ban, hogy a demokratikus elveknek megfelelően semmi kifogásunk sem le­het az­­ellen, ha ezeken a területeken is népszavazás dönti el a hovatartozás kérdését . Súlyosabb a probléma azokon a te­rületeken, ahol a lakosság kimondot­tan vegyes, vagy ahol a földrajzi adott­ságok folytán igazságos határmegvo­nás nehezen képzelhető el Itt területi autonómiákkal sokat­­ lehetne segíteni a bajokon, sőt a magyar felfogás eset­leg a lakosság­csere gondolatától sem idegenkedhetik, ha az önkéntesen tör­ténik és szigorúan a magántulajdon és a humanizmus elveinek tiszteletben­tartásával. A területi kérdéseken kívül szom­szédainkkal kapcsolatban természete­sen még számtalan megoldásra váró probléma van. Például a gazdasági kapcsolatok normalizálása és a kul­turális érintkezés intenzívebbé tétele. Csak így tudjuk egymást kölcsönösen megismerni és csak így teremtődhetik meg végre az az atnoszféra, amely le­hetővé teszi a Dunamedencében élő különböző nyelveket beszélő népek békés együttműködését Tisztában va­gyunk azzal, hogy ez a szándék egy­magában még nem elég, mert hiszen pl. Jugoszláviával szemben az elmúlt magyar rendszer súlyos vétkeket köve­tett el. Minket baloldaliakat, akik mindenkor élesen szemközt álltunk a múltbeli magyar kormányok politiká­jával, ezekért a bűnökért nem terhel felelősség. Ennek ellenére tudjuk, hogy ezeket a hibákat előbb anyagi­lag és erkölcsileg jóvá kell tennünk ahhoz, hogy az őszinte együttműkö­dés légköre kialakulhasson. De ennek a szándéknak kölcsönösnek kell len­nie. Hiába fáradozunk pl. a Csehszlo­vákiával való jószomszédi viszony megteremtésén, ha Csehszlovákia a legelemibb emberi jogok semmibe­vevésével bánik a csehszlovákiai ma­gyar kisebbségekkel. Mindezeken kívül Magyarország a londoni értekezlettől és az ezt követő békekonferenciától azt reméli, hogy véglegesen és végérvényesen visszatér­het a demokratikus némzetek közös­ségébe is helyzetének megfelelően is­mét tényezője lehet a nemzetközi élet­nek. Természetes, hogy semmiféle il­lúzióban nem ringathatjuk magunkat és mi sem állhat messzebb tőlünk, mint a Csáky-féle nagyzási mánia, amely Magyarország "középhatalmi" szerepében tetszeltget. De vitathatat­lan, hogy minden nemzet nem csak tárgya, hanem alanya is a nemzetközi politikának és bizonyos keretek között a világpolitika nagy sakktábláján min­den nemzet olyan szerepet játszik, amilyen fajsúlyt magatartása révén a nemzetközi létben biztosítani tudott. A demokratikus Magyarország sze­retné a maga számára a helyzetének megfelelő lehető legmagasabb fajsúlyt biztosítani. A genfi Népszövetséggel kapcsolat­ban Magyarország nem szerzett túlsá­gosan jó tapasztalatokat, de tárgyila­gosan ,el kell ismernünk, hogy a Nép­szövetség gyakran segítségünkre volt, s hogy a múltbeli magyar kormányok, amelyek nem akarták őszintén a nem­zetközi együttműködést és amelyek a Népszövetségben a revíziós politikájuk kerékkötőjét látták, mindent el is kö­vettek a Népszövetség diszkreditálá­sára és arra, hogy a népszövetségi eszmét Magyarországon népszerűtlenné tegyék. Ennek is gyökeresen meg kell változnia. A Népszövetség helyébe lépő Egyesült Nemzetek alapokmánya amúgy is kiküszöbölni látszik a genfi intézmény hibáit és mindent el kell követnünk, hogy az új népszövetség és a nemzetközi együttműködés gondola­tát tudatosítsuk a magyar közvéle­ményben. Csak akkor, ha a nemzet­közi együttműködés gondolata leg­alább olyan mélyen gyökerezik majd a magyar közvéleményben, mint a le­tűnt korszak német imádata, csak ak­kor mondhatjuk el igazán, hogy a magyar nemzet megértette a demokrá­ciát és Magyarország csak ekkor le­het Igazán őszinte és hasznos tagja az Egyesült Nemzeteknek. A londoni értekezlet a békeelőkészí­tés munká­jával foglalkozik s az új Maroszország azt reméli, hogy ha az előkészítő munkálatokban nem is ve­het részt, de a béke meeszilírstáná­hoz minél előbb teljes erejével hozzá­járulhat. 5 sem, de elvégre élni csak kell vala­­hogy. Meg aztán a hadihelyzet alakulása sem történt éppen az elképzelése sze­rint , titokban azt remélte, hogy angolszász ejtőernyősök fognak le­ereszkedni a Vérmezőn vagy pedig tö­rök Duna-alattjárók hatolnak fel a Margitszigetig. Már éppen azon a ponton volt, hogy „itt élned kell" ide, „halnod kell" oda, mégis csak Nyugatra vonul, de ekkor váratlanul bezáródott az ostrom­gyűrű a város körül, és Korunk Hőse itt rekedt. Az ostrom idejét végigkuksolta az óvóhelyen. Egy alkalommal a fal mel­lett lapulva elmerészkedett a harmadik szomszédba, meglátogatta barátját, Ko­runk mrásik Hősét. Látogatásának ere­deti célja az volt, hogy kölcsönkérjen két kiló krumplit De ha már ott volt, természetesen megvitatták a hadi­helyzetet is. Négyszemközt átkozták a németek és nyilasok őrültségét és go­noszságát Ez a baráti beszélgetés aztán — hogy hogy nem — úgy rög­ződött meg emlékeidőben, mint va­lami veszedelmes konspiráció, mint valami hősi földalatti ellenállási mozgalom. A felszabadítás után A felszabadítás után négy-öt nappal kimerészkedett a bunkerből, örömmel tapasztalta, h­ogy a megszálló sereg nem áll kutyafejű tatárokból, az em­ber húsevés nem tartozik vegetatív funkciójuk közé, még csak attól sem kell tartani, hogy az ember lenyírt koponyájára letörölhetetlen vegyszer­rel piros számot pingálnak s a szeren­csétlen áldozatot végeláthatatlan ka­tonákban Szibériába cipelik. Mikor Korunk Hőse minderről meg­győződött, akkor egyszeriben valóban hőssé vált És most már egyszeriben nem tar­totta méltóságán alulinak a napi poli­tikát. Úgy érezte, hogy Debrecenbe kéne menni, mellékesen persze puly­kakakast is kéne venni, de nem ez lenne a legfontosabb, hanem minisz­teri tárcát kéne szerezni. De aztán mégis letett erről a tervéről, mert visz­szarettent az utazás viszontagságai­tól. E helyett sietve belépett egy pártba. Eredetileg egy másik — általa posszibi­lisebbnek tartott pártba — akart be­lépni, de annak a másik pártnak a központja két kilométerrel messzebb volt Úgy döntött, hogy majd akkor lép át, ha megindul a villamos közle­kedés. Korunk Hőse azóta nyüzsög és hem­zseg. Ir. szónokol és szervez. Bátraa kiáll a felismert Igazság mellett, fen­nen hirdeti meggyőződését, meg­ nem­alkuvó és kérlelhetetlen az ellenféllé szemben. Miután ellenfelét a Szövet­séges Hatalmak hadseregei alaposait elintézték. Ez a jelentéktelennek tűnt „miután" az a bizonyos fázis-különb­ség, amelyre előadásunk elesési céloz­tunk. Korunk Hőse most dörgedelmes ve­zércikkekben, hangzatos szónoklatok­ban szidalmazza a hitlerizmust, a nyi­lasokat, s a leghevesebben ostorozza a régi rendszer bűneit Nincs az a nép­bírósági ítélet, ami kielégítené vér­szomját, nincs az a hóhér­ kötél amit elég vastagnak tartana az­ SS-pribékek és nyilas csirkefogók felkötésére. És ez rendjén is volna, csakhogy. Csakhogy van egy Kiss József nevű magyar költő, s ennek van egy köz­ismert verse, amely így kezdődik: ó, mert ily későn!" De Korunk Hősének ténykedése ko­rántsem merü­l ki a múlt mulasztásai­nak, bűneinek meddő számonkérésében, ő utat mutat a jövőre is. Újjáépítésre buzdít. Másokat. Saját jómaga még ujjal se mozdított meg egyetlenegy téglát sem. De ha az ujját­ neva is, an­nál inkább használja mellső végtagjá­nak egy másik részét, nevezetesen a könyökét. Mert Korunk Hőse könyö­kél Nem is állást, hanem állásokat könyököl ki a maga számára állítóla­gos érdemeire való hivatkozással. Nincs az a magas pozíció, amelyre mélatlannak, érdemtelennek tartaná magát. Korunk Hőse általában úgy viselke­dik, mintha ő találta volna fel — nem is a puskaport —, hanem legalább­­ az atombombát. " A múltkoriban találkoztam Korunk Hősével és nagyon tapintatosan sze­mére lobbantottam viselkedésének, jel­lemének egynémely visszásságát. Ko­runk Hőse tetőtől talpig végigmért és megvető hangon kijelentette, hogy re­akciós vagyok. A múlt század korának hősét Ler­montov rajzolta meg. Jelenkorunk hő­seinek jellemét az amerikai Lewis Sinclair fogalmazta meg a legtalálób­­ban és legtömörebben: „óvatos dulia'­jok.'" Avaz hazai síkra vetítve: Korunk' Hősei óvatosak voltak a felszabadí­tásig és duhajok a felszabadítás után. TESTIKÁRUK vétele — eladása DL, VJaMi­kArtt tf. uá» Magyar Radikális Párt központja BiHtepest. Vi.f PodiaaiiiCZky­ b. 31 SERTAMIN húshelyettesitő tápszer Dreher élesztő nemesítve a Dreher An'al —Richter Gedeon eljárAtnal

Next