Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1946-06-19 / 23. szám
1946 JÚNIUS 19 //. ÉVFOLYAM ÜNNEPI SZÁM: 12 OLDAL FŐSZERKESZTŐ ZSOLT BÉLA ÁRA EGYBILLIÓ PERGŐ 23. SZÁM Zsolt Béla legutóbbi vezércikke , gondterhes kérdőjellel kezdődik. , Noha a cikk érdememen felül dícsér, ennek a kérdőjelnek éle van. A cikk írója szerint a politikai tolvajnyelvnek Magyarországon ma már beidegzett értelmezése alapján «nem csoda, hogy utazásomnak valóban helytálló magyarázata mögött a közvélemény más természetű okokat is kutat. Én azonban hősem voltam a talleyrandi iskola híve s szavamnak nincs két, három vagy még több értelme. Egyértelműen és egyszerűen szólva: rövid időre el kell utaznom, de hangsúlyozom, csak rövd időre. Amikor az elutazás kérdését az arra legilletékesebbnek, az általam nagyrabecsült miniszterelnök úrnak felvetettem és megkérdeztem tőle, hogy vajjon elutazásom nem árt-e majd a magyar demokráciának s nem fogják-e azt a demokratikus rendszer elleni demonstrációnak tekinteni, a miniszterelnök úr megnyugtatott, hogy erről szó sem lehet s én egyetértettem vel ebben. Nyírvári, sem ő, sem én nem tudtuk elképzelni, hogy bejelentésemet rosszakaratúan félremagyarázzák. Nemcsak Zsolt Béla vezércikkéből, de máshonnan is tudom, hogy utazási szándékom bejelentését széltében-hosszában magyarázták, kommentálták és gondosan csűrték-csavarták. Ezt azért hozom így a nyilvánosság elé, mert a magyar társadalom és közélet egyik rákfenéjének tartom a defetista, suttogó, pletykáló hírterjesztést, ami a kisvárosok kávéház, és korzó-konspirációjának nívójára süllyeszti a magyar politikát. Az ájtatos hírterjesztőknek, a defetizmusban köjögőknek és a gombamódra elszaporodott Kaszandráknak azt tanácsolnám, hogy ne elutazásom okait kutassák, hanem inkább azon törjék a fejüket, hogy miért jövök vissza. Világosan értésükre adhatom: azért jövök vissza, mert ha a hajó viharba kerül, minden tengerésznek a fedélzeten van a helye. Ha mindenki megteszi a kötelességét, nincsenek olyan magasra csapó hullámok, amelyeket a hajó ne tudna leküzdeni. Hogy vihar van, azt nem tagadjuk, de hol nincs vihar ma a világon? Még a gazdag Amerikának is súlyos gondjai vannak. Éppen az általános gazdasági nehézségek okozzák azt, hogy a nagyhatalmak eddig még nem tudtak közös nevezőre jutni. Lehet, sőt bizonyos, hogy az általános bajokon és nehézségeken túlmenően a magyar válság egy különlegesen súlyos betegség jeleit mutatja s nekünk olyan feladatokat kell megoldanunk, amelyekre eddig még nem volt példa, de éppen ezért nem akarok és nem tudnék megfutamodni a felelősségg elöl. Az új magyar köztársaság folytatója annak, amit én 1918-ban elkezdtem és amiért az emigrációban harcoltam. Ennek a köztársaságnak ameddig haladó szellemű, nem fogok hátat fordítani. Azonban való igaz, hogy sok mindent kifogásolok a felszabadulás óta folytatott politikában és én bizonyos vagyok abban, hogy a magyar demokráciának, amely az építő kritika alapján áll, lesz bátorsága ahhoz, hogy az egyenes, szókimondó kritikát elviselje. • Legfőbb kifogásom az új magyar demokráciával szemben, hogy mindjárt kezdetben nem volt elég erélyes s mind a mai napig nem láthatók azok az éles kontúrok, amelyekből mindenki féreérthetetlenül megállapíthatná, hogy egy modern, progreszszív köztársaság van kifejlődőben, egy olyan demokrácia, amely kérlelhetetlen az ellenségeivel szemben és a dolgozó tömegek és az értelmiség felemeléséért, az erkölcsi és szellemi megújulásért harcol. Ott, ahol csak egy-egy történelmi pillanatban eszmélt fel a nép, hogy azután újra a tespedésbe hulljon vissza s a demokrácia soha nem volt éltető erő, nem lett volna szabad a demokrácia zsilipeit egyszerre kinyitni. Magyarországon az elmúlt 25 esztendő alatt mindenkit a demokrácia gyűlöletére tanítottak. Hogyan kívánjuk tehát a szabadságból, emberséges szemléletből eleve kiebrudalt emberektől, akik ennek tetejében a legszörnyűbb háború szenvedéseitől meggyötörve kerültek elő a pincékből, hogy máról-holnapra megértsék, átérezzék és magukévá tegyék a demokrácia gondolatát? Még a nyugati országokban is csínján bántak a demokrácia alkalmazásával. Franciaországban mostanáig éppen a szocialisták voltak azok, akik nem akartak szavazati jogot adni a nőknek, mert úgy vélték, hogy a nők nincsenek átitatva még a jakobinus szellemmel és voksaikkal a reakciót ültetnék nyeregbe. Most, hogy a háború alatt a németek és Vichy reakciósai elvették tőlük a szabadságot s a maquis szellemet is edző harcában megtanulták a demokrácia helyes értelmezését, a royalista hagyományokat ápoló asszonyok legtöbbje is megérett a demokráciára. Nekünk sem kellett volna szavazati jogot adni azoknak, akik a Szálasiba torkoló Horthy-rendszer kiszolgálói voltak. Ha ezeket tí£ évre megfosztották volna szavazati joguktól, ezzel nem esett volna folt a demokrácia becsületén, sőt teljesebb, makulátlanabb lett volna tőle a rendszer. A demokrácia megerősödése esetén azután a tízéves határidőt esetleg le lehetett volna szállítani öt évre, mert egy megerősödött, virágzó politikai rendszer még az egykori ellenségeket is vonzza, viszont egy gyenge lábon álló még a barátait is eltaszítja. Ezért mondottam Kápolnán, hogy a demokrácia nem összeadó gép. A dolgozók életszínvonalának emelése több jogot, szabadságot, tisztább szemléletet ad, mint a formális szavazás, amely csak akkor ér valamit, ha szabad, anyagilag biztosított és erkölcsileg emelkedett emberek szavaznak. A magyar demokrácia fent kifejtett alapvető erélytelensége eredményezte azt, hogy még azok sem tudnak teljes szívvel lelkesedni érte, akiket földhöz juttatott s a jogtalanságból kiemelt, mert a gazdasági demokratizálódás megindulása ellenére továbbra is nagy szakadék tátong a kevesek jóléte és a nagy tömegek nyomora között. A demokrácia laza értelmezése folytán szabadon garázdálkodhatnak azok, akik a közösség érdekeivel nem törődve spekulálnak és kereskednek. Ez az a szabadság, azai megszünteti a szabadságot. Vasszigorral kell rendszabályozni a gazdasági életet, hogy végre megkezdődjék a nagy purifikáció és kiküszöböltessék a protekcionizmus, a nepotizmus és a korrupció. Magyarországnak nemcsak a múlttal, de, sajnos, a jelennel is le kell számolnia. Tudom, hogy nem a rendszer elméletében rejlik az infláció oka, de talán a háború és a fasizmus pusztításai okozta gazdasági lezüllés sem öltött volna ilyen nagy méreteket, ha nem lennének olyanok, akik ennek a lezüllött állapotnak vámszedőivé lettek. Természetesen először a jó pénzt kell megteremteni s csak azután foghatunk hozzá az okozat, a korrupció, az erkölcstelenség, a feketepiac leküzdéséhez. Azonban a jó pénz önmagában nem elegendő. Vállalni kell a demokrácia megszilárdításához szükséges kemény munkát s bizonyos hibákból le kell vonnunk a következtetéseket A demokrácia nem élheti ki magát abban, hogy folyvást a pártok egyensúlyára vigyázzon. A politikai tevékenység nem merülhet, ki abban, hogy matematikai pontossággal kiszámítsák: milyen számarányban legyenek itt vagy ott képviselve a pártok. Azok, akik nem akarják véghezvinni azt, amire a magyar demokrácia elkötelezte magát, mondják meg ezt nyíltan. Sokkal egészségesebbnek tartanám, ha volna egy bátor, önmaga érdekeit nyíltan képviselő ellenzék és nem a koalíción belül folyna egy, a munkát megnehezítő állandó marakodás. Ez a differenciálódási folyamat megkönnyítené az erélyesség politikájának keresztülvitelét, a demokrácia szénájának rendbehozatalát. Úgy látom, nagy gyengéje a köztársaságnak, hogy nem alkalmazzák elég céltudatosan a right man on the right place elvét. Ismételten hangsúlyozom, hogy a szakemberekre feltétlenül szükség van. Ez így kimondva esetleg félreértésekre ad okot, de én szentül hiszem, hogy a szakemberek megfelelő felhasználása nem áll ellentétben az erélyesség politikájával. A fasizmus maradványait mindenütt gyökeresen ki kell irtani, de a tisztogatást nem lehet merev sémák alkalmazásával véghezvinni. Vannak területek, ahol mindenkit, akihez a reakció legkisebb gyanúja fér, ki kell cserálna s vannak olyan munkahelyek, ahol megfelelő politikai ellenőrzés mellett még akkor is előnyben kell részesíteni a szakembert, ha az történetesen nem rendelkezik a legtisztább politikai múlttal. A diplomáciában például nem szabad a régi embereket alkalmazni, mert azt már 1918-ban megtanultam, hogy milyen kárt okozhat egy intrikáló diplomata. Még fokozottabb mértékben áll ez a nevelésre. A magyar ifjúságot csak hétpróbás demokrata taníthatja. Ezen áll vagy bukik a magyar demokrácia jövője. Viszont a mezőgazdaságban például bűn volna egy magnemesítő szakembert mellőzni csak azért, mert érzelmei a régi rendszerhez kötik. Nem szabad annak előfordulnia, hogy mezőgazdasági, ipari vagy tudományos szakembereink külföldire vándoroljanak. Ameddig nem tudunk jó, megbízható szakembereket kinevelni, fel kell használnunk azokat, akik vannak, mégha ez bizonyos elenőrzási munkatöbbletet jelent ,s, mert különben feleslegesen "5- « •e • KÁROLYI MIHÁLY segítőkészséget, jószándékot és megértést tapasztalt s a múlttal szemben is az erősre, a jóhiszeműre és a demokratára jellemző toleranciát —, mert a győztes orosz hatalom valóban adott egy esélyt mindenkinek, hogy bűnös múltjával szakítson és jó útra térjen. S amikor a nyugati hatalmak Németországban máig sem állították helyre a közszabadságot és az állami önkormányzatot, a magyar társadalom politikailag szinte zavartalan önrendelkezési jogot kapott, egyesülhet, gyülekezhet és gondolatait szabadon terjesztheti. S ha e szabadságnak vannak is kényszerű korlátai, még mindig nem olyan szorosak, mint amilyenek a reakció alatt voltak, holott akkor nem volt idegen győztes kar megint emberre vadásztak gépi és pisztolyos sihederek Budapest utcáin, melyeken 1844-ben bevezetett és engedélyezett pubertássport volt a gyanútlan járókelőt orvul lekaszálni. Orgyilkos kamaszok, akiket a fasizmus tanított meg gyilkolni és akiket abban a hitükben, hogy a politikai gyilkosság Istennek is tetsző, az Egyház elrugaszkodott papjai erősítettek meg, orosz katonákat terítettek le Budapest utcáin, ahol mindenkinél • jobban nekik köszönhetik, hogy eb- ben a papírforma szerint fizikailag és • erkölcsileg halálraítélt városban me-, X gint lehet élni, dolgozni, családot alapítani, gyereket szülni, s a bűn és Y bűnhődés ellenére jobb jövőben reménykedni. Soha győző nem lehetett nagylelkűbb, amilyenek ezek az orosz iom az ország területén. A templokatonák voltak, akik az emberi termémokban is mindenki saját hite és Iszet törvényei szerint joggal torolhatták volna meg nemcsak azt, hogy a magyar fasiszta kormány,és a magyar gusztusa szerint dicsérheti az Istent — de úgy látszik, ez sem elég, az uszító klerikalizmusnak, sőt talán a hadsereg nagy része az utolsó pillanarmeg lett, hogy nem lehet újabb ezer étig szívvel-lélekkel küzdött stiler el 'évre az ország leggazdagabb földesútfalán, de azokat a példátlan kegyet- ura, gyűlöletének éppen az a másik elenségeket is, amelyekkel Oroszországban a magyar katonaság, mint a megszálló hadsereg kétezer kilométer távolságra a magyar határtól osztozott a német fasiszták egyedülálló főforrása, hogy most valóban vallásszabadság van, de minden vallás szabad. Es a klerikalizmus ugyanúgy, ahogyan megáldotta a háború fegyvereit, most megáldja a polgárháborút 2 embertelenségében, névvtelenségeiben is. A polgárháború fegyvereinek fia-és fajtalanságaiban. Amikor a szövet- ,túl orosz katonák estek áldozatai, vőségesek győzelme már bizonyosságres figyelmeztetőként, hogy a fasszvált, a magyar fasiszta közvélemény mással még nem végeztünk s az ellenség ott van köztünk. Az utolsó hónapokban nekibátorodva, már nem is túlságosan leplezte, hogy itt van dideregve várta az oroszokat s fel volt készülve arra, hogy srtózatosan kell bűnhődnie. Ehelyett többnyíre és hol van. Nekünk, demokratáknak pillanatra sem szabad elhitetni magunkkal, hogy a Teréz-körúti csata elszigetelt incidens, amellyel szemben elegendőek a pillanatnyi megtorló intézkedések. Demokratikus munkásnak, parasztnak, értelmiséginek, de a demokratikus polgárnak is tisztában kell lennie azzal, hogy végzetes következményekkel járhat, ha nem mutatunk kérlelhetetlen eltökéltséget, fagyos szigorúságot s ebben a harcban szoros egységet —, ha nem tudunk szükség esetén a bestia eszközeivel leszámolni a bestiával! Itt az ideje végre, hogy mindenki színt valljon, s a legmeggyőzőbben elkülönítse magát mindazoktól, akik akár fegyverrel, akár gazdasági vagy szellemi és lelki hatalmukkal cinkosai ennek a harmadik országvesztési kísérletnek. Mindenki, aki egy szóval, egy jelképpel, a palánkra írt piszkolódással, vagy a pásztorlevél páthoszával bátorította őket — az ellenséges oldalon áll —, akik pedig a Teréz-körzti csatában elestek, mártírjaink s egyformán mártírjai Észak és Dél, Kelet és Nyugat demokráciáinak — az egész civilizációnak, mert azért haltak meg, hogy a világ felfigyeljen a veszélyre S éberebben védekezzék ellene. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a béke, de a fasiszta veszély is oszthatatlan. A Magyar Radikális Párt és a „Haladás" kaerkesztttsége a személyes gyász megrendülésével és meg*sok*w~-asodott küzdőkedvvel teszi koszorúit a demográfiáért hősi halált halt !orosz kaonok koporsójára.