Megyei Tükör, 1971. május (4. évfolyam, 316-341. szám)
1971-05-16 / 329. szám
ü Félszáz grafikai mű kiállításával köszöntötte a pártévfordulót a kolozsvári Művészeti Múzeum. A három egymásba nyíló teremben a közelmúlt és a jelen grafikai terméséből válogattak. I. A Temesvári Zenei Napok alkalmával lép fel először a közönség előtt Temesvár legfiatalabb kórusa, amely Bartók Béla nevét viseli. A műkedvelő kórusok hangversenyének során a magyar dalcsoport lugosi Ion Vidu, a kiszetói, valamint a a Franz Schubert dalárdával együtt szerepel. Fővárosi vendégszereplésre készülnek a temesvári Thália diákstúdió színjátszói, Páskándi Géza Az eb olykor emeli lábát című darabjával. A bukaresti bemutatkozásra a Petőfi Sándor művelődési házban kerül sor. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti intézet stúdiószínházának előcsarnokában állítja ki fametszeteit Imets László, Csíkszeredai képzőművész, közösen Gamentzy Zoltán marosvásárhelyi festővel. ■ A hagyományos Tavasz a Hargitán elnevezésű népművészeti fesztivált ma, május 16-án tartják Zsögödön. ■ A székelyudvarhelyi művelődési házban megnyílt Molnár Dénes grafikus egyéni kiállítása. A művész munkáiból ez idáig a fővárosban, Marosvásárhelyen és több Maros megyei helységben rendezett kiállítást. Ünnepi külsőségek között odaítélték az idei Donatello-díjakat a világ legjobb filmszínészeinek, rendezőinek, producerjeinek. Díjat kapott Claude Ielouch, a Le Voyou című film rendezője, Antony Havelock Allan, a La füle de Ryan című film alkotója, valamint Alice MacGrew és Ryan O’Neal, a Love Story című film szereplői. Az olasz filmesek közül Luchino Visconti kapta meg díjat,, a Morta Venise című filmért, a valamint Florida Bolkan, Monica Vitti és Ligo Tognazi filmszínészek. A montreux-i nemzetközi varieté tv-filmfesztiválon az Aranyrózsát, a Ladynskis Flehmart Company című osztrák film, az Ezüstrózsát a Monty Python's Flyng Circus angol film, a Bronzrózsát pedig az Ich bin című nyugatnémet produkció nyerte el.■ A francia Filmakadémia kiosztotta 1971. évi díjait. A legjobb francia női alakításért járó díjat Marie Jose Nat filmszínésznőnek, nemzetközi vonatkozásban pedig Jane Fonda filmszínésznőnek ítélték oda. A legjobb férfi alakításért díjat kapott Charles Denner, illetve Donald Sutherland. é Ballada a kertemről A kertem nem nagy, éppen csak ahhoz elég, hogy pár gyümölcsfája föltámassza bennem mindig a tavaszt. Fehér csokros virágai úgy körbefonják barna ágait, mint menyasszony homlokát a koszorú. Fényes hátú cserebogár fülünkbe zsurangozza a nagycsivít kukoricák ígéretét. Csiv ítélő fecskék fejem fölött fészekrakó helyért köröznek. Fehér és zöld ágakat csókol a Nap. A szellő hintaszékén ringanak. A ta aty piros kaptárom királynéja éppen a körtefám fölött tartotta meg nászát, míg sárgalábú lányai a mézet asztalához hordták. Most is melltől zsong a kertem. De ha felhők gyűlnek és behömpölygik az eget, akkor a szorgalmas sereg betér házába, mint májusi kapáidból a lányok és legények. Nagy B. Viktor vasárnapi kiadás —..........—■ Konzultáció ====== „A cselekvés metafizikája“ A polgári világ forradalmáreszménye Malraux talányos alakja a huszadik század irodalmának. Az elmúlt évtizedekben inkább tanulmányokat írt, s mint politikus állt sokáig az érdeklődés homlokterében. Az esszéformában írt önéletírásának megjelenése esemény volt a francia és az európai szellemi életben. Elméleti művei háttérbe szorították a szépírót. Pedig Malraux nem csak gondolkodó, hanem szépíró is. A hódítók (Les Conquérants, 1929), Az ember sorsa (Condition Humaine, 1933), A remény (L'espoir, 1934) című regényei érdekes, kikerülhetetlen fejezetet véstek a modern regény történetébe. Bölcselő író. A modern ember „sorskérdéseinek" bemutatására törekszik. A fiatal Malraux bölcseletének kifejezésére a regényt választotta. Ezzel szétnyomja a hagyományos babaci, stendhali formát. De nem formabontása értékes. Ha csak ezt vizsgálnánk, elvész bölcselete, regényeinek legértékesebb eleme, amely egyben formai újításainak is magyarázata. Malraux eszmei indítékait az általa is idézett nietzschei kép fejezi ki leghívebben : ha egy mező tavaszi virágzása láttán azt érezzük, hogy az egész emberiség egy vak hatalom által megsemmisülésre ítélt bujaság, akkor nem tudjuk elviselni. A kép azért is találó, mert Malraux sokat olvasta Nietzschet, eszméinek hatása alól nem tudta kivonni magát. A német filozófus a mindennapi élet szürkeségével szemben a „veszélyes élet“ keresésének mítoszát hirdette, hogy a pusztulásra ítélt buja enyészet felett uralmát megszerezze az erkölcstől megfosztott emberfeletti ember. Malraux az alapkérdést újrafogalmazta : úrrá lehet-e az ember sorsán ? A cselekedetben vélte megtalálni azt az eszközt, amellyel a modern ember a lehetetlent is megkísérelheti : az istenülést. Nietzsche a végkifejletet nem látta tragikusnak, ezzel szemben Malraux teljesen reménytelennek, s ezzel a felfogásával kapcsolódik az egzisztencialistákhoz. Mély eszmei rokonság köti Saint-Exupéryhez is. Mindkettőjüknél közös, hogy az egyhangú szürkeségből a cselekvés, a drámaivá sűrített konfliktusok ragadhatják ki az embert. Regényeink színhelyei a huszadik század forradalmai, amelyeknek ő maga is cselekvő résztvevője volt : a húszas évek kínai eseményeinek, a spanyol polgárháborúnak közismert személyisége. Fanyar humorral azt is mondhatnánk, hogy életbölcseletét a gyakorlatban is kipróbálta. A forradalom eseményei elméleti elemzésre szolgáltatnak alkalmat. A hódítók egyik hőse félreérthetetlenül megfogalmazza, feltehetően az író véleményét is a forradalom lényegéről : ,,A forradalom az élet vakációi“. A polgári társadalom egyhangú, unalmas, a filiszterizálódott társadalmi állapotokból egyetlen kivezető út van : a forradalmi cselekvés. A malrauxi hősök, Garine, Kyo, Csen, Ferral felgyülemlett életenergiájukkal az izzást keresik, ami minden filiszterséget eléget. A mindennapi élet unalmát kell megszüntetni — foglalhatnánk össze a malrauxi filozófia bevezető fejezetét. Az vitathatatlan, hogy a mindennapiság börtöne elleni küzdelem is forradalmi harc. Ez a gondolat a marxista filozófiától sem idegen. A malrauxi hősök alapvető életérzése a szorongás. A véletlenek játékába vetett, „istennélküli“ ember léthelyzetéből szükségszerűen következik, hogy az egyén önmagával kell megvívja harcát és egyetlen lehetősége van, ha cselekedetével megkísérli a lehetetlent, az istenülést. A XIX. század kiegyensúlyozott, belső erkölcsi törvényektől irányított embere nem a lehetetlent kereste, az istenülés fel sem merült előtte, az életet akarta tökéletesíteni. Elég, ha a Faustra vagy Wilhelm Meisterre gondolunk. Századunk megromlott közérzete, a képtelen és kegyetlen világmindenségről alkotott filozófiai „világkép" előtérbe állította a cselekvés elemzésének kérdését, amelynek megválaszolására vállalkozott Malraux is. Érdemes közelebbről is megvizsgálni a malrauxi sors-szemléletet. Az író ezt is hőseivel fogalmaztatja meg. Ferral — Az ember sorsa — tömören mondja ki „Minden ember istenülni akar“, Gisors — ugyancsak ebben a regényben — kérdőjellel, de félreérthetetlenül ugyanezt az eszimét fejezi ki ,,Minden ember örült — gondolta — de hát mi az emberi sors, ha nem erőfeszítés annak érdekében, hogy ezt az őrületet és a világegyetemet eggyé ötvözze A sors azistenülés keresése. A cselekvés ennek megvalósítására tett kísérlet. De a cselekvés ezzel metafizikai aktussá válik, a siker minden reménye nélkül. A malrauxi hősök nem fogalmaink szerinti forradalmárok. Nem társadalmi célért, hanem teljesen magányos önmagukért harcolnak. Jellemző, hogy hősei a társadalmi együttélés szempontjából is egyedülállóak, nincs családjuk, mert az kötöttséget jelent, és két ember egymást soha meg nem értheti. Az ember csak önmagát ismerheti meg, mert a róla másokban kialakult kép hamis és idegen tőle. Mintha Pirandellót olvasnánk ! A tett embere a cselekvés mámorában mindenről megfeledkezve, önmaga megvalósításáért küzdve akar lehetőségei fölé emelkedni. Ez a gátlástalan individualista — individualista — és nem karrierista! — előbb-utóbb összeütközésbe kerül a forradalom célkitűzéseivel. A bukás elkerülhetetlen. Az ember sorsa regényében megtaláljuk a magát cselekvően érvényesíteni akaró ember ellentípusát is Gisors szentélyében. Gisors mindenkivel csak beszélget. Ezekből az eszmecserékből egy cselekvésellenes filozófia bontakozik ki. A regény végén a Mayval folytatott hosszú elmefuttatás közben mondja : „Az v ola jó, ha az emberek megértenék, hogy semmi sem valóságos, hogy világok rejlenek a szemlélődésben — akár ópiummal, akár anélkül — és, hogy ott minden hiábavaló“. Más helyen még találóbban ír erről a szemlélődő, cselekvéstől elforduló magatartásról „Valamennyien szenvednek — gondolta — mindenki azért szenved, mert gondolkodik. Az értelem voltaképpen csak az örökkévalóságban gondolja el az embert, s az élet tudata nem lehet egyéb, mint szorongás. Nem értelemmel lehet átgondolni az életet, hanem az ópiummal". Gisors a cselekvés megszállottjainak ellenképe, mindenről lemond, mert a kábulaton kívül semminek sincs értelme. Kyotól, Kotovtól vagy Ferraltól nagy távolság választja el. A két ellentétes szemlélet kiélesíti a paradox helyzetet, az író önvívódásának dokumentumává emeli a regényt. A filozófiai alternatíva , cselekvés vagy önkábítás, a lehetetlen ostroma vagy lemondás. A fiatal Malraux a cselekvést választotta. ★ Malraux művészi formában fejezte ki az egzisztencializmus jó néhány alaptételét : az élet egyszerisége, magányosság, szorongás. Önállóan vagy közvetlenül Heidegger hatására felismerte, hogy az emberi valóság lényege a létezés. Az ember úgy jelenik meg, mint valami örökös csuszamlás az űrben, a semmibe való zuhanás. Egyik ifjúkori tanulmányában írta „Nem tartom a társadalmat sem rossznak, sem megjavíthatónak, abszurdnak tartom ... úgy vagyok szociális, mint mások ateisták". Vajon a cselekvés elemzésével a cselekvés értelmetlenségét akarta bizonyítani ? A harmincas évek végén Sartre is hasonló filozófiai következtetésekre jutott. A tál című, 1939-ben írt novellájának hőse intenzív forradalmi tevékenység után — jellemző, hogy a novella cselekményének színhelye a spanyol polgárháború — a börtönben megtévesztésnek szánt bemondásával, az árulás szándéka nélkül nyomra vezeti a kopókat. Az abszurd valóság cselvetéséről értesülve, groteszk nevetésben tört ki „Forogni kezdett körülöttem minden. Amikor magamhoz tértem, a földön ültem és nevettem, de úgy, hogy a könnyeim csurogtak“. Ebben a pillanatban a világ teljes értelmetlensége tudatosult, a cselekvésé is, mert az esetlegesség uralkodik az életen. Malraux regényfigurái megkísérlik a lehetetlen meghódítását, úrrá lenni a semmibevetettségen. A tragikus bukás eszünkbe juttatja Albert Camust is, elsősorban a L'home révoltét. A lázadás „... maga az élet mozgalma, és nem lehet megtagadni az életről való lemondás nélkül. Legtisztább kiáltása minden alkalommal talpraállít egy lényt. A lázadás tehát szeretet és termékenység, vagy semmi sem“. ★ Malraux regényeiben a „cselekvésstruktúra" meghatározza a szerkezeti felépítést. A hagyományos regény elbeszéléssel, párbeszéddel, lélekábrázolással, pontos leírással tette érthetővé a cselekményt. Malrauxnál minden a cselekvéssel bontakozik ki, nincs hézagokat kitöltő kötőanyag. Az ember sorsa naplószerűen, órákra felosztott eseménysorokat rögzít, minden órában valami lényeges történik, ami elmulaszthatatlanul fontos. Az olvasónak az az érzése támad, hogy laboratóriumi kísérletek jegyzettömbjét forgatja. Ezt a szerkesztést A remény (L'espoir, 1937) című regényében megbontja : tömegjelenetek és pillanatképek váltakoznak hosszú filozófiai elmélkedésekkel. A hősök jellemének, pszichikájának egyetlen gyújtópontja van : tett, amelynek ívfényénél felvillan a tragikus lét szorongásából kitörést kísértő ember kétségbeesése? A malrauxi hősök függetlenül eszmei és politikai törekvéseiktől egyet akarnak : megszabadulni a mindennapiasség béklyóitól. Kyo és Ferral ellenségek, egymással szemben állnak, mégis egyet akarnak, úrrá lenni sorsukon, megszabadulni a „langyos élet“ mocsarából, ezért keresik a veszélyt, hogy elfojtott vágyaikkal azonosulva, megragadják az elmulaszthatatlan lehetőségeket. Az események távirati felsorolása, a cselekvés állandó előterébe helyezésével filmszerűen eleveníti fel a húszas évek Kínáját és a harmincas évek Spanyolországát. A regényekből hiányzik a történelmi körkép, mert nem a történelmet akarja bemutatni, hanem az ember cselekvését, kísérleti tetteit, hogy meghódítsa a lehetetlent. Így válik a forradalom kísérleti laboratóriummá, a siker minden reménye nélkül. ★ Ghe Guevara naplójában a gerilla-vállalkozást „új forradalmi kaland"-ként emlegette. Nyugtalan, merész, kockázatokat bátran vállaló, konfliktusokat kereső, megszállott ember volt. „Egyik alapvető kérdésünk : megtalálni megoldási képletét annak, hogy a mindennapi életben egyszer s mindenkorra meggyökereztessük a gerilla hősi magatartását“. Otthagyta a miniszteri bársonyszéket a nyílt megalkuvások nélküli harcos életért, bevetette magát az ismeretlen trópusi őserdőbe. Naplójában sehol sem találjuk nyomát az elmélyült társadalmi elemzésnek, az időszerű politika érdekelte és a cselekvés. Megváltás-mítosszá vált a forradalom. A tények felsorolásával nem akarom Che Guevarát a malrauxi életfilozófiához kötni. Arra sincs bizonyítékom — legalábbis én nem tudok róla —, hogy ismerte volna Malraux írásait. Che ateista volt és kommunista. Az összevetést ő utasította volna el a leghatározottabban, nem tudta volna elviselni, hogy a jóléti polgári életvitelhez alkalmazkodott íróval összehasonlítsák. Mégis van közöttük hasonlóság : életfilozófiában és magatartásban. Che Guevara a cselekvés elsőbbségét hirdette és ezt életével bizonyította is. A fiatal Malraux is részt vett a forradalmi eseményekben, kereste a veszélyes helyzeteket, ahol tettel lehet rombolni a társadalmi formák visszahúzó hatalmát. Mindketten annak a modern reményvesztésnek a képviselői, amelyet az eszmékből való kiábrándulás idéz elő: eszmével nem lehet megváltoztatni valóságot, nem lehet úrrá lenni a léten, a tettre, cselekvésre van szükség és az önfeláldozás vállalására. Az absztrakciók négyszögesítik a létet. A társadalmi valósággal szembeni magatartásuk hasonlatos. A modern, civilizált életforma konformizáló hatása ellen lázadtak, egyetlen nagy gerillaharccá akarták változtatni a mindennapi életet. A különbség a politikai célokban mutatkozik. Che Guevara egy kritikus pillanatban mondotta: „A harcnak ez a formája alkalmat ad nekünk arra, hogy fellépjünk az emberi létezésmód legmagasabb fokára, vagyis forradalmárok legyünk, de azt is lehetővé teszi, hogy elérjük egyszerűen az emberi fokozatot“. Hibái, tévedése ellenére is határozott célért harcolt : az új, szocialista Dél-Amerikáért. * Malraux a háború óta az aktív politikai szerep mellett — sokáig De Gaulle minisztere volt — művészettörténettel és esztétikával foglalkozik. Egész művészetszemléletén végigvonul az a felfogás, hogy a művészet az ember döbbenetét fejezi ki a mindenséggel szemben, fejlődését meg az jellemzi, hogy a tabu lassan istenné válik, az isten pedig emberivé. Az 1967-ben kiadott „emlékirataim‘-ban (Antimémoirs) sokat foglalkozik eszméinek és műveinek keletkezési körülményeivel. Fábián Ernő 2. oldal