Hargita Népe Udvarhely, 2012. november (1. évfolyam, 209-229. szám)
2012-11-01 / 209. szám
2. OLDALA udvarhely i Újra itthon mesélt Cseke Péter. Barátok, ismerősök, régi iskolatársak és évfolyamtársak gyűltek össze tegnap este a székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtermében, ahol Cseke Péter egyetemi oktató és irodalomtörténész tavaly megjelent, Védjegyek című kötetét mutatták be. A könyvet méltatta és az íróval beszélgetett Zsidó Ferenc székelyudvarhelyi író. Mint elmondta, nagy öröm számára, hogy nemcsak fényes költőket mutathat be Székelyudvarhelyen, hanem ilyen „szürke eminenciákat” is, mint Cseke Péter. Amit irodalomtörténészként elvégez, az társadalmunk számára alapfontosságú. Munkássága három koncentrikus kör köré összpontosul: kezdődött a riportokkal, falukutatásokkal, majd áttért a szellemi és eszmetörténeti írásokra, végül pedig irodalomtörténeti írásaival folytatódik. Mindemellett élete során visszatér a szociográfiai elemzésekre, és 90-től folyamatosan munkatársa a Korunk folyóiratnak - mondta el Zsidó Ferenc. Ezt követően Cseke Péter köszöntötte az egybegyűlteket, majd röviden elmesélte munkásságának főbb megállóit. A könyvet méltató író szerint Cseke Péter tavaly megjelent kötete egy lezárt életművű alkotás, amelyben nemzetünk elhunyt íróinak, művészeinek évfordulós alkalmakra írt szövegeit folytatta az irodalomtörténész. Ismert és kevésbé ismert nevek jelennek meg benne, harminc év munkáját tükrözve. Cseke Péter elmondta, könyvének célja, hogy a két világháború közötti időszak irodalmárainak stratégiáit és törekvéseit megismertesse a közönséggel. Üzenete pedig, hogy mindazt, ami a múltban élni segített, felelevenítsük a jelenben és újrahasznosítsuk a jövő érdekében. Eco . A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA SZÉKELYUDVARHELYEN Idén is díjazzák Udvarhelyszék neves kutatóit Székelyudvarhelyen idén ötödik alkalommal ünnepüik a magyar tudomány napját, amelynek keretében az Udvarhelyszéki Tudományért Díjat is átadják. Az eseményt először 2007-ben szervezték meg, az ideit november 11-12-én tartják. HIMU-információ i . Gróf Széchenyify Istvárra 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlés ülésén birtokainak évi jövedelmét a Tudós Társaság céljaira kötötte le. A Magyar Tudományos Akadémia létesítését kimondó törvény két évvel később szentesíttetett, a szervezés pedig öt évvel később nyert befejezést. 1996-ban a Magyar Tudósok Világtalálkozóján döntés született arról, hogy november 3. lesz minden évben a magyar tudomány napja, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg. 2003-ban a XCIII. törvény által a magyar országgyűlés hivatalosan is a magyar tudomány ünnepévé emelte a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának napját. Székelyudvarhelyen az idén ötödik alkalommal készülnek a megünneplésére, illetve az Udvarhelyszéki Tudományért Díj átadására. A magyar tudomány ünnepét először 2007-ben sikerült megszervezni, a szervezés körüli teendőket az Areopolisz Egyesület és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vállalta fed. 2007-ben, első rendezvényükön ír székelyföldi tudományos munkának is helyet adó intézmények mutatkozhattak be. 2008-ban rendezvényük november 7-8-án zajlott, de már két színhelyen: Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. 2009. november 27-28-án a tudomány ünnepe székelykeresztúri és székelyudvarhelyi színhelyeken zajlott. 2010. november 5-én a magyar tudomány napja Székelyudvarhelyen a tízéves múltra visszatekintő Areopolisz történelmi és társadalomtudományi kutatócsoport tevékenységének kiértékelésével kezdődött, és bemutatásra került az Areopolisz Egyesület által kiadott tíz tudományos évkönyvet tartalmazó CD. Az idén, 2012-ben igyekez- nek ismét hasznos és szórakoztató programmal szolgálni a az érdek- lődőknek. A rendezvény novem- ber 11-én kezdődik Péter Attila , nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár tematikus cikkgyűjte- ményének bemutatásával, amely- I nek a városi könyvtár látvány- és hangzóanyag terme ad otthont. A szerző életének ötödik kötetét Róth András Lajos méltatja. A szombat délelőtti konferencia a dualizmus korának ismertetését célozza meg. A város és vidéke , történetére összpontosítva, elő-adásokat tartanak: Gidó Csaba, Kovács Árpád, Nagy Róbert (Kolozsvár), Novák Károly István és Róth András Lajos történészek, Szabó Levente kolozsvári irodalomtörténész pedig Orbán Balázs munkásságát elemzi. Az idei Udvarhelyszéki Tudományért Díjat, 12-én, szombaton 18 órakor adják át a polgármesteri hivatal Szent István Termében. Ez egyben a záróünnepség is. Mint Kolumbán Zsuzsanna főszervező elmondta, olyan kutató kapja a díjat, aki munkássága által sokat tett Udvarhelyszékért.. Több fronton is zajlanak a munkálatok Farkaslaka községben. Kecsetben a falu vízrendszerének százéves gerincvezetékét cserélik, közben konyhával bővítik a helyi kultúrházat Székelyszentléleken kavicsozzák az utakat, ugyanitt teljesen felújították az árvíz által megrongált és betemetett közkutat. A községközpontban ugyanakkor új cserepet kap a kultúrotthon tetőzete, egy rövidebb szakaszon járda is épül és megkezdték a turisztikai iroda építését is. (Sz. Cs.) Körkép 2012. NOVEMBER 1., CSÜTÖRTÖK" OROSZHEGY: ROSSZ IDŐBEN IS DOLGOZTAK Nincs megállás Több munkálat is zajlik párhuzamosan Oroszhegy községben. Pályázati pénzből, de önerőből is készülnek a beruházások, az elmúlt napok csapadékos időjárása csak részben tudta akadályozni a munkát. nyében a Nyúlád-tetőig kiépítésre váró hét kilométeres út felével akár idén is végezhetnek. A készülő útnak több szempontból is nagy jelentősége van. Egyrészt annak a tizenöt gazdának fontos, akik az Oroszhegy fölötti fennsíkon található 1500 hektárnyi legelős területen farmszerűen gazdálkodnak. Ami azonban még fontosabb, hogy a községnek jelentős, több mint 2000 hektárnyi területei vannak Varság fölött, kinn a gyergyói vízválasztónál, ahová Oroszhegyről eddig csak kerülő úton, Székelyudvarhelyen keresztül lehetett eljutni. Munka ezeken kívül is van elég, épületeket tatarozunk, a községben járda is épül, felével végeztünk, a másik felén most készülünk a vízvezetőárkokat beönteni - árulta el a polgármester. Közben a községhez tartozó Üknyéden (ahol a villanyhálózat kiépítésének munkálatai zajlanak) folyamatosan épül az új kápolna, melynek alapkövét szeptember végén, a falu búcsúján tették le. Az alap kiöntését követő ácsmunkát a rossz idő sem tudta akadályozni, a tervek szerint jövő héten be is fedik - tájékoztatott Bálint Elemér Imre. Szász Csaba_______________ szasz.csaba@hargitanepe.ro Az elmúlt napokban lehullott eső az augusztus végén megkezdett, az erdei utak kiépítését és korszerűsítését célzó másfél millió eurós pályázat munkálatait akadályozta, de ezt is csak részben. Ahol földmunkát végeztek, ott teljesen le kellett állítani a munkát, s ha nem lesz több eső, még vagy két napot állni kell, mert több lenne a kár, mint amennyit haladunk - tudatta lapunkkal Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester. Kiderült, hogy ahol kavicsoztak, ott már tegnap délután visszaálltak a régi menetrendbe, s amíg a földdel nem tudnak foglalkozni, addig a hidak és átereszek kialakításán dolgoznak. A másfél éves időszakot átölelő munkálattal jól haladnak, tartják az ütemet, idén addig dolgoznak, amíg az időjárás engedi, ennek függve A kápolna befedését jövő hétre tervezik FOTÓ: BÁLINT ELEMÉR IMRE