Megyei Tükör, 1970. június (3. évfolyam, 129-132. szám)
1970-06-13 / 130. szám
Nem akarok „bezzeg" lenni, de azért elmondom hogy valahányszor összeülünk mi véndiákok, akiknek valami közünk van az írott betűhöz, minde elringatjuk magunkat a nosztalgia langyosságában hogy hát bizony nekünk nem sikerült annak idején lapot szerkeszteni az iskolában s az is megtört at akkor, hogy igazgatói megrovásban részesült a lapcsináló diák, aki kéziratos „kiadványt“ osztogatott a társai közt De már csak azért sem mondom hogy „bezzeg a mi időnkben“, mert a diáklapok elszaporodása a természetes, normális, nem pedig a mi lappangásunk annak idején, ünnepelték is néhány évvel ezelőtt a lelkes kezdeményezéseket, s már az iskolai kiadványok címe is úgy beleivódott az emlékezetekbe, mint a profi folyóiratoké. Most már — mondom magamnak, csitítva a lelkendezést —, azt is meg kellene néznünk, mit tettek és hogyan a diáklapok, puszta létükön kívül, mi a jelentőségük egy kisközösség életében. A sepsiszentgyörgyi iskolai lapokat olvasgatva, az első benyomás az, hogy ezek hasonlítanak egymáshoz Ez pedig — bekalkulálva,hogy most már több van belőlük — nem is olyan pozitív jelenség Persze, magyarázhatom, hogy a hasonló profilt a hasonló szerepkör alakítja ki, s hogy nagy vonalakban a diákélet mindenütt hasonló A kérdés most már csak az, hogy az iskolai folyóiratok valóban tükrözik-e az iskola életét. A válasz : hol igen, hol nem. Emlékszem, annak idején a sepsiszentgyörgyi 1-es számú líceum nagydiákjai szerették volna lapjukat egészében saját erőből szerkeszteni, tanári irányítással ugyan de önállóan. Azt hiszem, az iskolai lapcsinálásnak elengedhetetlen feltétele, ez. Mert ott, ahol a tanárok írják a lap anyagait, vagy ahol a diákok írásai kirótt házi feladatok, a lapok éppen a „sajátos profilt“ veszítik el. A sajátos profil éppen a „diákosság“, a maga szertelenségével, szép sutaságával. Nem mondom, van is a sepsiszentgyörgyi diáklapokban elég diákos íz, zamat, de ez legtöbbször csak addig terjed, hogy az írások témája a vizsgadrukk vagy a feleskotások előtti izgalom, a baráti segítség stb Sajnos, legtöbbször ezek megmaradnak szokványos és sablonos „nevelő jellegű" írásoknak. A 2-es számú líceum kézírásos lapjában, a Pódiumban fedeztem fel leginkább a szakavatott tanári irányítás szép példáit. Weintraub Gabriella tanárnő „feladványai“ meghagyják a diákoknak az írásbeli önrendelkezési jogot, az írás izgalmas szabadságát, fűződik, hogy egy átgondolt oktató-nevelő munka során kialakult és kiadott témák ezek, melyeket a diákok kedvük és képességeik szerint szabadon kezelnek. Fogalmazások — a szó valódi (nemes) értelmében. A Falu végén kurta kocsma vagy a Hídavatás keretébe képzelt résztörténetek megírása nem csak iskolás ujjgyakorlat, hanem sok valóban fantáziát, nyelvérzéket megmozgató, önálló kis mű, így van értelme a tanári irányításnak. Természetesen nem szeretnék szakállas tanácsokat adni az iskolai folyóiratok szerkesztőségeinek. Csak azt szeretném, ha tisztáznák magukban az irányító tanárok és a diákszerkesztők, hogy mi is egy iskolai lap profilja, s milyen szerepet szánnak neki az oktató-nevelő tevékenység egészében. Vajon egyszerűen csak „szemléltető eszköz" vagy memorizálást elősegítő anyag , vagy inkább önképzőköri feladatokat vállaló orgánum egy ilyen kiadvány ? Az iskolai folyóiratok egyformaságára visszatérve, azt hiszem, ennek egyik oka az, hogy a profillapokat is igyekeznek másolni a rovatolásban, szerkesztésben. Nem elvetni való példa ugyan ez sem, de helyzeténél, igényénél fogva eleve más. A 2-es számú líceum most megjelent folyóirata viszont már nyilvánvalóan a Gyökerek ismeretében készült. És így tovább és így tovább. Megadott, eleve merev kereteket igyekeznek feltölteni ötlettel, háztáji színnel, ízzel Ez viszont annyi, mint „gúzsba kötve táncolni“. A lapok profiljának ilyen gyors beszűkülése és lemerevedése csak részben magyarázható a tapasztalatlansággal. Részben kényelmességet gyanítok a helyzet mögött, részben pedig a nevelők által kitűzött cél egyformaságát és korlátozottságát, őszintén megmondom, én még az emlékszámok szerkesztésétől is óvnám a diáklapokat. Ha másért nem, azért, mert a kézirat lefutási ideje — a megírástól a végre-valahára sikeresen megszervezett kinyomásig — hosszú, s a beszámolók, cikkek és beszédek csak egyfajta „utánalövés“ a lapban. Márpedig — éppen olvasóiknak érdeklődési körét tiszteletben tartva, az iskolai folyóiratoknak fokozottabb aktualitást kellene biztosítani. A laptest általában két fajta írást tartalmaz mindenütt : irodalmi próbálkozásokat és tudományos népszerűsítő cikkeket, ritkábban tárlatlátogatás, műelemzés is szerepel. Aztán a többit megoldja az „innen-onnan”-féle rovatok sokasága. Szóljunk előbb arról.. . ami nincs. Nincs például recenzió. Pedig ez lehetne az a „műfaj“, melynek művelése egyfelől az oktató-nevelő tevékenységet szolgálná, másrészt meghagyná a véleménymondás szabadságát is a diákoknak. És egyben tájékoztatás is lenne. Mert nyilvánvaló a diáklapok tájékoztatási szándéka. Sokszor nem is magyarázza más a tudományos-népszerűsítő cikkek megjelenését. Persze, be lehetne és kellene számítani azt, hogy a diákok „profi lapok“ szakíróinak cikkeit is olvassák, s ezért az utánafogalmazások maximum stílusgyakorlatként jöhetnek számításba Izgalmasabb az írások stílusának, nyelvének vizsgálata, hiszen a diáklaknak nem utolsósorban nyelvművelő szerepet is kell vállalniuk Első látásra furcsának tűnik, hogy a tudományos népszerűsítő cikkek, a „szakírások“ nyelve mennyivel gondozottabb, pontosabb tömörebb A szépirodalmi próbálkozásoké jóval sutább, bizonytalanabb. És azt hiszem, ennek a „furcsaságnak“ az elemzésével jutunk a legközelebb a diáklapok szerepének vizsgálatához. Röviden : a tudományos népszerűsítő cikkek megírásához elégséges elsajátítani az illető szakma adati alapjait, nyelvhasználatai. (Ez végülis nem több, mint a diák iskolai feladata). Annál is inkább így van ez, mert az ilyen jellegű írások nagy része kompilláció, másodfogalmazás, kivonat. Az irodalmi próbálkozások esetében, minden nyelvi nehézségen túl, a legfőbb akadály a személyes élményeit, egyéni gondolatait rögzítő diák-író ön- vizsgálatának nehézsége, önfogalmazási görcsei. Viszont a nehézségek leküzdése nyilvánvalóan közelebb visz önmagunk megismeréséhez. Ami sokkal komolyabb vívmány, mint egy jól sikerült átírás valamilyen tudományos cikk után Középút , a Pódium adott témára írott fogalmazványai. Biztos keretet biztosít, bizonyos nyelvi példát ad az eredeti mű szép magyar nyelve, ezen belül azonban szabadon megnyilvánulhat a diák egyénisége, élményanyaga, nyelvi leleménye. Mindezzel természetesen nem szeretném azt állítani, hogy most már minden diáknak nyomban irodalmi próbálkozásokat kell kiszabni. (Bár valaha nem hiába tanították régi oskoáinkban a poétikát, függetlenül attól, hogy szolgabíró vagy gazdatiszt lett-e később a maturandusból ...) A tanulók önelemzésének serkentésére azonban az élménybeszámolókat hasznosabbnak tartom a kompillációnál. Téma rengeteg van, s nem kell mindeniknek irodalommá érnie. Iskolai kirándulások, tapasztalatcserék, megemlékezések stb. Igen, valóban sok ilyen témájú írást olvashatunk az iskolai folyóiratokban. A lényeg azonban az, hogy ezekben ne a tanár feltételezett véleményét, gondolatait írja át a diák a maga nyelvére — hogy tessen —, hanem szigorúan a saját személyes élménye, véleménye legyen a döntő akár az írás elfogadásakor is. Az eredetiség igényét fokozottabban kellene érvényesíteni. Nem szeretném, ha az olvasó azzal a benyomással maradna hogy iskoláig folyóiratainkat félresikerült, meddő próbálkozásnak tartom, vagy éppenséggel elégtelennek minősíteném. Viszont az egyszerűség kedvéért sarkítva, eltúlozva mondottam el mindazt, amit reális problémának tartok. Jó az, ha vannak iskolai lapok, még jobb, ha újak is alakulnak. Még jobb lenne, ha diakógó lapok lennének s nem csak iskolai lyóiratok. Csiki László iskolai folyóiratokról — komolyan 8 * A végzős diákok számára a „nagy próbatételek" időszaka következik - abszolváló-, érettségi- és felvételi vizsgák. Mivel a tét, a befektetés nagy, ilyenkor drukkol a diák, s legyünk őszinték, a szülő is, hisz balsiker esetén sokszor komoly remények foszlanak szét, hónapokra vagy évekre szóló tervek, elképzelések omlanak össze. A vizsgát megelőző szorongás, izgatottság természetes állapot. A vizsgázók eredményét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen érzelmi állapotban állnak vizsgára. Gyakran hallunk arról, hogy a vizsgaizgalom befolyásolta a vizsgázók tudását. Számtalanszor előfordul, hogy a vizsgázó izgalmában mindent elfelejt, s ennek ellenkezője is, a döntő pillanatban erősen koncentrálja az adott kérdésre, sokkal eredményesebben oldja meg a feladatot, mint ahogy azt előzőleg remélte. Azonos tudású, felkészültségű tanulók között akadnak olyanok, akik könnyedén teszik le a vizsgákat, míg ugyanakkor másokat beteggé tesz a vizsgák sora. Az ellentétes hatás okát valahol abban kell keresnünk, hogy különböző mértékű izgalom másképpen befolyásolja a teljesítményt, azonos helyzet nem jelent azonos mértékű izgalmat különböző személy számára. Előző tapasztalatai, sikerei, sikertelenségei stb. alapján mindenki kisebb vagy nagyobb szorongással várja a vizsgákat. A feszültség a tanulásnak egyik legfőbb hajtóereje és a teljesítménynek ösztönzője. A vizsgát megelőző természetszerű izgatottság éberebbé teszi a figyelmet, fokozza a képzettársítást, a gondolkodás gyorsul, és ilyenkor a felelőnek az is az eszébe jut, amire előzőleg nem emlékezett. A jótékony izgalom mintegy „megolajozza az agy kerekeit". Ez a mozgósító, aktivizáló hatás a vizsga előtt pár nappal szokta a legkedvezőbb eredményeket biztosítani. Hónapokkal, a vizsgák előtt a diák még könnyen elbágyad a könyv mellett, mivel a távoli vizsga még nem izgatja eléggé. (Pedig milyen jó volna !) Vizsgák előtt fellépő izgalmi állapotnak éppen az a szerepe, hogy megfelelő mértékben mozgósítsa, aktivizálja az erőfeszítéshez szükséges energiákat. Sajnos, nem ritka az olyan eset, amikor a vizsgák közeledtével a szorongás a kelleténél sokkal erősebbé válik, és tetőfokát éppen a vizsgán éri el. A szorongás annyira erős lehet, hogy a vizsgázó a vizsga előtti napokban nem tud pihenni, étvágytalan, számos ideges megnyilvánulás (járkálás, remegés, matatás) észlelhető tevékenységében, sőt nem kizárt a dadogás jelentkezése sem. Mindez nagymértékben gátolja az értelmi tevékenységet, szellemi merevséget idéz elő. A valódi tudást tehát leplezheti vagy korlátozhatja az izgalom. Ezért ezt az állapotot a pszichológia „álbutaságnak" nevezi. A szorongás leggyakoribb okai : a) Az önbizalom hiánya. Számtalan diák kisebbségi érzéssel küszködik, nem bízik tudásában, bár pár héttel a vizsga előtt még legalább is jó közepesnek ítélte, a vizsgák közeledtével úgy érzi, hogy nem tud semmit. b) A várakozás. Csoportos várakozás (főleg közvetlenül a vizsga előtt) esetén a szorongás úgy terjed, mint a „ragály". c) Régebbi vizsgák izgalmainak emlékei. * d) A vizsga sikeres letételének fontossága. Hogyan lehet csökkenteni a vizsgadrukkot ? A legjobb orvosság természetesen az alapos felkészülés. Ettől függetlenül, mint már említettük, izgulnak a diákok. A kisebb fokú drukk leküzdésére szükségtelen különösebb erőt pazarolni, már csak azért is, mert ez jótékonyan serkenti a vizsgázót. Szorongó, izgulékony diák kitartó és módszeres önneveléssel nagymértékben csökkentheti a vizsgadrukkot, ebben a szülőknek minden segítséget meg kell adniuk. Vigyázzunk ! Nyugtátokat és serkentőket csak orvosi javaslatra használjunk. A feladagolt nyugtatószer kábulatot okoz, az izgatók túlságosan fellazítják a gondolkodásmódot, mely hatására az ember nem képes összpontosítani, feleléskor kapkod stb. Nagyon sokat tehetnek a szülők. Ők is izgulnak, ez természetes, hisz nem lehet közömbös számukra gyermekük sorsa, azonban gondoljanak arra, hogy türelemmel, megértéssel, szeretettel sokkal többet segítenek, mint ideges parancsolgatásokkal. Ne feledjük ! Az ellentétes érzelem, a derű oldja fel legkönnyebben a szorongást. Vörös Előd VIZSGÁK ELŐTT - VIZSGADRUKKRÓL megyei TÜKÖR ? ül. évfolyam 130. szám *