Hargita, 1982. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1982-03-02 / 50. szám
Megénekltünk, Románia oszágos fesztivál Hargita megye a képernyőn Vasárnap este több mint egy órán át Hargita megyét láthattuk a képernyőn. Végre mondták, kik tudták, hogy már december végén elkészültek a felvételek a székelyudvarhelyi gálaműsoron. Szóval vártuk a műsort nagyon, mert örök emberi tulajdonság, s kivetíthető ez egy közösségre is, amit Ady soraival így mondhatunk: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak, Látva lássanak". Ezért is jogos a kérdés: mit is láthattunk magunkról s mit láthatott az ország mirólunk? Akaratlanul is a Megéneklünk, Románia eddigi Hargita megyei antennái idéződtek fel. Vajon olyan lesz a mostani is? A minden elismerések mellett indulatokat kavar, napokig nehezen csituló vitát, magyarázkodást és kimagyarázást ? Mégelőtte belemagyarázást ? Mint nézője a gálaműsor felvételeinek állíthatom, hogy egészen más volt a hangulat mint annakelőtte. S természetszerűen következik, hogy a vasárnapi adás is lényegében volt jobb mint az előző kettő, méltányosabb, s valós értékeink hívebb bemutatója. S bárhol az országban, ahol nézték az adást képet nyerhettek egy iparában, mezőgazdaságában szüntelenül prosperáló Hargita megyéről, az itt élő emberek — magyarok és románok - dolgos hétköznapjainak eredményeiről, testvéri együttéléséről, a harmonikus fejlesztést szolgáló ipartelepítésről. Vázlatos történelmi visszapillantást is kaphattak az évszázadok önvédelméből, közös harci hagyományokról, kulturális értékeinkről, azok ápolásáról. Nyilvánvaló, fenntartásai így is lehettek a megyei nézőnek. Aminek legfőbb oka a műsor eleve megszabott ideje. Alig több egy órába nehéz belezsúfolni mindent, s természetesen sok minden kimarad, amiről mi, akik itt élünk, joggal véljük, hogy he Tye lett volna egy ilyen adásban. Mondanám, inkább arra legyünk büszkék, hogy olyan gazdag a népművészeti, művészeti tevékenység a megyében, oly erős a művelődési tömegmozgalom, hogy lehetetlen lenne többórás műsor keretében is viszontlátni. Akik színpadra kerültek azok méltán érdemelték meg, s nem vallottak szégyent művészi teljesítményükkel, örvendetes volt látni és hallgatni a ditrói kórust,hagyományai, érdemei révén valóban kiérdemelte a műsornyitó szerepet, a toplicai, udvarhelyi kamarakórust, keresztúri csörfuvolásokat, a Kájoni együttest, a Csíkszeredai pionírház fúvószenekarát, a csomófalvi citerásokat, a Kötöttárugyár női énekcsoportját, a táncokat, szavalatokat. Úgy vélem, hogy aki csak a képernyőről ismeri megyénket az alapján amit vasárnap látott egy lélekkel közelebb került hozzánk. Eredményes volt hát a közös erőfeszítés amit művelődési életünk felelős tényezői és a televízió szerkesztői végeztek a megyénkről való összkép kialakításában. S íme a garancia, hogy ezen az úton járva, a szempontokat egyeztetve és következetesen érvényre juttatva sikerül a későbbiek során még jobb, tartalmasabb, átfogóbb tévéadást sugározni megyénkről. Bálint András Kórustalálkozó Bögözbben Kilenc Udvarhely vidéki kórus találkozott Bögözben. Ez alkalommal számba vették az eddigi tevékenységet, mert a kórustagok kiváncsiak egymás munkájára, előadásmódjára, az egész kórusmozgalomra. A decemberi kórustalálkozó óta előrelépés figyelhető meg. Egyik jele ennek az igényesebb művészi előadásmód. Másik pedig, hogy új, illetve létszámban megerősödött kórusok léptek be a mozgalomba. Ugyanakkor mindenik kórus két-három új művet mutatott be. Mondhatjuk, hogy a téli hónapok nem teltek el hiába, a kórusmozgalomban a munka eredményt hozott. E találkozón az éneklőkedv, a közösen éneklés szépsége és varázsa egyaránt meghódította a közönséget. Mindenik kórus új színt és varázst hozott magával. Különösen kellemesen hatott az ifjúság részvétele, gondolunk a helyi általános iskola gyermekkórusára és a székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza líceum leánykórusára. A bögözi kórusnak, a vasárnapi találkozó házigazdájának érdeme, hogy mind jobban felzárkózik a kórusmozgalom élvonalbeli együttesei (székelyudvarhelyi, homoródalmási, vlahicai stb) mellé. Nem így a közönség, amelytől több érdeklődést várt volna el a rendezvény. Kardalus János Továbbképzés és az oktatás minősége (Folytatás az 1. oldalról) szó látja hasznát. Első követelmény, a pontos megjelenés. Ezt azért kell hangoztatnunk, mert tavaly csupán a tervszerűsítettek 47 százaléka jelent meg megyénkből a továbbképzőn. Remélhetőleg idén ilyen vonatkozásban javul a helyzet. (Az óvónők, tanítók továbbképzői áprilisban kezdődnek.) A véglegesítő vizsga ugyancsak kötelező valamennyi tanügyi dolgozó számára. Idén 143- an iratkoztak be, tavaly 264-en, közülük 189-en vizsgáztak sikeresen. A többiek — igazoltan vagy igazolatlanul — távolmaradtak, meg sem jelentek a vizsgán. A fokozati vizsgák lényegében szintén a továbbképzést szolgálják, azzal a különbséggel, hogy a ll-es vagy az l-es tanügyi fokozat megszerzése nem kötelező a pedagógusok számára. A jelenlegi tanévben megyénkből 165 pedagógus kívánja megszerezni a II. fokozatot, 61-en pedig az I. fokozatot. (Az 1980—1981-es tanévben 115 megyénkbeli jelentkezőből 80-an kapták meg a II. fokozatot.) A Pedagógusok Háza igyekszik segíteni a különböző továbbképzési formákon részvevőket. A tanfelügyelőséggel karöltve a II. évharmad során körzetenként előadásokat tartanak a vizsgára jelentkező óvónőknek. Sokan ülik körül a termenet végighúzódó fehér asztalt, a hangulat emelkedett, énekelnek, vigadnak, a zenészeknek nincs könnyű dolguk. Az asztal közepén öt idősebb ember. Az egyik közülük néha markába szorítja homlokát, arcán, szeme körül összefutnak a ráncok, hangja elcsuklik, várom, hogy eleredjenek a könnyei, de suhint egy nagyot a levegőbe s mikor társai kedvenc nótájára gyújtanak, ragyogó arccal énekel velük. Egy asztal tömve ajándékokkal. A legimpozánsabb közülük egy betonkeverő makettje (nagyméretű, gondosan kivitelezett alkotás) - az egykori Gép és Szállítóeszköz állomási kollégák emlékidéző ajándéka. Kerámiavázák, csomagok mellett a sétapálca és a pipa. Nyugdíjasbúcsúztatón vagyunk. A megyei Építő és Szerelő Vállalat dolgozói búcsúztatják a nyugdíjba vonuló Csató István kőműves mestert. - Kérem, ott kell kezdenem, hogy édesapám építő volt. A bátyáim szintén építők voltak. Családi hagyományt folytattam. — A fia ? - a villámló szemeket látva meg is bántam, hogy feltettem a kérdést. Szomszédaim megsúgják, haragszik az öreg a fiára, pont ezért, mert nem az építészetet választotta ... nyugdíjkorhatárt... — Amit én annak idején az öreg Benes Diméntől, akinek a keze alatt inaskodtam, megtanultam, azzal amit a könyvekből összeszedtem az idők folyamán, elhozott idáig. Nálam nem volt lehetetlen. Ha valamit meg kellett csinálni, hát megcsináltuk, 1952-ben, amikor a csikszere- Ezeknek a fiataloknak, akik folyton csak követelőzni tudnak, néha úgy oda tudnék mondani. Amikor mi kezdtük az életet... Most jönnek: — a fizetés ? Mondom: — Ne érdekeljen. A nagyszájú Csató vigyáz az embereire. Úgy neveztek: a nagyszájú Csató. Sokat veszekedtem én a főnökeimmel is, a beosztottjaim- Tiszta forrás-találkozó Kezdjük az értékeléssel: jól sikerült a Tiszta forrás székelyudvarhelyi rendezvénye. Jókedvvel, örömmel telt meg a Művelődési Ház kisterme. Egy olyan kezdeményezés pezsdítette meg a hangulatot, amelyik minden elismerést megérdemel. Zsúfolásig telt meg a terem, s ott a középen mutatták be a tudásukat a népzenészek, énekesek, citerások, táncosok. Szakkifejezéssel szólva: a népi adatközlők. Azok, akiket egy-egy községben, kis faluban úgy tartanak számon, mint az eredeti folklór-hagyományok ápolóját, értőjét, éltetőjét, akinek jártasságát, ismereteit föltétlenül tovább kell menteni. S jöttek Etédről, Küsmödről, Kőrispatakról, Siklódról, a Gagymentéről, Koronáról, Hodgyából, Kecsetről, Parajdról, Szentlélekről, Bögözből, Felsősófalváról, Abásfalváról, Énlakáról, Lecelből, Székelyszentmihályról, Kissólymosról, Fenyőkútról. A helységek felsorolása is jelzi, hogy nagyszabású volt a vállalkozás, megismertetni a közönséggel és egymással a népi adatközlőket. A kecseti Simó Mihály, a bodgyai Pálffy Ferenc azokat a dalokat is bemutatta, amelyeket 1935-ben Kodály Zoltánnak énekeltek hangrögzítőre, a verbunkosok cifrázták szépen, régi figurákra emlékeztek, sokat tapsolt a közönség a séceli román daloknak, Jánosi Vilma balladájának, a kőrispataki cigánytáncnak, verbunkosnak, párostáncnak, Abásfalváról szólaltatták meg a híres Kézsó nótáját, sokszor hallhatták a neves felsősófalvi, gagyi, abásfalvi zenészeket stb. Hosszas lenne felsorolni név szerint mindenkit, aki énekelt,furulyázott, zenélt, verbunkozott, táncolt, mindegyikük bemutatkozása élményszerű volt. A háromórás műsor mindvégig lekötötte az érdeklődést. Szakszerűen vezette le a műsort (ha lehet ennek nevezni) Fodor Béla, a székelyudvarhelyi művészeti népiskola vezetője, Boér Károly, a népi alkotások megyei házának szakirányítója. A szervezésben nem volt fennakadás. S az már csak utólag derült ki, hogy talán helyesebb lett volna az Udvarhely és Keresztúr vidéki népi alkotókat két külön alkalommal összegyűjteni, mert kétségtelen, hogy ezek a vidékek megyénk népi folklórjából a legváltozatosabb hagyományokat őrzik, itt található a legtöbb népi énekes, táncos, zenész. Elismerően szól a rendezvényről Birtalan József zeneszerző is, mondván, hogy nagy szükség van az ilyen találkozásokra, jó módszer az autentikus, eredeti folklór megismerésére, megismertetésére, továbbéltetésére. Remélhetőleg a soron következő csíki, majd a Gyergyó — Toplica körzet TISZTA FORRÁS találkozója hasonlóan jól fog sikerülni, felmutatva azokat a szépségeket, ami lelkünkben él, s lelkünk egy darabját jelenti. Sófalvi András tanítóknak tudományos szocializmusból, valamint románból, magyarból és matematikából. Megpróbálják ugyanazt a tanároknak is megszervezni, amennyiben az egyetemi központoktól megkapják a továbbképzők programját. A keretek és a feltételek tehát megyénkben is adottak a tanerők továbbképzésének eredményes kibontakoztatásához. Az eddigieknél nagyobb fegyelmezettségre, az indokolatlanul távolmaradók szigorúbb felelősségrevonására van szükség, hogy kiiktassuk a formalizmus mindenféle megnyilvánulását, s a továbbképzés egész rendszerét valóban az oktatómunka minősége emelésének szolgálatába állítsuk. Téliesek még a léptek ... (Folytatás az 1. oldalról) rég borjúzott a tehén. Már, hordják a tejet a csarnokba, napjában 16 liter kerül ki erről a portáról egy tehén után. Kell is vinni, mert 2500 liter tejet szerződtek erre az évre. Igaz, a tavasz folyamán szándékukban van még egy tejelő tehenet vásárolni. No, és persze az idén is elsődlegesen a cukorrépára fektetik a fő hangsúlyt, még több is teremhet a háztájiban mint a tavaly. Rázzák ágaikat a fenyőfák, mintha porcukor hullna azokról messze a falun kívülre viszi a szél a havat. Jelképes is ez a községtől minél messzibbre vonuló hófelhő, sugalmazója annak a nagy cukormennyiségnek, amely az idén kerül majd ki az itteniek háztáji parcelláiból. 99El kellett végezni — hát “ - Gondolt-e valaha arra, hogy mesterséget változtasson ? - Egyszer, egy évig, megpróbáltam a gazdálkodást is. A körülmények vittek rá. A családnak élni kellett. Egy év után sürgősen visszatértem a vakolókanálhoz. Van nekem egy elvem: amelyik szakmát választottad, azt vidd végig az életen, mert ha nem, rossz ember vagy. A vállalat egyik legmegbecsültebb mestereként érte el a hal építkezési munkatelepre került 200 ember dolgozott itt. Ebből nőtte ki magát a ma 3000 dolgozót számláló megyei vállalat. Különböző beosztásokban részese volt az átalakulásnak, fejlődésnek. Az állomás első tömbházai... a Jégpálya negyed ... a betonállomás... az új posta... a Transzilvánia mozi... az első toronyblokkok ... Munka mindig volt, de különösen a megyésítés óta... mai is, de a lényeg egy volt: a munka menjen... és jobban. Kérdem, átadta-e a hivatalait Nem, még nincs kinevezett utóda. A malterállomás vezetőjének lenni egyáltalán nem irigylésre méltó feladat. Ezt ő úgy látta el, hogy az igazgató megkért. Tolmácsoljuk a vállalat munkaközössége, vezetősége jókívánságait, köszönetüket eddigi munkájáért. Birtok József ikertis VILLANÁSOK MEGKOPOTT ! Kevés olyan piszkos, rendetlen nagyközségi művelődési otthont láttam mint a ditrói. A nagyteremről van szó, ahol elég sokszor összegyűl a falu népe. Ki tudná megmondani, mikor meszelték utoljára a falakat, szegekkel lyuggatott, kopott, pókhálós, füstös. A hatalmas táblaablakok bemázolva feketére (évtizednél is régebb), a megvakart néhány ablakszemen szüremlik be egy kis világosság. Még szerencse, mert az egy szál dróton csüngő két villanykörte még félhomálynak is kevés. Fent a színpad felett az elmúlt esztendők kórustalálkozóinak címerpajzsai, kopottak, felújításra várnának. Kint a kopár előcsarnokban szép embléma: Bartók Béla művelődési egyesület. Vajon nem pironkodik a cégér ? Szóljunk a kályhákról, amelyek miatt kifűthetetlen a helyiség ? Minek ? A dolgok lényege, hogy ez a hoszszú esztendők óta rendetlen, elhanyagolt nagyterem sürgős renoválásra szorul, szépítésre, korszerű és esztétikus felújításra. Ki dolga lett volna eddig, fölösleges kutatni. Azt is, hogy miért halogatják ily hosszú ideig, állítólag még az idén sincs tervben. Bizonyára a községi néptanács megtalálja a módját a szebbé tevő kalákának. Már azért is, mert Ditró kiemelt helysége a megye művelődési életének. (Bálint András) SÁNCBAN A HÓLÉ Kiigazításra szorul idén megint a verssor. A Nyikó és a Nagy- Küküllő mente falvaiban (másutt is, persze) eltűntek a sáncok, nincs útja a hólének. „Könnyű hajót“ sem vihet tehát hátán a víz. Évről-évre ismétlődő tavaszi helyzetkép. Sár, hó, jég töltötte fel a sáncot, s amíg nem vitte rá a gazdát a szükség, nem volt gondja vele. Most bezzeg előkerült a csákány, a lapát, segít, ahol segít, sokfele jut bőven a vízből az útra, az udvarra is. Alig kezdődött el az olvadás, víz alatt álló udvarok látványával szomorítanak a falvak. Rugonfalván kicsi házából jóformán ki sem tud lépni az öregasszony. Tehetetlen egymagában, tán éppen a szomszédok hiányzó sánca miatt fenyegeti a víz. Félős, hogy a közömbösség másutt is megismétli a példát. Nem késő még, lehetne segíteni, utat nyitni „könnyű hajóknak". Ismerik-e, becsülik-e a verset a községi néptanácsok? (Borbély László) FIATALEMBER... ÖLBEN A Csíkszeredai Intim bárból a minap ölben cipeltek ki egy húsz év körüli „daliát“. Sokan a járókelők közül meg is csodálták. Sajnos a fiatalember oly részeg volt, hogy mit sem tudott arról: ő a látványosság középpontja. Nem hallhatta a körülötte elhangzó elítélő megjegyzéseket sem. Márpedig bőven lett volna mit hallgatnia. Vajon hol itta ilyen tökrészegre magát ? Ki szolgálta ki ? Még a kisiskolások sem állták meg szó nélkül. Vajon mit szól az édesanyja, amikor meglátja nagyfiát ölben — morfondírozott az egyik. (Madaras Magdolna) KERTEK Arasznyi hó, mérhetetlen hideg a kerteken. A város szélén a tömbházak közé szorult vékonyka ágyáson ; ez legalább biztos, hétvégi levesbe a markát, a petrezselymet megtermi, máskor többet is, ha ideje érkezik . . . Egyik ismerősöm fontolgatja, mi minden kell a tavaszi munkákhoz. A szerszámokat tavaly megvette, az nem gond. A magvak ... Mert ha úgy lesz a vetőmagüzletben, mint korábbi esztendőkben, akkor bizony másfelé kell érdeklődni. Aztán meg bár egy kocsirakomány jobb föld sem árt, menedékes a kert, fel kell tölteni ... Mondom, ilyesmikkel foglalkozik az ember, s ez biztos jele a közelgő tavasznak. A városi tavasznak, teszem hozzá gyorsan. (Oláh István)