Hargita Népe, 2000. február (12. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-08 / 31. szám

­ Világháborús emlékmű Gyergyóremetén A bécsi döntés, Észak-Erdélynek Magyarországhoz csatolása után született meg a gondolat, hogy Gyergyóremetén az első világhábo­rúban elesetteknek emlékművet ál­lítsanak. A község akkori vezetősé­ge Borbáth Árpád segédkántort kér­te meg az emlékmű megtervezésére és elkészítésére. Borbáth nemcsak kántor, hanem kiváló kőfaragómes­­ter is volt. Munkáját ma is sok kő­kereszt őrzi temetőnkben. Az emlékművet nem sikerült be­fejeznie, mivel 1941 végén behív­ták katonának, így a nevek bevésé­sét a márványlapokba egy Balázs B. nevű ditrói kőfaragó végezte el. Az emlékművet a község köz­pontjában egy, még beépítetlen te­rületen állították fel. A földtulaj­donos, Nagy Antal ingyen ajánlot­ta fel a telket. Az emlékmű felavatása 1942 tavaszán valóságos népünnepély volt Remetén. A leleplezést meg­előzőleg ŐRKÖDJ HAZÁDON feliratú, teljes nagyságában "piros­­fehér-zöld nemzeti színű lepellel vonták be, amelyet a remetei szüle­tésű dr. Balás Elek ügyvéd, Gyergyó kormányfőtanácsosa és Szabó Dé­nes Vitéz, hadnagy, tanító, az Első Világháborúban Rokkantak Szö­vetsége remetei szervezetének elnö­ke hozta Budapestről mint a kor­mány ajándékát. Az ünnepségen díszbeszédet mondott dr. Balás Elek kormányfőtanácsos és Szabó József igazgató-tanító. György József ki­vont díszkarddal Petőfi Nemzeti da­lát szavalta el. Bíró Béla tanító, le­venteparancsnok, Vitéz Sarolta, Te­leki Ilona és Legeza Katalin tanár­nők irányításával az iskola tanulói verses, énekes műsorral gyönyör­ködtették az összegyűlteket. A Csibi Kurucz Vilmos sza­kaszvezető által összetoborzott és vezényelt, éppen szabadságukat töltő katonák díszfelvonulást ren­deztek és az önkéntes tűzoltóegy­let tagjaival álltak díszőrséget. Az ünnepély záróepizódjaként a köz­ségi fúvószenekar előadta, a tö­meg énekkíséretével a­ Szózatot és a Himnuszt. Az emlékmű 3,30 m magas, 1,80x1,80-as négyszög alaprajzú, két részre tagolt építmény. Alsó része egy 1,70 m magasságú, kvá­­­derkövekkel kirakott alapzat. Ezen helyezkedik el a felsőrész, ame­lyik indás-virágos, nap- és hold­­motívumokkal díszített sarok­­rizalitok közé fogja a neveket tar­talmazó márványtáblákat. Fő része az északi oldal, ame­lyen a fal síkjából kiálló, a magyar címerből vett hármashalom látha­tó, felette latin kereszt­tel. Felső részét a kő­lapba belevésett Nagy- Magyarország térképe díszíti, feltünteted ben­ne a Duna, Tisza, Ma­ros, Olt és Száva folyó­kat. A keleti és nyugati oldalakat fehér már­ványlapok töltik ki, az első világháborúban el­esett 177 katona nevé­vel. A déli oldal kőlap­jára helyezett három ki­­sebb márványtáblán lát-­ ható a második világhá­borúban elesettek név­sora, feltüntetve a szü­letési évük is. Az emlékmű enyhén ívelt záródása, a törté­nelmi Magyarország térképe fölött a szent korona domborműves megmintázásával. Mo­numentális hatását fo­kozza az alapzathoz kapcsolódó közel 1 m magas, há­romlépcsős, kőkorlátos kis terasz. Az emlékmű 1945 után a kom­munista hatalom gyakori zaklatásá­nak volt kitéve. A magyar nemzeti szimbólumok, a hármashalom, a szent korona, de különösen a Nagy- Magyarország látványát nem tudták elviselni a hatalom illetékesei. 1961-1962-ben az új kétemele­tes iskola felépítésekor a terület szükségességére hivatkozva, el­döntötték az emlékmű elköltözte­­tését. A döntés csak ürügy volt, az eltávolítására, hiszen az emlékmű és az épület elfértek volna egymás mellett, még inkább kiemelve a tér és épületegyüttes hatását. Felszó­lították a tűzoltóegyesületet, hogy bontsák szét az emlékművet. László István, az egylet akkori ve­­zetője,határozottan visszautasítot­ta a parancsot. Ez akkor nagy bá­torságnak számított, de amint mondta, ha mégis lebontják, az újonnan kijelölt helyen a tűzoltók vállalják a felállítását. Végül az emlékművet a község feletti templomdombra költöztet­ték, a templom és az I—IV. osztá­lyos iskola szomszédságába, ahol Szász Ferenc kőművesmester irá­nyításával újból összerakták. Mivel az új terület a remetei egyház tulajdona, az emlékművet az egyház formálisan a leltárába vette és máig gondozza. 1979-ben három kisebb már­ványtáblára megörökítették a má­sodik világháborúban elesettek nevét is. A névsor nem teljes, csak 54 nevet tartalmaz. Tény, hogy idegenek által ke­vésbé látogatott helyen az emlék­mű bizonyos védettséget élvezett. Ám, a kommunista hatóság nem feledkezett meg róla. Orbán Lász­ló pápai prelátus, remetei plébá­nost gyakran felkereste a sze­­kuritáté. Az utolsó „látogatásuk” 1989 novemberében volt, a temes­vári események előtt. Egy Buka­rest jelzésű mikrobusszal 9 kato­natiszt érkezett a plébániára. Ha­tározottan utasították a prelátus urat, hogy az emlékművet bontas­sa le. Nyílt ellenszegülése láttán provokatív kérdésekkel zaklatták: Miért vésték fel a második világ­háborúban elesettek nevét? Mi­lyen pénzből és hol van bejegyez­ve a pénzügyi naplóban? Mi van elrejtve a márványlapok mögött? De láthattuk az emlékművet 1990- ben is a marosvásárhelyi események táján az RTV egyik adásában, ame­lyik bemutatta a Vatra Românească által összeírt, úgymond irredenta szimbólumokkal ékesített székely­­földi emlékműveket. 1990-től minden március 15-én az 1848-as magyar szabadságharc és forradalomra emlékezés kereté­ben az RMDSZ elhelyezi az em­lékművön az örök tisztelet és ke­gyelet koszorúját. A résztvevők gyászos főhajtása közepette felol­vassák annak a 231 hősi halottnak a nevét, akik valahol jeltelen sírban nyugszanak, akikre talán senki nem dobott egy marék földet vagy nem mondott el egy halk imát. LACZKÓSZENTTMIKL­ÓSI ENDRE történelemtanár HAZÁÉRT-1914-1918 (nyugati oldal) Nagy József Borbély Péter György István Balázs K. Lajos Brassai József György János SZKV. Antal Ádám Bakos Ferenc Hegyi József Antal Ignác Czikó Ferenc Hompot Sándor Antal István Csibi Ádám Ignácz József Antal István Csortán­ András llyés András Antal József Csortán András llyés Ferenc Antal Péter • Csortán Ferenc llyés József Bakos Albert Csortán József llyés József Bakos Lajos Fazakas Ferenc Ivácson András Bakos János Fazakas Ferenc Ivácson Ferenc A. Bakos Samu Fazakas Ferenc Ivácson Ferenc Balázs Albert Fazakas József Ivácson Ferenc Balázs B. Balázs Ferencz Ádám Ivácson István Balázs K. Balázs Fazakas Antal Ivácson János Balázs K. Balázs Ferencz Ferenc A. Ivácson József Balázs Ferenc Ferencz Ferenc Kis József Balázs Ferenc Ferencz Cs. István Kopacz Ferenc • Balázs Cs. Ferenc Ferencz István Kozma István Balázs B. György Ferencz János Kozma János Balázs János Ferencz József Kozma Péter Balázs Csíki János Ferencz József Laczkó A. Ádám Balázs József Ferencz Mihály Laczkó András Balázs József F. • Gál Elek Laczkó A. András Balázs F. Péter György Albert Laczkó Antal Balázs Lajos L. György Ágoston Laczkó Antal Balázs Lénárd György Balázs Laczkó Dávid J. Balázs F. Tamás György Dénes Laczkó Ferenc Barabás S. Imre György Ferenc Ignácz János Borbély Ádám György Ferenc Barabás Ferenc Borbély József A.V.E. György Fülöp Szabó Pál Borbély János -György István Az emlékmű Az I. világháborús emlékmű avatása Gyergyóremetén 1942-ben PÁLYÁZAT 2000. február 8. HAZÁÉRT-1914-1918 (keleti oldal) Laczkó Ferenc Nagy Ágoston Portik H. József J. Laczkó Ferenc­ Nagy Gy. Antal Portik József Laczkó B. Ferenc Nagy Ferenc Portik József Laczkó Gergely Nagy Ferenc Portik K. József Laczkó Imre Nagy Gy. Ferenc Portik Sz. József Laczkó Imre Nagy István Portik József Laczkó B. István Nagy János Portik József Laczkó J. József Nagy János A. Portik Péter Laczkó J. József Nagy Péter Portik Sándor Laczkó A.János Pál György Portik T. Sándor Laczkó A.János Polgár Károly Portik D. Tamás Laczkó D. János Portik Ádám Petréd Ferenc Laczkó D. János Portik Albert Puskás Albert Laczkó Zs. János Portik András Puskás L. Antal Laczkó D. Mihály Portik Antal Puskás Gergely László Antal Portik Elek Puskás István László L. Ferenc Portik Ferenc Puskás B. János László János Portik Ferenc Puskás B. József László L. József Portik Ferenc M. Sándor Ferenc László Lajos Portik D. István Siklódi János Madarász Dénes Portik H. István Szabó József Madarász Ferenc Portik István Sztojka István Madarász János Portik István Török Tamás Madarász János Portik István Varga Sándor Madarász Sándor Portik H. János J­. Vass Antal Miklós Antal Portik Sz. János Vass Ferenc Miklós Ferenc Portik D. József György József J. A II. világháborúban meghaltak emlékére (déli oldal) Szász Lajos 1925 Ivácson F. József 1898 Ivácson Antal 1907 Portik Kékes István 1900 Pál Antal 1898 Pál Dénes 1903 Laczkó József 1910 Szabó Albert 1906 László Márton 1912 Fa­zakas Ignác 1898 Portik Cs. Sándor 1916 Laczkó B. Imre 1912 Pál Lajos 1911 Laczkó Péter 1920 Nagy Imre 1910 Ferencz Antal 1918 Balázs F. Péter 1915 Laczkó A. Imre 1921 Laczkó Imre 1899 Tamás József György István 1910 György Antal 1914 Kozma Péter 1921 Portik B. Antal 1905 László­ Albert 1920 Fazakas Imre 1904 Fazakas Joákim 1901 Nagy Márton 1922 Portik K. Ferenc 1898 Fazakas Joákim 1909 György Dénes 1922 Portik Antal 1926 Borbély Imre 1906 Balázs F. Dénes 1924 Laczkó Ferenc 1900 Portik L. Balázs 1908 Pál Dávid 1910 Laczkó Dávid 1920 Nagy István 1920 Fehér Péter 1913 Fehér Dávid 1911 Portik K J. András 1918 Ilyés József 1904 Borbély B. János 1920 Ferencz Péter 1915 Szabó Antal 1909 György J. Jánosé 1903­­Portik E. Bálint 1918 Nagy Sándor 1920 Csibi Ágoston 1921 Fazakas András 1906 Laczkó János 1914­ Portik H. Márton 1920

Next