Megyei Tükör, 1974. május (7. évfolyam, 1247-1254. szám)

1974-05-01 / 1247. szám

*■ * Iparvállalataink május 1-ét köszöntő munkasikerei (folytatás az első oldalról) áruval 1 723 tonna tűzifával többet állítottak elő évi vállalásaiknál. Az exportterv túltelje­sítésére tett vállalásaikat május 1-ig 78 szá­zalékban teljesítették — lehetőségük van te­hát a vállalás túlszárnyalására is. A rekordnak számító eredmények elérésében jelentős része volt Kiss Béla, Jenő András mestereknek, Pa­­lo­an Damian brigádosnak, Ugron Albert, Duda Mnise, Simon Márton, Péterfi György részlegvezetőknek. Négy nappal határidő előtt A kézdivásárhelyi csavargyár fiatal munka­­közössége négy nappal határidő előtt teljesí­tette négyhavi tervét. A május 1-ét köszöntő munkasiker jelzi, hogy a csavargyári munka­­közösség megtalálta a hatékonyság fokozásá­hoz, az ötéves terv határidő előtti telejsítésé­­hez szükséges biztos utat. Ez az első esztendő, amikor négy hónap után terven felül 2 000 000 lej értékű szerelvénnyel többet állítottak elő a tervezettnél, határidő előtt teljesítették gépkocsiipari vállalatok iránti szerződéses kö­­­telezettségeiket. A csavargyári munkaközösség fogékonysá­gát, ötletességét bizonyítja, hogy jelentős mértékben túlteljesítették a házigépgyártás­ra és az új termékek bevezetésére vonatkozó e­­lőirányzataikat. A fogyasztás ésszerűsítésével több mint 100 tonna egyezményes fűtőanyagot takarítottak meg. Az élenjáró dolgozók közül ezúttal Pavel Id­an, Nagy István, Balázs György, Ciubu­c Gheorghe, Hodor Béla, Spáterelit Constantin, Kocsis Jenő, Molnár Mihályt Birliga Vasile nevét említsük. lat állított elő terven felül. Május 1. köszön­tésére 85 000 KWó villamos energiát takarított meg , évi vállalásának 90 százalékát teljesítet­te. A szocialista munkaverseny élenjárói közé tartozik Gecse Irma, Munteanu Maria, Bocir­­nea Ioan, Szakács Erzsébet, Nagy András, Szász József, Debreczi Veronka, Vrinceanu Gheorghe, Koszti Jolán, Fésűs Emma. Teljesítették ötéves exporttervüket A sepsiszentgyörgyi bútorgyár kimagasló termelési eredményekről számolhat be az év első négy hónapja után. Elsőként teljesítették ötéves exporttervüket ; március 31-én már 111 000 valutafejjel exportáltak többet ötéves előirányzataiknál. Áprilisban tovább növelték az év első három hónapjában szerzett előnyü­ket, így négyhavi kiviteli tervüket 361 000 va­­lutafejjel szárnyalták túl, nagy Toledo-típusú könyvesszekrényt és mennyiségű kerekasz­talt, valamint SM-típusú nappali szobabútort szállítottak külföldi vásárlóiknak. Rendkívül figyelemre méltó a gyár többi e­­redménye is. A szorgalmas munkaközösség a­­n­élkül, hogy alapeszköz-állománya lényegesen bővült volna, ütemesen teljesíti megnöveke­dett tervfeladatait és ezeket túl is szárnyalja. Az össztermelési tervet 1 913 000 lejjel, az áru­termelési tervet 1 580 000 lejjel teljesítették túl, 2 519 000 lej értékű bútorral állítottak töb­bet elő a tervezettnél. A szocialista munkaversenyben élen járnak az idős Kertész Mihály mester vezette export­műhely, a fényező-, valamint a szerelő-csoma­­golóműhelyek, melyeknek vezetői Demeter László, illetve Jancsó Csaba mesterek. A bú­torgyári dolgozók a legjobbak között tartják nyilván Borist Erzsébetet, Nagy Bertát az ex­portműhelyből , Keresztes Verotikát és Gajdó Ágnest a fényezőből, Biszok Józsefet és Gábor Józsefet a szerelő-, csomagolóműhelyből. A hagyományokhoz méltó m­unk­asikerek A sepsiszentgyörgyi textilművek az iparág élenjárójához méltó sikerekkel köszönti a dol­gozók nemzetközi szolidaritásának napját. Eb­ben az esztendőben, még inkább, mint eddig, hónapról hónapra ütemesen teljesíti nemcsak tervfeladatait, hanem ezek túlszárnyalására tett vállalásait is. Az össztermelési tervet négy hónap alatt 2 500 000 lejjel, az árutermelési tervet 4 275 000 lejjel teljesítették túl, ami azt jelenti, hogy többek között 85 000 négyzetmé­ter gyapotszövött­ áruval termeltek többet a tervezettnél. A cserealkatrész gyártására vo­natkozó tervmutatót 21 000 lejjel teljesítették túl, az évi vállalás 42 százalékát valósították meg. Április 30-ig 29 000 valutafejjel szállítot­tak több árut külföldre a tervezettnél; a mun­katermelékenység tervezett mutatóját 101,01 százalékban teljesítették. A „többet, jobbat, olcsóbban­" jegyében zaj­ló szocialista munkaverseny élenjárói közé tar­toznak : a Sántha Gi­ula és Daczó László ve­zette váltások a fonodában és a Karácsony Jenő vezette szövődés­váltás. Hadd említsünk meg néhányat az élenjárók legjobbjai közül : Horváth Piroska, Vargha Mária, Avram Ele­­na, Sylvester Irma, Andorka Magda, Lenke Jenő, Márk Vilmos, Rusandu Maria, Bagoly István, Kocsis István, Teodorescu Mihai. Négy hónap alatt—kilenc nap előny A kovásznai gyapjúfonoda munkaközössége négyhavi össztermelési tervét a naptári idő­szaknál kilenc nappal korábban teljesítette. A gyár, melynek folyamatban van teljes re­konstrukciója, 1 700 000 lejjel teljesítette túl négyhavi tervfeladatait, 2 tonna gyapjúfona­ MEGY­EI TÜKÖR Kétmillió üveg borvíz terven felül A Kalász vállalat számára az elmúlt négy hónap talán legjelentősebb eseménye, hogy megkötötték az első külkereskedelmi szerző­désüket, melynek értelmében Libanonnak szál­lítanak borvizet. Úgy néz ki tehát, hogy sok évi kopogtatás után megnyílt a kapu a külföl­di piacon , borvizeink kiváló tulajdonságainak ismeretében nem kételkedünk a későbbi ered­ményekben. A borvízpalackozó üzemek, a felszerelések főjavítási idejének csökkentésével több mint kétmillió üveg borvizet palackoztak terven felül. Elsősorban ennek tulajdonítható, hogy négyhavi árutermelési tervüket 2 400 000 lejjel teljesítették túl. De a kenyérgyárak szolgáltak újdonsággal. Négy új terméket állí­ts­tottak elő, melyek az elkövetkező hónapok­ban kerülnek az üzletekbe. Hadd soroljuk fel ezeket : dióskifli, köményespászka, mézespogá­csa és dióscsiga, valamint a nagyobb méretű köményesrúd minden bizonnyal megszerzi a vásárlók elismerését. Egyhetes előny Az év első négy hónapjában a kovásznai fa­­feldolgozó vállalat egyhetes előnyre tett szert az évi tervfeladatok teljesítésében. 2 200 000 lejjel teljesítette túl az erre az időszakra eső össztermelési tervét. A technológiai folyamat átszervezésével, a termelés jobb megszervezé­sével közel 2 százalékkal teljesí­tették túl a munkatermelékenység tervezett mutatóját. A terven felüli árutermelés jó részét külföldön értékesítik ; exporttervüket 460 000 valutabej­­jel túlszárnyalták. Az élenjárók közé tartozik Csomós János, Muntean Hukub, Oprea Lázár, Máthé Ferenc, Hodor Imre, Csavar Árpád, Csücsör István. Gelencén 1 millió lejes terven felüli vállalás a község­szépítésben Járjuk a község „A központban végzett utcáit­­szor­gos munka, a középületek rendezése, az aszfaltozásra e­­lőkészített útszakasz bizo­nyítja, hogy a közel 5 000 la­kó sokat tett a község szépí­téséért, csinosításáért- A ha­zafias munkálatoknak eddig soha nem tapasztalt lendü­letet adott az év két nagy történelmi eseménye. A világ dolgzói összefogásának nagy ünnepét, május elsejét meg­előző napok, több munkára még intenzí­serkentették a község valamennyi lakóját. A pártbizottság vezetésével a néptanács, a szocialista egységfront községi tanácsa, a tömeg- és társadalmi szer­vezetek mozgósító nyomán, a helység munkája apraja- nagyja munkához látott. Egyöntetű az elhatározás, hogy a hazafias munkában is sikerrel köszöntsék hazánk felszabadulásának harminca­dik évfordulóját és a XI. párt­­kongresszust. Az eddigi mun­kálatok eredményességéről legjobban a látottak győz­nek meg.­­ Azzal az elhatá­rozással kapcsolódtunk bele az egyre inkább kiterebélye­­sedő községszépítési verseny­be, hogy az év végi számve­téskor az első, vagy legalább a második díj birtokosai le­hessünk — nyilatkozta Mi­­halik Tibor alelnök. A hazaf­fias munkák értékét 1 722 000 lejben állapították meg elő­zetesen. A február végi, lel­kes hangulatú nagygyűlésen, még alaposabban felmérve az összes lehetőségeket, több képviselő javaslatára terven felül még 1 milliót vállaltak, összesen tehát több mint 2 700 000 lej. És,íme, az ed­digi munka számadatai, ame­lyek valóban a gelenceiek szorgalmáról, tanúskodnak : hozzáállásáról a tervezett 36 000 négyzetméter útsza­kasz­ javításából eddig 20 000 négyzetméteren végeztek. Nem kevesebb, mint 103 be­járó hidacska és három na­gyobb híd építését is befe­jezték. A községet átszelő főúton 1­500 méteren aszfalt­alapozást végeztek. Egyre rö­­videbb a Gelence pataka mentén lévő, porfelhőt és sárt okozó útszakasz. Ez év­ben pedig ennek teljes mo­dernizálásával végezni akar­nak. A központ arculatát meghatározó szép iskolaépü­let 9 tantermes, új szárnnyal bővül. Az egyre terebélyese­dő öreg alma materrel szem­ben, ezen a tavaszon állami beruházás nélkül épült fel az új napközi otthon és óvoda. A lakosság hazafias munká­jának értéke, csupán ennél a fontos építkezésnél, eléri a 100 000 lejt. S az építőmun­­kában való szép összefogást szemlélteti, hogy a művelődés hajlékainál tanulás, szü­lők és tanulók együtt dol­goztak és dolgoznak. Mert nem kis eredmény az, hogy Fülöp Csaba, Székely Árpád, Fejér Árpád és más pedagó­gusok vezetésével az iskolá­sok közel 100 000 db téglát mozgattak... A napközi ott­honnál Erdélyi Dezső, Né­meth Mózes, Vajda Imre ve­zetésével az építőcsoport je­leskedett. A községszépítésnél tervezett két és fél hektár­parkosítás eddigi eredményei lehetővé teszik, hogy ezt háromra növeljék. A főút mentén hat kilométer hos­­­szúságban virággruppok lé­tesítésén szorgoskodnak. Ed­dig 2­000 darab csemetét ül­tettek el. Az emléesz­ lagok­ nagy munkálatokat végez­tek a Haraly felé vezető út­szakasz javításán. Az elért si­kerek mérlegét kiegészíti még négy autóbuszmegálló építése, vízszabályozási gátak létesítése. Több mint 1300 folyóméteren kerítések, ut­cák rendezését is elvégezték.­ A kimagasló sikerek elérésé­ben öregek s fiatalok egy­aránt részt vállaltak. Külö­nösen a 3-as, 4-es, 5-ös, 10- es, 17-es, 26-os, 28-as, 29-es, 38-as, 39-es, 40-es és 41-es választási kerületek dolgozói vállaltak sokat magukra. A középületek környékén kialakult példás rend, a ren­dezett utcák, a közeljövőben a parkokban és útszéleken nyíló virágok láttán, a ge­lenceiek jogos megelégedés­sel nyugtázhatják majd mun­kájuk gazdag gyümölcsét. A szebbé, vonzóbbá varázsolt nagy­község minden lakója újabb tettekkel, fáradhatat­lan tevékenységük kimagasló sikereivel köszönti az év kimagasló eseményeit. DARÓCZI FERENC 3.

Next