Harc, 1941 (1. évfolyam, 1. szám)

1941-12-25 / 1. szám

1941. December 25. Here a nevünk, harc a célunk. harc a demokráciáért, az emberségért, tehát a ma­gyarságért. Amikor a föld egyik fele harcban áll a másikkal, ennek a világégésnek pusztító tüzénél senki se süsse a maga politikai pecsenyéjét. Kötelesség küld ben­nünket e harcba, kötelesség, amely a magyar kultúra minden becsületes munkájának szíve vágyából fakadt. Mert számunkra a magyarság nem a "nagypipájú kevés dohánya" hazafiask­odók kongó szólamait jelenti, nem paprikásban, cigány­muzsikában és tokaji borban, nem a parádéssá cifrázott múlt felidézésében és nem abban merül ki, hogy Rákóczi, Kossuth meg az aradi vértanúk neveit cégévül használjuk mind­annak a meg­tagadására, amiért ők éltek és meghaltak. Az a magyarság, amiért mi vetekszünk az egész magyar nép és mindazok az értékek, amelyekkel ez a nép az emberiséget megajándékozta. A mi magyarságunkat Csokonay, Vitéz Mihály és Kaziczy Ferenc, Szalay László és Eötvös József, Petőfi Sándor és Ady Endre, Kemény Zsigmond és Deák Ferenc és a magyar nyelvnek, a magyar tudásnak, a költői teremtésnek, az emberi igazságnak temérdek többi csillaga jelenti, ame­lyeknek fénye ma is reménysugárt vetít a sötét magyar éjszakába. De miként a magyarságnak múlt századbeli apostolai nem éltek a bolondok önámító paradicsomában, nem kergettek mesebeli álmokat, hanem a valóság talaján vetették meg lábukat, mi, ha szerényebb tehetséggel is, aggódva látjuk a veszélyt, amelyhez képest még Mohács, Világos és Trianon is történelmi epizóddá törpülnek. Rokontala­nul áll a magyar százmilliós nemzeteknek egymásra törő óceánjai között. Életének egyetlen reménye, hogy szomszédaival becsületes, imperializmus mentes egyetértésben biztosíthatja saját kultúráját és a dunai népekkel közös jövőjét. Már­pedig ezt sem hátsó gondolatokkal, sem a szomszéd kultúrák lebecsülésével el nem érheti. Harcunk az érvek, gondolatok küzdelme, amelyben nem vagyunk hajlandók a zsidózók és hazaáru­lózók példáját követni, akik kurta kocsmákból kölcsönzött káromkodással pótolják a demokrácia lényegét, a vitatkozás szabadságát és az ellenfél tisztele­tét. Nem követhetjük a szeretet vallását sajátos módon szolgáló lelkészeket sem, akik önzetlen hívőket kergetnek ki a templomból hogy helyet szorítsanak a hazafi­­ság kufárjainak. De® követhetjük azt a sajtot sem,­amely - tisztelet a kivételnek - irgalmatlan, csapnivaló magyarsággal vicinális vagányra terelte a magyar kultúra ügyét Amerikában és e helyett helyi notabilitások hiúságának legyezgetésével kölcsö­nöz ivó-evő, dáridozó, bálozó percemberkéknek jelentőséget. Értsék meg végre, hogy bennünket egyének nem érdekelnek, mert nekünk nincsenek egyéni ambícióink. Ami ben­nünket egyesegyedül érdekel, az a szövetségesek győzelme, mert ebben látjuk a ma­gyarság életének egyetlen biztosítékát. Ezért a magyarságért pedig, a magunk módja szerint akarunk és fogunk harcolni, akár tetszik, akár nem tetszik azoknak, akik Tarjegos Illés kiszólásaival igyekeznek a hivatalos Magyarország ügyét velünk szem­ben megvédeni. Mi nem harcolunk sem egyénekért, sem egyének ellen. Harcolunk a tudatlanság és a kéjmutatás ellen, harcolunk a magyarságért azokkal a fegyverekkel, amelyeket meggyő­­ződésünk ereje kovácsolt, mert más fegyverekkel harcot még soha győzedelmesen meg­vívni nem sikerült. Ezért kuruc köszöntőnek én is elkiáltom Adyval "a régi Jézus Máriát, a harcos Jézus Máriát”. Dr. VÁMBÉRY RUSZKKI!

Next