Hargita Népe, 2004. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

2004. június 24. NAGYVILÁG Ro Mu Hjon elítélte a dél-koreai túsz kivégzését Kemény szavakkal ítélte el honfitársa meggyilkolását Ro Mu Hjon dél-koreai köztársasági elnök szerdán a szöuli televízió­ban. Az államfő rövid nyilatkozatában egyúttal leszögezte, hogy országa a tragikus esemény ellenére folytatja részvételét Irak újjáépítésében. Ro részvétét fejezte ki a 33 éves­ tolmács, Kim Szun Il erőszakos halála miatt, de hangoztatta: Dél-Korea elszántan küzd a világ közösségével a terrorizmus ellen. A férfit kedden fejezték le fogvatartói miután a szöuli kormány nem tett eleget követeléseiknek, azaz nem döntött a közép-keleti ország­ban tartózkodó 670 főnyi dél-koreai hadmérnök és egészségi személyzet kivonásáról, és arról sem tett le, hogy újabb három­ezer katonát vezényeljen Irakba. Ausztrália szerdán szintén el­ítélte a dél-koreai túsz kivégzését, ugyanakkor üdvözölte Szöul döntését, hogy mégis elküldi további 3000 katonáját Irakba. Vérlázító esetről van szó, amely megmutatja, kikkel és mivel kell szembenéznünk - jelentette ki a sajtó előtt John Howard ausztrál kormányfő. Szintén elítélte a kivégzést a japán kor­mány. „Elfogadhatatlannak tartjuk egy ártatlan civil kegyetlen meggyilkolását. Osztjuk kormányuk eltökélt álláspontját, hogy nem enged a terrorizmusnak” - írta Kavagucsi Joriko japán kül­ügyminiszter dél-koreai kollégájának, Ban Ki Munnak. A boszniai szerb elnök beismerése a srebrenicai mészárlásról A szerb történelem „fekete fejezetének” nevezte a srebrenicai mészárlást beismerő vallomással felérő tévéüzenetében Dragan Cavic, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke. Cavic késő esti keddi tévényilatkozatában fordult a boszniai szerbekhez, két héttel azután, hogy a kormány elfogadta a srebrenicai mészárlás körülményeit vizsgáló bizottság jelenté­sét. Az elnöki beszédet szerdán idézték a belgrádi médiák. „A bizottság egyelőre nem tárta fel a teljes igazságot, de jelentése számomra már így is eléggé félelmetes, sokkoló szembesülés a nagyméretű emberi szenvedés tragikus igazságával” - mondta Cavic, aki szerint a vérengzés elkövetőinek tettét „soha senki sem igazolhatja”. A boszniai szerb kormánybizottság jelentésé­ben első ízben - kilenc évvel a vérengzés után - nyíltan elismer­te, hogy a boszniai szerb erők 1995. július 10-19. között több ezer boszniai muzulmánt gyilkoltak meg Srebrenicában. A bi­zottság meghatározta 32, eddig nem ismert tömegsír helyét, amelyek feltehetően a mészárlás bosnyák áldozatainak holt­testét rejtik. Cavic emlékeztetett arra, hogy az elmúlt kilenc év­ben szinte az egész világ beszélt a srebrenicai eseményekről, számos nemzetközi intézmény folytatott vizsgálatot, „csak a szerb fél nem indított nyomozást egészen a bizottság megalaku­lásáig (ez év elejéig)”. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SZONDY ZOLTÁN Kösd meg 2004. július 12-ig bármely ARDAF-székhelyen az ADA­F . KÖTELEZO FELELŐSSÉG AUTOBIZTOSITÁST. Megtudhatsz mindent az OTTHON lakásbiztosítás külön ajánlatunkról: • OTTHON • STANDARD OTTHON • KÜLFÖLDI EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSÍTÁS Helyben, sorsolás nélkül 10% kedvezményben részesülsz a fenti biztosítási formák megkötésénél és részt is veszel az ARDAF által Csíkszereda: Szabadság tér 12 sz., 1,2 lakrész. Tel.:0266-314865, 0745-107581,0788-401620. Csíkszereda: Temesvári sugárút 26 sz. Tel.: 0266-311351. Maroshévíz: Nicolae Bălcescu u. E tömbház. Tel.: 0266-342142. Székelyudvarhely, Petőfi Sándor u. 17 sz. Tel.::0266-210031. Gyergyószentmiklós: Virág negyed, 5-ös tömbház, 4-es lakrész. Tel: 0266-364034. Magyarországnak bíznia kell saját magában A magyar kormány arra törekszik, hogy folytassa stratégiai kapcsolatát az Egyesült Államokkal - hangoztatta Medgyessy Pé­ter magyar miniszterelnök kedden a kongresszus épületében a tiszteletére rendezett fogadáson, amelyen az amerikai politikai, üzleti és tudományos élet számos jeles képviselője vett részt. A fo­gadást Tom Lantos képviselő rendezte Brad Jacobs üzletember­rel és Simonyi András magyar nagykövettel együttműködve a magyar kormányfő tiszteletére. Brad Jacobsot Tom Lantos úgy mutatta be, mint azoknak az ame­rikai cégeknek a­ jeles képviselő­jét, amelyek már befektettek Ma­gyarországon vagy pedig most készülnek erre. Az eseményen je­len volt az Egyesült Államok elő­ző és jelenlegi magyarországi nagykövete, Nancy Goodman Brinker és Herbert Walker is. Tom Lantos rendkívüli miniszter­­elnöknek nevezte Medgyessy Pé­tert, aki egy szabad, nyílt és de­mokratikus társadalom legjobb értékeit képviseli, és aki elszántan arra törekszik, hogy egyszer s mindenkorra, visszavonhatatlanul a nyugati és demokratikus orszá­gok között horgonyozza le Ma­gyarországot. A képviselő emlé­keztetett arra is, hogy Medgyessy Péter a budapesti holokauszt mú­zeum megnyitása alkalmából úgy fogalmazott, hogy a „bűnt magya­rok követték el magyarok ellen”. • Medgyessy Péter az egybe­gyűlteket köszöntő beszédében elmondta, hogy másfél éven be­lül másodszor találkozik az ame­rikai elnökkel, ami azt mutatja, hogy Magyarország új fejezetet nyitott kapcsolataiban Ameriká­val, s bebizonyította, hogy meg­bízható és kiszámítható szövetsé­ges. Közösen lépnek fel a terro­rizmus ellen, közösen keresik a megoldást számos nemzetközi kérdésben. Most már stratégiai kapcsolatok további elmélyítésé­nek a lehetőségeit keresik a gaz­dasági, a technológiai együttmű­ködés erősítésével, miközben Magyarország egy más, új minő­ségbe lépett át azzal, hogy az Eu­rópai Unió tagja lett. Medgyessy Péter szerint Magyarországnak meg kell tanulnia, hogy szeresse saját magát, ezt az amerikaiak nagyon tudják. Az amerikaiak hisznek magukban és bíznak a jö­vőben, pedig az Egyesült Álla­mokban sem könnyű, de ez a fan­tasztikus optimizmus átlendíti őket a nehézségeken. Magyaror­szágnak minden oka megvan arra, hogy ugyancsak bízzon ma­gában és a jövőben - mondta a miniszterelnök. A másfél évvel ezelőtti minisz­terelnöki látogatástól sokban kü­lönbözik a mostani, akkor a poli­tikai kapcsolatok újraélesztése volt a központi kérdés, ami siker­rel megtörtént. Az elmúlt másfél évben hallatlanul sokat fejlődtek a magyar-amerikai politikai kap­csolatok, most itt az idő, hogy ezt átváltsuk, ha úgy tetszik, üzleti eredményekre - jelentette ki ked­den Washingtonban Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Nem véletlen, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök Kaliforniában kezdte látogatását és ott olyan cé­geket keresett fel, amelyek a leg­modernebb technológiákat kép­viselik. A keddi napon mind George Bush amerikai elnökkel, mind Colin Powell külügymi­niszterrel folytatott tárgyalásain az egyik központi kérdés a gaz­daság volt, és Bush elnöktől el­hangzott az a kulcsfontosságú mondat, hogy Magyarország kí­vánatos befektetési célpont, ahol stabil a gazdaság és átlátható, vi­lágos szabályok uralkodnak. Ez Magyarország számára aranyat ér, mert világossá teszi az ameri­kai üzleti körök számára, hogy az ország az amerikai politika meg­ítélése szerint olyan hely, ahová érdemes amerikai cégeknek be­fektetni. Az amerikai kormány azt persze nem fogja elintézni, mert nem is tudja, hogy a befek­tetők valóban jöjjenek, de ha van ilyen üzenet és ha Magyarország jó feltételeket tud teremteni szá­mukra, akkor még több cég fog jönni. (MTI) ■kaleidoszkóp Fájdalommentes patronos injekció A tervek szerint jövő év végén kezdi gyártani Dombóváron egy kanadai-magyar vegyes tulajdonú vállalat azt a világszerte nagy érdeklődésre számot tartó oltókészüléket, amely szúrás nélkül képes a bőr alá juttatni egy patronból az injekciót. Az oltóanyagot egy előre megtöltött, a készülékben elhelyezett kap­szulából tű nélkül lehet bejuttatni a szervezetbe. A mű­veletet akár otthon, saját maga is elvégezheti bárki — közölte a készüléket kifejlesztő Lindmayer István mér­nök, az EuroJet Medical Kft. többségi tulajdonosa. Tájékoztatása szerint a készülék az összetett rugó­rendszer segítségével, egy olyan fúvókán át, amelynek átmérője a legkisebb injekciós tű átmérőjének egyötö­de, 400 kilométeres sebességgel képes belőni a ható­anyagot a bőr alá. Ott a hatóanyag nagy felületen szétterjedve rendkívül gyorsan fel tud szívódni a haj­szálerekben. A különböző védőoltások, vitaminok, gyógyszerek, akár a folyékony, több hónapra garan­tált fogamzásgátló, vagy például az állatok veszettség elleni oltóanyaga fájdalom nélkül bejuttatható a szer­vezetbe - közölte. Fapados számítógép Fával váltják fel Svédországban a számítógépek dobozát, billentyűit és az egeret, hogy kíméljék a kör­nyezetet az elektronikus szeméttől. A Földet elárasztó műanyaghulladékról naponta röppennek fel a véde­kezés tehetetlenségére utaló hírek. A 21. század em­bere azonban már nemcsak a nejlonzacskók szemét­halmazával kénytelen együtt élni, hanem a legmo­dernebb technika kimustrált maradványával, a szá­mítógép egyes elemeivel is. Az arizonai egyetem ku­tatói az év elején azzal lepték meg a világot, hogy kö­zölték: az általuk vizsgált átlagos számítógép billen­tyűinek minden négyzetcentiméterén 511 baktériumot találtak, 64-szer többet, mint egy átlagos wc-ülőkén. Az óvatos amerikaiak javasolták, hogy már csak emiatt is mást kellene alkalmazni a fertőző műanyag helyett, amit ráadásul megsemmisíteni sem lehet. A válasz nem sokat késett, egy svédországi cég adta meg. A Swedx bejelentette, hogy a fertőzésgócnak is beillő, ráadásul rideg és környezetszennyező mű­anyag helyett fából készíti számítógépeinek dobozát, billentyűit és az egeret is. Őfelsége lemondott a királyi tokról Mesés tokhalat fogott ki egy brit halász a dél-walesi partok mentén. Ám csaknem horribilis büntetést fizet­tettek vele, mert a törvény szerint a tok kifogása csak a királyi konyhák számára engedélyezett. A közép­korban törvényekben mondták ki, hogy a különlege­sen ritka vagy értékes vadak-halak az uralkodót il­letik. Ilyet zsákmányolni tilos volt, s ha mégis megtör­tént, fel kellett ajánlani az udvarnak Mindmáig vonat­kozik ez Angliában a tokhalra is. Először különös sze­rencsének tartották ami Robert Davies halászt és társát érte, amikor a dél-walesi partok közelében hálójukba akadt egy 133 kg súlyú, 2,5 méter hosszú tok Törvény­­tisztelő alattvalók lévén, menten fel is ajánlották a „royalisht", a királyi halat II. Erzsébet udvartartásá­nak Ám a Royal Household - bár udvariasan megkö­szönte az ajánlatot - lemondott a tokról. A szerencsés halászok az óriási halat mélyhűtőbe rakták majd elad­ták a halpiacon, onnan viszont továbbkerült egy nagyke­reskedőhöz, aki a legdrágább angliai éttermeket látja el különleges halakkal. A jelentős bevétellel kecsegtető üz­letből azonban nem lett semmi, mert időközben híre ment a fogásnak, s kiderült: egy új természetvédelmi törvény tiltja az angliai vizeken a tok kifogását és a megsértőt 5000 font büntetéssel sújtja... Kerek pocak alatt ritkább az erekció Az erekcióproblémákkal küzdő túlsúlyos férfiak szexuális élete javul, ha tornáznak és fogynak. „A dié­tával és különösen a testedzéssel járó életmódváltozás javítja a merevedési képességet, sőt kísérletünkben az ilyen gondokkal küzdő férfiak harmadánál a kezelés után visszaállt a normális működés ” - közli tanulmá­nyában a nápolyi egyetem orvoscsoportja. A Journal of the American Medical Association című amerikai szaklap szerdán megjelent számában ismertetett vizs­gálatban 110 túlsúlyos és erekciós nehézségekkel küz­dő férfi vett részt, 35 és 55 év közöttiek, egyikük sem cukorbeteg, magas vérnyomású vagy magas vérzsí­ros. A megfigyelés 2000 októberétől 2003 októberéig tartott. A résztvevők közül 55-nek legalább 10%-ot kellett leadnia a súlyából. Két év múlva mindannyi­an érzékelték szexuális életük javulását. Az orvosok szerint ezt mind a szövetek anyagcseréjének, mind az erek működésének javulása okozza. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szer­kesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 530190 Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím:­­ Csíkszereda. Pf. 36. Szerkesztőség: telefon/fax: 0266-371322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Tájékoztatás: 0266-310507. Reklám: ügyvitel: telefon/fax: 0266-372633; e-mail: hargitanepe.reklam@topnet.ro. Web: http://hhrf.org/hargitanepe. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek infor­mációinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) 2 Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.

Next