Halászat, 1970 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1970-01-01 / 1. szám
sA vizek tisztaságának hatékonyabb védelméért A közelmúltban a Kormány a 40. 1969. (XI. 25.) Kormn. számú rendeletben, az OVH elnöke pedig az 1/1969. (XI. 25.) OVH számú államtitkári rendelkezésben újból szabályozta a vizet szennyező üzemeket és intézményeket terhelő szennyvízbírság megállapításának módját, valamint mértékét. E jogszabályok a szennyvízbírságolási eljárást egészen új alapokra helyezték, ezért gyakorlati alkalmazásukat méltán előzi meg nagy várakozás. Az eddigiek során a bírságolás alapjául szolgáló vízmintavétel abban a folyóban vagy tóban — szaknyelven: befogadóban — történt, amelynek vizébe az üzem a szennyvizet bebocsátotta. Ez a mérési mód a gyakorlatban sok vitára adott okot, ezért a jövőben a vízmintát nem a befogadóból, hanem az üzem által kibocsátott szennyvízből, általában a betorkollás előtti utolsó csatornaaknából kell venni. A vízmintavétel a Vízügyi Igazgatóság ezzel megbízott dolgozójának feladata, aki a mintavételhez meghívja a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás kiküldöttjét, valamint a vizet szennyező üzem megbízottját is. Az új mérési módra való áttérés következtében kibővül a szennyvízbírság fizetésére kötelezhető üzemek köre, és így hatékonyabbá válik a vízvédelem. A korábbi bírságolási rendszer mellett minden üzem csak a befogadó vizében általa okozott többletszennyezésért felelt, s bírságolásra csak akkor volt lehetőség, ha ennek a többletszennyezésnek a mértéke meghaladta a bírságolási határértéket. Ezért a vízügyi hatóságok tehetetlenek voltak olyan esetekben, amikor négy-öt egymás mellett levő üzem külön-külön bebocsátott szennyvizének együttes hatására a befogadó vize nagymértékben elszennyeződött ugyan, de az egyes üzemek által előidézett többletszennyezés valamivel alatta maradt a bírságolási határértéknek. Ilyenkor ugyanis az együttesen előidézett nagyfokú vízszennyezés ellenére egyik üzemet sem lehetett szennyvízbírsággal sújtani. Az elfolyó tömény szennyvízben történő mérésnél a bírságolás jogalapja szempontjából közömbös, hogy az üzem milyen mértékű többletszennyezést okozott a befogadóban, ezt legfeljebb a bírság összegének megállapításakor lehet figyelembe venni. Ily módon hatékonyan fel lehet lépni a folyóvizek fokozatos — és végeredményét tekintve nagymértékű — szennyezése ellen. Az új mérési mód természetesen szükségessé tette a befogadóra nézve megállapított bírságolási határértékek helyett új határértékek megállapítását a tömény szennyvízre vonatkozóan. Mivel ilyen jellegű gyakorlati tapasztalatok nem álltak rendelkezésre, ezért a jogszabályelőkészítés során heves vitára adott okot a határértékek megállapítása egy-egy szennyezőanyag-fajta vonatkozásában. A különféle gazdasági szervek — amelyek abban érdekeltek, hogy a szennyező anyag minél alacsonyabb legyen — a javasolt határértékek fölemelését, a vizek tisztaságának megóvásában érdekelt állami és társadalmi szervek pedig éppen ellenkezőleg: a határértékek leszállítását szorgalmazták. A vita végére a kormányrendelet tett pontot — legalábbis átmenetileg. A gyakorlat fogja ugyanis eldönteni, hogy az újonnan megállapított bírságolási határértékek mennyiben reálisak, s egyik-másik szennyező anyag vonatkozásában nem szorulnak-e módosításra. Azt mindenesetre örömmel kell nyugtázni, hogy a kémiai vizsgálati módszerek eddigi egyeduralma megszűnt, s az államtitkári rendelkezés melléklete biológiai vizsgálatot ír elő olyan esetben, ha a szennyvíz ismeretlen —• a kormányrendelet mellékletében fel nem sorolt — biológiai mérgeket tartalmaz, és ily módon a befogadók öntisztulási képességét súlyosan károsítja. (A biológiai vizsgálat eredményétől függően az egyébként kiszabható szennyvízbírság négyszereséig terjedő összeget is meg lehet állapítani.) Idáig a szennyvízbírság megállapítása az üzem által kibocsátott szennyvíz mennyiségének alapulvételével történt. Ennek következtében a sok hűtővizet felhasználó és így kis mennyiségű szennyvizet kibocsátó üzem aránytalanul magasabb összegű bírságot fizetett, mint az az üzem, amely azonos töménységű szennyező anyagot, kevesebb vízben feloldva (vagyis töményebb állapotban) bocsátott ki. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a vizek élővilága szempontjából éppen a nagyobb töménységű szennyvizek jelentenek fokozott veszélyt. Éppen ezért ezentúl szennyvízbírság kiszabásakor szennyvízben levő szennyező anyagok a mennyiségét veszik figyelembe. Ennek megfelelően a bírságolás alapja nem az lesz, hogy az üzem hány köbméter szennyvizet engedett a befogadóba, hanem az, hogy a kibocsátott szennyvízben hány kilogramm szennyező anyag volt. A többféle szennyező anyagot tartalmazó szennyvíz esetén mind ez ideig a legmagasabb bírságtételű szennyezés alapulvételével számították ki a bírságot. Ez a gyakorlat nem ösztönözte az üzemeket a szennyező anyagok számának csökkentésére, hiszen egy viszonylag magas bírságtételű szennyező anyag mellett akárhányféle további szennyező anyagot tartalmazott is, a szennyvízbírság összege azonos volt. Ezentúl minden egyes szennyező anyag után különkülön ki kell számítani a bírságot, s ezek összegét kell az üzemnek szennyvízbírság címén megfizetnie. A halászat szempontjából igen fontos, hogy az államtitkári rendelkezés értelmében nagyobb veszéllyel fenyegető rendkívüli vízszennyezés esetén a vízügyi igazgatóság köteles az észleléstől, illetőleg az ez irányú bejelentéstől számított 24 órán belül megtartani a helyszíni ellenőrzést. Ez a szabály az irányadó egyebek között olyankor is, ha a rendkívüli vízszennyezés tömeges halpusztulás veszélyét idézi elő. Az új kormányrendelet is fenntartja a szennyvízbírság progresszivitását, vagyis azt, hogy a szennyvízbírságot — folyamatos szennyezés esetén — a bírságolást harmadik évben kétszeres, a negyedik évben háromszoros, az ötödik és további években ötszörös összegben kell kiszabni. Ily módon a szennyvízbírságokból befolyó összeg évről évre növekszik. Az új rendelkezéseket az 1970. január 1. napja után kiszabásra kerülő szennyvízbírságok tekintetében már alkalmazni kell. A szennyvízbírságra vonatkozó szabályok következetes érvényre juttatása — amelynek törvényességére az ügyészi szervek is kiemelt figyelmet fordítanak — rendkívül fontos garancia folyóvizeink és tavaink tisztaságának, valamint élővilágának megvédése szempontjából. Dr. Kilényi Géza P ; t* Ч-..А [UNK] /p 'V s <v' 4 i /K ' ц -fc. ,s %.! :■ ; Ш ' ' < 4>> t:§, ,• * éj.. ✓ V. i* f г?-*» , ‘-..V? . VV * ^ W'/V.V" ív » « ... „ .. ... •• .V . . . .... „>........ ,, ..... .. .. w-v.'- ■ ШЯЩш-Sas A felszínen habosodó szennyvíz mint a hó, úgy lepi el a medret (Tóth János felv.)