Halászat, 1967 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1967-01-01 / 1. szám

a tolnaiaknál Szövetkezetünk tagsága felismerve a mi kezelésünkben levő tolnai alsó Duna-ág nagy gazdálkodási lehető­ségeit, 1963-ban a zsilip mellé halász­házat és takarmányraktárt épített. 1965-ben teleltetők építését kezdtük meg, így 1966 májusában négy tároló tavunk és egy haltartásra ugyancsak alkalmas hosszú csatornánk van, a Lehőczi-Holt-Duna alsó részén. A kis teleltetőrendszer mellé a holtágból folyamatosan biztosítani tudjuk a telelők vízellátását. A megfelelő tá­rolóhely kialakítása után már nincse­nek gondjaink a tolnai alsó Duna­­ágban megtermelt hal folyamatos piacra adásával, így reálissá vált a lehető legnagyobb terméseredmények elérése a Lehőczi-Holt-Dunában. E fontos haltermelési bázisunk mellett eddig létesült halászati építmények és gépek értéke 60 000 Ft. A Lehőczi-Holtág területe átlagos vízállás esetén 120 kh, a vízmélység átlagosan 2 m. Ez a holtág a nagy gát megépítése előtt a Sió vizét kap­ta, mely egy hosszú árkon keresztül bejátszott a Tolna község mellett fekvő és a tetején országutat is ve­zető Mádi-Kovács zsilipig. Azelőtt a szeszélyes vízjárás következtében nem tudtunk belterjesen hasznosítani, de erre a halállomány sem volt meg­felelő, mert az áradó vizek rengeteg apró keszegfélét, törpeharcsát, nap­halat hoztak a Duna-ágba. Az áradá­­sos időszakban viszont nagyon ered­ményes volt a fogás, mert a hal ked­velte a lehőczi részt, a Sióról, vala­mint a Dunáról pedig nagy halrajok vonultak fel egészen a Mádi-Kovács BEL­TER­JES GAZDÁLK­ODÁS zsilipig. Azelőtt évente átlagosan 150­0 halat fogtunk ki erről a terület­ről, de a zsákmány 70—75 százaléka vegyes fehér hal volt. Ugyanakkor az áradás nélküli esztendőkben a fogás 30—40 q-ra csökkent. Alacsony víz­állás esetén a Duna-ág ’­­1 vagy 7 [UNK] te­rülete szárazon maradt, és így a halá­szat szempontjából a vízterület ér­téktelen volt. A nagy gát és a zsilip megépítése után megváltozott a víz képe. Egész évben, még a legszárazabb időszak­ban is tudunk 1,5 m mély vizet tarta­ni, de csapadékos években elérjük a 2 m átlagot is. Ilyen év volt 1965. és 1966. Ennél a mélységnél a holtág melletti erdőterületek és szigetek nagy részét elönti a víz, újabb nagy életteret nyújtva a halállománynak. A hal fejlődése rendkívül jó, de ha­gyományos eszközeinkkel, húzóháló­val és varsával a halászat nem ered­ményes és ez főként a pontyra érvé­nyes. A gát megépítése után a termé­szetes halállomány szaporodott el, melyet csak szívós munkával tudtunk visszaszorítani, egyrészt a gondos le­halászással, másrészt ragadozó halak létszámának mesterséges növelésével a kisebb példányok kímélése útján. rőt 1964 őszén ivadéktermő területünk­a Bogyiszlói-Holt-Duna-ágból 100 000 db 10 dkg-os pontyivadékot helyeztünk a Lehőczi-Holtágba. A magas vízállás miatt 1965-ben sajnos nem foghattuk vissza eredményesen a jól fejlődő halakat, sőt a magas víz­­állás miatt a holtágat sem tudtuk úgy leengedni, hogy azt tökéletesen le­halászhassuk, így a hal nagy része 1966-ra is a holtágban maradt. 1966-ban a rendkívül magas vízál­lás szintén akadályozta a nyári halá­szatot, és így nagy halzsákmányra számítottunk az őszi vízleengedés után. 1966 őszén jól felkészültünk a víz leengedésére. Három nagyteljesít­ményű szivattyú nyomta ki a vizet a lehőczi mederből, miután az gravitá­ciós úton már nem folyt le. Mintegy 25—30 kh-on terült el a víz, amelyen megkezdtük az intenzív őszi lehalá­szást. A kifogott halat fajonként és méret szerint osztályozva, új telelő­rendszerünkbe tároltuk, ahonnan csak akkor bocsátjuk piacra a teljes mennyiséget, ha a pontynak jó ára lesz. A telelőkben levő halakat a tag­­­ság által kijelölt két htsz-tagunk go­­dozza, ugyancsak az ő feladatuk a,1 ’ kiadása és az ezzel járó nyilván tási munka. Lehalászás után a ví­­­rületet gravitációs úton feltöltöttV0 a Faddi-Holt-Duna-ágból, majd lóak. évi termelésre 80—100 000 db lüdnie kagrammos pontyivadékot helye­zell ki a Bogyiszlói-Holt-Duna-ágból­,­észt A tolnai holtágon végzett munká­ta­­rövid ismertetése után az elmúlt p570 év termelési eredményeit szeretnék­ vázolni. 1961-ben 9916 kg halat fog­tunk ki, 1962-ben 16 834 kg-ot, 1963- ben a kora tavaszi 18 000 db 30 dkg súlyú, kétnyaras ponty kihelyezése nyomán 32 308 kg-ot, 1964-ben 30 493 kg-ot, 1965-ben a magas vízállás miatt csak 27 502 kg-ot, míg 1966-ban 66 151 kg-ot. 1966 tavaszán csak 20 000 db 10 dkg-os ivadékpontyot helyeztünk ki a bennmaradt állományra való tekin­tettel. Halaink takarmányfogyasztása már nyáron mutatta, hogy jelentős nagyságú állomány alakult ki a holt­ágban. 430 g kukoricát és 577 g mag­­tári hulladékot etettünk fel, a ráfor­dítás 133 000 Ft volt. Az eredmény megérte a fáradsá­got, hisz olyan nagy mennyiségű ha­lat adott 1966 őszén a Lehőczi-Holtág, melyre alig mertünk számítani. Meg kell jegyeznünk, hogy 1966- ban sem tudtuk tökéletesen leha­lászni a holtágat, így becslésünk sze­rint 40—50 q vegyes hal (de nem ponty) maradt a vízterületen. A hely rövidsége miatt csak vázla­tosan tárgyalhattuk a lehőczi holt­ágon szerzett tapasztalatainkat, és a belterjes hasznosítási eredmények értékelését. Szövetkezetünkben vi­szont az a vélemény, hogy a holtágak jobb kihasználásával még óriási le­hetőségek nyílnak nemcsak nálunk, hanem a többi htsz-ben is a termé­szetes vizek halzsákmányának növe­lésére. Nobl József és Schäffler Ádám A jó lehalászás és gyors válogatás után a műanyaggal bélelt kosár kíméli a halat (Pékh felv.)

Next