Harc, 1944 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1944-01-01 / 1. szám
„ Nagy idők hamis tanúja “A Budapesten állomásozó antantmisszió vezetője, vox francia ezredes, 1919 március 20-án nyújtotta át a Károlyi-kormánynak a régi nagy Magyarország halálos ítéletét jelentő jegyzéket, amely az ország kétharmadának átadását követelte s amelynek nyomán támadt súlyos válságban egy kótvagos elméleti bölcsekből, agyakorlati politikában járatlan, naiv idealistákból és lelkiismeretlen politikai szerencsejátékosokból álló társaság a 133 .napos kommün szerencsétlenségébe és román megszállás szégyenébe sodorta bele az országot, a munkásságot pedig tragikus katasztrófába zúdította. Ezzel kezdődik az a történelmi értekezés, mely az A. M. Népszava naptárában 38 oldalon át a magyar kommün-uralom idejét ismerteti. És ki az a “történész”, aki most már nem csak a Népszava cikkírója, hanem a Népszava vezetőinek jóvoltából maradandó könyv formájában is lerögzíti “kótyagos elméleti bölcsek és lelkiismeretlen politikai szerencsejátékosok” eme korszakáról való tudomását? Essenek le a székről azok a magyarok, akik e negyedszázad előtti időket maguk is ismerik, mert átélték annak küzdelmes zűrzavarát. — az, aki a kommünt “leleplezi”: Róbert Oszkár. Az a Róbert Oszkár, aki a “Vörös Újság” hasábjain fújt kénkövet nem csak a polgárság, hanem még a szociáldemokrácia ellen is, akit a kommün sajnos csakugyan “kótyagos” forradalmársága sem elégített ki teljesen, de aki már a kommün hatalomrajutása előtt sürgette a “kötelet és golyót” a régi világ számára, aki Vázsolnyitól gróf Apponyi Albertig mindenkinek fejét követelte és aki így szerzett érdemei folytán került be a kommunista “Vörös Újság” szerkesztőségi asztalához, vezető helyre. Az embernek megáll az esze, mi minden lehetséges ebben a Magyar- Amerikában. Ugyanaz a, Róbert Oszkár, a„ kommün alatt handabandázó “lumpenburzsoáziának ez a tipikus képviselője, akik ellen mi, józanul maradt munkásság képviselői igyekeztünk megvédeni a magyar forradalom tisztes arcát , mindig ügyelve természetesen arra, hogy az ellenforradalomhoz ne sodródjunk, ugyanaz a Róbert Oszkár ítélkezik most “idők tanúja” gyanánt, hazugságot ostobaságra halmozva, azok felett az emberek felett, akik akkor hiába próbálták befogatni vele azt a tajtékzó, akasztófát követelő száját. Jó volna persze, ha a múlt világháborúra következő magyar forradalmak adatait összeszednék, mielőtt az elmúlás homokkal borítja ezeknek az időknek emlékeit és nagyrészt a szorgos ellenforradalmi történetírás hamis tanúzásai maradnak meg forrásul. Egy amerikai magyar lap számára ez szép feladat volna, de persze, nem a Népszava számára. A Népszava csak arra jó, hogy odaadja magát egy ilyen Róbert Oszkárnak, aki két kézzel kap az alkalmon elkenni, vakmerő hazugságokkal eltagadni, hogy mindama túlkapásoknak, amiket most oly magától értetődően megbélyegez, ő maga is egyik fő okozója és szerzője volt. Mert ez ennek a “történelmi” visszaemlékezésnek egyetlen célja és értelme. Az egész csak azért íródott meg, hogy Róbert Oszkárról letagadtassék még az árnyéka is annak, hogy milyen véresszájú demagóg volt Róbert Oszkár már a kommün előtt is és a kommün alatt. Ilyenek aztán természetesen az “adatok” is, amiket Róbert Oszkár összehazudik, elhallgat s összeferdít, kiegészítvén őket valami Fornyó Sáritól szerzett ismeretlen hálószobatitkokkal. Példának hozhatom fel azt, amit e sorok írójáról vet oda. Ő, a véresszájú, akasztófárastélő mondja, hogy én a kommunista Vörösőrségnek — a kommün rendőrségének — voltam főkapitányhelyettese és passz. De hogy jutottam én oda? A Károlyi-kormány alatt alakult Népőrségnek, amely a rendőrség mellett óvta a budapesti munkásságot és polgárságot a vesztett háború, feloszlott hadsereg folytán rászakadt fenyegető résztől, a negyvenezer főnyi testületnek három parancsnoka volt, főkapitányhelyettesi rangban. E három parancsnok között én voltam az egyik, mégpedig a szociáldemokrata párt kiküldött megbízottja gyanánt, Szikra Gyulával és Vida Henrikkel együtt. Sándor László, a régi főkapitány kooperált velünk. A kommün kitörésének éjszakáján letartóztattak bennünket — ugyanazok, akik a “húszezer “burzsuj fejet” követelték — egy éjszakát a pesti rendőrség cellájában töltöttünk. Közben azonban a szociáldemokrata párt, mely — sajnos nem elégséges hatalommal — koalícióban a kommunista párttal vette át a kormányzást, megállapodott a kommunistákkal, hogy én leszek a szociáldemokraták megbízottja a főkapitányságon a kommunista Jancsik Ferenc mellett. Ott is maradtam, főkapitányhelyettesnek a kommün egész idején végig, amikor pedig a Peidl-kormány jött, az is megtartott engem ottan, minisztertanácsi határozattal, Diez Károly főkapiány mellett, főkapitányhelyettesként. Mindezt Róbert Oszkár is tudja, de elhallgatja. Az én munkám, a mi munkánk, nem utolsó sorban éppen az volt, hogy az olyan megkergült és kapzsian törtető lumpoknak, mint Róbert Oszkár, a hatását ellensúlyozzuk. És most ő ir rólunk “történelmet!” Róbert Oszkár, aki ellen nekünk kellett megvédelmezni azokat, akik fejére ős golyót és kötelet kiáltott, aki a moszkvai magyar sejtben még bibliai átkokat szórt az “áruló” szociáldemokratákra, hogy aztán Bécsbe érve menten leleplezze Szovjetoroszországot, majd aztán teliüzletén szerzett pénzen, röpirathadjáratot kezdjen a “rabló” Csehszlovákia és “becsehelt magyarjai” ellen, ezzel amnesztiát érdemelvén ki magának Horthytól, eléldegélt lágy jóidepárnáján, amíg Hitler elől menekülnie nem kellett, amikor is Londonban a csehszlovákoknak kínálkozott fel csehszlovák propagandára, Amerikában, ámde kidobatván, az angolokat sikerült megkörnyékeznie s az ő számukra szerkesztette itt az “Igazmondót”, de mindenünnen kikopván, miután “Az Ember”-t “Balra át!”-ra próbálta sürgetni, végül az “Egyetértés”-nél, “Otthon”-nál, sőt: az A. M. Népszavánál végezte. Schulz Ignác: Az új nemzeti egység: Kállay és Imrédy A Magyar Távirati Iroda jelenti december 18-án: “A két Ház utolsó üléseinek karácsony előtt nagy szenzációja volt. Kállay miniszterelnök s Imrédy Béla a plénum előtt hosszas kézfogással búcsúztat el egymástól. A “Magyarország” vezércikke szerint a magyar tradíció és lovagiasság jegyében történt, hogy a parlamenti többség vezére kezet fogott az ellenzék vezetőjével. Ezenfelül háborúban vagyunk, hangsúlyozza a “Magyarország” és szükség van nemzeti egységre A lap kifejezte azt, az óhaját, hogy ez a Treuga Dei jóval a karácsonyi szüneten túl tartani fog ” A németek csökkentik az olaj- és benzinszállítmányokat A Pester Lloyd jelenti december hó 12-én: “Az olaj- és benzinimport megint csökkent. A fővárosban és az országban óriási benzin- és olajhiány mutatkozik, amely minimumra csökkenti a forgalmat és a gyáripar munkáját is fenyegeti.” Kállay már nem szépíti a helyzetet A Pester Lloyd jelenti december 5-én: “Kállay miniszterelnök kijelentette, hogy az árak emelkedése, a pénztől való menekülés, a fékevesztett vásárlás elsősorban azokra a hírekre vezethetők vissza, melyeket az orosz fronton küzdő katonák küldtek haza az itthoniaknak.” Miért visel háborút Magyarország? December 20-á jelenti a budapesti rádió: “Csatay honvédelmi miniszter kijelentette mai beszédében, hogy a jelenlegi háborúban Magyarország azért vesz részt, mert a magyar faj fiait százezerszámra kényszerítették idegen uralom alá. A magyar népet szörnyű megpróbáltatások viselték meg az elmúlt évek alatt.” A DMASz és az “Új Demokratikus Magyarországért” mozgalom elnöksége, a “Harc” és a “Magyar Fórum” szerkesztősége GYŐZELMES ÚJ ESZTENDŐT kivárt az amerikai magyarságnak HARC, 1944 január 1 Horthy-Koltayék terrorja Peyer Károly és Kéthly Anna ellen December 18-án jelenti a Dagens Nyheter: “Peyer Károlyt és Kéthly Annát, a magyar szociáldemokrata párt vezérét, illetőleg vezető tagját ma a parlament megfosztotta immunitásuktól. Az ügyészség azzal vádolja a két képviselőt, hogy tudomással bírtak arról a levélről, melyet Törökországon át intéztek külföldi elemek a Népszava főszerkesztőjéhez. Erről egyik képviselő sem értesítette a katonai hatóságokat. A levél Magyarország külpolitikai helyzetével foglalkozott és megállapította, hogy Magyarország számíthat a szövetségesek jóindulatára, amennyiben szabotázsok sorozatával bizonyítja, hogy ott akarja hagyni a németeket. E pillanatban nem tudni, várjon Peyert és Kéthlyt letartóztatták-e?”